Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-19 / 193. szám

1,1 111 ÖELMAÖ ¥ ARORSZAG. Szeged, 1917. augusztus 19. szokat ez a látvány nagyon meglepte, de azért vitézül ellentállnak. /Véres, borzasztó kézi­tusa fejlődött ki, végre is a muszkák megfuta­modtak. A mieink egetverő hurrá-kiáltással rohantak utánuk és amint később, az erdőben talált felszerelésből és a foglyok vallomásából megállapíthattuk, a eszázad két teljes orosz zászlóaljat vert ki az állásaiból. Közben pe­dig az A . . .-század koncolta fel azokat a muszkákat, akik V . . . főhadnagy századát csúcs alatt körülfogták. Igy foglalták el a szegediek azt a hegy­csúcsot, amely a Ceremosz-völgyet uralta és amelynek birtokában csapatainak folytathat­ták a Radautzifelé való előnyomulást. iNeméjny Vilmos. aaBGasxiiiaae&rs* Beszélgessünk. * A fahonvéd: Ugyancsak mozgalmas volt ez a hét. Gyűlés gyűlést követett, sok beszéd elhangzott, de vájjon lesz-e foganatja? Én: lépésről-lépésre megy előre az ember és mindig abban a hiszemben, hogy célhoz ér. A fljhonvéd: Rák módjára nem is kivá­ltunk hátra menni. Hanem ugy gondolom, hogy a sok beszédet már fölválthatná a tett. Én: (Csak mindent idejében. A részegséget is kell, hogy az ivás megelőzze és kell. hogy a tettet is & beszéd. A fahonvéd: Mindezt jól tudom, de mégis attól tartok, hogy a lényeg elvesz a nagy kí­sérleti versenyben. Én: Majd csak lesz valahogy, mert még ugy nem volt, hogy valahogy ne lett volna. A fahonvéd: Valahogy van minden és ép­pen az a baj. Várunk, várunk, egyre várunk, hogy a rosszat felváltja a jó, ds a jónak még az árnyékát sem látjuk. Én: Túlságosan is eltakarja a rossz. Van mindenünk, de a nagy árak miatt sok min­denhez nem tudunk hozzájutni. A fahonvéd: Én meg azt tapasztalom, hogy sok embernek semmi sem drága és egyik másiknak még jól sem esne, ha potom áron jutna az élelmiszerekhez. Én: Az eben szerzett vagyon tulajdonosai a dus lakmározók. Ezeknek súlyos a pénz­tárcájuk, csak a lelkiismeretük könnyű. A fahonvéd: Majd elválik, hogy egy kis nyilas kerül-e a pénztárcájukon az árkász-, napokon. Én: Hát bizony ezeken a napokon mind­nyájunknak ott kell lennük, de szívvel, lélek­kel. És bár módjával, de nem szabad sajnálni a garast. A fahonvéd: A tehetősebbek a koronát sem. ((Elgondolkozik.) Lássa, azon tűnődöm, hogy honvédnapunk már volt, árkásznapunk meg most lesz, (de azt szeretném tudni, hogy mikor lesz a háziezred, a 46-osok napja? Én: Ez is eljön, talán hamarább, mint aj, ő hazatérésük várva-várt pillanata. A fahonvéd: Jöjjön is, mert ha valaki, az Isonzo hősei megérdemlik, hogy minden érzé­sünkkel rájuk gondoljunk. Én: iAz érdemesekről nem szokás megfe­ledkezni. Lárn, a király sem felejtkezett meg Roseniféld Nándorról és magas kitüntetést jut­tatott neki a sebesült katonák szállítása körül végzett teljesítményeiért. A fahonvéd: Megérdemelte. Az ő szívbéli munkájáról a sebesült katonák tudnának csak beszélni. Mindegyik, ugy magában, nótát is mondott róla. És ugy tudom, hogy a polgári hadiérdemkeresztet megelőzte a polgárság tisztelő, becsülő elismerése. Én: Az igazi érdem felséges jutalma. Ez jutott ki, a derék, aranymisás piaristának, a „kis Tóth"-nak is, aki az életét szentelte a nép­nevelésnek. A fahonvéd: Az öreg nevelő csak alakra kicsi, lelkiekben nagy, sőt mindanyiunk közül kiemelkedik egy fejjel. Én: És szemmel látható a munkájának a gyümölcse. iPedig nem mérte olyan drágán, mint mostanában a faalját, a (férgeset, a ta­nyai nép. A fahonvéd: A köz hasznára dolgozott mindig ós nem a maga javára. Én: Kultúrát csinált, noha sosem nevezte magát a kultura apostolának. A fahonvéd: És nem szamáron járt, mint az apostolok, csak gyalog, de sok kétfüles mel­lett vitte el az útja. Én: És kitért még azok előtt is. És a csön­det szerette. ­A fahonvéd: Kerülte a vidám életet, a strandnak talán csak a hirét hallotta. Az ám, ni, a strandról jut az eszembe, hogy a rend­őrség megrendszabályozta a vizi Nimfák és Faunok megjátszó sait. Én: Elkövetkezett a parti látványossá­gok alkonya és a vizes szerelmeké. M/ég a fü­zeseknek is megtiltották, hogy hüs árnyékok badság virágos-kertjéből és felvegye a függe­lem szükreszahott, szoros köntösét? Lehetsé­ges az, hogy a leglelkesebb költő katona le­gyen? ... Lehet, hiszen csakis az ilyen poéta­lelkek képesek egyik végletből a másikba esa­pongani... És Palotás Fausztin a mi kedves, szegedi magyar irónk tényleg katona lett, föl­vette a diszes uniformist és nemes szolgála­tába állott a Hazának. De nem ugy, mint so­kan, akik az aranybojtot csak tekintély-eme­lésre, dekorációnak tekintik és a Haza szolgá­latában csak a kardcsörtetésig mennek, ha­nem olyan értékes munkával, olyan fáradság­gal, tudással szolgálta a magyar Hazát, amelynek maradandók lesznek minden vonat­kozásban az eredményei. Előbb a Ludovika Akadémiában, majd a nagyváradi, később pedig a soproni katonai reáliskolában műkö­dött, mint a magyar irodalom és történelem valamint a csapatszolgálat körébe eső tan­tárgyak hivatott tanára. lEhben a minőségé­hen sem lett hűtlen az irodalomhoz. Ugy a katonai szakirodalmat, mint a szépirodalmat továbbra is egyaránt gyarapította és jelenleg is gyarapítja értékes munkásságával. . Ettől fogva szép hire került haza. melyre méltán büszke volt hálás szülővárosa, meg­megjelenvén olykor (nagy ünnepeken) ő ma­ga is s mindenkor beigazolta diszes rangjával és kitüntetéseivel, hogy katonának is olyan értékes tehetség maradt, mint irónak. És ime most azt olvassuk róla, hogy azon az uton, amelyre az élet rabságából: a hiva­talból elindult az érvényesülés felé. a virá­gok és tövisek között eljutott a távol jelent­kező szines szivárványhoz — a dicsőséghez, íme megjelenik Palotás Fausztin ragyogó méltóságban — ezredesi rangban. Megdobban a szivünk és boldogan, szere­tettel mosolygunk Palotás Fausztin, az egyko­ri tüzes arcú, sárgarózsás bohém újságíró, ma méltóságos ezredes ur- felé . . . Büszkék vagyunk reá, mint katonára és hódolattal hajlunk meg előtte, mint iró előtt, akj ha elül ez a véres zivatar és leteszi becsülettel, szeplőtlenül viselt aranybojtos kardját, felveszi újra azt a szép tollat, amely­ből gyönyörű irások keltek életre, amelyből szinpompás magyar novellák fognak bizonyá­ra életre kelni, mert Palotás Fausztin, ha bo­hém volt is, mindig szigorúan következetes volt és érző, nagy magyar szivének minden dobbanásával szerette és szereti ma is az édes magyar Haza mellett a Múzsát is. Fogadja méltóságos ezredes ur Szeged minden polgárának meleg köszöntését, kalap­levéve, tárt karokkal várjuk Önt. akit mi soha nem szűntünk meg tisztelni és becsülni — a kanyargó Tisza mellé vissza, az édes. a felejt­hetetlen szülővárosba... nyújtsanak a tüzes szerelmeknek. A fahonvéd: De hallom, hogy rendelet adódott ki arról is, hogy felemelt kezekkel szabad a vizben vieánkolni. Aki pedig a kezét felemeli, cseh alapon azt jelenti, hogy meg­adja magát. Én: A kézifelemelési rendelet azt célozza, hogy meg ne (foghassák a kis halacskákat. A fahonvéd: Ez bizony üdvös rendelet,, mert ugy is kevés hal van már a Tiszában. Én: Annál több a rák, különösen igy nyá­ri időben. A fahonvéd: Hogy a kakas csipje meg őket, ugyancsak szeretnek csipni minden irányban . . . tf9MtaM»HHBMIHHM«UHaHHHSHHUUaaaamMI Német tengeralattjárók ujabb síkerei. Berlin, augusztus 18. A Wolfif-ügynök­ség jelenti: Tengeralattjáróink a biscayai öbölben és az Anglia körül elzárt területen ismét elsülyesztettek 25.000 bmttotoitnát. Az elsülyesztett hajók között volt a Port­curtis nevű 3000 tonnás, fölfegyverzett an­gol hajó, amely huzat szállított, s amelyet hét óráig tartó tüzérségi harc után győz­tünk le, továbbá egy fölfegyverzett tartály­gőzös, amelyet egy másik gőzössel együtt a kisérő hajók közül lőttünk ki, továbbá egy fölfegyverzett, ismeretlen nemzetiségű, szin­tén kísérettel haladó hajó, látszólag petró­leumrakománnyal. Az egyik elsülyesztett /hajé kőszenet vitt. Berlin, augusztus 18. A Wolff-ügynök­ség jelenti: Az északi hadszintéren öt gő­zöst. egy vitorlást és egy halászhajót sii­lvesztettek el tengeralattjáróink. Az elpusz­tított hajók között volt egy ismeretlen nevű felfegyverzett angol teherszállító gőzös, a mely legalább 5500 tonnás volt. a Talisman nevü angol gőzös, az Alcione nevű angol vitorlás, mind a kettő kőszén rakománnyal, egy ismeretlen felfegyverzett teherszállító gőzös és a René Marthe nevü francia halász-, Ihajó. Egy ismeretlen nevü, nagyon megter­helt angol gőzöst a kisérő hajók közül lőt­tünk ki. Német tengeralattjáró támadás a tripoliszi parton. Berlin, augusztus 18. A Wolff-ügynök­ség jelenti: A Földközi-tengeren operáid egyik tengeralattjáró naszád julius 30-ikái> a he|msi (Tripolisz) katonai telepeket meg­figyelt jó hatással tüzelés alá vette. Több ellenséges parti üteg élénk elhárító tüzelése eredménytelen maradt. Az angol lapok Kerenszki nyilatkozatáról. Rotterdam, augusztus 18. Az angol sajtó látható zavarral fogadta Kerenszkinek azt a nyilatkozatát, amelyben az orosz kormány­nak a stockholmi konferenciával szemben el­(foglalt magatartását ismertette. A Westmins­ter Gazette azt mondja, hogy az angol kor­mány teljesen fentartja magának a jogot, hogy saját felfogása legyen a konferenciáról. Ezt azonban saját felelősségére kellett volna megtennie és gondosan kerülni kellett volnag hogy az orosz kőrmányt belevonja ebbe a kér­désbe. Leghelyesebb lenne, ha a kormányok folytatnák a maguk konferenciáját Stockholm helyett Londonban, hogy az antant hadicél­jait pontosan megállapítsák. A L\ lily Telegraph pétervári jelentése szerint az orosz szocialista sajtóban nagy örö­met keltett az angol munkáspárt határozata. A munkás- és katonatanács lapja a határoza­tot az orosz forradalom és a béke hatalmas győzelmének tartja.

Next

/
Thumbnails
Contents