Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1917-07-06 / 156. szám

Szeged, 1917. julius (>. ÖfeLMÁGf AkÚÉmM § Egy nyomorék leányka kálváriája. — Szeretnék dolgozni! Ezt irja többek között a pöstyéni fürdőből a „Szegedi cipőcsizma és papucstermelő szövetkezet" igazgatóságának egy testileg beteg leányka, aki talán most következett el élete kálváriájának utolsó stációjához, ahol ugy lehet, meg fog szűnni a sanyargatás s az örökös szenvedés. Batanes [Erzsikének hivják ezt a testileg beteg leánykát, aki valamikor, egészen kiesi korában, olyan volt, mint a viruló élet. (Mosolygott, dalolt, játszott és ugy röpdösött pici barátnőivel, mint réten a himes-szárnyu lepke. (Szép is volt. Az arcán rózsa nyílott, a szeméi, mint a búzavirág, kéken mosolyogtak. Mikor megmosdatta, megfésülte az édes anyja, csókot nyomott az orcájára és azt mondta: -— Ilyen lány nincs több a világon . . . És az anyasziv boldog volt. Vele együtt érzett az apa is, a hires papucsosmester Battanics Sándor, aki azonban nem sokáig osztozkodhatott a család boldogságában, mert egy nyirkos őszi napon befejezte az éveken át tartolt köhögést, vele együtt a fiatal életet és kiment az akácfák tövébe, a deszkás temetőbe, liogy egyszerű fa keresztjével megkezdje kisleánya részére az élet nehéz kálváriáját. Ez a kereszt volt az első stáció, ahová kijárt a kisleány sirni és imádkozni. Azután nemsokára jött a második stáció: az anyja keresztje . . . Ö is elment rövidesen az ura után itt hagyván a kis Erzsikét egyedül, az Istenre és a jó emberekre bizva. A sors azonban néha nagyon mostoha, elfordul az embertől nemcsak az Isten, hanem maguk a jószívű emberek is. S ilyenkor magára marad az erőtlen. Hányódik, vetődik, mint. egy eldobott, száradó virág a hullámos víztükrön. Batanes Erzsike is hányódott egy ideig, naponkint kijárt a két laposodó sirhoz, amelyek se reményt, se vigaszt nem tudtak adni a teljes árvaságra jutott gyermeknek. Azért mégis jó volt törékeny lelkének ide jönni. Hiszen ez volt az egyetlen hely. ahová — ugy éretze — haza megy . . . Egyszer azonban ettől is megfosztotta a sors. (Megfázott, felzsugorodtak a. lábai, azután kórházba került, ott volt hónapokig, már ösmerte .mindenki a buza virág-szemű kislányt, aki többé nem röpdösött, mint réten a pillangó s akinek arcáról lelopta a rózsákat is .a szenvedés és az árvaság. A kórházban, sajnos, nem tudtak a. baján segíteni, a hely már kellett, nagyon kellett más betegnek, összepakijvolták tehát ós átvitték Erzsikét a városi szegényházba. Itt élt négy esztendeig. Imádkozott és reggelenkint megcsókolta ,a „nénikék" fehér kezét. Egyszer derengeni kezdett előtte a rettenetes élet sötétsége. Megszállta lelkét a hit és az emberek iránti bizalom .Letilt a nagy fenyőasztal mellé és irt egy okos, értelmes levelet a szövetkezetnek, arra kérvén az igazgatóság tagjait, hogy segítsék őt, ha lehet, adják vissza az életnek, küldjék el Böstyénbe, hátha meggyógyul, hátha itt hagyhatja a szenvedések hosszú, keserves kálváriáját. És Menning Mihályék, az iparosok, este, mikor letették a szerszámot s összeültek a lámpa alatt, az asztal ikörül tárgyalni, olvasták a levelet s valami különös melegséget éreztek a szivük körül. Összenéztek a borostás arcú emberek s azután meghozták ,a határozatukat: napi lő korona három, négy hónapi időtartamra, amig a pöstyéni iszapfürdőt igénybe kell Babancs Erzsikének venni. És most levelet ir Batanes Erzsike Pöstyénből. Csupa hála, csupa köszönet minden betűje. És reménykedés, boldog hivése annak, hogy befejeződik a kálvária s ő ismét járni fog az emberek között, rózsa fog nyilni az arcán és mosolyogni fognak buzavirágkék szemei. És most. megint fölolvassák Menning Mihályék, a cipésziparosok, odafenn Felsővároson Erzsike levelét és bizonyára boldogan, megelégedetten fognak egymásra nézni. (Hány gyárii odúba, hány illatos, bőrfoteles, kényelmes szobába begzállhatna a boldogság fényeszárnyu aranymadara, ha meglátnák a sok szenvedő, nyomorék Erzsike szomorú kálváriáját a Wertheim-szekrényeket záró lelkek . . , —y. interpelláció a Károlyi-párt külpolitikájáról. (Budapesti tud (Ritánk kd.eí<mjdknitéé>.) A képviselőház csütörtöki ülését délután félnégykor nyitotta rneg Szász Károly elnök. Az ülés megnyitása után megválasztották a különböző bizottságokat, majd az elnök indítványára a legközelebbi ülés idejét keddre állapították meg, amikor a további teendőket beszélik meg. Ezután báró Madar assy-fíeck Qyiula sürgős interpellációt terjesztett elő a Károlyi-párt külpolitikájáról és az osztrák eseményekről. Szóváteszi, hogy Károlyi miniszterjelölt volt, amikor azt a megnyugtató kijelentést tette, hogy külpolitikáját kikapcsolja, de ennek dacára sem lejt miniszter. Foglalkozik Károlyi fél egyházi beszédével, a melyben a magyar intelligenciát megismertette Lloyd George-val, Róbert Cecil és Ribot eszméivel. Németország első békeajánlatára ellenségeinktől keserű gőg volt a felelet, a mienkre pedig az orosz offenzíva. A Németország ellen elhangzott támadások homályt vetnek a külpolitikára. Frre nézve megnyugtatást kér. Rátér ezután az osztrák viszonyokra, amelyek a szláv szupremáció felé gravitálnak. A csehek mostan a hazaárulásért amnesztiát kapnak és Magyarország ellen támadnak. A szláv túlsúlyra legújabban az amnesztia-rendelet tette tel a koronát. Fz a politika a trializmus és a föderalizmus felé halad. Lehetetlen, hogy Ausztriában az a nép megjutalmaztassék, amelynek hűtlensége sok ezer magyar fiu vesztének lett az okozója. Ép a mai orosz hivatalos jelentésben olvasható, hogy egy cseh brigád az orosz arcvonalon nagy hősiességet fejtett ki és 3000 foglyot ejtett. Beterjeszti interpellációját és kérdi a miniszterelnököt, hogy a kormányt támogató függetlenségi párt külpolitikájától távol áll-e. ílaijlandó-e a függetlenségiek agitációjával szemben ellensúlyozó intézkedéseket tenni és véglii hajlandó-e az Ausztriában lejátszódó eseményekre megnyugtató kijelentést tenni. Miután a miniszterelnök nem volt jelen, az interpelláló választ nem kapott. Az ülés ezután 7 órakor véget ért. iiiuHnunumiiHunnnnnnuiiiiHiuuii Az oroszok tanácskozásai Stockholmban. Bécs, julius 5. Az Arbeiter Zeitung-nak jelentik Stockholmiból: Az orosz kiküldöttek tegnap három fél óra hosszat tanácskoztak ia német kisebbségi szocialistákkal. A tanácskozást ma folytatják. Az oroszok ma a németéken kívül a skandináv-hollandi bizottsággal és a zimmerwaldi csoport képviselőivel fognak tanácskozni. HÍREK ocoo — Halló, halló, kedves központ, kegyeskedjék kapcsolni, kézit csókolom a kettőst, — Igen, megvan a negyvenhat-tizennyolc — Nem a negyvenhat-tizennyolc kell drága kisasszony, hanem a kettős. Így, egyszerűen: ket-tős. — Hát miért nem mondja: az ötvenhéthatvanhárom. — Dehogy az ölveubét-hatvanuyole. A ke-Utős-i kértem. Zweittt, zwei! — bájos csecsemő. , — Jobban figyeljen a fél, én nem ötvenhót-hatvannyolcat mondtam, hanem ötvenhét-liatvanháromai! Itt van! — De . . . de nagysád az istenért, az ördög fél, én nem félek . . . (Halk és erősbödő ropogás a fülembe, durrogás és recsegés.) Egy mély basszus hang: — Halló, hál-ló. Itt a marosmenti műtrágyagyár. — Itt, itt én beszélek, — Ki az az én? — Kicsoda maga? — Én a műtrágyagyár . , . — Mennyi kérem a telefonszáma? — Kii enc ve n nyole-há rom! — Párdon, tévedés! (Szünet. Majd ismét a központ.) — Lebeszéltek? — Oh igen édes nagysád. Megtudhatta, amit már egy negyed órával előbb is mondhattam volna kegyednek, hogy a műtrágyagyárral nincs semmi dolgom. — Hát akkor miért kérte a fél. — Én nem félek, bár ezek után sok okom van rá, — de nem is kértem. Én a kettőst kértem. A ket-tőst. Én nem a hatvannyolomilliókétszzáötvenkétezret, és nem a hétbilliómdla-nulla-ötmillióst, hanem a ket-t-őst . . . csak egy ... — Ne is kérjen semmit már. Vihar van ós nem is lett volna szabad kapcsolni, csak hát szívességből . . . — Vihar van, vihar. És a jóságos menydörgős, sistergős, csattanós, cifrán cikkázó istennyila nem üt . . . (a fülembe hat csöngetést és nyolc durrogást kapok) nem ütött még a — vonalba? Hál istennek! A fenti beszélgetést éjszakánként szoktam egy-kétszer elvégezni a központtal, mivel abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy én éjjel érdeklődöm a szerkesztőségben a világ eseményei iránt az interurbán-telefonon. Hajnalban aztán a kis civódások után nyugodtan haza ballagok azzal a szent elhatározással hogy délig kialszom a kellemes foglalkozás minden keservét. Otthon is van telefon és pont az ágyam mellett székel. Hajnali félkilenckor megszólal olyan vad csilingeléssel, hogy szívdobogást kapva, ijedten ugrok ki az ágyból és legjobb álmomból, zordonan ordítok tehtá a mikrofonba: — Halló, .ki beszél? — Itt Vasalkovies testvérek mosó- és fürdő intézete. Mikor küldi kérem a klórmeszet? — De kérem, — ordítok, — hagyjon engem aludni. (Semmi közöm magához. Ne vasaljon klórmésszel. — Hát nem a hetvenegy beszél? — Nem. SŐt a 15—83. — Pardon, tévedés. Ismét lefekszem és aludni próbálok. Alig álmosodom el, ismét a telefoncsengő viháncol a fülembe. Elővigyázatos vagyok és beleszólok : — Itt 15—83. Ki beszól? — 685-öt kértem, tévedés. És kisvártatva kapcsoltattam a 11—88, a