Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1917-07-28 / 175. szám

DÉLMAG YÁ KORS/AG. Szeged, 1917. julius 28. HÍREK ocoo A pénteki tanácsülésen történt és az egész jelenet na­Igyon szürke, nagyon zajtalan volt; alig is vetéli: észre, hogy itt történt valami; az egész ügy beleolvadt a terem levegőjébe, amely meleg a nyártól és amelyben annyi minden funesa és groteszk dolog történt már. sorok szerény és igénytelen irója azonban éppen elhatározta, hogy fotografáJni feg és elhatározása után nyomban ez a jelenet akadt lencséje elé, ez a jelenet, amelyet most a nyilvánosság színe előtt hív életre .lemezéről. Emberekről esett szó beszélgetés köz­ben; amikor a jó urak már belefáradtak a nagy dolgok megvitatásába. Emberekről esett szó, aikiik csináltak valamit ennek a vá­rosnak, ebben a városban; valamit, amit a tanács nem csinált meg, részint mert nem akarta, részint, mert nem lehetett megcsinál­'nia. Igy esett szó — dr. tSoitnotf/yi Szilveszter polgármester említette meg — dr. Pártos (Zoltánról akinek buzgó munkájának követ­kezménye, hogy a szegedi csecsemő védelem másfél év multán olyan, eredményekkel sze­repelhet a hazai gyermekvédelem terén, ami­lyenekkel szerepel. Azt mondta a polgár­mester: — Ma bent volt nálam Pártos és elbe­szélgettünk a csecsemővédelemről. Nagyon ügyes ember és nem mulaszthattam el me­leg elismerésem kifejezni munkájáért, — Igen, — igen, — hangzott a válasz jobbról is, balról is, csak Tasckler Endre, a városi főjegyző, a népszerű Bandi bácsi ült hallgatagon. Erőteljesen szívta ifél szivarját és nézte a füstöt, azután a pipás magyarok flegmájával bökte ki ő is a maga vélemé­'".vét: . — Ügyes ember? — itt lekicsinylő volt a hangja, mint a filozófusoké, akik sok min­den fölött állónak hiszik magukat. — Ügyes ember? — ismételte, — Ugyan, honnan ve­szitek már ezt; egy firkász, aki újságokba firkál. eb elhallgatott ő is és utána csönd volt egy ideig. Ennyi történt. Vagy ezzel nem is történt semmi? Legalább is semmi lényeges? l. . ....... ... ... ''" , j . -ís:-. ..id^jüéí — Időjárás. Meleg és túlnyomóan száraz idö várható. s PROGNÓZIS: Mpfcy, elvétve csapa­dék, z'wyitpiDéli hőmértíékla 23.9 fáj Celpivs. — A miniszterelnök és a német kanceilar Bécsben. Becsből jelentik; Michaelis nemet birodalmi kancellár kedden Bécsbe érkezik. Gróf Esterházy Móric miniszterelnök ked­den szintén Bécsbe fog utazni, hogy a német kancellárral tanácskozást folytasson. — Minisztertanács. Gróf Esterházy Móric miniszterelnök elnöklésével pénteken délelőtt a miniszterelnökségi palotában miniszterta­nács volt, amelyen folyó ügyekkel foglal­koztak. ,i ' Jit — Vilmos császár Tarnopolban. A Wolff­iígynökség jelenti: A császár ma Tarnopoltól keletre jelen volt egy hadosztály ütközeté­nél, amely csapatainkat a Gniecna folyótól nyugatre lévő terület birtokába juAtatta, ,Ö TELEFON: Igazgató: TELEFON: 11-85. VAS SÁNDOR 11-85. Jy&ius 28. és 29-én szombaton és vasárnap tagjainak két napos vendégjátéka, naponta uj műsorral! \líváítíi iöma az országos hirü komikus Viríign jeno vezetésével. fellépek? saját műsorával, Zerkovitz és Weiner slágerekkel. ének és táncszámokkal Msi Fen énekes és táncos színész. Színre kerülnek: Nagy Endre, Zerkovicz Béla, Weiner István saisonslágerei: Az a szegény Gólem. — A porcellán őrült. — A pótsorozás. — A mondur fiatalit. — A eipőkirálg. — Prof. Niek Fantom. — A frontszinház. — A po­litikus pitiáner. — Az inyyen gulyás. — A kannibál nő. — A hadi­milliomosné. — A drágaság áldozata. Darabok, tréfák, duettek, magánszámok. Előadások mindkét napon este 9 órakor a nyári helyiségben. Vasárnap délután 3, 5, 7 órakor mozi műsorral előadások. Helyárak: Zsöllye 5'— I. hely 4-—, II. hely 2—, III. hely 1*— korona. •felsége a harc folyamán két gyalogezT&d, egy tábori -tüzérezred és egy tábori tüzér­osztag ütközetének színhelyén időzött és •ellenséges fiizben megfigyelte a gyalogság felfejlődését és kibontakozását, valamint a .támadás előlialadásét. Jelenlétét az előnyo­muló csapatokkal fényjelzésekkel tudatták. Amikor a császár Taraopolon átment, a fel­•szabadi'tott lakosság lelkes ovációban része­sítette és virágokkal halmozta el. A polgár­mester az orosz uralom alól való felszaba­.ditáeért köszönetet mondott és tolmácsolta a lakosság örömét. — Az uj miniszteri állások betöltése. Budapestről jelentik: A kormány az uj mi­niszterségek felállitásának részleteivel még nem foglalkozott, de politikai körökben ugy tudják, hogy Vázsonyi Vilmos választójogi miniszter, gróf Batthyány Tivadar népjóléti miniszter lesz, Földes Béla pedig,az átme­neti bnin'iszteriuin élére kerül. Vázsonyi ©b­lyett Grcjcsdk Károly lesz ;az igazságügy­miniszter, Batthyány helyett gróf Zichy Aladár 1 esz cl r£ >lsé,g személye körüli minisz­ter, gróf Zichy Aladár helyett pedig Unkel­haimar lesz a horvát miniszter. tA -kérdés ér­demleges rendezéséről esak a felelős minisz­terek számának felemeléséről szóló törvény­javaslat szentesítése után fognak határozni. — Kitüntetés. Tompos Lajos 46. gyalog­ezredben hadnagynak ,az ellenséggel szem­ben tanúsított vitéz magatartása elismeré­sein a legfelső dicsérő elismerés — a kardok •egyidejű adományozása mellett — tudtul •adatott, i — Tanácskozás a lengyel kormány fel­állításáról. Krakóból jelentik: A német, osztrák és magyar kormány megbízottai Varsóba érkeztek, hogy a lengyel államtanáccsal a lengyel kormány felállításáról tárgyaljanak. — Sze&eai törvényszéki bíróból élelme­zési fobizios. Dr. Wanie Rezto szegedi tör­vényszéki bírót, tartalékos főhadnagyot a hadügyminiszter Bukarest élelmezési főbiz­tosává nevezte ki. . ,, ... /. —• a liszt&rak és az őrlési rendelet. .Budppeftpől jelentik: A Haditermény .Rész­vénytársaság a vele összeköttetésben lévő malmoknak megküldte az utasítást, hogy a hozzájuk beutált gabonát milyen arányban őröljék meg. Az őrlési rendelet a. (malmokat arra fogja utasítani, 'hogy — alapul véve 76 iklogramos búzát, minden méterm'ázsából ki •kell őrölni 40 százíalék kenyérlisztet, 20—20 százalék tékzta-, illetve főzőlisztet, 18 százalék korpát és két százalók porlásra számitható líel. A kenyérliszt ára alig fog változni és minden valószínűség szerint 42—43 korona lesz métermázsánként. A tavalyihoz képest valamivel drágább lesz a tfőzőliszt, ámely­nek árát 69—71 korona között fogja, a rende­let megállapítani. Lényegesen drágul a leg­cfinomlább tésztaliszt, a,melynek ára előrelát­hatólag 118—120 korona közt lesz métermá­•zsánként, A finom tészta-liszt óra körülbelül •huszonöt százalékkal emelkedik. ,Az átlagos (őrlési dij körülbelül 13—15 % -kai fog emel­kedni. Az őrlési rendeletek a jövő héten je­lennek meg. , i , — A kancellár a hadsereg kötelékében. Berlinből jelentik: A császár a birodalmi kancellárt a la suit a hadsereg kötelékébe helyezte és megengedte, hogy a 8-ik testőr­ezred egyenruháját viselhesse. a kancellár régebben ebhez az ezredhez tartozott. , — Ujabb tanúkihallgatás a Lichtenegger­ügyben. Dr. Temesváry Géza kihágási biró •pénteken folytatta Lichtemeyger Gyula ma­lomtullajdonos nagy lisztdrágitáei ügyének tárgyalását. Mint emlékezetes, Lichteneg­malmából (fchalmy Károly malomigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents