Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1917-07-28 / 175. szám
4 DÉUM AGYARORSZÁG. Szeged, 1917. julius 28. 5zegad üdvözli az uj kormányi A tanács javaslatai a szombati rendkivüli közgyűlésre. — (Bajái tudósítónktól) Szeged törvényhatósági bizottsága szombaton délután 4 óraikor dr. Kefemqn Béla főispán elnöklétével rendkivüli közgyűlést tart. amelynek tárgysorozatában halaszthatatlanul sürgős városi ügyek szerepelnek. A rendkívüli közgyűlés elé kerülő tárgyakat, pénteki előkészítő ülésén látta el javaslatokkal a tanács. A tárgysorozatból kiemelkedik, hogy a tanács javasolja a villamosvasúti jegyek két fillérrel való megadóztatását « pQÍijáridestpri jgy^^ffély-aiap fompAfi. Az életrevaló ötletei a (Szegedi Újságíróik Egyesülete vetette föl, dr. Somogyi Szilveszter polgármester előtt néhány nappal ezelőtt; a mozijegyek és (Szegedi Athletikai Klub jegyeinek megadóztatásával kapcsolatosan. Szükségesnek tartjuk ezt megjegyezni, mert a közgyűlési határozatban nyoma sincs. A tanács előkészítő ülésének lefolyásáról az alábbi tudósitásunk számol be. Az uj ko.pmámy hints rekéséről szóló miniszterelnöki leiratot Taschlor Endre (főjegyző ismerteti. Ezzel kapcsolatosan a közgyülés elé terjeszti a tanács a következő határozati javaslatot: Szeged törvényhatósági bizottsága gi-íf Esterházy 'Móric miniszterelnököt és a vezetése alatt álló kormányt abból az alkalomból, hogy az ország kormányát átvette, a jövőbe vetett bizalommal üdvözli. Kijelenti ugyanez alkalommal a törvényhatósági bizottság, hogy a kormány által maga elé kitűzött feladatok megoldásában, melyek az általános választójog megvalósítására, népjóléti intézmények megteremtésére, a viszonyoknak megfelelő uj birtokpolitika bevezetésére, a közélelmezés nehézségeinek megszüntetésére, a tisztviselők helyzetének javítására, a közéleti erkölcsök szigorúbbá 'tó telére, a városi önkormányzat fejlesztésére, a városok háztartásának a pénzügyi önállóság alapján való rendezésére irányulnak, törvényes hatáskörében hazafias buzgalommal és készséggel fogja a kormányt támogatni. lErre az elhatározásra a közgyűlést különösen az a meggyőződés indítja, hogy az évek óta tartó háború után a megváltozott viszonyok közt esak olyan demokratikus választójog tör vénybe iktatásával lehet az ország és benne a városok megerősödését biztosítani, amely a történelmi időkhöz illő megértéssel terjeszti ki >a népjogúkat az országnak erre érdemes és a magyar államhoz hü polgáraira és amelynek nincsen más korlátja mint az a törvényes biztosíték, ami a magyar állameszme és a magyar nemzet érvényesülésének megóvására szükséges. Ilyen módon látja a közgyűlés biztosítva azt, hogy a várt és a nagy időknek, valahmnt a 'nép által hozott áldozatoknak megfelelő, a király, a kormány és a nemzet egyetértő akarat szerint kifejlődő átalakulás szilárd alapja legyen nemzetünk jólétének, országunk gazdasági fejlődésének és hazánk függetlenségének. A közgyűlés ezt a véghatározatát a miniszterelnök nrlioz felterjeszteni, rendeli. A villamosjegyek árának <bncifce ügyében dr. Gaál Endre knlturtanácsos referál. Ismerteti, hogy a .polgármesteri gyorssegély-alap és egyéb közjótékonysági alapok kimerüllek. Szükség volt tehát uj bevételi iforrások megteremtésére, A villamosvasút iga'zgatóságfa erre (a Szegedi Újságírók (Egyesületének interveneójára A sz&rk.) ajánlatot tett, hogy hajlandó egyelőre három hónapon keresztül két fillérrel magasabb áron árusitani a jegyeket a különféle városi jótékonysági .alapok részére, természetesen a szerződésben megállapított föltételek érintése nélkül. A tanácsnak erre vonatkozó határozati javaslata a következő: A törvényhatósági bizottság tudomást szerezvén arról, hogy az'arra szorulók támogatására a Város költségvetésébe fölvett tételek a háború okozta gazdasági hátrányok következtében nem elégségeseik folyton fokozottabb mértékben fölmerülő ínség enyhítésére, elrendeli, hogj' ez évi augusztus elsejétől három hónapig a villamos közúti vasúton kiadott minden jegy után — gyermek és katonajegyek kivételével ,— az utasoktól két fillér dijat szedjenek a városi pénztár javára és elismeréssel fogadva a Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytársaság készséget, amellyel ezen dijiak szedéséről közegei utján gondoskodni hajlandó, a társulat igazgatósága által kiállított nyilatkozatban foglalt erre vonatkozó megállapodást elfogadja és fölhatalmazza a város tanácsát, hogy az ekként befolyó jövedelmek a fölmerülő kiadások után fenmaradó részét a szegények segélyezésére, népjóléti intézmények létesítésére s támogatására fordítsa. Javasolja még a tanács, hogy a közgyűlés mondja ki a határozat birtokon kivül való végrehajtását.és azt, hogy ez a megállapodás a város és villamosvasút között (közös megegyezéssel meghosszabbítható. Javasolja még a tanács a közgyűlésnek, hogy a • i , , : várisi fefsőkefí^kedelmi hkaláhQi két rendes tanári állást- szervezzen, miután a tanárok hiánya óraadó tanárokkal. [Elhatározta a tanács ezután, hogy a téglagyár megvétele ügyében ujabb rendkivüli közgyűlést hívnak össze 8—10 napon bedül. A tanács javasolja a közgyűlésnek 10 százalékban meghatározni a vámőrlési dijat, íloi ezenfelül távirati föliratot is intéz a kormányhoz, hogy a termelő gazdaközönség az árpát fölhasználhassa előáll atok etetésére, utólagos elszámolási kötelezettséggel. *aabbsasssbb«aabaabbbbbbsabbbbbaaeibabbiibbahbasbsaiiik fiiunkaszünet a stockholmi konferencia megnyitásának napján. Bécs, julius 27. Az Arbeiterz'eitung Stockholmba kiküldött tudósítója jelenti lapjának: Az orosz delegátusok, akik most Londonban tartózkodnak, onnan e hét végén utaznak Parisba s egy hétig maradnak ott. Távirati utca Parisba .hivták meg az olasz szociáldemokrata megbízottakat, hogy tárgyaljanak velük. Az orosz kiküldöttek ugy tervezik, hogy augusztus 4-én ismét Londonban lesznek, egy hátig maradnak s augusztus í0 -én vagy 11-én térnek vissza Stockholmba. Azt szeretnék, ha a francia és angol delegátusok velük utaznának. A nemzetközi konferencia megnyitása technikai okokból talán néhány nappal augusztus 15-ike után elhalasztódik, de további huzavonát az orosz delegátusok semmi szín alatt nem akarnak tűrni. Rozanov orosz szociáldemokrata vezet még Londonba való utazása előtt egy hírlapírónak, aki azt kérdezte tőle, Ihogy a nemzetközi szocialista kongresszus megnyitása napján minden államban általános munkaszünet lesz, ezt mondta: — Az általános konferenciát előkészítő bizottság ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. Én magam helyeselnék egy ilyen tüntetést, de ugy vélekedem, (hogy e tekintetben a kezdeményezés nem indulhat ki valamely központból és csak ugy volna értéke, íha önként szüntetnék be a munkát minden államban. Ujabb 23.500 tonna eSsüiyesziése. Berlin, julius 27. A Wolff-ügynökség jelenti: Az északi hadszintéren elpusztítottak tengeralattjáró naszádjaink ujabb 23.500 bruttó tonnát. Az elsiilyesztett jármüvek között volt az Árama nevü angol előőrsi (hajó, amelyet egy óráig tartó tüzérlharc után sülyeszteítiink el, továbbá a 949 tonnás Qibel Jedid nevü angol gőzös kőszénrakománynyal Gibraltár felé, a 4503 tonnás Oxford, amely zabot és lokomotivokat vitt Angliába. A többi elsiilyesztett hajó rakományát nem lehetett megállapítani. A tengerészeti vezérkar főnöke.