Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1917-07-20 / 168. szám
Szeged, 1917. julius 20. ÜELMAGYÁRÖftSZlG 3 Vendéglős-sztrájk. A vendéglősök országos nagygyűlése Budapesten. — Szegediek a kongresszuson. — — A Délmagyarország munkatársától — Közélelmezési Hivatalt, bogy a vendéglősöket a hatáskörükbe tartozó élelmiszerekkel fogyasztásuk arányában lássák el; 2, a kongresszus ugyanily tartalmú kórelemmel fordul az illetékes fővárosi hatósághoz a hatáskörébe tartozó árak tárgyában; 3. kéri a kormányt, bogy az élelmiszerek oktalan és mértéktelen áremelését akadályozza meg; 4. tegye lehetővé, bogy a vendéglősök 'szükségletüket az országiban bárból beszerezhessék ós a 'kellő szállítási, engedélyeket elnyerjék; 5. egyszersmind kéri a kormány és a székesfőváros hatósága intézkedését, hogy az élelmiszerszétosztással foglalkozó központok, társaságok stb. igazgat óságaiba ii a vendéglős érdekképviseletek kiküldöttei,- mint szakemberek, bel yet foglal ja na k. A hadba vonultak nalmérési jogáról, továbbá a fűtési és világítási anyagok beszerzési nehézségeiről és lehetetlenségéről líővári Jenő tartott hatásos beszédet. Előterjesztett I határozati javaslata értelmében kéri a kon. gresszus a kormányt, bogy azoknak a szál'loI dósoknak, vendéglősöknek és korcsmarosokna'k, akik a háborús viszonyok következtében vesztették el italmérési engedélyüket, kérelmükre a legrövidebb uton visszaad?.sea. Budapest, julius 19. Csütörtökön délelőtt tartották meg az ország vendéglősei rendkivüli nagygyűlésüket Budapesten a tűzifa, szén, élelmiszerek stb. beszerzése körül felmerült nehézségek mikénti leküzdése tárgyában. A nagygyűlés tárgyainak fontossága s az az elkeseredett küzdelem, mely az egész országban folyik az élelmicikkek beszerzése körül, az ország minden részéből igen nagy számban vonzotta az érdekelteket Budapestre, s a Lloyd nagyterme zsúfolásig megtelt szakiparosokkal. Szegedről Juránovics Ferenc vendéglős, ipartársulati elnök, Cserzy Mihály titkár, Dórid Sándor, Kovács József, Szekeres István és Horváth István ipart, tagok jelentek meg a kongreszsznson. A nagygyűlést Palkovics Ede, a budapesti vendéglősök ipartársulatának elnöke nyitotta meg. A napirend: első pontjánál Kommer Ferenc h. alelnök vázolta a vendéglősipar háborús viszonyait. Felsorolta az élelmieikktk beszerzése körüli nagy, nehézségeket és az áruzsorát. e El tárta. a mai helyzetet, melyben a vendéglős úgyszólván hazafias kötelességből teljesiti a köz- és hadseregélellmezést, amit a hatóságok ma még nem akarnak elismerni, noha tényleg a közélelmezés szolgálatában állanak ma az éttermek, jobban, mint máskor és a hadsereget is ellátják, mert naponkint sokan utaznak át. szabadságolok, akik minden városban a vendéglős ellátását veszik igénybe, íAz árdrágításokról Marencich Ottó beszélt és határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint a kongresszus visszautasítja az árdrágításért a vendéglősöket ért. általános keretekben mozgó vádakat. Jogos támadási formának esak azt ismeri el, amely konkrét tényállás alapján megnevezett üzlet ellen irányul. A vendéglősök a nyersanyagoknak átlag 4—600%-os áremelkedésével szemben — eltekintve a fűszerek stb. segédanyagok árának és az üzemi költségek horribilis emelkedésétől, — a kész ételek árát aránylag jelentéktelen márvben — átlag 190—,150%-kai — emelték és a kongresszus felkéri tagjait, hogy az áremelkedések áthárításában a jövőben is a legnagyobb mérsékletet tanúsítsák. A javaslatot a kongresszus egyhangúlag elfogadta. A bor- és sörbeszerzésről Oláh Gyárfás Mihály beszélt és terjesztett elő határozati javaslatot. E szerint a vendéglősök kérik a kormánytól, bogy az idén a sörgyáraknak juttatandó ánpamennyiséget az 1914. év arányában számítva ne 13, hanem 50 százalékban állapítsa meg, tiltsa el a sör és sörárpa kivitelét. és a sör árának emelését, mert a vendéglősök a sörkiméretnek a mainál tetemesen nagyobb forgalmában látják egzisztenciájuk biztosítását azzal szemben, hogy az étkezés kiszolgl tatásán nem keresnek. Az élelmiszer-beszerzés nehézségeit Várady Gyula tárta föl igen sötét, de teljesen való színekkel. Határozati javaslata, amelyet a kongresszus egyhangúlag elfogadott, a következő: iA kongresszus szem előtt tartva azon alapelvet, hogy a vendéglőben étkezőket az élelmiszerellátás dolgában ugyanazon elbánás illeti meg, mint- a magánháztartásban étkezőket, kéri a kormányt, hogy: i 1. utasítsa a Haditerményt, az Országos mennyiségű fűtőanyaggal, kellő időben é* méltányos éren lássa el. Dávid Sándor a magyarországi vasúti vendéglősök nevében kéri: hasson oda a kongresszus, hogy a vasúti vendéglőkben az étlapok árai ugy az ételeknél, mint az italoknál, egységesittessenek. Ma igen nagy aránytalanság- áll fenn az országban; négy-öt korona különbség mutatkozik, holott az üzleti költségek, épp ugy a beszerzési nehézségek mindenütt egyformák. Az indítványt a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta. A vendéglős kongresszus határozatait az elnökség küldöttség utján fogja az illetékes minisztereknek bemutatni és intézkedést kér sürgősen arra, bogy a tüzelőanyagok és az élelmiszerek beszerzése körüli nehézségeket hárítsák el és az uzsorát erélyes intézkedéssel szüntessék meg. A memorandum, végre rá fog világítani arra, hogy ma már a vendéglősök nem a saját zsebükre dolgozó iparosok, hanem éttermeikkel a közélelmezésnek és a hadsereg élelmezésének állanak igen nehéz szolgálatában s amikor támogatásért a városok közélelmezési hivatalaihoz fordulnak, nem lehet, és nem szabad őket foghegyről elutasítani, mint amiként az ma történik. Erre nézve a miniszter intézkedését fogja a kongresszus vezetősége sürgősen kikérni, amelynek ha nem lesz meg a kivánt eredíménye, akkor az a hallatlan dolog fog bekövetkezni, hogy az éttermek 70 80%-át be fogják zárni. A határozati javaslatokhoz igen sokan hozzászóltak az ország minden részéből s a beszédek tele voltak panasszal, elkeseredéssel és felháborodással. A helyzet következménye — mondták — vendéglős-sztrájk lesz az egész vonalon! j Kéri továbbá a. Szénbehozatali Részvénytársaság utasítását, hogy a szakmabelieket kellő BBBBBBBBaBBBBBBBBaBSBBBBBBBBaaaaasieiLsaBBSBaaesBiíaBBseaBBBBisBBaHBBBBSsiSiES HasaaaaaBBBaasaBaBaaaaiiaaBanaaaaat Qallovich ]enő ügye a D. M K. Ee igazgatósági ülésén. (Saját tudósítónktól,) A D. M. K. E. igaz gatósága csütörtökön délután ülést tartott, amelyen az elnöki tanács egy előterjesztésével kapcsolatosan heves és izgalmas vitát provokált a Gallovich-ügy. amelynek eseménye és eredményei ismeretesek. Scossa Dezső elnökölt. Fölolvasta az elnöki jelentést, amely megemlité. Ihogy a rendes negyedévi igazgatósági üléseket a háború következtében nem lehetett megtartani. de szükség sem volt reá. Különös meiegséggel emlékezik meg a jelentés Tömörkény István és VWvvs Karoly elhalálozásáról. A hozzátartozóknak az egyesület részvétét nyilvánította. Jelenti, hogy az egyesület üdvözölte dr. Kelemen Bélát: főispáni kinevezése alkalmával, majd megemlékezik arról a kulturális munkáról, amelyet az egyesület a nehéz háborus viszonyok ellenére is végzett. Így folytatták az analfabéta katonák oktatását, aminek eredménye, hogy Palánkán 15, Szegeden 96. a dunakeszi hadikórháznál 80 és a zombori üdülőosztálynál 25 analfabéta tanult tneg írni és olvasni. Sajnálattal emlékezik meg ezután a jelentés arról, hogy ugy a szabadkai, mint a szegedi háziipartelep működését be kellett szüntetni, mert nem akadt kellő számú mur,kásnő. A cirkvenicai üdülőház még mindig az. egyesület tulajdonát képezi. Az eladása nem siker ült s a fen tartási és törlesztési költségek még mindig az egyesületet terhelik éppúgy, mint a debreceni internátus, a melyre szintén erősen ráfizet az egyesület. A szegedi nevelőintézet az idén 201 középiskolai tanulót fogadott be és a nyári szünidőben 96 németországi ifjút gondozott és helyezett el uri családoknál. Dr. Papp Róbert fölszólalása után az igazgatóság az elnöki jelentést egyhangúlag tudomásul vette. Scossa Dezső jelentette, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magya.orszrgnak 2,?A7v.t görög keleti magyar lakosa és 379 görög keleti magyar egyház?, van. Kívánatos és mé.íányos is tehát, hogy amint megcsinálták a görög katholikus magyar egyházat, ugy a görög ke'eti magvai' egvhá/at is létesítsék. Bemutatja az ebben a árpyVm a kultoszrmniszterhez intézett •űiratet. amelyet az igazgatóság egyhangúlag eltagadott. Ezután dr. Becsey Károly, az egyesület ügyésze jeientette, hogy a „Szegedi Hifi tó4 1917 julius elsejei számában „az egyesület űzetett tisztviselőire és igazgatóságára néz" \e egy ivánt igen durva sértésekkel" teli c jelent meg. amely '-érti az egyesületiek* min; erkölcs: testüíemek reputációiát és meg is rágalmazza az egyesület fiz eret: tisztviselőivel egyetemben. '/.sin s Mihály fölolvassa a cikket, amely Gallovich Jenő jogerős fölmentésével kapcsolatosan a D. M. K. E. közgyűlési határozatát és igazgatóságát ostorozza azért, a miért az első bírói ítélet jogerőre emelkedése előú olyan határozatot hozott, hogy Gallovich Jenőt fegyelmi uton elmozdítja állásából. Ezt az eljárást „vértörvényszék". nek nevezi. Becsey Károly a cikk fölolvasása után ismerteti az elnöki tanács javaslatát, amely szerint az igazga'tőság határozalilag kiimondja, hogv a cikk rágalmazó és becsületsértő tartalmáért Sajtópört indít és ugyanerre szólítja fel a megrágalmazott tisztviselőket is. Kéri az igazgatóságtól ennek a javaslatnak elfogadását. Dr. Dettre János nincs egy véleményen Becseyvel és az elnöki tanáccsal. A cikket magára nézve nem tartja sértőnek. Amikor a D. M. K. E. közgyűlése egy nem jogerős bírói Ítéletre támaszkodva ítegyelmi ügyben olyan határozatot hozott, hogy elmozdítja állásából Gallovbhot, nem hiszi, ihogy akad-