Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1917-05-27 / 125. szám

Szöged, 1917. április S. DÉLMAGYAR ORSZÁG 11 A németországi tüdővész statisztika nagyszerű javulásának a szanatóriumokhoz semmi köze. A mi Németországot oly fényes eredményhez juttatta, az a németség hatalmas kultúrája. közegészségügyének páratlan föllendülése, nagyszabású szociálpolitikája. Csupa olyan "tényező, ami nálunk nincs és belátható időn belül nem is lesz! Hasonlítsuk csak össze pl. Berlin ragyogó tisztaságát, lakásviszonyait, közélelmezését, nagyszerű fásítását, perifériájának kertvárosait a mi Budapestünk szennyével, zsúfolt lakásaival, élelmiszer uzsoráival, mocskos külvárosaival stb. és rögtön megállapíthatjuk, miért bal meg Budapesten minden 100.000 ember közül évente 410 tüdővészben, Berlinben pedig csak 214. Ha tehát Németország szanatóriumokat csinál, ugy egyszemieui luxust iiz, amelyet az a gazdag ország megengedhet magának, de nekünk, a pénzben, kultúrában, közegészségügyben elmaradt szegény magyaroknak már előre megállj-t! kell kiáltanunk a pazarlás ellen. Nem azért pazarlás, minthogyha a legnagyobb áldozat is sok volna a tüdővész leküzdésére, de igenis azért, mert az erre rendelkezésre álló nagyon is kevés garasainkat a leküzdés szempontjából sokkalta gymnöb-süzőbb módon kell felhasználnunk. Pedig a magyar tüdővészellenes mozgalom lelkes megteremtői és vezetői egyenesen a németeket .igyekeztek utánozni szanatóriumok alapitásával. Lelkesedésükben azt hitték, hogy elegendő egyesek kitartó buzgalma és agitáció ja, a közönségnek általuk ébresztgetett emberbaráti érzése ahhoz, hogy egy ugy közegószségügyfileg, mint soéiális és kulturális téren tökéletesen elhanyagolt országban szanatóriumok alapitásával eredményt lehessen elérni. Be kell mutatnom vázlatosan azt a közegészségügyi keretet, amelybe ez a mozgalom. semmikép sem volt beleilleszthető. Az 1910. évi belügyminiszteri jelentés -szerint M (). lakossága 20.806,487 ember kikre k egészségére 5578 orvos ügyel föl. Ezeknek 42%-a a törvényhatósági városokban működik aliol átlag ezer emberre jut egy-egy orvos. A vidéken azonban egy orvos már csak 6000 emberre juthat; Vaunak elleniben vidékek, nagy területek, melyek teljesen orvos nélkül szükölköd-nek, hisz több, mint 200 orvosi kör, ezernél több község állandóan nélkülözi az orvost. Nem leliet csodálkozni a b. ii. miniszteri jelentés azon szomorú adatán. hogy 1910-ben az Összes halottaknak csak 54%-ában állapította meg orvos a halálokot. De ez csak az átlag; egyes vidékeken még sokkal rosszabb viszonyok vannak. Igy plHorvát-SzlíTéonországbai). a betegeknek csak 21% -a. Szolnok-Doboka-, Aranyos-. Torda-, Hunyad- és Kolozs-vármegyékben még 20 %-.a sem részesült orvosi kezelésben. Ilyen viszonyok mellett bele kell törődnünk abba a lesújtó fénybe is, liogy Magyarországon 1909-ben 243.000 gyermek halt meg 5 éven alul. amihez természeteden a lakosság kulturális elmaradottsága k hozzájárul, hiszen hazánk lakosságának 43%-a analfabéta. A kórházak. Hogy állunk kórházak tekintetében? Budapesten és néhány más városban vannak már modern intézetek is, de ezek nem képesek a szükségletet kielégíteni és igy állandóéi! zsúfoltak, £ Itetegek nagy részét helyszűke miatt fel sem vehetik. A legtöbí) városban azonban vagy teljesen hiányzik ez a nélkülözhetetlen közegészségügyi intézmény, vagy a legszomorúbb, legelhanyagoltabb állapotban leledzik: elég, ha a szegedi, nagyváradi. temesvári, kecskeméti kórházak példáira utalok. Lakáspolitikának egész hazánkban alig található valami kis nyoma. Ha hoztak is valamelyes szabályrendeleteket, törvényeket « téren* azokat alig vagy nem is alkalmaz. 1 zák. Egészséges munkáslakásokról országszerte alig gondoskodnak, ami nem is csodálható, hisz a' munkásoknak sem a törvényhatóságokban, sepi a parlamentben semmi beleszólásuk sincs saját ügyük intézésébe. Magam láttam egy dunántúli százezer holdas birtokon, gróf Festeticli Tasziló liitbizományában, hogy az uradalmi cselédek hihetetlenül összezsúfolva kénytelenek élni; egyetlen szobában négy családot, 36 személyt is találtam. Műhely viszonyaink a legiellianyagoltabbak; higiénikus intézkedések betartása, mainkásegészségügyi intézmények létesítése nagyobbára csak a munkaadó belátására vannak bizvá. Láttam ^varrodákat, hol szűk szellőzetlen szobában 10—20-an serdülő, .sőt serdületlen leányok napi 10—15 órát. dolgoznak. Ki védi meg ezeket a fertőzéstőlf És ki védi meg egyéb sötét, piszkos műhelyek elhan vagolt munkásait ? Az alkoholizmus leküzdésére irányuló mozgalom állami vagy hatósági támogatás liiján csak ugy teng-leng. Az állani még a korcsmák vasárnapi bezárásáról sem akar hallani és egyes törvényhatóságoknak, vagy vármegyéknek ebbeli spontán határozatát a (Mindenek előtt kifejezést adok azon fölfogásomnak, hogy a tüdővósz leküzdése, mint általában a közegészség megteremtése, nem képezheti a társadalom föladatát. A társadalmi működés, főképen minálunk, egy kisebb vagy íiagyobbszabásu jótékonykodási akció keretein alig képes tulmenni. Tüdővészellenes egyesületeink külömben is magukon viselik a jótékonykodási működések minden jellegzetességét', kezdve a főherceg védnököktől a szanatórium-sorsjegyekig, jótékonysági báláktól a „csak egy virágszálat!" cimü mozgalomig. 8 ami egyenesen káros ezen társadalmi mozgalmakban az, hogy egy egészségesebb; céltudatosabb működés, gyökeresei)!) beavatkozás élőt terelte el a figyelmet. Sajnos, azt a közegészségügyi, soéiális és 'kulturális alapot, melyet Németország tudott a maga tüdő"vészel lenes küzdelméhez megteremteni, mi egyhamar meg nem szerezhetjük. De. kötelességünk abban az irányban befolyásolnunk a köztudatot, hogy az államnak egyik legfontosabb kötelessége a közegészségügy rendezése, mindenekelőtt a közegészségügy állam ositása. Az első nagy föladat, mely az államra és a városokra vár, hogy bár a. legnagyobb áldozatok Nárán is, a tüdővészesek izolálásáról gondoskodjanak. A főfigyeimet itt nem — miként eddig történt — a kezdődő esetekre kell fordítani, hanem azokra a nagy betegekre, akik a tüdővéSz végső stádiumában már egyébbel sem törődhetnek, minthogy maguk lielyébe egy csomó uj tüdővészest állítsanak. Az a hetvenezer honfitársunk, ki többnyire fiatalon vagy életük delén évről-évre elpuszA tiidővészleküztTésnek ezen általános kürvonalozása után rátérek annak a. tárgyalására, hogyan vélem e problémát \Szegeden megoldani. fElőre bocsátom, liogy nem toldozást-foltozást értek ez alatt, hanem gyökeres megoldást, a tüdővésznek Szegedről való teljes és végleges (kiirtását. Másfélév előtt egy beadvánnyal fordultam Szeged város tanácsához, amelyben előterjesztettem erre vonatkozó javaslataimat és ismertettem azokat a módokat, amelyek segítségével. aránylag csékély anyagi áldozatok árán. a tüdővész Szeged város lakossága köréből meggyőződésem szerint 20 év alatt telmindenkori belügyminiszterek egymásután megsemmisítik. Vajon hogyan illeszkedjenek ilyen keretbe szanatórium-egyesületek és vajon lehetne-e remélni a tüdővész leküzdését belátható időn belül ezen államilag is támogatott társadalmi mozgalmaktól,. még akkor is, ha 20 év szakadatlan küzdelmét nem. is csupán néhány szanatórium jelezné, hanem a szanatóriumok jóval nagyobb száma hirdetné is az állam és társadalom áldozatkészségét? Valóban nem volna remélhető! Az a néhány ezer gümőkóros, kik évente a. szanatóriumokba^ való több havi internlsuk után többé-kevé.sbbé meggyógyulnak — hisz tudjuk, hogv ez a gyógyulás is többnyire problematikus — sémrnit sem jelent a tüdővészesek félmilliót kitevő óriási szániához viszonyítva. Különben sem mondok ujat, mikor megállapitopi, hogy a tüdővész leküzdésében a szanatórium rendszer nem. vált be. Németország megengedhette magának ezt a fényűzést, mintegy betetőzését nagyszerű szociálhigieniai és egyéb idevágó intézkedéseinek. Nálunk azonban egészen más útra kell terelni a tüdővészellenes küzdelmet. tul, veszedelmes elsősorban, hisz ők a fertőzés legfőbb és állandó forrásai. Drága szanatóriumok helyett tehát nagyszámú és olcsó tüdőkórházakról kell gondoskodni, hogy ezek a nagybeteg és erősen fertőző tüdővészesek elhelyezhetők legyenek, akiknek elentékeny része már úgyis munkaképtelen és környezetüknek csak terhére van. Ahol annak szüksége feniforog, a tiidővészcs ép ugy kényszeríthető legyen kórházba való felvételre, mint aliogy azt a scarlát, eholera és más ragályos betegeknél megszoktuk. Minden ilyen kórház .a tiüdővész leküzdésének egy-egy tudományos és közigazgatási centrumát képezze ón élére csakis a tuherkulosis kérdésben képzett és lelkes orvos állítandó. Az államnak kiképzett tüdővész-speeiálistákról kell gondoskodni, kiket épen ugy, mint az állami tr aelioma-orvo&okat, kiküldenéuek községekbe, vármegyékbe s akik körzetükben nyilvántartják a tüdővészeseket, gondoskodnak az elrendelt higiénikus szabályok (izolálás, köpőcsésze, lakásfertőtlenités stb.) betartásáról. a* nép kellő felvilágosításáról s a kezdődő és lappangó esetek speciális gyógykezeléséről. Az utóbbiak közül pl. a Bpeuglerféle „Immunkörper" valósággal hivatva van arra, hogy a tömegkezelés céljait szolgálja s gyógyító hatása nemesük eléri, de a legtöbb esetben tul is haladja a szanatóriumok hatását, ami melett a betegek rendes hivatásukat is folytathatják. Ilyen alapon egész csomó rendelő intézet, volna szerte az országban máris {fölállítható a mai dispemsaire-ek helyett, amelyek jelen formájukban jórészt szintén jótékonysági intézmények. jesen kiirtható. Javaslatom főbb szempontjai a következők: Mindenekelőtt a fertőző tüdővészesek izolálására megfelelő tüdővészkórházróí kell gondoskodni. Erre vonatkozó javaslatom jelenleg a következő stádiumban van. Rendelkezésre áll a kb. .300 ezer koronát kitevő Oltványi-féle kórházalap, amelyet a temesvári püspökség hajlandó az alapítandó •tüdővészkórház javára átengedni. lA város felajánlott a leendő uj kórház telkéből 5 holdnyi területet és 150.000 koronát s várja az állani megfelelő és kilátásba helyezett hozzájárulását. Amennyiben ez kellő mértékben megtörtéA közegészségügy államosítása. A küzdelem szegedi vonatkozásai. — A tüdövészkórház. —