Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1917-05-17 / 116. szám

Bzeg'ed, .1917. május 17. DÉLMAGYAÍRORSZÁG T kevés belföldi lakos rnarad internálva, olya­nok, akiknek internálását állami és katonai érdekek teszik szükségessé. — Bolgár vendégek Szegeden. Csütörtö­kön délelőtt Mihajloff György ruszcsuki pol­gármester vezetésével, Zsekov Péter mérnök és több bolgár gazdasági szakember érkezik Szegedre, a város gazdasági intézményeinek és egyes ipartelepek megtekintésére. A bolgár vendégeket a város és kereskedelmi és ipar­kamara közösen fogadják. Délután 6 óraikor a kereskedelmi és iparkamarában értekezlet Jesz, melyen iMi'ha'jloff polgármester német nyelven ismerteti a magyar-bolgár gazdasági, összeköttetést. Az értekezleten minden érdek­lődőt szívesen látnak. A vendégek Temesvár­ról jönnek, ahová hétfőn este érkeztek. Te­mesvárott Mihajloff polgármester szerdán délután tartott előadást, amelyről a temes­vári sajtó nagy elismeréssel emlékezik meg. — Elmarad a Polgárliga alakulógyülése. A Polgárliga 18-ra tervezett alakuló gyű­lése, amelyre Szegedről is sokan készültek felutazni, a vezetőségen kiviil álló okokból uern tartható meg. A gyűlés elmaradásáról Bárczy István polgármester táviratilag ér­tesítette Somogyi Szilveszter polgármestert. Szegedi ezredorvos szabadulása orosz fogságból. Bécsből jelentik: Az orosz hadi­fogságból visszaérkezettek között van dr. Brana János ezredorvos is Szegedről. A visszaérkezetteket egy időre Bruxban, a cs. és kir. tartalékkórházban helyezték el. — Kitüntetések. Endrey Ar.tal 46. tryalog­ezredbeli tartalékos hadnagynak az ellenség­gel szemben tanúsított kitűnő szolgáin fainak elismeréseiil a legfelső dicsérő elismerés tud­tul adatott. Paskulov Fülöp és Fekete Ger­gely 5. honvéd gyalogezredben népfölkelőiket a bronz vitézségi éremmel tüntették ki. A bronz vitézségi érmet kapták még: Landes­berg Jenő tartalékos hadnagy és Szabó Mi­hály, Krujcsór Pál, Szigyártó József,'Tótka Bálint, Veres Sándor, Kullai Gergely, .Viczé­nyi Imre, Faskó János, Mlüller Miklós, Sza­bó Antal, Melicli Mihály, Tóth Lajos, Lukács András, Földessy József, Pilkovics Tódor, Káli Pál, Búmba László, Kiss Mátyás, Stil­ler .János, Grün János, Válantin János, Csi­kós József, Sehlick Vencel, Ploder György, Könyves Kálmán, Cs. Szabó Imre, Budás János és Baranyai Lajos tüzérek az 1. hon­véd lovas tüzérosztálynál, továbbá Tóth Já­nos tisztiszolga és Dán János főtüzér az 1. honvéd lovas tüzérosztálynál és Hajnal Al­bert, Rőmer Márton, Balla Antal, Ambrózi József, Nagy Sándor György, Huszka Kál­mán, Tószegi János, Kormányos József nép­fölkelők az 5. honvéd gyalogezredben. Schul­ter Antal népfölkelő tizedesnek az 5. népföl­kelő gyalogezredben és Kovács Antal tüzér­nek az 1. honvéd lovas tüzérosztálynál a ki­rály az ellenség előtt teljesített, különösen kötelességhü szolgálataiknak elismeréseid a vas érdemkeresztet, a vitézségi érem szalag­ján adományozta. — A kultuszminiszter döntése a Ferenc József ösztöndijpályézat ügyében. Annak idején jelentette a Délmagyarország, hogy a tanács az évi ezer koronás Ferenc József kép­zőmiivészeti ösztöndíjai Góth Imre festőnek", a Képzőművészeti Főiskola hallgatójának, tartalékos 46-os hadnagynak ítélte oda, aki pályázatát az olasz harctérről kiiklte. László Gyula 46-os főhadnagynak, aki egy mellszo­borral és festményekkel -pályázott, mint isme­retes, a tanácsi határozat előtt afférja támadt dr. Gaál Fűidre kulturtanácsossal, aki kétség­bevonta, hogy a mellszobrot László készítette. A főhadnagy emiatt följelentést tett dr. Gaál ellen, akit a szegedi járásbíróság és végső fo­kon a tábla rágalmazás és becsületsértés vét­ségében elmarasztalt, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. László megföíebbezto a tanács határozatát. A kultuszminiszter a ta­nácsi döntést feloldja és a tanácsot, uj hatá­rozatra utasítja. A miniszter leirata a követ­kező: — A szab. kir. város tanácsának 28j83'5/ 916. sz. a. kelt ama véghatározatát, amellyel az „I. Ferenc József apostoli király nevében tett alapítvány" ösztöndiját Góth Imrének itélte oda, — Laászló Gyula fölebbezése foly­tán vizsgálat alá vévén — azt föloldom és Szeged szab. kir. város tanácsát utasítom, hogy a szóban levő ösztöndíj adományozása tárgyában hozzon ujabb -indokolt határozatot, amelyet betekintés végett hozzám terjesszen föl. A szóbaníorgó tanácsi határozatot föl kell oldani, mert: Az alapítólevél 1. pontja értelmében az ösztöndíj festőknek és szobrá­szoknak jelentkezése esetén egyenlő képesség és hivatottság mellett azon képzőművészeti ágból pályázó részére ítélendő oda, amely ég a közvetlenül megelőző alkalommal abban részesíthető nem volt. -Minthogy az ösztön­dijat a legutóbbi jogerős adományozás alap­ján festőművész élvezte, ez alkalommal a szobrászati ág alapján Laászló Gyula elsőbb­ségi igényének fenn, vagy fenn nem forgása tárgyalást igényel, már pedig a városi taná­csi határozat e részben a nevezettnek eluta­sítását illetőleg minden közelebbi indokolást nélkülöz, .tanköriek, vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter. — Báró Kürthy a vetések összeírásáról és az uj gabonaárakról. Budapestről jelen­tik: Báró Kürthy Lajos, az Országos Közélel­mezési kérdésekről. Báró Kiirty elmondotta, hogy Németországgal és Ausztriával a legba­rátságosabb kölcsönösségi viszonyban va­gyunk. A legutóbbi tárgyalásokon a készletek kiegészítésé tekintetében valóságos testvéri érzés mutatkozott. Az uj gabonaárakat — mondotta báró Kürthy — e hónap végén vagy a jövő hónap elején szabályozzák. Folyik az előkészítő munkálat a húsárak leszállítására vonatkozólag is. A zöldségtermelés szabályo­zásáról is rövidesen meg lesz a döntés, a ta­nácskozások folyamatban vannak. — A munkaközvetítő bízottság ülése. A szegedi munkaközvetítő bizottság május 22-én délután 5 órakor a kereskedelmi és iparka­mara elnöki termében ülést tart, a következő tárgysorozattal: Elnöki megnyitó. Jelentós az 1916. évi ügymenetről: a) Általános közvetí­tési' tevékenység. W) Tanoncközvetités. Erdé­lyi menekültek elhelyezése. Rokkant katonák munkaközvetítése. Jelentés az Országos Hadi­gondozó Hivatal szegedi szociális irodájának működéséről. Pénztári jelentés. Indítványok. — Kicserélik az idős hadifoglyokat és internáltakat. Bécsből jelentik: A N. Fr. Presse illetékes helyről nyert értesülés alapján azt XLILIOMFI/1 » / irja, hogy a hadügyminisztérium megkereste az orosz kormányt a hatvan évesnél idősebb hadifoglyok és polgári internáltak kölcsönös kicserélése dolgában és az orosz kormány a tervet magáévá tette. A további tárgyaláso­kat a két kormány a bécsi és a pétervári nyil­vántartási irodák utján folytatja.. — Helyettesítés. Tóth Mihály főmérnök 3 heti szabadságra ment. Távollétében Biro Benő helyettes-főmérnök vezeti a mérnöki hi­hivatalt. — Ötvenezer korona hiány egy fővárosi bankban. Budapestről jelentik: A Széchenyi­utca 1. szám 'alatt levő Magyar 'Faikereskedők Hitelintézeténél a főpénztárból ötvenezer ko­rona eltűnt. Neumann Jakab, a befizetést pénztár vezetője, amikor zárlatot csinált, megállapította a hiányt. A kifizetési pénztár pénztárosától, Wittmann Ernőtől kérte a hh ányzó összegről a nyugtát, de Wittmann kije­lentette, hogy csak annyi pénzt vett át, ameny nyiről nyugtát adott. A bank nyomban -ro­vanesoltátott, de a pénz nem került meg. A bank följelentést tett a .főkapitányságon, a nyomozsá azonban még nem vezetett ered­ményre. Nincs kizárva az sem, hogy elszámo­lási hiba történt. — Érdekes polgármesteri plakát. A Bir­shevija Wjedo-mosti cimü orosz lap közli, hogy az Oroszországban még a miénknél is fenyegetőbb szénhiány következtében a gria­sovvetzi gázgyár kénytelen lévén üzemét tel­jesen beszüntetni. Az utcai világítás beállítá­sát a polgármester a következő meggyőző in­dokolással tette hirdetményileg közzé: „Aki csupán semmittevésből (kóborol az éjszaka, legalább kevesebb alkalmat fog találni a sö­tétben arra, hogy illetlenkedjék, — akinek pedig valami fontos dolga van, az ' Ugy is ma­gával fog vinni egy kézilámpát és igy az ut­cai sötétség őt nem fogja feszélyezni." Talpalunk és sarkalunk férficipőt 6,'(női 5. gyerm. 4 K.-ért. Hungária Cipőgyár Kárász-u. 14, — Egy bika — 3500 korona. Temesvárról irják: A Krassószörénymegyei Gazdasági Egyesület a második tavaszi tenyészbikavá­sárt most rendezte Lúgoson. A bika vásárra felhajtatott összesen 73 darab bika, melyből 48 darab ikerült eladásra, összesen 122.il00 ko­rona árban. A bikák átlagos ára tehát 2543 korona volf, A legnagyobb árt egy végváiü, lakos bikája érte el, kinek bikájáért Mehádia község 3500 koronát fizetett, A vásáron részt vett a huny ad vármegyei gazdasági felügyelő, ki 29 darab bikát vásárolt, összesen 64.850 korona árban. A vármegyei gazdasági fel­ügyelő pedig 15 darab bikát vásárolt, össze­sen 42.650 korona árban. Eljött, a bikavásárra Temesmegye Kászető községe is, mely 2 darab bikát 5800 koronáért vásárolt. — Jegyezzünk hadikölcsönt a Sze­gedi Hitelbank R. T.-nál Szeged, Kölcsey­utca 11. Eredeti aláirási feltételek. Olcsó lom­bard kölcsönök. — Sándor Erzsi és Rózsa Lajos hang­versenye. A vége felé járó szezon mozgalmas művészi életéből bőségesen vette ki részét eb­ben az évben a Korzó-mozi. •Művészi, filmjei, pompásan sikerült irodalmi matinéja után, most minden más vidéki város méreteit meg­haladó művészi koncert rendezésével vonja magára, a művészeti események iránt érdek­lődő közönség figyelmét. Sándor Erzsi, Rózsa Lajos és IMenzl Oszkár együttes hangverse­nye a. három legnépszerűbb darabjaiból ösz­szeállitva, a szenzáció erejével fog hatni min­den jelenlevőre. Akite a koncerten helyet akarnak maguknak biztosítani, jól teszik, ha már most gondoskodnak jegyeikről. A hang­verseny május 25-én este 8 órakor lesz a Kor­zó-mozi helyiségében. — Rendkívül izgalmas és érdekes trükkök­ben gazdag, detektivdrámát mutat be csütör­tökön a Vass-mozi, melynek cime a Fejedelmi ékszer. A mellék miisort csupa kacagtató víz­játékok képezik.

Next

/
Thumbnails
Contents