Délmagyarország, 1917. április (6. évfolyam, 79-102. szám)

1917-04-27 / 100. szám

Sbeged, 1917. április 27. DÉLMA G Y ARORSZÁG 3 Eltemették Zömörkény Jsfvánt. (Saját tudósítónktól.) Borongós- őszies időben történt a város nagynevű halottjának, Tömörkény Istvánnak a végtisztessége. A napimádó ember koporsójára nem tűzött le a nap, amely elbujt a bánatos, futó felhők mögé. Csupa .feketeség volt a kultúrpalota előtti térség. Szótlan bánat ülte meg az arcokat, a szemekben a fájdalom könnye csillogott és valami felemelő meghatottság lett úrrá az emberek ezrei fölött, akik megjelentek Tömörkény Istvánnak a Jókai-lepellel leterített koporsója körül és akik kikísérték az utolsó útra a nagy magyar irót, a minden erénnyel felruházott embert, a felejthetetlen, igaz barátot és a követésre érdemes erkölcsű pályatársat. Ami tisztelet, szeretet övezte életében Tömörkény Istvánt, "az hatványozottan jutott kifejezésre a temetésén. A város méltó volt maga-magához és elköltözött nagy fia elévülhetetlen érdemeihez. Hiven Tömörkény jelleméihez, nem törekedett csillogó fény kifejtésére, de a végső tisztességadásban mindent megadott az eltávozónak, hálásan, hűségért hűséget, szeretetért szeretetet és meghatóan parentálta el pótolhatatlan halhatatlanját és adta át tetemét «z enyészetnek. A kultúrpalota előtti térséget a gyászoló város polgárságának ezrei lepték el, még a hídon is álltak emberek, a végtisztességen jelen volt mindenki, aki ennek a városnak életében számottevő tényező, de ott volt a nép is, amelyből Tömörkény István sarjadzott, a paraszti nép, akinek szerető barátja, krónikása, szobornál ékesebb monurnent állitója volt, ott voltak a gazdagok, akik érzik, hogy szegényebb lett most ez a város és ott a szegények, akik tudvántudják, ihogy milyen gazdagságot jelentett Tömörkény István munkássága, élete, nemes törekvése a magyarságnak és különösképpen a ©szögedi" városnak. Tömörkény István immár megtért a föld ölébe. Ttült tetemét a magyar föld takarja, amely ráborul simogatva, ajnározva, szeretettel és sirhantján nemcsak rózsatermő nyárban virulnak a violák, nemcsak ősszel pompáznak a .bazsarózsák, ihanem minden évszakban, minden hónapban, minden nap és minden órán kivirulnak rajta a hála, a szeretet, az elismerés örökzöld és hervadhatatlan virágai . . . A tenetés napjának reggelén, még a közönség bebocsátása előtt megtörtént a ravatal kicserélése. A holttestet érckoporsóba helyezték és a fehérselyem takaróra ráborították a Jókai-leplet, a gyászíátvollal bevont nemzetiszin'ü selyemtakarót, amelyet Szakács Andor, a MagyaröAszág szerkesztője hozott magával Budapestről. Reggel 8 órakor megkezdődött a közönség látogatása. Most mégegyszer eljöttek a ravatalhoz a nagy iró tisztelői, hódolói és az istenadta nép, amelynek olyan lánglelkii 'rajongója és rajzolója volt. Egész délelőtt és délután, tartott a közönség zarándoklásá a kultúrpalotáihoz. A kandeláberek gyertyáit még délelőtt fölgyújtották és egész nap égteik a gyász fátyollal bevont menyezeti Villanycsillárok is. A délelőtti órákban kezdetüket vették a temetési előkészületek. A ikulturpalota lépcsőzete előtti zászlótartó oszlopokra fölkerültek a város zászlói, elfátyolozva. A kultúrpalota előtti tér gázlámjpáit is, gyászfátyollal vonták be és gyászfátyol került a Kállay Albert-utcai gázlámpákra is. A kultúrpalota bejárati része előtti kis térségen fölállították azt az emelvényt, amelyre a gyászszertartás ideje alatt kellett helyezni a koporsótA részvéttáviratok özöne és .a köszönik csütörtökön délelőtt is egyre érkeztek a gyászoló családhoz és a ravatalhoz. A már közölt részvéttáviratokon kivül csütörtökön a következő táviratok érkeztek, most Szeged hatóságához: Tömörkény István múzeumigazgató elhunyta alkalmából fogadja a város közönsége mély és benső .részvétünk őszinte kifejezését. A muzeumok és könvvtárak főfelügyelősége. Tömörkény Istvánnak, a Somogyikönyvtár és a városi muzeum kiváló igazgatójának a nemzeti közművelődés végtelen kárára történt elhunyta alkalmából a muzeumok és könyvtárak országos tanácsa nevében őszinte részvétét fejezi ki — báró Wlasics Qyula, elnök. A Petőfi-Társaság Tömörkénv István tagtársnak elhunyta alkalmából mély részvétét nyilvánítja Szeged városának — Pcikots József titkár. Herczeg Ferenc, a Petőfi-Társaság elnöke az alábbi sürgönyt küldte Móra Ferencnek; Nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal fogadtam a mi pompás tollú kedves Tömörkényünk váratlan halálának hírét és kérem önt és töÜbbi szegedi jébarátainkat, fogadják részvétem és együttérzésem kifejezését. — Hasonló szellemű táviratot küldött Szegedre Szávay Gyula, mint a V. H. O. Sz. elnöke. Az újonnan érkezett koszorúk ,a következők: Könyvtárigazgatónknak- A könyvtárbrzottság. Pistának. Zoltán és. Idus ka. Póza és Rózsika, szeretettel. Juliska és Károly, szeretett Pistánknak. A Petőfi-tárSaság a pótolhatatlan Tömörkénynek. Nagyérdemű elnökének Szeged sz, kir. "város hivatalnokainak egyesülete. Böbék, el nem muló szeretettel. A V. H- O. Sz. volt alelnökének. Utolsó üdvözlet szeretett gazdámnak. János. A „Pesti Napló" Tömörkény Istvánnak. — Mari és Jóska szeretett Pistánknak. Elvira és Zsiga: Isten veled. Izzólelkü főtitkárának a Pusztaszeri Árpád Egyesület. Tömörkény Istvánnak Szeged sz. kir. város közönsége. A „Szegedi Friss Újság" Tömörkénv Istvánnak A ©Szegedi Hiradó" munkatársai halhatatlan elődünknek. A „Friss Hirek" szerkesztősége Tömörkény Istvánnak. A „Szeged és Vidéke" szerkesztősége Tömörkény Istvánnak. A Budapesti Újságírók Egyesülete Tömörkény Istvánnak. A ©Magyarország" ünnepi Írójának. A csütörtöki tanácsülés Végeztével a tanács dr. Somogyi Szilveszter polgármester vezetéséve! teljes számban megjelent a gyászoló családnál. A polgármester ugy a hatóság, mint a törvényhatósági bizottság és a város közönségének osztatlan, mélységes részvétét .tolmácsolta. A temetés előtt. Délután 3 órakor már megkezdődött a temetés közönségének fölvonulása a kultúrpalota felé. Pontban 3 órakor megtörtént, az érckoporsó lezárása; többet, nem is nyitották föl. Háromnegyed 4 óra felé már hatalmas néptömeg állott a kultúrpalota, följáró lépcsözeteinél ós a körülvevő téren. A .főlépcső bejárata előtt nebáuy díszruhás rendőr tartotta fönn a rendet és intézkedett a közönség elhelyezése iránt. A kultúrpalota bejárati ajtaja előtt szintén két díszruháé rendőr állott. Ekkorra már a temetkezési intézet emberei befejezték a koszorúknak koszoruskoosira való Ifölhordását, A gyászkocsira csak a család koszorúi fértek el. A tanács tagjai egyenkint jöttek a-temetésre, de teljes számmal megjelentek. Megjelent a temetésen minden városi notabiliíás, az iparkamara, vezetősége, a különböző egyesületek küldöttségei és a hírlapírók gárdája, akik testületileg vonultak a temetésre. Budapestről Szakács Andor, ,a „Magyarország" szerkesztője vett részt a temetésen. Négy óra előtt néhány perccel kihozták a nehéz érckaporsót és a már előbb fölállított emelvényre állították; A koporsót újból a Jókai lepellel borították be. A ravatal körül székek állottak a család számára. Jobbról a tanítóképezde énekkara állott, Naszád y József vezetésével. Közvetlenül a család mögött foglaltak- helyet a szegedi újságírók. Pontban négy órakor várom városi fogaton megérkezett, a gyászszertartást végző pepság Várhelyi József prépostkanomcfc vezetésével. Nyomban megérkezésük után kezdetét, vette a temetési szertartás. A halott fölötti rekviemet Várhelyi József mondta és a szertartásnál Gallér Kristóf pápai kamarás, dr. Zadravecz István alsóvárosi plébános, Breisach Béla rókiusi plébános és egy káplán segédkeztek. A ciroum dederuntot a tanítóképezde énekkara énekelte el, majd egy ujabb egyházi éneik következett. Ezután Móra Ferenc mondta el búcsúbeszédét, amely itt következik: -Mindnyájunk drága halottja, akinek nevével egyszerre teli lett a magyar horizont, ahogy szemedét lehunytad, mint hirtelen napáldozatkor csillaggal az ég, — szép virágos sajkádat nemsokára az isten keze renget-ringatja a távoli tartomány felé, melyből nem tér meg az utazó. Szép virágos sajkád mielőtt elindulna a nagy fekete folyamon az örök világosság hegyei felé, útravalóul hadd tegyük melléd a legdrágább és legritkább ajándékot, amit halott királynak adhat gyászba öltött népe: könyek gyöngyeit, amiket szivek hullajtanak. Ha átkozódnánk a zsoltárossal: „vesszen ej a nap, melyen ember születik, mert csupa nyomorúság az élet. e földön, az asszonytól született ember rövid ádeig élvén, sok fájdalommal telik-el, kinyilik mint a virág és elfut mint az árnyék" s ha jajveszékelő fenszóval sírnánk, mint őszi szelek az avarrá lett puszták felett, az se volna ma férfiatlan el lágyulás, de kiérezne belőle a magunk siratása, akik most eszméltünk rá, mink voltál nekünk. Téged a könyek halk harmatával kell siratni és nem a fájdalom első szitaóságával, hanem a megadás szelíd mélabujával- simogatni ftfebérhÓl vetett ágyadon. Hiszen halálod órájában uj életed kezdődött, igazibb és fényesebb az arasznyi földi létnél, testi bur-> kodból a halhatatlanság pillangója röppent ki, mely egyre káprázatosabban ifog tündökölni az utánunk következendő nemzedékeik szemében. Halálod a nemzet, halhatatlanjává .tett, a szónak legnemesebb irodalmi értelmé-, ben s az egyedül való nagy magyar íróból, akinek nem voltak elődei és nem lehetnek utódai, géniusz lesz, aki beljebb segíti nemzetét a világkultúrába. Meghalhat-e az, aki .maga egy világot teremtett a sem mi lói, mint az isten és elzárhatja-e a koporsó azt, akit egy ország szive fogadott magába örökös lakóul? Ez a legszebb megdicsőülés, ez a legritkább balhatatlanság. Am az ember, aki oly álmatagon és még is mindyájunknál többet látóan járt közöl tünk; az ember, akit mindnyájan szerettünk,