Délmagyarország, 1917. március (6. évfolyam, 50-78. szám)
1917-03-11 / 59. szám
Szeged, 1917. március 14. DÉLMAGYARORSZÁG ö R léghajős osztagnak laktanyát építenek 5zegeden. — Repülőgépgyár létesítését is tervezik. — (Saját tudósítónktól.) Nagyfontosságú és Szegedet különösen 'közelről érintő határozatot Ihozott néhány hét előtt a 'hadügyminiszter. Arról van szó, hogy az állandó jelleggel biró léghajózási osztagok részére laktanyákat fognak építeni Magyarországon és pedig elsősorban Szegeden. A szegedi laktanya épitése közelesen megkezdődik; a terv szerint a ijövő hónapban már meg is kezdik a több 'épületiből álló, modern laktanya építését. Hogy milyen ihorderővel bir a laktanyaép ités a mostani viszonyok között, talán fölösleges (hosszasabban fejtegetni Először is a, (háborít alatt úgyszólván teljesen pangó építkezési iiparra jelent kedvező változást a laktanya épitése, mert hiszen uj munkaalkalmakkal uj kereseti források nyiInak meg a munkásosztály előtt. Ezenkívül uj családok költöznek a városba, amelyek növelik a forgalmait és élénkítik a város életét. A léghajósosztag laktanyájának építését egy milliós költségvetéssel kezdik meg áprilisban. A város a laktanyának építését azzal mozdította elő, hogy a honvéd-huszárgyakorlótéren levő telket azért az összegért engedte át a hadseregnek, amennyiért a kérdéses területét most bérlik, vagyis hogy a katonaság a telekért megfizeti ugyanazt a haszonbért, mint a jelenlegi bérlőkA laiktanya építésére a katonaság már meghirdette a ,versenytárgyalást is. A jövő hónapban megkezdődő építkezést a terv szerint még ebben az évben befejezik. Tervbe vette ezenkívül a hadügyminiszter azt is, hogy Szegeden egy repülőgépgyárat létesít. Az erre vonatkozó tárgyalások azonban annakidején fönnakadtak. A város most megkereste a hadügyminisztert, hogy a már egyszer tervbe vett repülőgépgyárat is létesítse Szegeden. Az erre vonatkozó tárgyalások információink szerint inost szintén a legjobb mederben folynak, , Mit vár üémetország a vizalatti blokádtól. — A Délmagyarország tudósítójától. — Beftin, március 10. | Németországban most senki sem beszél másról, mint a vizalatti háborúról. Államférfiak, politikusok és katonák egyaránt azt remélik, hogy a buvárhajóharc rövid időn belül feltétlenül meghozza a központi hatalmak részére a győzelmet, (Európa népei számára pedig az oly várva-várt békét. Alkalmam volt a Re-ichs tagban egész sereg vezető államférfiuval, képviselővel és politikussal beszélni, mindannyian, 'mély meggyőződéssel jelentették ki előttem, hogy a buvárhajóharc a legerősebb, a leghatékonyabb fegyver Német-ország kezében és csakis ennek a kegyetlen eszköznek az alkalmazásával tudja letiporni a legmakacsabb és leggazdagabb ellenséget: Angliát. A buvárhajóharc első hónapjának eredményével illetékes helyen rqagyorí meg vannak elégódve. Az admiralitás legfőbb intézője aztfc mondta nekem, 'hogy az eredmény túlhaladja a tengerészeti körök'minden várakozását. Február havában tudvalevőleg nyolcszázezer tonnányi ellenséges gőzöst 'küldtek a tenger, fenekére a német buvárhajők- Már maga ez az eredmény is nagyon sokat mond, ha figyelembe vesszük, hogy Angolország húszmillió tonna hajóürrel rendelkezik. Ámde sokkal többet (jelent ennél a központi hatalmak részére ,az a tény, hogy a fomleg^ államok cóidkrtam beSziitiUijtők la. Hcéjózást és {az Art{gliétya való import febnrár eléje ója ugyszótvári szürtáfát. Jól tudjuk, hogy Angolország a sémlegös1 államok hajóin vitte !be majdnem egész éleltmisaerszükségletét. Saját hajóit katonai célokra használta fel és szövetségeseit támogatta velük. Tessék elképzelni, hogy ezt az ideális állapotot mennyire megzavarta a blokád. Németországban arra számítanak, hogy —• bármennyire is látta Angolország a vizalatti blokádot — nem volt képes annyi élelmiszert összegyűjteni kikötőiben, hogy képes legyen eredménnyel dacolni a buvárhajókkal. Anglia amely jobban, mint bármely állam importra van szorulva, tökéletesen elzáratott a világtól. Német prognozis szerint ez a körülmény végül is arra fogja kényszeríteni a szigetország kormányát, hogy felvegye a központi hatalmak által ajánlott béketárgyalásokat. Általános az a vélemény, hogy Anglia néhány hónapon belül észretér és talán már ősszel elkövetkezik az 'a periódus, amikor késznek nyilatkozik arra, hogy leüljön a zöld asztalhoz éis egyszer már okos dolgokról diskuráljon. Tábornokok és magpsrangu állami funkcionáriusok a leghatározottabban kijelentették előttem, hogy v Németország JiiéheztéMMról Imodt már szó dóm lékét. Ez tmn egyéb, a^ipntváHáiidnál NémMáfsZágWn van éjpgápdö liszt, hus\ zrié, tfj, Óóftk be ke$ ószMniA beosztást pedig a német hatóságok példásan elvégzik. Nemcsak maximálták az árakat hanem megállapították minden embernek a maga porcióját, de arról is gondoskodtak, hogy mindenki meg is kapja azt az élelmiszert, amelyet kiutaltak részére. Fridrich Naumónn, a Mitteleurópa cimü könyv hires szerzője kijelentette előttem, hogy Berlinben a lakosság kilencvennyolc százaléka ténylegbe is váltja a részére kiutalt élelmiszeri egyeket1. Naumann élénk figyelemmel kiséri Németország közegészségügyi viszonyait is és 'megállapította, hogy Németországban a háború óta nem rosszabbodtak á közegészségügyi állapotok, sőt a háború első hónapjaiban több egészséges ember Volt Németország bau, mint a háború előtt. Németország politikusai és bankárjai élénk figyelemmel kisérik Magyarország közgazdasági viszonyait és általánosan az a véleményük, hogy NémetcYszág sokkal ínWnzhehb gazdásági ös/székötiiécéstk* fog .fonj MfrgyfWárszdg'M, mint eddig. Pénzemberek, gyúáisok W vóé\ tlkozók márts tervfáén dóigc\zn'<sk, hógyan gyümöksözkdsék tőkéiket 711 o gyarprszágon. Különösen olyan üzemek alakítására gondolnak, amelyek az ország sajátságos geográfiái és geologiai viszonyaihoz sirfiulnak. Most természetesen tartózkodnak az aktivitás terére lépni a német váialíkozók most majdnem mindenki a hábor-u szolgálatában áll, hivatalnokok, mérnökök, munkások, asszonyok, * gyermekek a katonaság részére dolgoznak, m-uniciót' készítenek, mindenkit egy gondola* hat át: a győzelem. Vécséi Miklós. • ..••.•..••••••••••.••••••••.(•••••iM.IMIIHIIIIU Paprikaközpont felállítását tervezik Szegeden. — Ankét a paprika-árak makszfmálása ügyében. — (Saját tudósítónktól.) Megírtuk, hogy báró Karthy Lajos, az Országo's Közélelmezési Hivatal elnöke ujabb értekezletet hívott egybe a paprikaárak maximálása ügyébea, amelyre meghívta dr. Somogyi Szilveszter polgármestert és a Paprikakereskedők, földolgozóik, termelök és paprikamolnárok szegedi egyesületének képviselőit. Résztvettek a szegediek közül a polgármesteren kívül az értekezleten: Pálfy Dániel. Vajas József, Nyári György, Csala Ist'ván. Sziécsi István, Bartók Vilmos és Csonka Ferenc. Az aniket lefolyásáról és várható eredményéről az alábbiakat telefonálja budapesti tudósítónk: A paprikaforgalom rendezüése ügyében az Országos Közélelmezési Hivatalban ankét volt, amelyen a szegedi érdekeltségen kívül részt vett a kalocsai érdekeltség is. A Közélelmezési Hivatal ugyanis ujabb, bebaté tájékoztatást kívánt a paprika termelési és készítési áráról, valamint a kereskedelmi forgalomban szokásos haszon mérvéről is. Az értekezlet ezen aXtáiékoztatásor tul nem terjedt, most már bizonyos azonbac, hogy az ügy rendezése a jelenlevők kifejezett kívánságához képest néhány nap kérdése. Beavatott forrásból közölhetem, hogy a paprikaforgalom központja továbbra is Szeged marad- A mai diszpozíciók szerint két alternatív terv között fog választani a Közélelmezési Hivatal. Az egyik az lenne, hogy részvénytársasági alapon paprikaközpont alakulna Szegeden, a másik pedig az, hogy a legnagyobb és régi paprikaikereskedők közül négyet-ötöí mint iíőbizományost bíznának meg a forgalom lebonyolításával. Az egész, ügy rendezését és irányítását a Közélelmezési Hivatal a Haditermény Részvénytársaságnak utalja át. Ma elei tettnek tekinthető az a terv, hogy a Haditermény Részvénytársaság budapesti központjában külön osztályt állítanának föl a paprika számára, nem lehetetlen azonban, hogy az utolsó pillanatban ez a megoldási mód nyeri meg a döntésre illetékesek többségét. A paprikakereskedelemben a bizonytalan 'helyzet miatt teljes pangás állott be. A legutóbbi értekezleten megjelentek éppen emiatt sürgették a döntést. Bizonyára örömmel veszik tudomásul a szegediek, hogy nw előtérben az a megoldási mód van. hogy a paprikakereskedelmet szabályozása után is meg kell hagyni azok kezében, akik azt eddig is lebonyolították.