Délmagyarország, 1917. február (6. évfolyam, 25-49. szám)

1917-02-27 / 48. szám

8 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1917. február 25. Szeged szab.-kir. város köiélelmezési hivatala. Hidetméuy. Mi irtóhogy a beszerzett hivatalos adatokból, .azon meggyőződést szereztem, hogy a város •területén a kereskedelmi 'forgalomban, üzleteikben, piaci eláru­sító 'helyeken stb. még jelentékeny mennyiségű sza­lonna és zsir lkészlet áll a fogyasztó közönség ren­delkezésére, ugyanezért ' a közfogyasztás céljára eddig beszerzett .szalonna és zsir mennyiségnek ha­tósági kiárutitását további ' rendelkezésig, (miről a közönséget ujabb 'hirdetményben fogom értesíteni) egyelőre felfüggesztem. ' Az ipari 'és kereskedői ikézen lévő szalonna iháj és zsir készleteknek ia korábbi hirdetményiben jelzett jegyrendszer, Illetve hatóságii utalvány alapján való forgalomba bocsájtását — if. é. március 1-én a fenn­forgó könülmények miatt még nem tartom iszüiksé­gesneSc életbeléptet,ni, azonban annak ismételt hangsúlyozása mellett, hogy a most említett készleteknek a közfogyasztás céljaira .hatósági igénybevételét már elrendeltem, — az ipari és kereskedelmi üzlet tárgyát képező, sza­lonna háj és zsírnak a fogyasztók részére való, ki­árusítását illetőíleg f. é. március 1-től, kezdödőleg az alábbi módozatot léptetem 'életbe, illetve ennek szi­gorú betartását a készleteikkel rendelkező ipari és kereskedelmi tényezőket kötelezem. A városi lakosság által igénybe vehető fejadagot a szalonom és hájra nézve szeonélyektot és havonkint 1 '(egy) kilogramm, a zsirra nézve (nyolcvan) de­grammban 'állapítom meg. A iszallomna, háj és zsír a vásárolni óhajtó kö­zönség részére csak a bevásárlási könyv felmutatása esetén szolgáltatható ki és pedig az előbb megálla­pított fejadag 'pontos betartása mellett. •Kötelezem .a fenti cikk árusításával foglalkozó kereskedőket, iparosokat, vállalatokat, árusokat 'stb. hogy a fejadag alapján 'kiiadható (szalonna, háj, vagy zsirmeninyiiségef, -a bevásárlási könyvecske !szir .lap­ján a megfelelő (hónap rovatában minden esetben pontosan jegyezzék jbe. Ameminyiiben a Vásárló ,a havi mennyiséget egy­szerre 'beszerezni nem kivárnia, ' vagy a készlethez képest részére csak kisebb mennyiség adható ki, ugy 'mindenkor a kiadott mennyiság jegyzendő be a könyvecskébe, <az elárusítóknak airira ikell figyelmet fordítani, hogy az apróbb tételekben kiadott mennyi­ség — .a havi fejadagot meg ne haladja. Kötelezem -a szalcnna- háj és zsir elárusitásával foglalkozó összes iparosokat, 'kenesikedőket stb. .arra is, "ihogy a készletekről a szaporodás és fogyaték pontos tfeitüntetése mellett naponkint hiteles jegyzé­ket vezessenek, & azt .az ellenőrző hatósági köze­geknek kívánatára mutassák M. E rendeletem áthágó! elten (a 'legszigorúbb mog­itorló intézkedést fogom az illetékes 'hatóságnál ké­relmezni. Szeged, '1917. február 23. 687—flil 7. Ik. I. sz, Polgármester helyett Balogh Károly, v. tanácsnak mint a közélelmezési hivatal vezetője. !2B<3BTAI§8ASE23I3SIE2ABSEEGAELS3Ö<2L ® m m % Telefon 343. % az előirt árakból, téli poszló és commode cipőknél. Egy pár TALPALÁS erös bőrtalpvédőkkel: 150 korona !!! m 3llBBBlRBBBB9BB&BR8B88ll]BI3BRBB9IflSBB&BEBlBB@B|9SBB9BBIiS9íSBBBBn998BSBSIBSBB3BSiSBBSi? m i I IMLH s HSml misÉ t&á Ü&1ÜP1S 3 saí fe® ti jtaphalók Szegeden : Várnay X k öny vkereskedéséb en Farkas Pál: Egy FBDFR legyziíel Kóbor Noémi: Ifj. Hegedűs Sándor: Kaffka Margit: BEBSMHSOH Drasche-Lázár A.: Tüzpróba Herczeg Ferenc: Kék róka 4.1 II 3.1 6.1 V !i80 Szabó István: DOBERDÓ Herczeg Géza: ,,U«< Bábcrus héjni liüéllafigEPÉssslííl Beleké kapitány naplója Várnai Zseni: ' BRBBCHU80H EPID Ábrahám Ernő: CsliisooH 8 mmn Eschtruth Natália: UDVARI LEVEGŐ ! c í Vajda Ernő: B 0 1.40 2.50 4.1 4.1 Szép Ernő : Egy kis szinház Meyrinck: A GÓLEM 3.1 Laczkó Géza: NOÉMI FIA Kosztolányi: Modern költök Gábor Andor: SZÉPASSZONY §•60 V V­Kiss Menyhért: Talizmán versek Nagy Endre: ggepüfien oieseiui Ariatole Francé: Pártütő angyalok Móricz Zsigmond: P teeH nem mM HIAIODNL Moly Tamás: Három novella Byron-Kosztolányi: MAZAPPA 3-1 L;Í 5.' 4.1 If 2.1 Bársony István: Vérvirág Ifj. Hegedűs Sándor: A lélekbúvár Csermely Gyula: liíeiÉepff fing Shakespeare-Babits: A VI H A R Gábor Andor: Dollár — Papa Csathó Kálmán 1 ÍC (SiH plfSll Wffiü! IBHSK 41 2.1 3.1 V 3.) IN Nyomatott Várnay L. könyvnyomdájában, Szeged, Kárász-utca 9.

Next

/
Thumbnails
Contents