Délmagyarország, 1917. január (6. évfolyam, 1-24. szám)

1917-01-16 / 11. szám

&M0ed, 1917. január 16­DÉLMAGYARORSZÁG R régi marad a szegedi közélelmezési hivatal szervezete. — Pótindifvány a közélelmezési tanácsról. — (Saját tudósítónktól.) Régen előzött ímeg szegedi közgyűlést izgalmasabb várakozás, mint a szerdait. A tanácsnoki állásra pályá­zók érdekében zajtalanul, de agilisan folyt a korteskedés. A jelölő választmány szerdán ülésezik, azt mondják, valamennyi pályázót jelölni fogja. Az esélyek ma még fel neim mérhetők. Azok szerint, akik az egyes jelöl­tek érdekében tevékenykedtek, legerősebb pártja Fodor Jenő rendőrkapitánynak és Rack Lipót aljegyzőnek van, lehetséges azon­kívül, hogy az egyik érdemes pályázó az utolsó napokban visszavonja pályázatát. A választás mellett a legnagyobb érdek­lődést három inditvány kelti. Ezek közül ket­tő: Pásztor Józsefé és Valihora Istváné a szervezeti szabályrendelet módosításáról szól, végleges (határozatot természetesen nem 'hozhat ebben az ügyben a közgyűlés. Nagyon valószinü, bogy ezekkel az indítvá­nyokkal kapcsolatosan nem is lesz vita. — Ugyanigy áll a dolog Szabó Gyulának a közélelmezési tanács felállítása érdekében beadott indítványával. Az indítványról és a vele kapcsolatos eseményekről, amelyek mind közelről érintik a szegedi közélelme­zést, a Délmagyarország tájékoztatta a kö­zönséget. Ismeretes, Ihogy Szabó Ihattagu köz­élelmezési tanács megalakítását indítványoz­ta, és pedig korlátlan intézkedési jogkörrel. Balogh Károly, a közélelmezési hivatal veze­tője a tanács tervezett munkaköréiben, tehát Szabó indítványában a személye ellen irá­nyuló bizalmatlanságot látott, aimiért kérte a polgármestertől, hogy mentse fel a hivatal vezetésétől. Erre megindultak a tárgyalások. Szabó Gyula kijelentette, hogy hajlandó in­dítványát oda módositani, hogy a közélelme­zési tanácsnak csak ellenőrzői és tanácsadói jogköre legyen. Somogyi Szilveszter polgár­mesternek az volt az álláspontja, Ihogy Ba­logh a közélelmezési hivatal élén jól végezte dolgát, az inditványt tehát a tanács csak olyan javaslattal terjesztheti a közgyűlés elé, amely az érdekelt tanácsost kielégíti- Szom­I baton déliben Szabó és Wimmer Fülöp tár­• gyaltak a polgármesterrel ebben az ügyben, mig vasárnap délben Balogh Károllyal tár­gyalt Wimmer, akinek az az álláspontja, hogy közel egy éves működése után meg­érdemli Balogh, hogy a közgyűlés bizalmat szavazzon neki. Ez a bizalom, amely igy ki­fejezést is nyerne, nem tangálhatja azonban azt, hogy a hattagú közélelmezési tanács megalakuljon, de kizárólag tanácsadói hatás­körrel. A tanács tagja lenne Balogh ós Feren­czy Bélán kívül a törvényihatósági bizottság négy tagja. Balogh a vasárnapi tárgyaláson hozzájárult ehhez azzal a módosítással, hogy a tanács tagjait ne a közgyűlés válassza, ha­nem a polgármester nevezze ki. Meg kell je­gyeznünk, hogy a tanácsadói hatáskörrel már választott a közgyűlés egy közélelme­zési tanácsot 15 taggal. Közülük három le­mondott, tehát a mostani közélelmezési ta­nácsnak 12 tagja van. Balogh Károly azt mondja, hogy ülést ezzel a tanáccsal nem szokott tartani, de annaik nem is az a hiva­tása. Ezzel szemben minden bevásárlásánál nemcsak a tanács, hanem az azon kivül állók szakvéleményét is ki szokta kérni. Hétfőn délután Szabó Gyula beadványt intézett a polgármesterihez, amelyben indít­ványát módosítja. E szerint a kövekezőket indítványozza: mondja ki a közgyűlés, hogy kizárólag tanácsadói jogkörrel szükségesnek tartja hattagú közélelmezési tanács megala­kítását és bizza meg a polgármestert, hogy a tanács tagjait kinevezze. Ezt a pótinditványt természetesen pár­toló javaslattal terjeszti a tanács a közgyűlés elé. Ha tehát nem lesz valakinek az ellen ki­fogása, hogy megalakuljon még egy olyan tanács, amilyen már van, a választás ered­ményét izgalmasan váró városatyák legna­gyobb örömére hamarosan a választásihoz ér a közgyűlés. Szabó pótinditványa után természetesen lekerül a napirendről Balogh lemondása. A tanácsnok megmarad a hivatal élén. Az egész német nép a császár köré tömörlil. Kaempf elnök levele Vilmos csá­szárhoz. — BERLIN, január 15. Dr. Kaempf, a bi­rodalmi gyűlés elnöke a következő táviratot intézte Vilmos császárhoz: felséged gyújtó szavakban adott kifeje­zést annak a felháborodásnak és szent ha­ragnak, amely izzásba hozta minden német Szivét abban a pillanatban, amikor Felséged és szövetségeseink nagyszivü békeajánlatát az ellenségek rutul és álnok indokolással visszautasították. Tekintettel ellenségeinknek immár nyíltan bevallott céljára, ihogy Német­országot és szövetségeseit ledöntsék és szét­darabolják, az egész német nép Felséged köré tömörül azzal a tántoríthatatlan akarat­tal, hogy hűséggel és egy akarattal küzd to­vább, mig ellenségeink gyalázatos tervei szét bem zúzódnak azon az ércfaion, amellyel Németország és szövetségeseink utolsó csöpp vérükig akarják védeni létüket és szabadsá­gukat. A román hadsereg állo­mányának felét elvesztette BÉCS, január 15. A francia lapoknak szikratáviróval jelentik Jassyból: A román kormány tudvalevőleg már régebb idő óta nem ad ki veszteséglajstromot. Most nyilvá­nosságra hozták, hogy abból a 600.000 főnyi hadseregből, amellyel Románia a háborúba indult, 200.000 ember elesett, illetve harckép­telenné vált és 100.000 fogságba került. Forradalom Indiában. HÁGA, január 15. Indiában forradalom tört ki. A forradalmárok India függetlenségét akarják kivívni. fi 1 1 " 1 - -- - . , . Szeged zsirszukségletének biztosítása. — Csak a közellátásra szorulók tejkvótája személyenkínt is havonkint fél kiló zsír. — (Saját tudósítónktól.) A városi közélel­mezési üzem báró Kürthy Lajosnak, az Or­szágos Közélelmezési Hivatal elnökének át­iratára már most megtette a szükséges intéz­kedéseket a közellátásra szoruló lakosság zsirszükségletének biztosítására. Az Orszá­gos Közélelmezési Hivatal ugyanis figyelmé­be ajánlotta a város hatóságának, ihogy a ta­vasszal zsirhiány vánható és igyekezzék a mostani kedvező helyzetet kihasználni. Je­lenleg még a hiány nem érezhető, mert a ser­íéslhizlalások többnyire ilyen időtájt fejeződ­nék be, de egy-két 'hónap elteltével a hiány előreláthatólag erősen érezhetővé fog válni. Balogh Károlyt, a szegedi 'közélelmezési hivatal vezetőjét dicséri, ihogy a figyelmét nem kerülte ki ez az eshetőség és már jóelőre biztosítani igyekezett a város lakosságának zsirszükségletét. Jelenleg mintegy két vag­gon zsírja van a szegedi közélelmezési hiva­talnak beraktározva és ez a mennyiség nap­ról-napra növekedik, ugy, hogy a szó szoros értelmében vett zsirhiányról már szió sem le­het, mindössze csak a takarékossági elvek szigorú betartása válik föltétlenül szüksé­gessé. A hatóságnak a vasárnapi szegedi la­pokban már megjelent egy hirdetménye, a melyben takarékosságra inti a közönséget a zsirral való bánásmód tekintetében és közli, hogy az Országos Közélelmezési Hivatal el­nökének rendeletére megállapította a zsirra vonatkozó fejkvótát. E szerint minden sze­mély fejenkint és havonkint fél kilogramm zsirra tarthat igényt. . Ez az intézkedés városszerte visszatet­szést keltett. A lakosság körében azonnal mozgalom indult meg a hatósági intézkedés ellen. Hétfőn délig négy felebbezés érkezett be a tanácsihoz. Ezek között első volt Lippaí Nagy Antal felebbezése. amely kivonatosan itt következik: — A közélelmezési hatóság elnökéi.ek a helybeli lapokiban f. évi január hó 14-ik nap­ján 87/1917. sz. alatt közzétett hirdetmény­ben foglalt rendelkezéseket tisztelettel meg­felebbezem. Sérelmes ugyanis a határozat, amely szerint az igénybevehető szalonna és zsírnak mennyiségét fejenkint és havonkint fél kilogrammban állapítja meg. Ez oly cse­kély mennyiség, hogy azzal mezei munkás­nak rendes élelmezését ellátni lehetetlenség, miért is tisztelettel kérem, hogy a zsirfo­gyasztás mennyiségét havonkint és szemé­lyenkint legkevesebb másfél kilogrammban megállapitani méltóztassék. Mezei munkást ugyanis nem kaphatunk, ha őket szalonnával és zsirral főzött ételekkel el nem látjuk. Ha pedig a munkáskéz hiányzik, ugy vetéseink elpusztulnak, földjeink műveletlenül és par­lagon maradnak. Vajda Farkas husz aláírással ellátott fe_ lebbezést adott be a határozat ellen. De feleb­bezett ellene Pillich Kálmán ügyvéd is, aki szintén másfél kilogrammban kéri a ihavon­kinti és fejenkinti fejkvótát megállapitani, de nem novemberig, hanem december végéig, miután a sertésvágások Szegeden legna­gyobbrészt csak december végével kezdőd­nek. Felebbezett még a tanács határozata el­len Ligeti Jenő. Balogh Károly a tanács hétfői ülésén közölte, hogy — mint a beérkezett felebbe­zések is mutatják — a közönség ezt a hirdet­ményt félreértette és éppen ezért alaptalan félelmet keltett a publikum körében. A ha­vonkinti és fejenkinti fél kilogramm zsir csak a közellátásra szorulókra vonatkozik. Aki képes volt magát zsirral ellátni, a családja számára október elsejéig szükséges készletet természetesen akkor is megtarthatja, ha —

Next

/
Thumbnails
Contents