Délmagyarország, 1917. január (6. évfolyam, 1-24. szám)

1917-01-12 / 8. szám

Szeged, 1917, január 10. DÉLM A GYABORSZÁG tanácsos a csütörtöki tanácsülésen közölte ez­zel kapcsolatosam, ihogy a város által beszer­zett tartalékszón kiárusítását pénteken meg kezdi. Egy métermázsa városi szén ,10 korona. — A Kass-vigadó szombatra hirdetett tea­délutánja technikái otkok iniaitt egyelőre el­marad. — Működnek a vasúti zsebtolvajok. Az utóbbi időben egyre több és több följelentés érkezik a'rendőrséghez vasúti zsebtolvajlások el len. Szerdán este Héjjas iFerenc hadnagy tett panaszt a rendőrségen, hogy 'Hódmező­vásárhely és Szeged közöt a vonaton blúza belső zsebéből kilopták pénztárcáját, amely 6000 korcma készpénzt és 6000 korona értékű liadiikölcsönkötvényt tartalmazoitt. A károsuk liaduay 100 korona jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. A szegedi rendőrség a ,vas­úti zsebtolvaj után megindította a nyomo­zást. — Rendelet a harmadik osztályú kereset? adóról. A hivatalos lap csütörtöki számában •az 1916. évre kivetett harmadik osztályú ke­reseti adó érvényének fentartásáról szóló 1916. évi XXXIII. törvényei kik végrehajtása t árgyában rendelet jeleni meg. — Régen nem vendégszerepelt olyan neves művész ISzegeden, mint Környei Béla, a bé­csi udvari Operaház dédelgetett kedvence, a vrlághirü tenorista, A Korzó-mozi igazgató­sága a legmagasabb tfoku művészi élvezetben részesíti a közönséget a hétfői anüvészhang­verseny rendezése által. Ritkán azerepe-1 egy műsoron, egy este három ilyen név, mint Környei Béla, Hajdú Ilona és Fleischer An­tal. Környei sikerei közismertek, a. császár­város közönsége éppen ugy szeretetébe fogad­ta ezt a tüneményes hangú művészt, minit ahogy a magyar közönség annak időjén, amikor Környei még a magyar Operaház tagja volt, a pestiek szerették. Hajdú Ilona jelenleg ünnepelt művésznője az Operának és a vidékein még sohasem vendégszerepelt. Ez lesz az első vidéki hangversenye. Flet nober Antalt, a jeles zongoraművészt felesle­ges bemutatni a szegedi publikumnak, hi­szen szegedi születésű és szerepelt is szülővá­rosában mindenkor óriási siker mellett. Je­gyek a hétfői hangverenyre már csak mérsé­kelt számban kaphatók a Korzóimozi elővé­teli pénztáránál. — Pénteken, csak egy napig lesz az Uránia műsorán a Vanda Traumiann és Viggo Lar­sem művészpár uj filmje „Trón és szerelem" művészi szenációs dráma. A koronázási film •is műsoron marad. Tanuljunk idegen nyelveket a Városi nyelviskolában. Telefon 14—11. — Legelóhiány. A palánki gazdák bead­ványt küldtek a tanácshoz, amelyben azt pa­naszolják, hogy a csorda nem talál zöld lege­lőt. Az eddigi legelő pedig még kisebb lett, mert a katonaság 3—4 holdnyi területet ab­ból is elfoglalt A mezőgazdák azt kérték liogy a város ia vasút mentén engedjen át közlegelő céljaira 10 katasztrális hold területet. A ta­nács csütörtöki ülésén foglalkozott ezzel a. ké­relemmel, amelyet elutasítottak, miután a város területei mind bérbe vannak adva. UBaBaaBaBBBaBSflBBBBBBBBBBBaBaaaaBBBBBBBBBBaBBBaBBBa A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. KfsdóMvsíal Rí. Esti német hivatalos jelentés. Berlin. A Wolíf-ügynökség jelenti 11-én este: Angol rés z tárnád Ások a t a Serre és Be­aumont mellett visszautasítottunk. A Duná­nál és Pntnánál nem történt különös esemény Forrongás az angol lőszergyári munkások közt Hága, január 11. Az angol lapokból ki­tűnik, hogy Anglia lövőszermunkásai között élénk a forrongás. A női lövőszermunkások szövetsége tiltakozott a kormánynál a bé­rekre vonatkozó miniszteri Ígéretek be nem váltása miatt. Több mint százezer munkás­nőt 2.5—3 penoe órabér mellett foglalkoz­tatnak. A szövetség 6 penoe órabért követel. A Daily News kifejti, Ihogy a lövőszertörvény az a'sszonyok százezreit kizsákmányolta. Ezek 12—14 óra napi munkaidő mellett nem képesek annyit keresni, hogy főn tarthassák magukat. Elégedetlenségük nap-nap után nőt­tön-nő. A kormánynak előrelátónak kell gj E3 URÁNIA Bví E=> BJ o> Magy. Tudományos Színház Q3 Pénteken, január 12-én. IV. Kárülf király es Zlfa királyné koronázása. II. rész. Ezenkivül IHEUMSHN is UI6B0 felléptével Dráma 3 felvonásban. Előadások 2 órától kezdve. Gyermekjegyek csak az első előadásokra érvényesek. — legyek előre válthatók 3 órától fogva. lenni, és nem szabad .megkockáztatnia, ihogy 800 ezer iövőszermunkásnő sztrájkba lépjen. VIZSGÁLAT RASPUTIN MEGÖLETÉSE MIATT. Berlin, január 11. A Natiomalzeitung-nak jelentik a zorosz határról: A Rasputin rneg­gyilkolásáak előzményeit nyomozó ideigle­nes vizsgálóbizottság befejezte munkáját. A bizottság megállapította, hogy a tényállás teljes felderítéséhez összesen huszonhárom személy kihallgatása szükséges, akik a tet­tesség, illetőleg biintársság gyanúja alatt állanak. Az ideiglenes bizottságnak nincs joga e személyeket kihallgatni, miért is leg­közelebb másik bizottság fogja folytatni á nyomozást, olyan, amelynek elnöke a cár feltétlen bizalmát élvezi. Valószínűleg Kur­lov tábornok lesz a bizottság elnöke, A holt­testet Szibériába fogják szállítani. A gyil­kosság után sok befolyásos politikai szé­iméy, nagyrészt társaságbeli asszonyok, Kri­miába utaztak. Pitirim, pétervári metropo­lita a cár főhadiszállásáról visszatért' Péter­várra, A pétervári előkelő társaságban a gyilkosság mély hatást keltett, mert min­den számottevő ember többé-kevésibé Ras­putin befolyása alatt állott. Valódi A U E R-fény gáz harisnyák, üvegek és égők kapha­;-: tők kizárólagosan :-; KOPNY GYULA auer-fény világítási vállalatánál Szeged, Kosuth Lajos sugárut 1. A nagyárfézi kútnál. Teleion 469. B uilágffös JIMan tartása aluálialfaflS. • Pipere-szappan! • h legjobb bőrápoló, kellemes illat- g • tal 1 drb. Serail-szappan 2 ko- • • rona 50 fillér. Kapható egyedül g g FRANKL ANTAL" • gyógyszertárában. Szeged, Felsőváros • 1 Szt. György-tér. h • isbsgahesskagasbsssbiabbbabhb Iskolaheged ükben, valamint az ösz­szes hangszerekben és alkatrészekben Babós Sándor Iskola-utca 8. hangszerkészítő, szeged, Szolid árak. A „TUNGSRA/W'-fámpa gazdaságos,| mert tökéletes és hosszú élettartamú. A minőségért a ggár^szavatol.^Kérje mindenütt a „Tungsrem" védjeggyel ellátott iámpáVQyártja az Egyesült izzólámpa és Villamossági R.-T Újpest 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents