Délmagyarország, 1917. január (6. évfolyam, 1-24. szám)

1917-01-03 / 1. szám

é s>snAtA#YAaoaazÁö Szeged, 1917. Január 8. a polgármesterhez. Mindenki tudja, hogy .a polgármester nagyon elfogult ember, mégis jogos ma már az a kívánság, hogy döntését a Vörös-Kereszt ügyében haladéktalanul megjhozza. Érdeke ez mindenek előtt magá­nak az egyesületnek, amelynek nincs elnöke és titkára, viszont, a tisztújítás addig el sem képzelhető, amig a régi bonyodalmak aktáit nem sikerült közmegnyugvásra lezárni. — Megkerült a szent koronából elveszeit topáz. Budapestről telefonálja tudósítónk: A koronázásnapján a szent koronából egy topázkő elveszett. Az elveszett topázt a Mátyás-templom sekrestyése találta meg. Azt hitte, 'hogy a hercegprímás vesztette el az onátusból és elküldte a követ Esztergom­ba. Itt megtekintették az ornátust és konsta­tálták, hogy semmi se hiányzik róla. A to­pázt erre visszaküldték Budapestre azzal, hogy nem a hercegprímásé. A koronát ekkor kezdték vizsgálni és ugy vették észre, hogy hiányzik róla ez a topáz, amely oda tarto­zik. A megkerült követ már vissza is he­lyezték. — Uj pályázók a tanácsosi állásra. Ja­nuár nyolcadikán jár le a Koezor János ha­lálával megüresedett adóügyi tanácsosi ál­lásra kiirt pályázat batárideje. Eddig öt pá­lyázat érkezett a főispáni hivatalhoz. Amint már jeleztük, pályáztak: Rack Lipót tanács­jegyző, Fodor Jenő rendőrkapitány és dr. Dettre János városi ügyész. Ujabban ismét ketten adták be pályázatukat a tanácsosi ál­lásra. Ezek között első volt dr. Temesváry Géza helyettes-rendőrfőkapitány és a máso­dik dr. Bárkányi Zoltán községi hiró pályá­zata. Bárkányi egyébként jelenleg mint fő­hadnagy katonai szolgálatot teljesít. | — Felemelik a Hsztjárulékokat. A köz­élelmezési hivatal közli: A nehéz testi mun­kával foglalkozók napi lisztadagját január 1-től kezdődőleg napi 300 grammra emelte fel a polgármester. A cselédek, napszámosok és ipari munkások, szóval a nehéz testi munkát végző egyének tehát az elmúlt hétfőtől kezdő­dőleg napi 300 gramm tisztre tartihatnak igényt, — A rekvirálás. A város belterületén, a Felsőtanyán és a város körüli féketeföldeken még egyre folynak a rekvirálások. amelyek befejezési határidejéül január 15-ét tűzte ki báró Kürthy Lajos, az Országos Közélelme­zési Hivatal elnöke. Dr. Somogyi Szilvesz­ter polgármester értesítése szerint eddig el is tart a rekvirálás munkája. Újesztendő első napján szünetelt a rekvirálás. Keddig mint­egy 50 vaggon gabonanemiit foglaltak le és szállítottak be a gyűjtőhelyre. — A Dugonics Társaság alelnöke lemon­ditt. Kovács János, a Dugonics Társaság al­elnöke lemondott, LemondÖleveiében bejelen­ti, hogy egészségi állapota miatt kénytelen megválni a Dugonics Társaság alelnöki tisz­tétől. A lemondással az igazgatótanács leg­közelebbi ülésén foglalkozik. — Életbelépett az uj záróra. A 11 órai záróráról és a világítás korlátozásáról szóló kormányrendelet kedden lépett életbe. A vi­lágítást most már mindenütt az eddiginek felére kel] redukálni, az üzletek kedden esti 7 órakor bezárultak. De megrövidült a nyil­vános helyek zárórája is; az éjszakák ál­matlan lovagjai már 11 órakor nekiindultak a pályaudvarnak, aliol a megrövidült zár­órát igyekeztek megnyújtani. De sikertele­nül; a (hangulat elszállott. És hiába csalo­gatták vissza: az éjszakák prézisa is eltűnt. Valaki keserű humorral jegyezte meg: — Bevonult katonának. És legnagyobb részt még hajnal előtt hazatértek; egyelőre még haraggal. De holnap, holnapután ebbe is be­letörődnek és eltűnik mindnek a haragja a szigorú miniszter iránt, aki már még egy óráig sem hagyja őket a kávétházban... — Nyári zivatar Szegeden. Kedden este­felé a városban nagy zivatar volt. Váratlanul 1 leborult az ég, villámok cikáztak sürii egy­másutánban, menydörgött, aztán eleredt az eső. Hirtelen olyan égiháború keletkezett, mint nyáron. A januárban szokatlan termé­szeti jelenség nem soká tartott. Az eső csak­hamar elállt, a villámlás és a menydörigés megszűnt, csak az utcák maradtak továbbra is nedvesen cs sárosan, mert hiányzott a ká­nikulai forróság, amely a nyári zivatar nyo­mait azonnal eltüntette volna. — Sebesült katonák teadélutánja. A sze­gedi vasutasok meleg szeretettel emlékeztek meg a szegedi kórházakban ápolt sebesült hősökről. Szilveszter délutánján ozsonna teá­val;, fehér kalácscsal lepték meg a betegeket. Az ozsonnát a vasutasok családtagjai osztot­ták szét, ami ezekben a szűkös, nehéz időkben sokkal több áldozatkészséget követtel, mint­hogy külön meg ne dicsérjük érte a derék­vasutasokat. Az üzletvezetőség központi sze­mélyzete a felső ipariskola 810, a vasúti le­számoló hivatal a felső leányiskola 411, Sze­ged állomás személyzete a felső kereskedelmi iskola 150, Szeged-Rókns állomás személyzete a belvárosi iskola 200, a szegedi osztálymér­nökség személyzete a honvéd csapatkórház 191, a fűtőház személyzete a Móra-iskola 50 és a, szeged-rókusi szertár személyzete a Szentgyörgy-iekola 50 betegét vendégelte meg. — A központi választmány ülése. A köz­ponti választmány szerdán délben 12 órakor dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnök­lésével a városháza tanácstermében ülést, tartott. Lezárták a választópolgárok 1917-re érvényes névjegyzékét. Ezek szerint van eb­ben az évben Szegeden az első kerületben 4640, a második kerületben 4460 és a barma--' dik választókerületben 4165, összesen 13,271 választópolgár, tehát 123-al több, mint tavaly volt. A központi választmány hitelesítette a névjegyzéket, amelynek egy példányát felter­jesztik a belügyminiszterhez, egy-egy példá­nyát kiadják a városi levéltárnak és Jedlics­ka Béla kir. közjegyzőnek, egy példányát pe­dig megtarja a központi választmány. — A városi felső kereskedelmi Iskola igazgatósága ezúton hivja fel a tanuló ifjú­ságot. arra, hogy a szerdán tartandó iskolai ünnepélyeu megjelenjék. A rém. kath. vallá­sú tanuló ifjúság tanári vezetés alatt három­negyed 9 órakor megy istentiszteletre, az ün­nepély háromnegyed 10 órakor kezdődik. — Nyilvános köszönet. A városi árvaház karácsonyfájára a következő adományok ér­keztek: Polgár Lászlónó 4 kg. dió, 6.50 kg. bab, Kulbisi Maeza és Béla 10 K, Bokor Pálné 4 üveg befőtt, 1 üveg barack lekvár, 1.50 kg. dió özv. Tóth Péter né 50 K, Kurucz Ferenc, né 'lO kg. alma, 2 kg. dió, özv. Budinszky Ernőné 20 K, özv. Csernovich Agenorné 10 K, Vajda Manóné 30 K, Glöckner Józsafné 10 K, Kass János egy nagy tálca sütemény, dió, cukorkák, alma, Barsy József né 1.50 kg. cukorka, Kenderfonógyár 50 K, Gál Testvé­rek utóda babák, gyermekjátékok, Liszkay Nővérek 5 K, Pálfy István 50 drb lekváros, 50 drb fonyott kalács, Milkó Henrikné az Uránia mozgófénykép-szinházban, a. koroná­zás napján az árvaház növendékeinek in­gyenes előadást rendezett. Fogadják a nemes­lelkű adakozók az árvák nevében ezúton hálás köszönetemet. Balog József árvaházi igazgató, — KORZÓ MOZI Igazgató: VASS SÁNDOR. Telefen 11-85. Koronázási film I. rész. Bemutatásra kerül minden előadáson. 1. IV. Károly király és Zitta királyné megkoronáztatása Budapesten 1916. dec. 30. 2. 1916. dec. 27. A felséges pár ün­nepi bevonulása a koronázó fő­városba. 3. A pályaudvaron. 4. A diadalát. 5. A várban, 6. Az országgyűlés két háza jelen­létében a miniszterelnök átadja őfelségének a hitlevelet. 7. 1916. dec. 29. A koronázási jelvé­nyeket a királyi várpal tából át­viszik a budavari koronázó temp­lomba. 8. A koronázás 1916. dec. 30. 9. A koronázási menet a Mátyás temp­lomba, 10. A Felséges uralkodópár a temp­lomba érkezik. 11. Esküszik a király. Bemutatásra kerül Molnár Fcrcncz remekmüve A Farkai álomjáték 7 felv. A főszerepben Gombaszögi Frida. Az előadások pontosan 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. ír

Next

/
Thumbnails
Contents