Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-08 / 290. szám

4 mímagyaror^m Szöged, 1916. december 8. Cmíékiratok a háborúból. Orosz front, 1916. dec. 1. Parancs jött támadásra. Teljesen felkészülve álltalt a bákák a lövészárok keskeny kilövő rése előtt, várták a parancsot a kiindulásra. Mindenik tisztában volt a támadás fontosságával, mindenik érezte, liogy a győzelem biztos, de azért arcukon valami eddig nem tapasztalt félelem nyoma volt látható. Bátor, tüzes vérű, kipróbált magyar katonák voltak az első vonalban. Öreg harcosok, de azért nyugtalanságuk elárulta a lelkükben du'ló izgalmat, a haláltól való rettegést. És a nyugtalanságuk érthető volt. Hiszen mindenik tudta, mit jelent keresztültörni az ellenség heteken keresztül épitett drótakadályán, szembe menni ezer meg erei robbanó golyóval, megtisztítani az ellenségtől a szemben levő árkot. De azért állt mindenik a helyén, a maga szivet-lelket facsaró rettegésével, elkészülve a legrosszabbra: a halálra is... A támadást tüzérségi előkészítés vezette be. A tüzérek különböző nagysőgn ágyukból bőven okádták a tüzet. Az ellenség drótíikadályait sok helyen pozdorjává lőtték a hatalmas gránátok s ez nagyot könnyített a gyalogság támadásán. Már kezdett unalmas lenni a hosszas várakozás. Egyszerre azonban a tüzérség tüzelése enyhülni kezdett. Talán most! . . . Futott végig a bakák gondolatára valami felszabadító sugár. Talán most egy-kettőre keresztül esünk az elviselhetetlen perceken. Hirtelen egy visszapillantás az életre, egy ellopott, megkockáztatott gondolat haza az édesanyához, aki rettegve várja haza az ő fiát.,. Egy forró, sóhajtás a fehérre meszelt falusi kis ház felé,- hol apró paraszt gyerekek imát rebegnek sokat szenvedő apjukért, -aztán egy ima az egek Urához, hogv könnyítsen elviselni a leikék fáidalmát... Es mindez egy pillanat müve. Egymás mellett állottunk négyen, mielőtt a parancs jött. Arcunkra az izgalom verejtéke ült ki. Egymásra néztünk. Kétségbeesett arcunk titkolni igyekezett nyugtalanságunkat, de azért leolvasható volt róla a gondolatunk: ,.Vájjon melyik marad közülünk a küzdőtéren?... Tudtuk, hogy mihelyst kimozdulunk a keskeny földhányás mögül, összeszakadt fölöttünk az ég és föld. Es jött a parancs. Mint a villám, ugy szaladt végig a lövészárkon a „Vorvertz!" Még egy utolsó sóhaj, azután összeszedjük magunkat s kiugrálunk a dekkungból. A tüzérség most már az ellenség ágyúit lövi, mely rettenetes tüzeléssel igyekszik megakadályozni támadásunkat. Leírhatatlan, pokoli lármában megkezdődik a harc és ,rni megyünk előre az akarattal, a bizalommal. Gránátok sokasága gorombán hasítja a -levegőt. Srapnellek gyors egymásutánban robbannak fel • fölöttünk telehintve a földet apró ólomgolyókkal? Megszámlálha-tatlan mennyiségben röpködnek a zümmögő acélbogarak, de mi iigyeí sem vetve reá megyünk előre a néma rettegéssel... Most már nem gondolunk semmire. Nem gondolunk az életre, a halálra, a sebesülésre. Nem gondolunk szeretteinkre, csak megyünk sorsunk bizonytalan utján. Már csak ptjr lépésre vagyunk1 az oroszok állásától. Már éledni kezd a remény: liájlih-a szerencséken; megusszuk őzt a dühöngő árt. amikor egyik k-özvitéz. Gyuris Jóska századom bátor katonája hirtelen megtántorodik, összeesik... Odaugroík mellé... Feltépem ruháját... Segíteni akarok rajta... Fiatal, piros, gyermekes arca egyszerre elfehéredik. A szivéhez kap. Borzasztó fájdalma halk nyögést vált ki belőle. Mellén érte a golyó. Forró, piros vére csak ugy tódul ki a sebből. Bekötözöm, aztán egy kis takaróba húzom. Rezervék vonulnak el mellettünk. Mindenik vet egy pillantást a sebesült felé, aztán irtózva a vérétől: tovább siet. Még mindig dühöng a véres harc. Az ellenség makacsul védi állásait. Újra rezervék jönnek, újra megbámulják a sebesültemet, ezek is tovább sietnek. Egy ember áll meg mellettem. Nézi a sebesültet, öreges, negyven év körüli, csontos, erös ember. Nem megy tovább. Mintha kővé vált volna, néz mereven, sötéten, fájón. Mondani akart valamit, de ajka nem nyílik szólásra. Görcsös, fulladó sirásba kezd. Rászólok, hogy húzódjon le, de ő csak áll, mint a megtestesült fájdalom. Kínos percek teltek igy el, mig végre felordít s fájdalmas, kétségbeesett szavai lihegve törtek elő ajkáról: — Fiam! Gyermekem! Mi történt veled? Élsz még? Nézz reám! Én vagyok itt, íz apád! Nézz reám! — Aztán fájdalmas zokogással ráborul a sebesültre s az édesipa igaz, elviselhetetlen körayei peregtek végig ráncosodó, szenvedő arcán... A sebesült felemeli fáradt szemeit és egy pillantással végigméri alpját. Szólni szeretne hozzá, de nem tud. Fájdalma rettenetes. Mellén a kötést már keresztül áztatta a vér. Felhördül. Erőlteti magát. Beszélni kezd: — Apám, meg., megsebesültem. Fáj... jaj.. Mindenem fáj., meghalok., mond meg., anyám... Hatalmas gránát csapott be pár lépésre. Az ellenség könyörtelen. Nem látja, nem -érzi azt a nagy fájdalmat, mely itt egy édes apa keblében dui haldokló fia vérző teste mellett. Csak lő eszeveszetten. — Nyugodj meg fiam — mondja az apa látóm, hogy nehezedre esik a beszéd. — Meghalok.. Apáim.. Te.. T-e- Vigyázz! — Ne félj fiam — vigasztalja, — ne -félj, nem halsz meg, Még találkozunk Csak légy erős! Aztán felugrik. Valami ördögi gondolat futhatott végig agyán. Rendbeszedi magát. Letörli arcáról a fújó könnyeket, felkapja a földről fegyverét. A szeme vérben forog. Odafordul hozzám. Most már nem sir, nem zokog. - Fiára sem néz. Csa'k hozzám van még pár szava:. — öcsém uraim! Segítsen a fiamon, ha még lehet. A7, Isten áldja meg érte. Vigye el innen, mert nekem mennem kell. Nekem bosszút kell állják a fiamért. Bosszút kell álljak a mások fiáért, mindenkiért. Ezeket mo-ndta s azután elrohant. Már a második rezervét is felemésztette a gyilkos ellenállás, de Gyuris István ment előre vakon, vérben forgó szemmel, hogy bosszút álljon fia gyilkosain. Odaért a drótakadályhoz, mely előtt már sok szenvedő bajtársa hevert élettelenül. Keresztültöri magát az akadályokon. Tiz-husz fegyverből is lő reá az elie-nség. Egy sem talál. És Gyuris István mint a tigris ugy ugrott fel az oroszok állására. Fegyverét tusára fordítva állati kegyetlenséggel osztja a halált... Már jó darabon megtisztította az árkot az ellenségtől, mikor háta mögött egetföldet verő „hurrá!"-kiáltással. mint a hullám ugy tört elő a rengeteg embergomolyag . . . Az oroszok ész nélkül menekültek . . . Gyuris István lőtt utánuk fegyveréből s a menekülők közül sokan buktak fel futás közben holtan... Az orosz ágyuk még mindig i^em hallgattak el. De most már a saját árkaikat -lőtték, melybe mi fészkeltük be magunkat. Gyuris István még mindig a dekkung tetején állt "es lőtt. A menekülő oroszok után lőtt, mint egy gépfegyver. Gránát sivit a levegőben. Közeledik. Irtózatos robbanás... Eekete, ijesztő füstfelhő. Fojtó puskaporszag. Egy embert dobott fel a magasba... Azután élettelenül esik vissza, mint egy tépett rongydarab. A füst eloszlik. Odamegyünk. Gyuris István fekszik a földön élettelenül, összezúzott testtel. A karja különválva a testétől s kérges kezében még akkor is görcsösen szorította fegyverét, mellyel fiáért bosszút állott... És még aznap találkozott Gyuris István a fiával, Gyuris Jóskával — a menyországban... Reisinger József. ^••••••^••••••••••••••••••••••••••••iBaaiinBBiiBaBBB* Angol polgárok az admiralitás ellen. — Követelik a kereskedelmi hajók fölfegyverzését. — Amsterdam, december 7. Londonból jelentik: A Cityben polgári gyűlés volt, amelynek határozati javaslata felszólítja az admiralitást., tegyen azonnal intéz-kod-éseket, bogy a brit tengerentúli kereskedelemnek Jm-várliaják és aknák által való veszélyeztetésével szembeszálljon, bogy továbbá a brit kereskedelmi hajókat hathatósabban fegyverezzék fel a rablójellegü támadások ellen. London, december 7. (Reuter.) A király ina délutánra koron a tanácsot hívott össze. A Times az angol kormányválságról. Hága, december 7. A Times irja: A háború kitörése óta-olyan gyors politikai változásokra, mint aminők a mostaniak, nem volt példa. A népek a háború vezetése terén elkövetett hibákért nem vonhatják felelősségre az igazán felelőseket. Ez magyarázza ,a néphangu-lathoz legközelebb álló politikusok szerephez jutását. Ellenségeink meglepetésére mindenütt a harci pártok nyomulnak előtérbe, mintegy bizonyságán! annak, hogy a háború csak háborúval fejezhető be, -nem diplomáciai. tárgyalásokkal, melyek a problémát nem oldják meg, csak megkerülik. A békehangok lassan mindenütt elhallgatnak. A fegyveres elintézés gondolata élesebb, mint bármikor volt. Az ellentétek tátongó szakadékai ásítanak; mindenütt és ezek csak harccal hidalhatok át. Erőpapirbó! készült spárgákat, melyek a kenderspárgákat teljesen pótolják, bármily kivitelben és erősségben gyárt a Hungária Aradi Pamutárugyár R.-T. Arad. 5 kg.-os mintaküldemények utánvét ellenében küldhetnek. Képviselők kerestetnek.