Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-31 / 311. szám

6 DÉLMAGYAR0r8ZAG Szeged, 1916. december 31. Magyarország szerepe a Hosszú, fájdalmas vajúdás után, az esz­tendő, melynek küszöbénél, mint a gyermek, félig sírva, félig mosolyogva, nézünk a jö­vendő elé, meghozza, ugy lehet, a várva várt kiengesztelődést, a mindnyájunknak oly kedves magyar békét! A gyűlölködés fegyvereit talán mégis leteszik a népek, hogy a kiegyenlítés nagy miivén, a romok eltakarításán vállvetve dol­gozzanak, hogy együttes jóakarattal, Inc ide tudással oltárt emeljenek a megértésnek, a szeretetnek, a közös boldogulásnak. Lehetet­len, hogy a népek sokáig és kitartóan tudja­nak gyűlölni. L' homimle est né* bon! — mond­ja Rousseau, s ha körülményei rosszá is te­szik sokszor, ugy hiszem, a legelvetemültebb sem más, mint megtévelyedett jó. A' vihar, amely oly kegyetlenül rázta meg a civilizá­ció fáját, elsöpörte virágait, letördelte gyü­mölccsel telt ágait, érintetlenül hagyta a tör­zsét, évezredes talajból táplálkozó gyökereit! "A! nagy világifelfordulásból a civilizáció ide­álja mégis csak intakt fog kikerülni . . . A regenerális munkája eszközeiben és méreteiben méltó lesz — és annak kell len­nie — a pusztulás proporcióihoz; soba nem sejtett tevékenység fogja jelezni az utat, a melyen a megbánás és a jóakarat hót mér­földes csizmával fog haladni majd a cél felé, mint Zola mondja: pour rebatir tout un moude, hogy romjaihói feltámasszon egy egész világot! És a mi derék, a mi jó magyar népünk, amely első volt az elsők között, hős a liősök között, szenvedő a szenvedők között, e nagy munkában, vájjon megfogja-e találni az ő' megillető helyet? Vájjon azok, akik sorsa intézni fogják, eltudják-e majd vezetni a béke ujabb harcaiban, arra a hadászatilag oly fontos terrénumra, ahonnan megváltozott körülmények között, más eszközökkel bár, géniusza ujabb hódító körútra indulhat? Tout est Iá! Az egész jövőnk ettől függ ... . 1 * 'Bulgáriába magyar! Ez a derék, fiatal nép, amelynek józansága, becsületessége, semmiben sem marad a nagy háborúban ta­núsított hősiessége mögött, mint testvérre tekint im reánk és várva-vár bennünket . . . Országa kincseinek kiaknázásában, szellemi és anyagi jövőjének felépitésénél tőlünk re­mél segítséget. Azok a 'kapcsok, amelyek a bolgár népet a szláv világ fejéhez, a nagy Moszkovita birodalomhoz fűzték, teljesen el­szakadtak már és a tátongó űrt sem a felszabadítás reminisenciái, sem pedig a kö­zös vallás-, nyelv-, és származás atavikus ér­zete nem képes betölteni többé soha: oro­szok és bulgárok közé ledöntbetetlen válasz­falt emelt a két balkáni háború ós a jelen­legi világdulás borzalmainak emléke. De a hagyományos francia-angol szimpátiának érája is bezáródott: a két nyugati hatalom, azzal, hogy a szerb hegemóniális hóbort zászlóvivőjévé szegődött, — a bolgár nép életére tört. Franciák és angolok e szerep­lése örök nyomokat hagyott a bolgár nép lelkületében. ElvitáZhatatlan tény, hogy Bulgária minden időkre a centrális hatalmakhoz fűz­te a maga sorsát: jóban é» roszban, örömteli szövetséges Bulgáriában. és megpróbáltatásban velünk halad és ve­lünk fog haladni a jövőben is. Mindazonáltal az sem szenved kétséget, bogy a bolgár nép hajlandósága a központi szövetségben egye­sült népeket nem egyforma mértékben tün­teti ki szeretetével és bizalmával. Szófiai tar­tózkodásom alatt nem egy igen jellemző és épületes megfigyelést tehettem, amellyel ez állításomat indokolhatnám is; de erről majd máskor, talán alkalmasabb időben . . . Most csak annyit említek meg, hogy a bolgár intelligencia rokonszenve és bizalma minden utógondolat nélkül csakis felénk hajlik és bennünk, magyarokban, keresik és vélik feltalálni a bolgárok azt a támaszt, a melyre — az orosz és a nyugati népekkel való szakítás után — gazdasági és kulturális jövőjük felépítésénél, mint törekvő kis nem­zetnek, feltétlenül szükségük van. Az embrióban levő bolgár ipar támoga­tását remélik tőlünk, jól tudván, bogy a bár fejlettebb, de nem tulerős magyar indusztria csak korrigáló 'hatással lehet nemzeti tevé­kenységükre, mely tevékenységnek fejlődési lehetőségét s igy jövőjét sem, magyar rész­ről' agresszív szándék nem veszélyezteti és bogy a bulgár közgazdasági élet kiépítésé­ben való közreműködésünknek semmiféle po­litikai háttere nem lehet, már csak azért Sem, mert a szövetségben egyesült népek kö­zött a magyar az egyedüli, amely igazán is­meri a szabadság értékét, hiszen — mint a bulgár — annyit küzdött, annyit szenvedett érte! . .*. ' ' :''' 1" A magyar tevékenységnek tehát igen nagy tere nyílik Bulgáriában. Sok kiváló bolgár hazafival beszéltem, akik mindany­nyian kifejezték előttem abbeli vágyakozá­sukat, hogy bazánkkal a legszorosabb és ál­landó kulturális és gazdasági összeköttetés­be lépjenek. Mindenekelőtt a társadalmi érintkezést tartanák a legfontosabbnak, mint a kölcsönös megismerésnek és a szándékok kölcsönös tisztázódásának egyedüli helyes eszközét. Dk voltak azok, akik előttem egy magyar-bolgár társadalmi szövetség eszméjét pendítették meg először, amely mindazokkal a kérdésiekkel foglalkoznék és mindazokat a törekvéseket istápolná, amelyek a kiét nép közelebbre hozatalát és az érdekek egyezteté­sét szolgálják. Egy részletes elaborákun foglalkozott már — éppen e 'lap hasábjain is — a Ma­gyar Bolgár Szövetség eszméjével. Mi lesz belőle? Fog e valaha testet ölteni? Nem — tudom. Az eszme mindenesetre megérdemel­né, bogy az illetékes körök komolyan foglal­kozzanak vele. Most mióg csak egy igen te­kintélyes bolgár kereskedőnek azt a nézetét említem meg, bogy az első lépés a magyar­bolgár közgazdasági kapcsolat utján, egy feltétlenül megbízható kereskedelmi tudako­zódó iroda létesítése volna, amely gyors és kimerítő információkkal tenné lehetővé a kereskedelmi uelaciókat s amelynek szálai a két ország egész területlét behálóznák , . . * „Au-revoir á Bukarest!" — mondták bol­gár barátaim, azután meg Szegeden, tették hozzá nyomatékosan, mintha csak azt akar­ták volna mondani: „Ha majd a háború utol­só fészke is elesik, ám találkozzunk Szege­den, a közös, a vállvetett munka megbeszélé­sére!" . . , 'Jakab Dávid. A béke árnyéka. Még el sem következett, még talán min­dig messze állunk tőle, mégis előre veti már árnyékát, Millió arc derül fel a gondolatára, milliló sziv dobban meg az érzésén, valami melegség, régen vágyott álom teljesülésének reménye tölti be egész Valónkat, mégis már előre látjuk árnyékát. Ha mélyebben belegon­dolunk az eljövendő béke állapotába, arra 'a következtetésre jutunk, hogy ezután kell még megvívnunk a nagy csatát 'az életkörülmé­nyek helyreállításáért, melyeket a hosszan­tartó (háború annyira elrontott. Mire való volt tehát a bábom?! Azt tartják, a háború olyan szükséges rossz, amely az emberiséget, .a nemzetek er­kölcsi eletét, gazdasági körülményeit, az em­berek világnézetét, törekvéseit alapjukban át­alakítja, megtisztitja és ebben a vonatkozás­alakitja, megtisztitja. és ebben a. vonatko­zásban olyan szerepe van, mint a, termé­szetben a viharnak, amely a nyári tikkasztó melegség közepette, jótékony frisességet ós •üdeséget kölcsönöz a természetnek. Emlber és állat egyformán várja, örül a jötté­nek. Ha azonban a vihar tombol, ha mindent megrázó erejével letarolja az erdőket, rneg­árasZtja és medréből kilépteti a folyókat, az emberek reménységét szárnyát szegve, töri le, akkor a hatása, ellenkező, frissítő, jótékony ereje elmarad, pusztítás, csüggedés marad nyomában. Igy van ez a háborúval is. Ha az embe­rek gyarlóságé folytán feszült nemzetközi helyzetet, a tultengésten lévő társadalmi 'és mnnkásviszonyokat a népek millióinak lieves összeütközése purifikálja is, ha a liáborn ;át is alakítja az emberek érzését, erkölcsét és egész valóját, mégis ha tartama hosszura nyúlik és letartol mindent elpusztítja a nemzetek virágát, megrontja, eltemeti a gazdasági té­nyezőket, megbénítja 'az ember minden tevé­kenységének eredményeit, .megállítja az élet fel tételeihez megkívántató forgalom lehetőségét, hiába várjuk tőle a felfrissiő hatást, hiába vágyódunk jobb erkölcsök, megnyugtatóbb állapotok után, nem következik az be. Ellen­kezőleg: 'a hosszú háború tartama olyan ha­tásoklat vált ki, melyek eltompítják az emberi sziv érzését, a bekövetkezett szükség nem •egyszer ballépésre kényszeríti az 'embereket, a munkáskéz távolléte megbénítja az őster­melés, az ipar tevékenységét, a kereskedel­met pedig megmételyezi, aminek káros követ­kezménye most is még sokáig lesz érezhető. Ilyen am ai háború is, amely 'hosszú tartamá­nál fogva, a rendelkezésre álló harci eszközök óriási fejlettségű technikája folytán rendkívüli pusztítást vitt véghez emberanyagban s vagyon ban, liogy évtizedekre megbénította amúgy is még sok tekintetben 'a kezdet stádiumába* levő gazdasági állapotunkat és életünket. Nehéz problémák azok, amelyek a háború után megoldandók lesznek és amelyek meg­fejtésre várnak. Ahogy a béke szele meg­csapat a lövészárkok sok 'megpróbáltatáson keresztülment lakóit, a jövő kérdésével kez­denek foglalkozni. Levél érkezett a harctérről, 'amelynők tartalma élénk világot vet a háború követ­keztében úgyszólván félbe maradt egziszten­ciák komolyabb részének lelki áll apo táré, amely a jövőről való gondoskodás feletti töp­rengésben élénken jut kifejezésre. A levél * következőket mondja: 1 — 25 éves vagyok; ez nem az a kor, amelyben valamit teljesen elején lehetn*

Next

/
Thumbnails
Contents