Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-03 / 285. szám

Vasárnap, 1918. december 3. Mii'MAGYAÉOR^ÁÖ •X í hagyja, ha az előadás kezdete előtt az igazgató be nem jelenti, hogy a Hadsegélyző-bizottság megbízásából, a fronton lévő katonák karácsonyfájára, a,z első és második felvonás után a színtársulat tagjai gyűjteni fognak. A közönség, hogy adhasson, a színházban maradt, de a darab miatt jobb szeretett volna jelen nem lenni. Csodálatos, a közönség mindig csak ad, de a színházban alig kap a semminél többet .... Hannele. A szinházi iroda jelenti: Szinházunk klasszikus ciklusának második előadásán, csütörtökön Gerhardt Hauptmamn Hanneléjét fogja szilire hozni. Gerhardt Hauiptmamn a legnagyobb német drámaíró,ima is alkotó ereje teljében él az egymást kergető irodalmi áramlatok és a mindent túlharsogó és mindent gyökereiben! megrázó világesemények (forgatagában. Az ő nagyságának semmi sem árthatott. Klasszikusa lett a világirodalomnak olyan korszakban, amelyben mások títáni kezdésekkel is csak torzokat tudtak faragni, amikor politika, művészi meggyőződés és világnézetek kavargó örvényéből csak munkáik foszlányait tudták tegnapról a mának, a máról a holnapinak megmenteni. (Mély .költészete, nagy szive, szent fantáziájának egyik legmeghatább alkotása: Hannele. A meggyötört ártatlanság, a porból az egekbe szánnyaló vágyódás, az egyszerű fehér lélek megdicsőülése ez a csodálatos drámai költemény, amely arany hidat ver az élet szómoru és a halál ismeretlen partjai között. iA színházban. buzgón készülnek erre, a komoly erőpróbájukra. A cimiszsrepei Lendmy Lola játszá, kívüle a társulat, java erői vesznek részt az előadásban, melyet megelőzően dr. Hetire János mond konferánszot. A heti műsor. A szinházi iroda jelenti: Hétfőn nincs előadás. Szerdán délután ifjúsági előadásként a Vén bakancsos és fia a huszár, ez a kitűnő régi népszínmű keriil színre olcsó helyárakkal. Pénteken Boldogasszony napján is tesz délutáni előadás, a Tatár járás szórakoztatja a közönséget, mig jövő Vasárnap este visszatér a műsorra a diadalmas Három a kis lám). A csodabogarak országa. Valahol egy vendéglőben ez a fölirás diszlett a falon: „Itt rendőrileg köpni tilos!" Egy jóképű magyar, nem törődve a, tilalommal, jóhegyeset köpött a padlóra. A főpincér méltatlankodva lépett hozzá. — Kérem, — mondta — itt nem szabad köpködni. — Akokr irják ki! felelt nyugodtan a vendég. A főpincér a táblára .mutatott: — De hiszen ott van... olvashatta... — Hohó! Oda csak az van irva, ihogy rendőrileg köpni tilos. Anii annyit tesz, hogy ugy köpni, ahogy a rendőr szokott, nem szabad. Hát én nem is ugy köpök, mint a rendőr! Én ugy köpök, mint egy földbirtokos. Ez a mókás jelenet jutott eszembe, mikor a fővárosi szinl apókat nézegettem a. tíznapos országos gyász idején. A .magyar ul-.no m tudásnak, azontúl a tökéletes értelmetlenségnek rikító narancssárga, zöld, piros és kék gyűjteménye volt a budapesti szinházi plakát. Az egyik szinlapon ezt olvastam: Őfelsége I. Fe.rencz József halála alkalmából zárva." Ebiből nem derűi ki, hogy ki vagy mi van „zárva." A színházakat különben sem zárták be. Minden sziniház kapuja nyitva volt, persze nem a közönség részére. Amit igy kellett vob HIREK 0000 Apró történetek. — Régi idők emlékei. — Egy izben, amikor Lipcsey Ádám még lelerándult néminemű paprikás irányában, annak az óhajának adott kifejezést, hogy szüreti mulatságon szeretné résztvenni. — Lehet — jegyezte meg a bajusz alatt az elnök, már mint Tömörkény István. Annak rendje és módja szerint elhatároztatott, hogy hányan és mikor vesznek részt a szüreti mulatságon. Hely: Zákány kapitányság, Tömörkény apósának: Kiss Pál urambátyánknak "szol leje. Szombat este a hat órai gyorssal megérkeztek a. budapesti vendégek,' élükön Lipcsey Ádámmal, Székely Ferenccel és Reiniger Simonnal, akik már akkor a „Borsszem Jankó" vezető emberei voltak. Vasárnap reggel nyolc órakor volt az indulás. A polgármester, néhai jó Lázár György, három városi kocsit bocísáitott a vendégek és a Szegedi "újságírók rendelkezésére. (Abban az időben nagyobb szeretettel és nyájassággal kezelték még az újságírókat a torony alatt.) A társaság vezetője Beck Pista volt, a „sógor." Megindult a menet, Ahogy Dorozsmánál a zákányi-útra tértek a kocsik, a kocsisok megeresztették a gyeplőszárat. Legelőn vezetett az ut és az ut mentén feküdt. egy legényember, aki két kipányvázott lovat legeltetett. A sógor észrevette a legényt és rászólt, ám a legény meg se moccant. A sógor intett a kocsisoknak, hogy meg kell állni, majd ismét rászólt a legényre: — Kinek a lovai ezek. hé? — A gazdájáé, hé! A sógor elkáiromkodta magái, mert, hogy hát a tekintélyen csorba esett, a társaság meg hangos kacajra fakadt, merthogy hát a lekény emberül .megfelelt és a menet újra megna érzékeltetni: „nincs előadás" vagy „nem tart előadásokat." A ,másik színlap ,igy hirdette a szünetet: ,/>fe.lsége a király halála okából további intézkedésig zárva." Persze meg kellett volna magyarázni a színlap szereneSétlenkezü szerkesztőjének, Ihogy „őfelsége a király" nem halhat meg soha egy monarchiában, mert az elhunytat nyomban fölváltja az élő uralkodó, ugy hogy egy pillanatig sem marad üres a trón. Tehát: „Őfelsége I. Ferencz József király" az, aki meghalt. A fővárosi hirdetőoszíopok még akkor is „őfelsége a király" halálát jelentették, amikor IV. Károly személyiében tizedik napja volt uj királyunk. A józan, tisztességes magyar ok'határoízó szócska: a „miatt" persze egyetlen szinházi titkárnak sem jutott eszébe. Szerintük a. szinház a „király" halála „okából" meg „alkalmából", sőt az egyik mulató szlnlapja szerint „végett" van „zárva." Akadtak mulatók, amelyek a régebben kiaggatott rikító plakátjaikat egyszerűen ezzel a szalaggal ragasztották át: „zárva." Hogy mi? — az csak az öszszefüggésből derült ki aztán. Tgy megtudhatták, hogy az egyik mulatóban a „decens" humoráról ismert Steinhardt van zárva, a másikban „A megőrült menyasszony" (szenzációsan hátborzongató mozidráma) van zárva, — amit sokan talán nem is vettek volna rossz néven. Tévedni méltóztatnak, ha olvasá.s közben | kicsinyeskedéssel vádolják meg e sorok iróját, indult, kikerülve az uton és hason fekvő legényt. A társaságot pompás ebéddel várta Palcsi bátyánk (Kiss Pál urambátyámat még ma is csak Palcsi bátyánknak nevezik a jó emberei és ismerősei), a társaság nagyszerűen mulatott csak Beck Pistának állt el a szava, noha bűrduda játszott az ebéd alatt. Lipcsei Ádám "felvetette a kérdést: — Kinek a szava állt el, hé? Reiniger Simon mosolyogva felelt: — "A Beck sógoré, hé! — Erre aztán kitört a kacagás. A sógor is kacagott már, majd csak annyit mondott: — A paraszt előtt már az Isten sem tekintély ... * Schnell Frigyes jó ideig volt hí ró Szegeden. Sok jó ismerősre tett, szert ós egy csomó iszogató-barátra. Amikor nyugalomba vonult, elhagyta a várost és Erdélybe költözött. Ott egy ideig pihent a habéra,in, majd egy ügyvéddel társas irodát nyitott. Rövid ideig működött a társas ügyvédi iroda, egy-kettőre szétváltak, amit természetesen per követett. Egymás ellen pert indított a két társ. Abban az •időben Reiniger Jakab ügyvéd Borszéken nyaralt, ahol találkozott Sehneiil Frigyessel, már mint Filézi tatával, aki a magyar nyelvet még Szegeden sem tudta megtanulni. — Ejnye, te jó, hogy találkoztak feled, te Jakab. — És aztán elmondta a per történetét és arra kérte Reinigert, hogy az ellenfél periratára csinálja meg az .elleniratot. — De már azt a bolondot nem teszem. Fri czi... Én ide pihenni jöttem és nem íredig peri ratoka t szerkeszteni. Sebnél] tata azonban nem hagyott békét és addig kérlelte, mig végre kötélnek állt és a periratot, elkészítette. Sehnoll Friezi átolvasta a periratot, amely nagyon megtetszett neki. — Nagyon jó megvan ez a .perirat. Jakab. És tud ölsz, hogy mi a nalszerü van meg benne? Asz, liogy az ellenfél ászt gondolta, 'liogy aki csüggedten látja, mily szomorú alacsony fokán áll ez ország értelmiségié a legelemibb szövegezésnek, a beszéd- és érteleingyakorlatnak épp ugy, mint a. legközönségesebb levélírásnak. Láttam én már országos nevű politikusnak, egyetemi professzornak levelét, amelyből a. középiskolai fogalmazás szürke biztonsága is hiányzott. Szereplő embereik kéziratait olvastam, amiket csak azért kellett volna változtatás nélkül nyilvánosságra hozni, hogy pellengérre kerüljenek a tudatlanság és a magyartalanság ez érdemtelenül fölfujt nagyságai. Hallottam beszédeket jeles férfiaktól, akik gyalázatos hebegéssel törik kerékbe a mi zengő, drága .magyar nyelvünket, de akik szuverén gőggel nézik le a toll munkásait. És ezejk az úgynevezett hangadó, vezető körök.. Ezek mondanak bírálatot irodalomról, művészetről, ezek, akik a formaszépséggel szemben tökéletes sz in vakságban leiedzenek. Nagyothallók tanítanák itt suttogni, némák hangsúlyozni, világtalanok tájékozódni. Egy francia barátom (még a régi békeidőben) beszélte, liogy Párisíban a legutolsó szobaleány poétikusabb leveleket ir, mint itt az előkelő világhoz tartozó dámák. (Bizonyára nagy gyakorlata hatalmazta föl erre az össze,hasonlításra.) Most pedig, hogy szép hölgyeink szerelmi leveleiről kéne csevegnem, óvatosan pontot teszek e cikkecske kellős közepén. Molnár Jenő.