Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-24 / 306. szám

Szaged, 1916. (ksemalwr 34. 13 Karácsonyi álmok. Hosszra, fehér köntösében zuhogva száll az •Alom istenasszonya a hideg karácsonyi éjszakában. Arcán a túlvilági öröm bágyadt mosolya, szemében a jóság sugárzó fénye. Szőke hajfürtjei rendetlenül csüngnek alá magas homlokán, sudár termet® kecses tartással tűnik elő » leng-e ruhában, hófehér, viékony karjait szélesen kitárja s útjában megérint bársonyos tapintással -mindent, ami él. Nyomába a szendergés Lép s mire beáll az éj, nyugodni tér minden a földön. Röptében elhalad a levelüktől megfosztott erdők felett; a zúzmarás fák susogva hajtják össze, csupasz ágaikat s apró jégszemek csillogva hullanak alá a hóba. A patak andalitó, álmos csobogással kanyarog medrében s felszínén ezüstös csillogással fürdik a hold sugára. A madárkák fázósan csipogva dugják fejüket a szárnyuk alá a szellő érintésiére. A kicsi kunyhók lakói fáradtan hajtják fejüket piszkos vackukra s elfeledik a háboruszülte könnyeket és nélkülözést, álmodnak valami szépet ez éjszakán. A fényes paloták ablakai elsötétülnek s az emberek, akik milliók sorsát intézik, a varázs hatása alatt vértől áztatott mezőikön járnak s bukdácsolva kerülgetik a névtelenek szétszórt sírjait álmukban s a haldoklók halálhörgése teszi álmukat nyugtalanná. Künn, ahol a halált •osztogatják, kezet fognak álomban az embereik egymással s ez éjszakára megszűnik az öldöklés, nem folyik a vér; az emberek álmodnak valamit az otthonról, valamit a holnapról, valamit a szebb jövőről. I. álom. Az éj csendje leszáll a hóval borított kicsiny gazdaságra, A nádfedeles gunyhó kopasz fáktól körülvéve fekete körvonalaival belevész az éj sötétségébe, csak a kicsiny ablakon keresztül szűrődik át a gyér világosság az udvar havára. Füstös lámpa áll az asztalon, mellette két apró gyerek bóbiskol s az anyjuk nézi a kócos szöszke fejeket, kérges tenyerével simogatja az arcukat « lassankint valami bágyadt Levertség fogja «1 miudanuyiofcat, mintha valaki ringatva emelné őket gyengéd öleléssel az ágyhoz s nyugodni térnek. Kialszik a láng az asztalon s nemsokára szabályos lólekzéssel alusznak. Az Álom istenasszonya ott áll a kicsiny szobában, az ártatlan, szenvedő lelkekről félrehúzza a szenvedés fátylát s a kicsiny gyerekek arca mosolygósra válik, otthon vannak egy uj világban, az álom birodalmában. íNyár van.' A kalászos róna ringatódzva hullámzik az esti szellőben. Piros pipacsok elszórva ágaskodnak a vetésből, a kék szarkaláb odasimul a kövér kalászihoz, a fürj pityPalattyolva hivja párját a tábla közepén. A két gyerek szines lepkéket hajszolva szalad a dűlőn, apró lábacskáikat fürgén szedik a 'Pázsitos uton 8 ha elfáradnak, leülnek az árok partján a nagy jegenyefa alá s koszorút kötnek egymás fejére zöld levelekből Napbarnitotta arcukból kéken ragyogó szemük ártatlan nézéssel villan elő, maszaos szájuk selypítve ejti ki a szavakat s összefogódzva csendesen ballagva haladnak igy felkoszorúzva a tanyaház felé a nyári alkonyatban. A nagy eperfa alatt párolgó étel várja őket s apjukat az asztalon. Az apjuk fáradtan, porlepte arccal közeleg a tanyához, a gyerekek örömmel futnak elibe s belecsimpaszkodnak izmos karjába. Az estéli harangszó ide ballatszik a táaz éj csillagos lepedője; a távoli tanyákról a kutyák ugatása hallatszik ide az éj csendjében; az eget néha-néha egy-egy lezuhanó csillag fénye hasítja át. Az asztalnál ülők boldog megelégedéssel nézik egymást a nyári éjszakán s az apa mesél valami borzalmasan szépet a csaták zajáról a hóval fedett hideg, kietlen orosz rónaságról. S a gyerekek erre összébb húzzák magukon a takarót álmukban, még szorosabban bújnak egymás mellé s mosolygós arcukon egy árnyék vonul át. Milyen hideg is lehetett akkor télen, amikor há-boru volt, ott kint a hóval fedett kietlen orosz rónaságon 1 . . . II. álom. A fényesen berendezett dolgozó szobában Íróasztala mellett ül a népek sorsának intézője, a milliók kérlelhetetlen parancsolója, a rettenthetetlen nagyúr. Az éj már előrehaladt, de ő csak rója a betűket, a számokat a papirosra. Egy szám egy embert, egy mondat egy parancsot jelent. A parancsok rideg számadatokon épülnek fel s a parancsokat. a búsból rá vérből való számok teljesitik minden gondolat nélkül. A számok jajkiáltása nem hallatszik ide be, a számok utolsó sóhaja nem zavarja a munkáját. Aszámok vesznék, a számok pusztulnak, a számok mindennap kevesebben lesznek, a számok fáznak rá szenvednek, de a cél továbbra Í6 egy marad: számokat vonultatni fel egymásután s a fúriák lelkét önteni beléjük a cél érdekében. A munkában kimerülten elalszik ülve az asztalánál a nagyúr. A toll kiesik kezéből, fejét az aszalra hajtja s fáradt lelke belép az álom birodalmába. A (kísértetiesen lebegő kapunál két rég elifelejett ismerőse fogadja, az egyik a Jónak, a másik a Rossznak a szelleme. A két ismerőst már rég elfelejtette s valami szorongó érzéssel látta őket viszont. A Jó barátságos mosollyal nyújtja feléje kezét, a Rossz fennhéjázó könnyelműséggel fogja karon s vezeti egy paradicsomi ut felé, ahol minden lépés nyomán földöntúli gyönyör fakad. A Lelkiismeret szótlanul kullog utánuk. Azonban a Jó is akarja érvényesítemi befolyását s ráveszi a társaságot, bogy őt kövessék. Felemelkednek a szellő szárnyán s meszsziről elvonul előttük egy kép, a harcterek képe, a milliók karácsonyéje. A sok nyomor, a sok szenvedés láttára a kis társaság összeborzad, még a Rossz is elfordítja, fejét annyi borzalom láttára, a nagyúr lelkét a Lelkiismeret mardossa éles körmeivel s a szenvedők jajkiáltása a haldoklók észbontó halálhörgése, a milliók didergő fogvacogása pokoli lármával veszik körül s ostromolják a lelkét, az elhatározását. Ott lent egy uj csapat törtet előre, a fegyverek szórják a gyilkos golyókat, borzalmas sebeket ütve a testen, a levegőt a felvillanó ágyuk döreje reszketteti meg rá süvítve tépi a húst cafatokba az ágyúgolyó. A vér gőze fölszáll hozzájuk, a sebesültek velőtrázó kiáltása kegyelmet esd. 8 a nagyúr csak nézi kidülledt szemekkel a képet s már-már véget akar néki vetni, amikor a Rossz elvonszolja innen s ismét a paradicsomi útra lépnek, amely minden borzalmat elfelejtet velük. A nagyúr áll először némán, megfontoltan, de uj parancs hagyja el csakhamar ajkát, amire a Halál vihogva suhintja meg A Rossz megnyerte újból a mérkőzést. A Jó szomorúan tér vissza a találkozásról s egy eötét felhőbe burkolózva eltűnik ismét hosszú időre. (Ki tudja, mikor jön el az országa újból? A -nagyúr pedig főfájással ébred a hajnali szürkületben. Tekintetét a fél'benmaradt munkára veti rá sietve adja ki az ujabb parancsokat. A számoknak nem szabad elkésniük, a számoknak ott kell lenni a nagy tusában, a számoknak el kell feledniük, hogy valamikor légen Karácsonykor gyertyákat szoktak gyújtani a karácsonyfán. Dr. Magyari István. TUDOMÁNY IRODALOM oooo Szürke órákon. Az órák csak peregnek rá peregnek. Ól ifjú agg, a vágyad alig szárnyal: Zuhansz te már letört és béna szárnnyal S érzed, miképp temetnek és temetnek, S himnuszt kiáDsz a zordan gyászmenetnek. Az arcod is revolvercsőbe sápad S nehezen• vonszolod, szegény' a lábad; Bohó! mér nem szeretnek, nem szeretnek! Indulj! indulj, amig még nem nevetnek, Te ólmos lábú, bánatos cseléd! Látod: nyilaló kínok ömlenek feléd! És messzi: puha; ágyat vetnek, Mriért nem indulsz el, ha úgysem vár gyönyör, Nem áll-e készen rég', de rég' — a sírgödör?! Sípos Iván. vm cllramf én nem öltem. Uram, én. nem öltem még soha embert. Az ért kezemben nem volt még fegyver, Uram Parancsodat én nem forgattam el, mert én félek ölni félek,, félek, félek, Uram, én nem kívántam senki vesztét. Szemem és szivem, Utam nyitva valtak. Milljókért hordtam bűnbánat keresztjét, amint Te hortad s sírtam, sírtam, sírtam. Az én kezemen nincs egy csöpnyi vér se. És gyűlölet sem ég az én szivemen. Nézz körül! Uram és hallgass meg érte: fizess meg érte, fizess, fizess, fizess. Uram, könyörgök: oly vidámak, voltak. Uram, az árvák sirnak, halld az árvák. És sírva várják az apákat vissza: Uram, mi lesz, ha majd hiába várjákf PARTOS ZOLTÁN. Jön! Cirkusz Wolfson. voíból s a boldog család állva mondja estéli imáját az asztalnál. S aztán kiterül felettük uj-ból kaszáját és százan meg százan hullanak véresen a porba nyomán. A világ legnagyobb attrakciója. ftbonyi Mihály ezelőtt Holtzer és Abonyi = Széchcngi-tér 2. = Ajánlja a most érkezett legujjabb férfi és fiu féii kabáf és Raglánjaif. Férfi-, és fiu- gyermek-öltönyeif, azonkívül szőrme Mikádóif. • •