Délmagyarország, 1916. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1916-11-14 / 267. szám

4 mtjmá ö y a koksza ö kp fid, 19)16. november 14. lyasan vein veszélyeztetve és egyes Milliós hadsereg kellene hozzá, hogy ezt a helyeken nehéz harcok után vissza- J helyzetet megint ugy megjavitsa, hogy né­vonulóban van. j mi kilátás nyíljék tartós védelemre. Szterényi előadása gazdasági feladatainkról a háború utá/j. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap délután négy órakor tartotta meg Szterényi József, v. b. t. t„ ny. államtitkár nagy érdeklődés­sel várt előadását a városháza közgyűlési termében „Gazdasági feladataink a háború után" címen. Az előadás szegedi tanulságai­val vezércikkben, foglalkozunk. Kár, liogy az előadás alatt uralkodó nagy csendbe minduntalan beleuyikorgott az ajtó, ami idegessé tette ugy azokat, a'kik csakugyan a gazdasági feladatok iránt érdeklődtek, mint azokat, akiket a címből csak „a háború után" érdekelt. Maga az előadó azonban az emiitett kellemetlen zavar közepette is vég­telenül nyugodt maradt. Mint az olyan em­ber, aki annyira föltétlen ura a tárgyának, hogy senki és semmi sem hozhatja zavar­ba. A közgyűlési termet zsúfolásig megtöltő, figyelmes és előkelő közönség nagy élvezet­tel hallgatta az előadást, amelynek gondo­latmenete a következő: — Még legjavában dul a háború, még ezrével és ezrével szedi emberéletben napon­ként áldozatát, még száz és száz milliónyi nemzeti vagyonok pusztulnak el nap-nap után a háborúban és én mégis — a szegedi kereskedelmi és iparkamara meghívása folytán — a háború utáni gazdasági fölada­tokról kívánok önöknek szólni. Bár ellentét látszik ebben fönforogni, mert hisz ma min­den törekvésnek a háború győzelmes befe­jezésére kell koncentrálódnia, mégis nem­csak helyénlevőnek, de egyenesen szüksé­gesnek tartom, már most a háború utáni föladatokról beszélni, mert egyszer, talán mégsem tulsoká, mégis csak vége lesz a há­borúnak és a békében az lesz a legerősebb, áki arra a háborúban megfelelően fölkészült. Miképen a háborúban is elbuktunk volna, ha a békében nem készültünk volna egy háború eshetőségére, azonképen a háborúban kell készülnünk a békére is, ami a mai viszonyok között nem kisebb föladat, mint a háborúra való fölkészülés. Az első kérdés, amelyre választ kivánok adni: milyen helyzetben fogja találni a há­bOru befejezése, illetőleg a béke áDapofa az országot gazdasági szempontból? Ezt az el­ső kérdést előre kell bocsátanom, hogy meg­felelhessek a második kérdésre, amelynek az elsőre adandó válaszból kell kiindulnia, tudniillik melyek a legsürgősebb és legfon­tosabb teendők gazdasági téren, a háború után? (Milyen lesz a pénzügyi helyzet a háború után.) Az első szempont, amelyből a háború utáni gazdasági helyzetünket meg kell Ítél­nünk, népességünk állapota. Sajnos, de egy­úttal bizonyos részben természetes is, hogy a háború következtében népességünk számbeli alakulása a háború után nem lesz kedvező. Ez minden háborúnak jelensége, de ami ná­lunk már mcst mutatkozik, az több ennél, oly óriási mérvű lakosságunknak tényleges csök­kipnése, amely gondolkodóba kell hogy ejtsen mindenkit. Nem a harctéri veszteségeket ér­tem, hanem a polgári lakosság csökkenését. Sokkal nagyobb baj a csecsemőhalálozás ro­hamos emelkedése. A születések számában való óriási visszaesés különösen 1915 május óta mutatkozik, midőn havonkint huszon­négy-harminc ezerrel csökkent a korábbi ál­lapotokhoz képest a születések száma. A leg­nagyobb veszedelem a nemzet gazdasági jö­vőjére nézve ebben a körülményben mutat­kozik. Emeli a veszedelmet a eseesemőliálá­lozás rohamos emelkedése, amely 1915-ben már huszonhét százalék volt. Oly szám, amely kiil'turállamhan szinte példátlanul áll. Eltekintve a harctéren elesettek számá­tól, népességünk csökkenése 1916 régén 830— 850 ezer lélek lesz, 1917 végén pedig több mint egy millió. A nemzet száma tehát a háború előtti létszámának 'majdnem Hz százalékával csökkent két év alatt. IA gazdasági helyzet fokmérője a pénz­ügyi helyzet. Mit eredményezett pénzügyi te­li intőiben a háború. A száz milliárdra menő hadiköltségeket, amelyből a háború két első évéből Angliára 62 milliárd, Oroszországra 52, Németországra 50, Franciaországra 40, Ausztriára és Magyarországra pediglen 33—35 és Olaszországra 12 milliárd esik. Igy számítva a háború költségeit, számolnunk kall a monarkiát illetőleg 55—60 milliárd korona hadiköltséggel arra az időre, amig a béke áldásai ismét bekövetkezhetnek. Lássuk már most, miképpen alakul epeeialíter ná­lunk Magyarországon a pénzügyi helyzet a háború után? Számitásom alapja 1917 vége, vagyis három és féléves háború, ugyszámit­va, liogy 1917 végével a demobilizáció is vég­bement legyen. 1917 végéivel Magyarország­nak 23—!24 milliárdnyi hadi terhe lesz, (Ausz­triának 38 milliárd) szemben nemzeti vagyo­núnknak a háború előtti időiben kiszániitoít 412 milliárdnyi állományával. Ez több mint a fele lesz a nemzeti vagyonnak. Igy szembe­állítva a hadiköltségeket a hét milliárdnyi egy évi tiszta nemzeti jövedelemmel, föl­emésztené három és félévi összes nemzeti jö­vedelmönkiét. Mig a nemzeti jövedelemből a lakosság egy-egy fejére összesen 325 korona jövedelem esik, addig a hadi teher tőkeérté­kéből 1100 korona fog n nemzet egy-egy tag­jára esni. Ausztriában a 85 milliárdnyi nem­zeti vagyonnak a haditélier csak negyven százalékát teszi, a tizenkét és fél milliárdnyi tiszta nemzeti jövedelemnek pedig csak há­romszorosát. Állítsák már most szembe a hadiköltsé­gek várható kamatterliét a nemzeti fölösle­gekkel. Itt szemben áll Magyarország vár­ható évi 1300—1400 millió uj hadi-kamat te r­hével 825 millió korona évi nemzeti fölösleg, Ausztriában jedig 1890 millió korona nemzeti fölösleggel szemben 2100 millióra fog rúgni az uj kamat-teher. Pedig © tételekben még nem foglaltatnak benne a háború következté­ben felmerülhető egyéb szükségletek. Elég e részben utalnom a hadi rokkantak, özvegyek és árvák méltó ellátásához szükséges nagy összegekre, a hadikárok pótlásjára, állaim­vasú taink helyreáll itására és igy tovább. Mig 19!3-ban a magyar birodalom összes adóbfs vételei illetékekkel és vámbevételekkel és az állami egyedárusági üzemek bevételével együtt mindössze 1057 millió koronát tettek ki, addig a hadiköltségekből előálló állandó kamatok egyedül 1300—1400 millióra, fognak rúgni. Ez a háború után várható pénzügyi helyzet képe. Egy emberöltő lesz szükséges ahhoz, mig ugyanoda .fogunk nemzeti vagyo­nunk szempontjából visszajuthatni, ahol a háború előtt voltunk. Szorosan összefügg a pénzügyi helyzet­tel a valuta-kérdés. Sajnos, e részben sem biztató a helyzet. Valutánk mai helyzete elég­gé reávilágit arra, mi várható a háború után. Eltekintve a behozatal és a kivitel arányta­lansága folytán természetszerűleg előállott helyzettől, az ellenséges államok e téren való hadviselése is hozzájárult valutánk romlásá­hoz. (A mezőgazdaság helyzete lesz a legelőnyösebb.) A mezőgazdaság helyzete kétségkívül a legjobb lesz valamennyi gazdasági ág közül. A mezőgazdaságunk az az alap, amelyre jövő gazdaságunk szempontjából legbiztosabban fogunk építhetni. A gazdaközönség nagy pénzbőséggel fogja a békét üdvözölhetni. Kü­lönösen kisgazdáink eddigi terheik tői tul­nyomólag megszabadul tan fognak hozzálátni az uj gazdasági élethez. A háború után még mindig tartó magas árak a gazdaság helyze­tét továbbra is javítani fogják, mert ne liigy­j© senki, hogy ha csökkenni is fognak termé­szetszerűleg a háborús árak, hogy vissza fo­gunk térhetni egyhamar a háború előtti árak­hoz. A mezőgazdaság kedvező kópé mellett áll az ipar és kereskedelem ugyancsak elég kedvező helyzete, amelyben a béke tatáim fogja. Egyes iparágaktól eltekintve, a háború hosszú tartamánál fogva kedvező hatással volt az egész iparra és kereskedelemre. iAz egész vonalon a megerősödés képét látjuk, nagy tőketartalékok halmozódtak föl iparban és kereskedelemben, amelyek megnyugtatást képezhetnek a háború .után várható nehezebb időkre. Az ipar és kereskedelem vonatkozásaiban még csak egy körülményről kell röviden meg emlékeznem, amely a béke beálltával forgal­munkra nézve kedvezőtlen jelen séget alkot és elsősorban a kereskedelmet befolyásolja károsan, az úgynevezett központról. Egy helyet, amely a békével nem szűnhet meg hirtelen, de amelynek a békében való föntar­tása a kereskedelmi szabadság veszélyezteté­sét. jelenti és egyúttal a gazdasági élet oly megkötöttségét, amely a gazdasági élet jövő fejlődése szempontjából egyenesen tarthatat­lan lenne. , , • ; Nézzük, milyen helyzetben fogja találni az országot a háború befejezése, illetőleg a béke állapota szociális szempontból. Az ipari üzemeknél várható nyersanyag-hiány mun­kahiányt fog előidézni, ami fokozódni fog a háborús termelésnek a 'békés termelésre való átalakulással járó nehézségek által. Átmene­tileg rövidebb-hosszabb ideig tartó munka­nélküliség lesz. Ezzel szemben százezernyi és a mezőgazdasági munkásokkal együtt millió­nyi munkás fog leszerelés után hazakerülni, utóbbi elég gyorsan találva meg elhelyezke­dését, mig az ipari munkásokra nézve bizony elég súlyos helyzet várható. De itt lesz a kö­zéposztályhoz tartozók elhelyezkedésének a nagy kérdése is, a hadbavonulás folytán üze­meikben megzavart iparosok, kereskedők, gazdák, keresetükben korlátozott ügyvédek, orvosok és mindmegannyi értelmiség-osz­tálybeli, akik mind uj helyzet előtt fognak állni, mintha uj pályát kellene kezdeniök. És itt lesz az elviselhetetlen drágaság folytán az állandó fizetésű alkalmazottak mia már óriá­si nagy társadalmi osztályának mind súlyo­sabbá váló helyzete. De itt lesznek egyúttal a lövészárokból visszatérő polgárságnak ?9"

Next

/
Thumbnails
Contents