Délmagyarország, 1916. november (5. évfolyam, 257-281. szám)
1916-11-10 / 264. szám
§ sának ós a jövő évi termés előkészítésének irányítására és általában a lakosság visszatelcpitésével, valamint a gazdasági élet megzavart rendjének helyreállításával kapcsolatos feladatok helyszíni elintézésre Erdélyrészi Visszatelepítő Bizottság elnevezése alatt külön bizottságot szervez a kormány, a mely a iföldmivelésügyi minisztérium kolozsvári kirendeltségének vezetése alatt áll. A bizottság tagjait a iföldmivelésügyi és a beír ügymiuLszter •egyetértőleg nevezi ki. A bizottság az általa meghatározott területre 'helyi megbízottat rendelhet ki, aki ott a bizottság nevében jár el. A bizottság s a helyi megbízottak működésének részletesebb szabályait — a szükséghez képest — a földmivelésügyi és a belügyminiszter egyetértőleg állapítja meg. — Istentisztelet a zsinagógában. A péntek esti istentisztelet délután félötkor, a prédikáció háromnegyed Ötkor kezdődik. — Hazafiatianság miatt kitiltott tanitóképzö-intézeti növendékek. A hivatalos lap csütörtöki száma közli, 'hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a zombori görögkeleti szerb elemi népiskolai tani tóképző-i n tézetnok több növendékét, liazafiatlan magatartásuk miatt, az ország összes tanitéképző-intézeteiből és egyéb középfokai iskoláiból kitiltotta. — Az útügyi bizottság ülése. A városi útügyi bizottság csütörtökön' délben a polgármester elnöklése alatt ülést tartott. A bizottság tudomásul vette a költségvetést a mely szerint 1384.010 korona bevétel ós I27&214 korona kiadás mutatkozik. — Kenyérjegy nélkül tiios kenyeret árusítani. A városi tanács elhatározta, hogy november 16-ától kezdve a legszigorúbb ellenőrzést lépteti életbe a kávéházakban aziránt, hogy kenyérjegy nélkül senki se kaphasson kenyeret. Azok, akik a kávéházakban reggeliznek, vagy uzsonnáznak, kötelesek lesznek kenyeret magukkal vinni. A liszítkönyvet mindenkinek jogában áll 'kenyérutalványszel'vényekre beváltani. A szelvények alapján aztán már bárki kaphat kenyeret a kávéházakban. Átutazók és azok a helybeli lakosok, akiknek nincsen Szegeden állandó (háztartásuk, a liszlthivatalban külön kenyérjegyet kapnak. Minden egyes ilyen kenyérjegy 18 deka kenyér vásárlására jogosit és minden szelvény három G—6 dekás kisebb szelvényre van osztva. A liszthivatal legközelebb értekezletet tart, amelyre a kávésokat és vendéglősöket meghívja. Az értekezleten Balogh Károly, a hatósági közélelmezési üzem vezetője a kenyérjegyek kiadása körüli eljárásra fogja a vendéglősök és kávésok figyelmét felhívni. — A Kass-szálloda megnyitása. Lapunk csütörtöki számában hirül adtuk, hogy a Kass-szálloda megnyitása november 15-én lesz. Amint most értesülünk, az ünnepélyes megnyitást, — ,technikai akadályok amiatt — november 16-án délelőtt 11 órakor tartják meg a hatóság és a sajtó képviselői jelenlétében. — Bakteorológiai állomás Szegeden. A belügyminiszter leiratot intézett Szeged város hatóságához és toldatta, 'hogy a városi közkórházban 'bakterológiai állomást szándékozik berendezni. A városi tanács csütörtö íkön foglalkozott a leirattal és elhatározta, hogy a bakteorológiai állomás berendezésére vonatkozólag a főorvosi és városi mérnöki hivataltól kér javaslatot. Ugy tudjuk, hogy már öt esztendővel ezelőtt Szegeden járt az (Péntek, 1916. november 10. állomás létesitése miatt- dr. Frank egészségügyi főfelügyelő, aki dr. Hollós Józsefhez kérdést intézett az iránt, vájjon vállalná-e az állomás vezetését. Dr. Hollós hajlandónak mutatkozott, mégsem nyilt alkalma az állás elfoglalására, mert az egész ügy öt esztendeig nyugodott. Lehet, hogy most mégis megcsinálják. — Mindent a város fizessen. A városi tanács csütörtöki ülésén dr. Gaál Endre ismertette a tanfelügyelő átiratát, amelyben azt kéri, hogy Felsőtanyán, a vödrösszéki és szókalji iskoláknál két artézi kut lótesitésének a költségeire engedélyezzen a város tízezer koronát. Taschler Endre főjegyző és Koczor János hangsúlyozták, hogy ezek a költségek az államosítási szerződés értelmében a kincstárt terhelik. A tanács ezzel az indokolással elutasította a tanfelügyelő előterjesztését. — Elősegítette a hadifoglyok szökését. Ez óv juniiusában Todorov Angelina esenei szerb asszonyhoz beállított három orosz fogoly ós arra kérték, hogy süssön nekik három kenyeret, ment meg akarnak szökni. Az aszszony eleget tett a hadifoglyok kívánságának és mindegyiknek egy-egy kenyeret sütött. A ifoglyok megszöktek, de a csendőrök hamarosan kézrekeri tették őket. Az ügyészség fogolyszöktetés büntette miatt emelt vádat az asszony ellen, akiit csütörtökön vont felelősségre a szegedi törvényszék Hevessytanácsa. A vádlott azzal védekezett, hogy nem tudta, thogy bűnt követ el. A törvényszék bűnösnek találta a vádlottat (három rendbeli fogolyszöktetés bűntettében és összbüntetésül egy évi börtönre Ítélte. A büntetés'liől a vizsgálati fogságban, eltöltött négy hónapot kitöltöttnek vette a bíróság. — Teljes ülés az iparkamarában. A kereskedelmi iés iparkamara pénteken délután két órakor teljes ülést tart. Az ülésen szerepel az 1915. évi zárszámiadás és az 1916. évi költségvetés jóváhagyása. Jelentést tesz az elnökség a többi között a. kamara akciójáról az aprópénzhiány körül jelentkező bajök és a iHaditermény kirendeltségének Szegedre helyezése tárgyában. A titkári jelentés beszámol az ipar és kereskedelem álltalános helyzetéről, a város tanácsának átiratáról a magánalkalmazottak zárórája, a vasúti rakodóhelyek, a vasúti- és hajózási menetrendek módosítása tárgyában. — Tolvaj katona. Csütörtökön délelőtt Freiczos Jánosné Margit-utca 81. száim alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen egy ismeretlen katona ellen, aki a szekrényéből 220 koronát lopott el addig, araiig ő, —• a katona kérésére, — a konyhába ment egy pohár vizért. A rendőrség nyomozza a tolvajt. — Ellopták a lovát. A Valéria-téri piacon állott csütörtökön délelőtt Császár Antalné szentmihálytelki lakos lova és kocsija. Amig az asszony bement az egyik üzletbe vásárolni, valaki felhasználta az alkalmat és elhajtotta a lovát. Császárné feljelentést tett a rendőrségen, ahol megindították a nyomozást a tettes kézrekeri tésére. — A makszimális ár túllépése miatt. Dr. Temesváry Géza főkapitány-helyettes, kihágási biró, Csikós Antalnét nyolc napi elzárásra és százötven korona pénzbüntetésre, Tóth Gergely ujszentiváni lakost nyolc napi elzárásra és száz korona pénzbüntetésre, Kranzer Miklóst három nap|i elzárásra és husz korona pénzbüntetésre ítélte. Csikósné Tóthtól ós Kranzeríól tengerit és zabot vásárolt a hatóságilag megállapított legmagasabb áron felül. — Mintha a legkiválóbb orosz iró legszebb munkáját lapozgatnánk, olyan a Korzó-mozi csütörtöki bemutatóján látott Szibéria oimü négylfelvonásos dráma. Egy eddig nem sejtett érzés hangjai csendülnek meg 'bennünk, • Telefon: IBflZGÍlllMB KORZO MOZI Telefon: PÉHZTÁB 11-85. 455. Igazgató: VAS SÁNDOR. S Telefon: PÉHZTÁB 11-85. Pénteken, szombaton és vasárnap A filmművészet örökbecsű mesterműve! Dráma a fehér cár birodalmából 4 felvonásban. A mozi kultura legínségesebb alkotása. A felvételek nagjjrészben Szibériában készültek. Előadások csütörtökön, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 2, V«4, 5, 7 és 9 órakor. A/j>lváralf' Páholyülés 1'60, zsölye l-20, I. hely 1 kor. JUiljai H. hely 80 fillér, III. hely 50 fillér. ^