Délmagyarország, 1916. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1916-11-05 / 260. szám

.... ^ vasárnap, 1916. 'novemíber 5. Berlin, október 3. Az 'a sablon, hogy „külföldön élő kitűnő hazánkfia" ez alkalommal valóban nem frázis. Mindenki tudja, hogy Stein Lajos professzor, a Zemplén-megyéből elszármazott nagynevű tudós, Európa egyik legkiválóbb szociálfilozófusa. Mi magyarok büszkék lehetünk Stein Lajosra, aki a küllföldi egyetemeken, a politikai világba, a közgazdaság legelőkelőbb fórumain lángelméjével mindenütt líeltünt, mindég magyar maradt és mindenütt elismerést szerzett honfitársainak. Professzor Stein, mint egész fiatal ember kezdte közéleti tevékenységét Németországban, később a berni egyetelTi tanára lett és egymásután adita ki nagyszerű könyveit, amelyek a tudományos világban élénk feltűnést keltettek. Ez az erős tehetség nem maradhatott meg a berni egyetem katedráján. Stein Lajost meghívták Berlinben, ahol 'hamarosan jelentékeny közéleti faktor lett. Professzor, politikus, közgazdász, a 'Nord und Süd főszerkesztője és tulajdonosa, a Vossische Zeitung legkiválóbb publicistája, tulajdonosa több berlini palotának és oly nagysúlyú politikus, hogy a zárkozott és rideg Biilow herceg, a volt birodalmi kancellár bizalmával tiszteli meg és gyakran bocsátkozik vele filozófiai vitába. A Lützowufer 5. szám alatt levő palotájában felkerestem Stein professzort, aki Németország és Magyarország gazdasági közeledéséről és Magyarország jövő gazdasági nagyságáról rendkívül érdekes perspektívát tárt elém: — Az antant — úgymond — a monarchia íinanciáit éppen ugy lebecsülte, mint katonai helyzetét. Tudatosan meghamisította a tényeket. Azt .tükröztették a világnak, hogy az osztrák-magyar monarchia politikailag összetöri és pénzügyileg a tönk szélén áll Éppen az ellenkezője a valóság. A legnagyobb történelmi csoda ez idő szerint a monarchia hatalmas életereje, amelyet nemrégiben gróf Tisza István igen világosan dokumentált. A monarchia nem egy galvanizált hulla, hanem elpusztíthatatlan, életerőtől duzzadó hatalom. A német organizáció a monarchiában követendő példa gyanánt szolgált. A kistőkések Németországban, AusztDÉL&ÍÁG Y A.RGFvSZÁG riában és Magyarországban örömmel adták mindenüket a haza oltárára. — Amennyire prognózist léhet csinálni, bizonyosnak látszik, hogy békekötés után, az átmeneti években hosszú lejáratú kölcsönökre leszünk utalva és .a kamatláb is magas lesz. A háború a nyers cikkeket és a félig kész anyagokat teljesen felemésztette. A legkisebb boltos áruja is 'feldolgozás alá került. Az egész világ áruinségben fog szenvedni, mivel a nyersanyagokat, ugy mint pamutot, gummit, kéncukrot stb. csak készpénzfizetés mellett lehet behozni. Az ipari munkások éveken át nagyon intenzív munkához jutnak és az ipari cikkek nagy nyereséget fognak hozni. Az átmeneti időkben nem lehet a szokásos négy százalékos kamatlábra számitani. Minden józanul gondolkozó ember jól teszi, ha Európa nyugati részén öt és Európa keleti részén hat százalékos kamatlábra készül el. Ha majd az áruéhség után jól laknak, az ipar által gyűjtött tőkék olcsóbb kamatlábat eredményezhetnek. — A politikai közeledés, amelyet minden időre vérrel pecsételtünk meg, állandó közgazdasági kapcsolatot teremtett Németország és Magyarország között, Magyarországnak a termőföldekben rejlő nagy kincsét német iőkévéf, kell gyümölcsözőbbé tenni. Az ipar is rá lesz utalva nagyobb német tőkére, mivel a francia tőkét a jövőben nem fogja igénybe venni, Anglia pedig a magyar iparnak soha sem állt rendelkezésére. Ha Németország kigyógyul a háböru okozta pénzügyi {megpmbáltcitásokból, akkor1, pénzeit jól kamatozó magyar zálágláyelekbe és ipari értékeikbe fektetheti be. — Nagy kérdés, kié legyen a háború után az ipari uralom, a Törökországon tul levő távoli keleten. A jövendő világgazdasági politikában a Duna éppen olyan szerepet fog játszani, mint a Rajna, ha meg van a közvetlen utunk Konstantinápolyiba, aikkor Budapest az átviteli forgalom legfőbb pontja lesz. Eltekintve a tranzitó-forgalomtól, a magyar ipar a közeli és távoli kelet részére fog dolgozni. Vécsei Miklós. ' — -tj-- >:'jt > • — l • b • V ;v 5 — i. . >, ••••r i * < •*•••• v • ••- J - , - « * Í - ' HáTöttük. Kínában minden nap a halottak napja. Minden eleven ember rabj c& cl halottaknak. Ebben a vén konzervatív országban az életet szinte megállitjia a halál. A jámbor kínai állandóan sírokat látogat, tarackot durrogtat, füstöl a halottak tiszteletére és malacot, rizsét, mandolát visz nekik enni. Évezredek óta látják, hogy (a halotta!k nem esznek — legifölébb a temetőesőszök meg az utcagyerekek — de azért nem tudnak eltérni az ősi szokástól és a kínai nem egy embernek érzi magát, hanem láncszemnek egy hosszú-hosszú láncban, a sok ház ős-apa folytatásának. Valaha a pogányok is megvendégelték halottjaikat. Eleinte természetben adták át a táplálékot, később — gyakorlatias érzékkel — a sírkőre vésték. Azt nem lehetett megenni, de ellopni sem. A mi háromszázhatvanöt napunkból osa,k egy nap jutott a halottaknak. És az idén félig-meddig ezt az egy napot is elvették tőlük, a virág drága, nem vittünk virágot s a sírok kivilágítását rendeletben tiltották meg% Én európai ember vagyok. Abban különbözöm az ázsiai barbártól, liogy csöppet se szomorít el ez a rendelet ós nem értem a scpánkodókat, kik érzelmes írásokban siratják a régi kivilágított temetőt. Benn ülök a szobámban. Ha a halottjaimra gondolok, akkor a szoba is temetővé válik. Eszembe jut, hogy nagyapámnak kék volt a szeme, és nagyanyám — kis, törékeny asszonyka — állandóan lila ruhába járt, melyet apró, alig látható virágminták díszítették. Ez az én temető járásom. Ki tudja, képes lennék-e igy gyászolni a temetőben? Miért nálunk a halottak is élnek. Kínában pedig az élők is szolgái a balálnak. Nem volt eddig e hosszú-hosszú háborúnak megfliatóbb mozzanata. Mikor a a élet eltűnőiben van, a halottak szolgái az életnek, reánk testálják azt a kis meleget és fényt, melyet nekük szántunk és segítenek élni. A temető, a kopár, meddő mező virágozni kezd nekünk. Elmegyek a temető mellett, látom, hogy ott sötét van ma is. Csodálkozva tekintek a fekete rácsokra, mint vendég a barátja ablakára, melyben nem ég a lámpa. Azok, akiket keresek nincsenek itthon ós nem fogadnak? Dehogy is nem. Csak a mi barbár szemünk látja szomorúnak ezt a sötétséget. Az ő sötétségük rózsás, átlátszó és tündöklő. Nincs szükségük a gyertyánkra, amint egykor érintetlenül hagyták azt a korsó vizet és gyümölcsös tálat is, melyet a sir mellé tettek az ittmaradtak. ök mindezekről lemondhatnak, mert övék az az öröm, az a láz, szabadság, hogy nincsenek és névtelenek, mint a porszemek, vagy a fűszálak a mezőn. Nekünk hagyják alamizsnául a fényt, kik még vagyunk, a szegényeknek, hogy megvilágosítsák kunyhójukat és kezükben ezzel a lobogó gyertyával megtalálják azt a kaput, melyen ők már áthaladtak. A ini sötétségünk olyan sötét, hogy csák a fény hat rajta keresztül, mely éles ós bántó, mint a fájdalom nyilalása. Kosztolányi Dezső. Harc a tengeren. London, november 4. A Lloyds-ügynökség jelenti: A Glenlogan nevü angol gőzöst valószínűleg elsülyesztették. A Floreal ha'ászgőzöst elsülyesztették. Legénysége biztonságban van. (M. T. I.) Hága, november 4. A távirati iroda jelenti: Az Oldampt gőzössel egyidejűleg a Randwijk, Brunswijk és Nordwijk g-zösöket >s feltartóztatták a németek. A RandwijkoJ nyomban útjára engedték, a másik kettőt Zeebrüggébe vitték, de időközben szintén szabadon bocsátották. Az Oldampt gőzössel történtek dolgában hivatalos vizsgálat indult "meg. (M. T. I.) \ Hága, november 4. A Vaterland cimü újság az Oldampt gőzös esetéről ir és elismeri, hogy Németország jogosan fogta el a hadidugáru szállításával gyanúsított hajót, egyben elismeri az angol hajóraj jogát, hogy az elfogás megakadályozását megkísérelje. Az is megegyezik a nép joggal, hogy a németek megkísérelték a hajó elsülyesztését, amikor sajáit biztonságukat látták veszélyeztetve. De az eset megtanít arra, hogy a népjogok pontos szem előtt tartása mellett is könnyen állhatnak elő bonyodalmak, amelyeknek az a vége, hogy a hollandiai hajók isszák meg a levét. (M. T. 1.) • "'professzor Síéin •• r-.t- Németország és ^Magyarország gazdasági közeledéséről és a S&uiia közgazdasági jelentőségéről — A Délmagyarország tudósítójától. —