Délmagyarország, 1916. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)
1916-09-13 / 213. szám
6 6 / DÉLMAGYAKQBSZÁG Vasárnap, 1916. szeptember 17. de a lángok olyan gyorsan terjedtek, Ibogy a malom megmentésére gondolni sem lehetett. Hoffmann Ignác kedden délben sürgönyértesitést kapott a malom pusztulásáról, és igy csak délután utazhatott Kiskunfélegyházára. A kár hozzávetőleges számítás szerint 2—3Ó0 ezer korona.. — A függetlenségi párt értekezlete. Budapestről telefonálja tudósítónk: Az egyesült függetlenségi párt gróf Apponyi Albert elnöklésével 'kedden este értekezletet tartott. Apponyi bejelentette Bariha Ödönnek és Gyürfy Gyulának a pártba valló belépését. Hosszasan tárgyalták Apponyi és Andrássy indítványát, amely a .Ház .szerdai ülésén kerül napirendre és amelyihez a függetlenségi pártból többen fognak hozzászólani. A párt három tagu bizottságot küldiött ki a közélelmezési kérdések tanulmányozására. — Kitüntetések. A király Koós Kálmánnak, a 305. honvéd gyalogezrednél beosztott 5. honvéd gyalogezredbe!i századosnak és Izsépi lzsé/py Aladárnak, a 8. lionvédgyalogezredbeli, vezérkarhoz beosztott századosnak, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk el ismeréséül, a hadidiszitményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta és elrendelte, hogy Shvoy Kálmánnak, egy hegyi dandárnál l eosztott, a 21. bonvéd gyalogezrednél létszám .felett vezetett, vezérkarhoz beosztott századosnak, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréseül az újólagos legfelsőbb dicsérő elismerés másodszor tudtul adassék. — Dr. Kovács Ferenc 46. gyalogezredben tartalékos főorvost a vitézségi érem szalagján a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki a király. — A Károlyi-párt szolidáris a többi ellenzéki párttal. Budapestről telefonálja tudósítónk: A Károlyi-párt kedd esti értekezleK0RZ0-M0Z ^f^ll ,3329afó: ¥te1l1e85n 11-ÖO. || VASS SÁNDOR. || 11 ••• Megnyitó előadás szombaton, szeptember 16-án bemutatásra kerül A bilinc Egy ember tragédiája 6 felvonásban. •••• 8 Deulsililand igMse Előadások 5, 7 és 9 órakor. Csak számozott helyek. Helyárak: Páholy P60, zsölye D20, I. hely 1 korona, II. hely 80 fillér, III. hely 50 fillér. Jegyek előre válthatók a pénztárnál. tén elhatározta, hogy a többi ellenzéki párttal együtt : szolidáris! .magatartási tanusit. A delegáció intézményét azonban elitörlendőnek tartja. — Egykoronás bankjegy kibocsátása. Budapestről jelentik: A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara fölterjesztéssel fordult a kereskedelmi- és a pó zügyminiszterhez, valamint a miniszterelnökhöz, a melyben előadta, hogy az egykoronás érmeknek a forgalomból való eltűnése az üzleti életben máris igen érezhető hátrányokat szült. A beadvány részletesen kifejti a helyzetnek valutáris ós forgalmi nézőpontból való hátrányos következményeit, utal a visszaélések lehetőségére s végül arra a következtetésre jut, hogy a bajok orvoslása végett sürgős szükség van egykoronás bankjegy kibocsátására. — A Haditermény és a szegedi kirendeltség. Sok bajunk volt és van a Haditerményny.el. Hol kapunk elegendő lisztet, hol nem kapunk, hol küldik az őrlési blankettákat, hol nem küldik. ,Ez volna azonban még a kisebb baj, a kisebb rossz, a számtalan jelentékenyen nagyobb rossz közül. Legtöbb zenebonát eleddig a kirendeltségek körül rendezte a Haditermény. Az előzményeket felesleges ismertetnünk, tudja azt imimlenki és igy most csak azt óhajtjuk, liogy frissítse fel .mindenki egyik legutóbbi híradásunkat a íHaditermény szegedi kirendeltségéről. A belügyminiszter ugyanis, — mint azt már jelentettük, — táviratban tudatta-a polgármesterrel, hogy a, .Haditermény szegedi megbízottja a. SzegedCsongrádi lesz. Felkerestük tehát, Koós Elemért, a .Szeged-Csongrádi , (Takarékpénztár vezérigazgatóját és megkértük, imondjon bővebb részleteket erről az eseményről. A vezérigazgató ur ezt mondta: — Bennünket a Haditermény sem a belügyminiszter sürgönyének megérkezése után, sem azelőtt nem szállított fel arra, liogy a megbízást vállaljuk,' igy bővebb részietekkel -igazán nem szolgálhatok. — Nem érdekes? — A hadiköícsőnök sikeréért. A badikölcsönök kiboesájtása körül szerzett érdemeik elismeréseül a király az ország legkülönbözőbb részein működő pénzintézetek vezetői közül 163-at kitüntetett. A kitüntetéseket a Budapesti Közlöny keddi száma közli. A három szegedi kitüntetésről külön cikkben emlékezünk meg. Kitüntetést kaptak a többi között, dr. báró Madarassy-Beck Gyula királyi elismerést, Székely Ferenc a Ferenc Józsefíend középkeresztjét, dr. Csergő Károly, Csongrád-vármegye főjegyzője Sándor István, Kecskemét polgármestere, Ehrenfeld Bernát, a Makói Kereskedelmi Egyesület elnöke a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, Bauer Gyula, a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár felügyelő bizottságának elnöke a királyi tanácsosi cimet. — Közgyűlés. A város törvényhatósági bizottsága szeptember 20-án délután négy órakor tartja, dr. Gicatricis Lajos főispán elnökléso alatt e havi rendes közgyűlését. — A közigazgatási bizottság ülése. Szeged város közigazgatási bizottsága hétfőn, 18-án délután a városháza bizottsági termében ülést tart. — Országszerte drágább lesz a stóla. A katolikus egyház segédszemélyzetének sürgető kérelmére a kalocsai, szombathelyi & csavádi egyházmegyében anár 'fölemelték & stóladijat. A stólafölemelést a nagy drágaságra való tekintettel, valószínűleg rövidesen az egész országban be fogják vezetni. — Olasz fogságban. Temesvárra több olasz fogságba jutott katonánk irja a következőket : .Alulírottak kérjük b. lapjukban közölni, hogy a végsőkig kitartva becsülettel fog' ságba jutottunk." Az aláírók között van Schwarc Béla, zászlós is Szegedről. — Az uj makszimális árak. A rendőrkapitányi hivatal közli: Az élelmiszerpiacokon a következő hatósági árak érvényesek: A burj gonya métermázsánkint 16 korona, elsőrendű csemegeszilva kilója 80 fillér, másodrendű csemege szilva kilója 60 fillér. A rendőrség' nek tilos kényszereiadást foganatosítani, esni pán az árakat ellenőrzi, az esetleges panasz'*" kat jegyzékbe veszi és a feleket a rendőrim!0* • sághoz utasítja. — A szatmárnémeti képviselőválasztás Szatmárnémetiről jelentik: Dr. Nagy Vincét fii ggetl e nsé gi p r o gr a mm a 1 megvála szto t tá'( képviselőnek. — — Megbüntetett szatócs. Dr. Temesváry Géza főkapitányheiyettes, kihágási bíró, nyolc napi elzárásra és száz korona pénzbüntetésre ítélte Szabó Edéné Szent István-téri szatócsot, mert lisztet és cukrot csak azoknak adott, akik más élelmiszert vásároltak nála— A tatizmán. Ugy történt, hogy megjelent a szegedi rendőrségen W. J. nyugalmazott vasúti előljáró és a következőket mondta jegyzőkönyvbe: .Vasárnap éjjel megismerkedtem M. Máriával, akivel egész éjjel és másnap délelőtt lumpoltam. A lumpolás végeztével a hö'gy meghívott feketére. Estig nála voltam és igy csak a vacsoránál vettem észre, hogy a zsebemben levő arcképes igazolványból öt darab busz koronást, két darab tiz koronást M. Mária kilopott. Aranyóraláncomat is ellopta. Lopás vétsége miad teszek feljelentést". Dr. Dreyer József rendőrkapitány Varga Samu rendőrt bizta meg azzal, hogy . a gyanúsítottat előállítsa. Fz meg is történt. A lány tagadla a lopás elkövetését és Széchenyi Miklós detektivnek sem sikerült megállapítani, hová tünt el a pénz. Az iratokat a rendőrségről áttették a járásbírósághoz, ahol a napokban lesz a tárgyalás. Ez, eddig egy sablónos történet é9 az egész érdekessége abban merül ki, hogy M. Mária, — állítólag — karkötőt csináltatott a pásztorórán szerzett láncból és az! mint talizmánt viseli. — Becsületsértésért 3 hónap. Mózes Antalné, szegedi lakos ellen G. A. szegedi honvéd felesége feljelentést tett becsületsértés miatt, mert Mózesné őt a harctéren levő férjénél névtelen levélben megrágalmazta. Kedden tárgyalta az ügyet Somlyódy István vezető járásbiró. Mózesné tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de Belle Ferenc tanár, Írásszakértő próbairás után megállapította, hogy a levelet a vádlott irta. A járásbíróság Mózes Antalnét három havi fog' házra és 200 korona pénzbüntetésre ítélteAz itélet jogerős. — Két havi elzárásra ítélt árdrágító' Alig három napja, hogy a kihágási bíróság árdrágítás miatt elitélte Csomor János pékmestert. Kedden ismét dr. Temesváry elé került Csomor János, mert a főzőlisztből kéli IliíS i régi és törmelék aranyért kurzus árakat «*e»az Általános forgalmi részvénytársaság a következő beváltó helyeken: Arany Károly cég Fischer Testvérek cég Kelemen-utca 11. „Kék csillaggal" szemben Kárász-utca 2. Berényí János cég előbb Plósz Alajos Fischer Testvérek cég j3| Klauzál-tér. „Várnay"-val szemben Kárász-utca 10.