Délmagyarország, 1916. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)

1916-09-10 / 211. szám

Vasárnap, 1916. szeptember 10. DÉLMAG Y A RORSZÁG bolgár. Megtámadja saját haderejével és rumuny csatlósait küldi ellene. Kezdet és vég | egymást éri: Visszatér kezdetéhez a világ- | háború: Byzáncért folyik. A rumunynak he J •kellett törnie Erdélybe, hogy az orosz a tengerszorosok felé előre törhessen. A pánsalávság dögvészének állandó összeesküvése a nyugat ellen most ebben az alakban kisért és kísérletez. Jobb, ha leszámolunk: a rumuny orvtámatással az utolsó megoldatlan kérdés is fölvetődött és égetővé vált. Megoldja fegyverünk. Az orvtámadás a béketűrők lelkében, is fájdalmas tűnődést, megdöbbenést keltett, a /hevesebbek körében zajos tüntetést szült. Hiszen előkelő, nemes dolog a rumuny királyi szóban bizni! Előkelő, de neon elővigyázatos, nemes, de nem célirányos. Erdély bármely közférfia, h.a odalenn képviselte volna hazánkat, meglátta volna a leplezetlen készülődő veszedelmet. Ott állottunk volna fölkészülve a szorosoknál. Igaz, nem kell ép ia határnak egyúttal védővonalnak is lennie, de a megriadt nép szenvedéséért nem kárpótol a megőrzött főúri előkelőség látszata. Ma már maga a rumuny király is vallja, hogy germán vér u,gyan, de nemzeti, azaz félázsiás fejedelem. Megrohanták Erdélyt, az unió óta legféltettebb ékkövét a szent koronának, Erdélyt, „ahol hiven ápolták nemzeti nyelviünket abban a korban is, mikor nálunk sok fényes palotába már csak vendégnek tekintették". (Deák III 301). Havas elve megrohanta Erdő elvét és a szétriasztott népet Királyhágón innen künyayes szemmel, tárt karokkal fogadtuk. A résen álló sajtó gyors hivő szavára megnyílott ,a segítés- forrása. Az irás igéje szerint hozta a közönség a segítséget „és adakozott asztag számra" (Kr. II 31, 6). Meghúzódik az ország ben sej ében a szétriasztott határszéli lakosság s az első rumuny kudarc hirére fölocsudik töprengéséből. Érzi, hogy érette folyik a küzdelem, a győzni induló küzdelem és a tömegszálláson édes otthonáról, a közös konyhán saját tűzhelyéről, a íöldönfutás szomorú óráiban hazaszállás boldog öröméről álmodik a zsoltárbeli zarándo kok énekével (Zsolt. 126). Midiin visszavezérli Isten Sión menekülteti álmodozók leszünk. Mosolygást ölt ajkunk, nyelvünk vigasságot, Megszólalnak a népek: nagyot mivelt az Ur ezekkel! Nagyot mivel az Ur velünk, ujfönt vidámak leszünk. Vezéreld vissza Urunk menekvőinket — Epednek mint forró délvidék hűs forrásokért. Akik könnyhullatással vetettek, örömujjongással aratnak, Az első győzelem hirére már szinte látják bujdosóink, amint seregünk az orvtámadót üzi, „vadcsapáson, vizomláson veri, vágja, üzi egyre. (Arany I 327). Szól már a hadrakész haza az Isten ma.i vigaszos igéjével a szerteszéledtekihez: Rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy szeretettel gyűjtelek egybe; egy kis búsulásomban rejtettem vala orcáimat előled egy szempillantásig, de örökkévaló szeretetemben könyörülök rajtad, szól megváltód, az Ur! Mert a hegyek megindulnak és a halmok megrendülnek, az én irgalmaim pedig tetőled el nem távolodik és az én békességemnek szövetsége meg nem tántorodik, szól könyörülöd, az Ur! (Éz. 54, 7, 8, 10) Amen. Amit pénzért sem lehet kapni | — A szegedi élelmiszer-uzsora ujabb trükkjei. — (Saját tudósítónktól.) A háború utóbbi évében alaposan megváltoztak az élelmezési viszonyok mindenfelé az országban, de különösen Szegeden. És hogv ez a változás nem a közönség javára történt, arról már valószínűleg nem kell uj megállapításokat tenníi. A viszonyok változásában azonban, sajnos, nem állott be stagnáció, máról-holnapra ujabb és ujabb mizériák merülnek fel, ugy, hogy a hatóság erélyes közbelépésére most inkább van szükség, mint bármikor volt. Most már nem is az élelmiszrekkel űzött uzsorát tesszük szóvá, amelyen változtatni sem a maximálási rendeletek, sem a kiíhágási biróság erélyes ítéletei nem tudnak, hanem az ellen tiltakozunk, hogy egyes árusítók elrejtik a legfontosabb élelmicikkeket és pénzért sem hajlandók kiszolgáltatni a fogyasztók részére. Valósággal megszokott és mindennapos látvány már, hogy egyes kereskedések előtt állandóan csoportosulás van. A csoportosulást nemcsak a lisztvásárlök okozzák, hanem azok iis kénytelenek már óraszámra a holtok előtt ácsorogni, akiik cukrot, kávét, rizskását, vagy zsirt akarnak vásárolni. Ezek a cikkek az utóbbi hetekben vagy egyáltalán /nem kaphatók Szegeden, vagy csak gyüszíinyi méretekben hosszas fáradozás, utánjárás és protekció révén. Az árusítók által az ezen cikkekből megszerzett mennyiség kiosztása teljesen az .illető árusítónak van a kénye-kedvére bizva és közfogyasztásra csak a látszat kedvéért bocsáit ki belőlük valamit. A portéka eladása nem egységesen történik, hanem a legravaszabb feltételekhez van kötve. Aki csak cukrot akar venni, annak egészen őszintén a szeme közé nevetnék, nemkülönben annak is, aki olvasztott zsirért merészkedik bemenni egy hentesüzletbe. iMig némelyik vásárló abban a szerencsés helyzetben van, ihogy 10—15 kgr. cukrot is kap abból az üzletből, ahová jó „öszszeköttetések" fiizik, addig másoknak egy negyed, sőt nyolqad kilogram ebkor sem jut. A rizskása teljesen -eltűnt a szeged; piacról, nemkülönben ,a griz, amelyet sem I szép szóért, sem kenyérjegyért, sem uzsoraárért nem lehet vásárolni. A zsirral ugyan' ez a helyzet. A hentesek nagylelkűen szalonnát ajánlanak vételre és ha kérdik tőliik, hogy hol van az a rengeteg zsir, .amit máihónapok óta visszatartanak, humorizálva feleinak: — Majd még ki is olvasszuk maguknak a miaximális árért, örüljenek, hogy szalonnát kapnak. Lisztbeszerzésről pedig beszélni sem lehet. Az a pék, lisztkereskedő vagy árusitó, akiihez „nincs feliratkozva" az ember egész évre, szóba sem áll a vásárolni szándékozóval. Akihez pedig feliratkozott az illető, attól Ígéreteket, biztatást, enyelgést, stratégiai jóslatokat és liszten kivül minden egyebet kap. — Majd szeptember 15-ikén jöjjön, — mondják. Majd ha az uj rendszer életbe lép, akikor kaphat lisztet. Most még nekem sincsen — és a kitérő válaszok egész özöne áll készen ,s ügyesen leraktározva — ez esetben legtöbbször nem a kereskedő hibájából. B lolarilnll fira MII juttassanak valamit a rokkant hősöknek Bork lelke. Irta: Révész Béla. Bork, az iró, egy nyári éjszaka ült a kávéházi terraszon és félt önmagától. Minden szelid volt körülötte, a mámoros lumpok is más vidéken csoszogtak, itt csönd volt, a csillagok is alig hunyorogtak, nesztelenség őrizte a kávéházi tájékot. Bork remegett és nyomkodta a fejét, melyben kuszán kavarogtak a tökéletlen gondolatok, tompa sejtelmek és végighúzott testén az irtózat, mi fog történni vele, elveszti önmagát... •Bork félelmében összekuporodott, behúzódott egészen karosszékébe és kábultan rámeredt szomszédaira, akik egy asztal körül beszélgettek. Némáik voltak. "Az arcuk ráncolódott, grimiace-ok futkároztak a homlokuktól az állukig és rejtelmes mozdulatokkal szakgatták a levegőt, Egy kopaszfejü, bajusztalan öregember vitte közülök a szót és az ujjai fürgén csukódtak, nyitódtak, néha a tenyerét mutogatta és a néma gondolat átfutott a karján is, hadonászott vele. A társai megifészülten figyeltek, az arcukon vibrált a mondanivalójuk és többször fölemelték a kezüket, az ujjaikkal belebökdöstek a beszédbe. Bork csak an émákat látta, tekintetét nem tudta másfelé fordítani és kitágult szeme előtt nyugtalanul lejtették a némák kezei, iveket irtak le a karjukkal a levegőben, ám az izgatott beszéd fölött mozdulattan volt a vak csönd. ; bfí^í Ekkor valami csuda történt. Bork a lélekzetét is visszafojtotta és a szive mélységes áradással .forró hullámokat árasztott a nyaka, a feje felé, a szive összedobogott vérének lüktetésével. A némák ahányszor megérintették ujjaikkal a levegőt, ének szállott el Bork fölött. Finom, fátyolosan bugó dal, mely úszott Bork felé és suhant, libbent tovább az éjszakában, aztán halk zengése messziről is visszaszállt. A némák Ujjai egymásután re'bbentették föl a bűvös dalokat az éjszaka méhéből, egymáshoz simultak, összefonódtak és titkos melódiák röpdesték körül Borkot, aki lehajtotta fejét az asztalra, gyönyörű enyhülés szállott meggyötört agyvelejére és felsóhajtott: — Az én dalaim ... Bork a lelkét kereste. Az utón, mely már közel vitte az álmodott célokhoz, egyszer csak megtorpant és ijedten nézett maga köré, hogy eltévedt. Valami világosodott az agyában, amit egy életen keresztül öntudatlanul erezett és ráébredt a tragédiájára, amikor már későn volt. Innentől kereste Bork a lelkét, mely a magányosság pillanataiban másés másképen megzengett benne. Bork, a novella-regényköltemények iró ja, kínlódott a gondolattal, hogy festőnek, muzsikusnak született és a művészetet megcsalta. Nem tudott dolgozni. Harcolt a betűvel és alig gördült ki tollából egy óskettő, eléjeszálltak, lenyűgözték és Bork belézuhant tépelődéseibe, melyek aztán, a meddő, fantáziálás pillanataiban elhalványodtak, a szelid érzelmességbe áthajoltak és Bork fáradtan belémerengett a képzelete előtt ringó látomásokba. A témák, amiket leirni nem tudott, mint piktorok elevenedtek meg előtte a hangulat, mely növeli aliősök lelke fölött ült, beleszürődött az énekbe, ami Bork szivéből fölszállott. Bork előtt markánsan kirajzolódott eltévelyedése. Mikor irt és érzések kiváltásával nyűgösködött, a szó hirtelen megszürkült számára, a félbenmaradt sor rámeredt, mint vajúdásainak kinzó szimbóluma és a betűk mögül fölcsendültek, előzugtak, muzsikás diszharmóniával lappangó, torlódó érzései. Máskor tájakon barangolt képzelete és bíbelődött a plasztikával, hogy mindent elhozzon onnan, ahol emberei lelki életüket élik. A kifejezés elillant előle, mikor az erdők, mezők plen-air szépségei eléje szálltak és a szinek bőségesen, orgiás skálával rátűztek képzeletére. Érezte a festők woneentrált érzését, hogy piktorát lát a milieuk elgondolásánál, a napsütötte borongó völgyek, az alkonyatba kigyúló erdő, a rapszodikus vonalakban összeszaladó begyhátak, a hold elé libbenő párafátyolok, mint festőtémák lebegnek el előtte. Bork ilyenkor letette a tollat, a fantomok mélyen beléplántálták vergődő agyába a gondolatot : — Bűnhődni fogok, csaltam egy életen i keresztül... I Megifesziilten figyelte ezután önma-