Délmagyarország, 1916. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)

1916-09-26 / 225. szám

i6 DÉLMAGYARORSZÁG VASÁRNAP. 1916. szeptember 24. R magyar képviselőház A Berliner Tageblalt-ban dr. Led erer Leo rendkívül érdekesen és nagy megértéssel tárgyalja a magyar viszonyokat az alábbi cikkében: Qunyos kiabálással fogadtatva, vad lármától (körültombolva léppett bárom hétté! azelőtt gróf Tisza István miniszterelnök a magyar parlament üléstermébe. Pártjának érctömbjére támaszkodva a magvar korona bizalmának a birtokában győztesként állott szemben az ellenfeleivel. Megvertem ha nincsenek is legyőzve, vonultak el a piros bársonyszék mellett az ellenzék vezérei, egvik a másik után. Tisza gróf ellenfelei: az ideges, vékony rsontu gróf Andrássy Gyula, keskeny, ezüsttel borított míivészfeiével, a magas, hatalmaxtekintetü gróf Apponyi Albert, a katholikus néppárt világtfiasnn elfogulatlan, sangiiinikns, életvidám vezére, gróf Zichy Aladár és Andrássy radikális veje, gróf Károlyi (Mihály, az ő halvány, gőgös arisztokrata arcával. Nem állithatni, liogy gróf Tisza István ezt a harcot valami könnyen vivta meg. Mintha tnlkevés leküzdendő nehézséggel lett volna dolga, a vállára vette báró Buriánt és gróf Czernint, liogy átgázoljon velük ellenfelei ostromán. Az ő önmagával szemben is érdes, tekintet nélküli modorával gróf Tisza István nem ritkán az antidiplomata itatását gyakorolja. (De minél kevésbbé érthető néha mint államférfi, annál több elismeréssel kell viseltetnünk Tisza iránt mint ember iránt, aki régi politikai-barátsága mellett hűségesen kitart. Ez a harc Tisza gróf ellen magas politikai hatalmit záróvitával fejeződött be. Andrássy Gyula még egyszer fölvonultatta az ő érveit a kormány ellen. Formailag tökéletes, ritka etikai mélységgel apellált a többségre Gróf Apponyi Albertet, a magyar parlamentarizmus1 koronájának, ezt a legcsillogóbb drágakövét, nem pártpolitikai szempontok, hanem az ország szükségletei irányították és Tisza gróf gyors és logikailag mégis összefüggő mondatokban válaszolt ellenfelei tiek. Ha rendezni akarjuk azt a gazdag anyagot, amelyet a magyar országgyűlés ezekben a napokban tárgyalt és ha át akarunk tekinteni rajta, ugy az mindenekelőtt háromcsoportba osztható. Először azokra a kérdésekre, amelyek Magyarországnak Ausztriához való viszonyára vonatkoznak, azokra, amelyek a külpolitikával és azoikra, amelyek a legfőbb hadvezetőséggel kapcsolatosak. Az Ausztriával való viszonyra vonatkozó vitákban az idegen szemlélőnek mindenekelőtt egy dolog keli, hogy iföltiinjék: az a mód, amellyel az egész parlament valósággal görcsösfen iparkodik „a szomszéd államnak, Ausztriának, a viszonyaiba való beleavatkozást" kerülni. Ki volna zárva, bogy a magyar képviselőházban az osztrák viszonyokról olyan behatóan vitatkozzanak, mint ahogy a bajor viszonyokat a porosz képviselőházban tárgyalták, vagy forditva. Ez azonban nem jelenti a „szomszéd állam" sorsával való teljes érdektelenséget. Mert Magyarországon a dualizmusnak még sohasem voltak meggyőződésesebb hivei, mint épen ma. hanem összefügg azzal a mélyen gyökerező aggodalommal, hogy Ausztria az osztrák viszonyoknak a magyar parlamentben vaió megbeszéléséből azt a jogot vonná le, hogy ezentúl a maga részéről is beleavatkozzék Magyarország viszőnyaiba. Ezt az aggodalmat ugyan túlzottnak találhatjuk, hogy megértsük ezt azokból a nehéz harcokból, amelyek által Magyarország kikiizdötte állami önáliását. Ha valaki megkísérelné, hogy ezt a történelmi fejlővitájának az eredményei. dóst ismét visszacsavarja, az gránitba harapna. Az a népet és a nemességet, a katholikusokat és protestánsokat zártan találna magával szemben. Ebben a kérdésben a magyar pártok közt nincs ellentét és -nincs feszültség. Apponyi grófnak az indítványát, amely kétségtelenül Magyarország önáilásáit >k a bővítését jeienti, amikor a közös minisztereket a~ magyar parlamentben vaió megjelenésre akarja kötelezni, Tisza gróf nem elvből utasította vissza, ö csak Apponyi gróf követelésének, a szövegezését kifogásolta és a ;eien időpontot kevéssé alkalmasnak arra, hogy áiiamjogi ellentétek vettes senek föl. Az egész.nemzetnek a meggyőződése szerint azonban az Apponyi által fölvetett kérdés nem is Ausztriával tárgyalandó, ép oly kevéssé, mint bármi más alkotmányjogi kérdés. Mert a kiegyezési törvény az országnak csaknem egyhangú felfogása szerint nem a Magyarország Ausztria közti tárgyalások produktuma, hanem a királynak a magyar nemzettel való paktuma és ebben a vitában nem egy ráutalás történt arra, liogy Magyarország sziklaszilárdan el van határozva arra, hogy állami önállóságának az épületét a háború után tovább fogja kiépíteni. Kevésbbé egyeztek meg Tiszával az ellenzéki vezérek a külügyi kérdések megítélésében. Nem szehvedhejc-kétséget, liogy ezekben Tiszának az álláspontja rendkívül gyönge volt. Nem esett ugyan nehezére Andrássy grófnak az olasz kérdéssel kapcsolatos vádjait visszautasítani, de a román kérdésben Burián bárónak a megvédelmezte e kétségtelenül nagy teher volt a miiiiszj tereinök számára. Andrássy minduntalan rá I tudott mutatni a központi hatalmaknak Románia iránti magatartásának a sebezhető pontjára, az iniciativa teljes hiányára, amely lehetővé tette, hogy a román veszély teljes nagyságára érlelődjék, anélkül, liogy a helyzet kellő időre tisztázódjék, vagy legalább a kellő katonai intézkedések történhessenek, miután elmulasztották azt a kedvező pillanatot, iliogv Romániát egykori szövetségesei mellé állítsák. Tisza grófnak is be kellett ismernie, hogv a román támadás pillanatát illetőleg tévedésbe ejtették magukat. De a bolgárok a kellő pillanatban siettek a Dobrudzsában a miniszterelnök segítségére. A legfőbb hadvezetőség intézkedéseiért Tisza már alkotmányjogilag is sokkal kevésbbé érezhetett felelősséget és igy nem is érezte magát hivatottnak arra. ihogy az elkövetett hibákat oly nyomatékkal védelmezze. mint a Burián báróéit. Csak gróf Károlyi Mihály nyilatkozataival szállott Tisza gróf /behatóbb vitába. Andrássy és Apponyi grófok sem tették magukévá Károlyi aggodalmait afölött, hogy az osztrák-magyar csapatok nagy része fölött a legfőbb német hadvezetőség vette át a főparancsnokságot. Fs hogy mily reményteljes bizalommal tekint a magyar nemzet Hindenburgra, azt Az Est. ne.k a cimföiifata mptatja, amikor hiriil adta Hindenburg uj megbízatását: „Hindenburg apánk" azt irta cím gyanánt. A nagy vita, miként előrelátható volt. közvetlen eredményre nem vezetett, de nem szabad ennek a vitának a jövőbe való hatását lekicsinyelni. Vannak földrengések, amelyeknek a hatása csak néhány hét múlva érzik. Belpolitikáikig is nem egy dolog változott meg Magyarországon. A pártközi béke, amelyet a magyar ellenzék két évig betartott, megbomlott. Mihelyt a kiilső események nem folynak le várakozásszeriien, a gróf Tisza elleni vihar uiból kitörhet. Tiszának a felelőssége • pedig súlyosabb, mint valaha. Az ellenzéknek megvan az az elégtétele, hogy Tisza István gróf úgyszólván kötelezte magát arra, hogy ezentúl Burián bárónak még a legkisebb hibájáért is felel. Annak a nagy harcnak a keretében, a melyet a magyar miniszterelnök most megvívott, egy másik harc is zajlott le: Tisza István és Andrássy Gyula harca. Két nagy, engesztelhetetlen ellenfél áll egymással szemben és küzd a hatalomért. A két gróf közti mély, áthidalhatatlan ellentét annyival érdekesebb, liogy mindketten úgyszólván ugytitktzt akarják. Hz az egyetértés azonban jobban elválasztja őket egymástól, mint a legmélyebb szakadék. Ha mindegyikük mást akarna, akkor talán találkozhatnának egy középvonalon. De mert mindketten csaknem ugyanazt akarják, egyiknek diadalmaskodnia kell a másik fölött. Mert ugyanazt a programmot csak egyikőjük valósíthatja meg. Mint nagyapák fiai mindketten nagy tradícióért küzdenek. Harcuknak nincs vége, csak szünet állott be megint. Egy irtózatos, meredek tűzhányón, sötéten lobogó felhők közt, vérrel áztatott tái (fölött áll a két viaskodó lecsüggesztett fővel, karddal a kézben. Hogy történt a Ciinone-csucs fölrobbantása. Sajtóhadiszállás, szeptember 25. 'A Cimone-hegycsucs fölrobbantása, miként most ismeretessé lett, ujabb hősi tette Mktken Albin 14. árkászzászlóaljbeli főhadnagynak, aki a dél tiroli offenzíva idején Casaratti záróeröd elfoglalásáért megkapta a Lipót-rendet. MIaken alig épült föl súlyos szetnsebesiiiéséből, a frontra sietett, ahol néhány nappal ezelőtt egy kézigránáttól ujabban megsebesült. És mindemellett ő vezette és végezte be személyesen a Cimone-hegycsucs fölrobbantására vonatkozó előkészületeket, amely csúcsot az olaszok csak nemrég foglalták el. Az 1230 méter magas Monté Citnoiie Arsierótól északra emelkedik az Astadh-völgy mély esésű nyugati lejtője fölött, amelyben a MIaken által meghódított Casaratti záróeröd fekszik. A hegycsúcsot megszálló olasz csapat egy zászlóaljból állott, Miután hihetetlen nehézségek közt az aknatárnát egészen a csúcsig vezették föl, MIaken az aknát fölrobbantotta. A hatás rettenetes volt. Az egész csúcs úgyszólván levált a hegyről és egy ellenséges századot teljesen betemetett. Időközben a salzburgi 59. gyalogezrednek egy zászlóalja megkerülte a hegycsúcsot és a meglepett és meggyöngült ellenséges csapatot hátba és oldalba támadta. A hegycsúcs életben maradt védői, 441 ember, 13 tiszt és egy orvos fogságba jutottak. Ellenséges repülök Essen fölött Essen, szeptember 25. Szeptember 24ikén délután 3 órakor több ellenséges repülő jelent meg Essen fölött. Egy perc alatt több bombát dobtak le, de semmi kárt, vagy tüzet nern okoztak. Sajnos, egy bomba játszó gyerekek közé esett. A repülők igen nagy magasságból dobálták le a bombákat, azután eltűntek a felhők között.