Délmagyarország, 1916. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)
1916-09-16 / 216. szám
6 BFIIILTIJÖLRAIÉFEOÉ^IG Szombat, 191-6. szeptember iö. magyarországi románnak, mint a magyarságnak. Ez érzésektől áthatva: szive mélyéből üdvözli az érsekmetröpoli-tát és káptalanja tagjait, kivánva, hogy vendégszerető körükben érezzék magukat jól mindaddig, mig remélhetőleg vitéz .hadseregünk, fegyvereink győzelme, minél hamarább lehetővé teszi számukra, hogy székhelyükre visszatérjenek. Az üdvözlés után /Mihályi V-iktor néhány meleghangú szóval .köszönte meg a szívélyes fogadtatást, majd kocsikra ült az érkezettek társasága és a görög katholikus püspökség Szent László-téri palotájába hajtatott, ahol Radu Demeter nagyváradi görög katholikus püspök fogadta a vendégeket, ak-ik nagyrészt a püspöki palotában fognak lakni. — Ujabb adók behozatala Oroszországban Luganói jelentés szerint az orosz pénzügyminiszter tudtára adta a miniszterelnöknek, hogy az állam nagy szükségleteire való tekintettel a békekötés után, iamely esetleg már közel áll, egy bizottságot nevezett ki az általános adózási reform tanulmányozására az általános progresszív jövedelmi adó alapján a nagy jövedelmek erős megterhelésével és a -kis jövedelmek tehermentesítésével. — Ösztöndíj egy orvosnövendéknek. A városi tanács a Kiss Dávid-féle tízezer koronás alapitvány évi kamatát, 43(2 koronát három évre Barabás -Ervin orvosnövendéknek Ítélte oda. -Barabás a budapesti egyetemen jeles sikerrel1 végezte eddig tanulmányait,. — A terméseredmény Csanádmegyében. Makóról jelentik: Csanád-megye közigazgatási bizottságának csütörtöki ülésén az alispán beszámolt az évi terméseredményről is. Az alispán- jelentése szerint a -terméseredmény valamivel alatta maradt a várakozásoknak. Makó városánál a buza termésátlaga 5—7 mm. vól-t, az árpáé 7 mm. A viszonyok aránylag — főleg ami a földek megmunkálását illeti — kedvezőbbek voltak, mint n vármegye többi területén. A központi járásban a gazdasági munkák elvégzése akadálytalan volt, zavargás seholsem. fordult elő. A nagylaki járásban 3200 korona értékű buza semmisült meg gondatlanság miatt. A batton-yai járásban Mezőhegyes termése messze felülmúlja jóságban az összes vármegyei községeket. — Iskolák kiürítése. A katonai parancsnokság értesítette a hatéságot, hogy a szilléri iskolát teljesen tatarozva a napokiban ismét a város rendelkezésére bocsátja. Az alsóvárosi iskolát október 15-én adja át a katonaság. — Halálozás. Wellisz Sámuel, aradi kereskedő 62 éves korában Aradon elhunyt. Wellisz iG-éza helybeli nagykereskedő és fivére, Wellisz Laj-os, akii a harctéren van, ódesatyju-kat gyászolják az elhunytban. — Cser-dörök is átvehetik a csapatparencsnokságot. „Az Őrszem" írja: A hadjárat folyamán a hadrakelt sereghez beosztott csendőrök, -eltekintve a harcoló csapatok kötelékéhen parancsnokokként való alkalmaztatástól — néha abba a helyzetbe jutottak, hogy a fegyveres erő oly részei (felett vettek át parancsnokságot, melyek nekik sem szervezetszerüleg, sem kifejezetten alárendeltek nem voltak. Miután azonban ez az eljárás a szolgálat érdekében való és -célszerű volt, a hadsereg főparancsnoksága elrendelte, hogy a szolgálati szabályzat ama határozatai, melyek a parancsnokság átvételére vonatkoznak, a hálboru tartamára minden hadinkéit sereghez beosztott csendőrre is érvényesek. — Bevonulási hirdetmény. A hivatalos lap péntek-i száma bevonulási hirdetményt közöl, amelynek tartalmát már ismertettük. A népfölkelési bemutató szemlén, felülvizsgálaton, pótszemlén vagy utószemlén népfölkelési fegyveres szolgálatra alkalmasnak nyilvánított magyar állampolgárok közül azok, akik az 1866. évtől 1871. évig bezárólag terjedő -időközben születettek, mint jelentet£9 KORZO MOZI 99 99 Igazgató: VASS SÁNDOR. Telefen 11-85. Szombaton és vasárnap Megnyitó előadás. Szenzációs sláger! A NTCS. Egy ember tragédiája 6 felvonásban. #99 A világhírű tzngeralatjárónak a „Deufschland^-naM megérkezése és fogadtatása Bréfflábdll. Előadások szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 2, fél 4, 5, 7 és 9 órakor. Helyárak: Páholyülés P60, zsölye 1-20, I. hely 1 korona, II. hely 80 fillér, III. hely 50 fillér. tűk, 1916. évi október 2-án, azok pedig, ak$ az .1872. évtől 18-84. évig -terjedő időközbe vagy 1884. év után születtek, 1916. évi aktóW 10-én — amennyiben névszerint felment^ n-incsenek — tényleges szolgálatra bevonul®; tartoznak. Mindazok a fentemiitett születő évfolyamokba tartozó egyének, akik önként belépés folytán besoroztattak, szintén a í®' t-ebb megjelölt napo-n tartoznak bevonulni, ^ egyévi önkéntesek is. A közös haderőhöz ^ vonulók közül minda-zok, akiknek MárafflJ rosszigetre, Besztercére, illetőleg Ziiahra, P vábbá Brassóba, Nagyszebenbe, Székelyre varhelyre, Szászvárosba, -Gyulafehérvárt Marosvásárhelyre vagy -Karánsébesre kellek bevonulniok, figyelmeztetnek, bogy (Mára®* rossziget helyett Szatmárnémetibe, Besz-tertf-illetőleg -Zilah helyett Hajdúszoboszlót Brassó helyett Püspökladányba, Nagyszeb®11 helyett Debrecenbe, Székelyudvarhely hely®' Hosszú pályira, Szászváros helyett Szegik' lomra, Gyulafehérvár helyett Derecskét Marosvásárhely liélyett Debrecenibe és ránsebes helyett Temesvárra vonuljanalk ™ az ezen helyekre áthelyezett kiegészítési k® riileti parancsnoksághoz. A hon vérséghez vonulók közül mindazok, akiknek iMára®2 rosszigetre, Besztercére, illetve Ziiahra vaftf Tasnádra, Brassóba, Nagyszebenbe, -Csíkszeredára, Dévára, Marosvásárhelyre, Kolm5 várra, Nagyenyedre vagy Lúgosra, i-lleíőW az osjeki A) lionvédkiegészitő parancsnokság hoz kellene bevonulniok, figyelmeztetni" hogy Máramarossziget helyett Sza-tmárnéite tibe, Beszterce, illetőleg Zilah vagy Tasit helyett Nagyszalontára, Brassó helyett Nagl váradra, Nagyszeben helyett Szarvasra, Csk' szereda helyett Nagyváradra, Déva heb Szarvasra, -Marosvásárhely helyett Nagy®23 lontára, Kolozsvár helyett Szentesre, Na£f enyed helyett Szentesre, Lúgos helyett Ghf házára és Osijek helyett Pozsegára az 0 áthelyezett kiegészitő parancsnoksághoz * / nulja.nak be. — A bevonult diákok javítóvizsgái* Jankovich Béla, közoktatásügyi minisz^. rendeletet bocsátott ki, amely megengre. hogy az 1897. és korábbá években- született 9 a májusi és juniusi pétszemléken alkalma5 nak talált középiskolai tanulók, akik a jelef legú tanév végén javítóvizsgára utasíttatta ! — ha a jövő ta-név élőtt behívnák őket. intézetükben még a bevonulás előtt ja'VÍte vizsgát tehetnek. iHa a javítót letették, mennyiben a legfelsőbb osztályba jártak, 9 érettségit is nyomban letehetik. A szabad3* gon levő tanárokat ezeken a vizsgákon melyik otthon levő szaktanár is helyetted heti. - Két évi börtönre itélt volt prlmab*1' lerina. Budapestről jelenti tudósítónk: Sebt®, Tessza, az Operaház volt primaballerinája F utóbbi időben két gyermekével nagy nyom0 ban élt, mert nem jutott szerződéshez. Vrtte két hónappal ezelőtt találkozott egy barátJ val, aki bemutatta egy Kratz nevü vid° 1 kereskedőnek. Sebessy elpanaszolta baráti nak, hogy kétségbeejtő helyzetben van, naíra óta koplal. Ismerősei vacsorázni hívták, b söbb az Adria-szálló egyik szobájában P°( gőzni kezdtek, majd lefeküdtek. Reggel & órakor, amikor még Kratz aludt, SebeY fölkelt, óvatosan felöltözködött ós eltávoz0' a szállóból. Kratznak gyanús volt, hogy V bessy hucsu-zás nélkül távozott el, pénztár®*, ját kereste, amelyből hat darab ezres biámjt zott. A meglopott -kereskedő azonnal főijei tést tett a re-nd őrségen. A detektívek tatást tartottak Sebessy lakásán, ahol a ezer koronából meg is találtak 5972 koro?^ A rendőrségen Sebessy Tessza nem tagadt*. bűncselekményt, de mentségül előadta, néhá-ny nappal az eset előtt egy berlini gyár szerződtette és nem volt pénze az zásra. Kratz később visszavonta följel0^ sét, az ügyészség azoniban vádat emelt M bessy Tessza ellen lopás büntette miatt-