Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)
1916-08-11 / 186. szám
6 DÉIJMÁGYAJROE&ZÁG Szeged, 1916. augtuszltts íi. — Ideiglenes tanárnő a zeneiskolában. A városi zeneiskola felügyelő-bizottságánaik csütörtökí ülésén König Péter igazgató egy tanárnői állás ideiglenes betöltését javasolta. A bizottság felhatalmazást adott az igazgatónak, ihogy a zeneakadémiával egy tanárnő ideiglenes szerződtetése érdekében érintkezésbe lépjen. A tanárnő helyettes tanárnői fizetést és hat óratöbbletet kapna. — Három vaggon liszt közélelmezésre. (Megírtuk, hogy a polgármester a közélelmezési célokra tiz vaggon liszt kiutalását kérte. A Haditermény csütörtökön táviratilag tudatta a polgármesterrel, lliogy egyelőre három, vaggon lisztet utalt ki a városnak. — A szeszkontingens megállapítása. A hivatalos lap legutóbbi száma iközli a pénz•ii|gy:mlniszter (rendeletéit, amely az 1916—7. termelési időszak szeszkontingensét 808.701 hektóliterben állapítja meg. — Rokkantak a közigazgatás szolgálatában. Két minden tekintetben humánus rendeletet adott ki Sándor János belügyminiszter. A két rendeletben a rokkant katonáknak a községeknél való alkalmazására hívja fel a közigazgatási hatóságok figyelmét és körvonalozza azokat az okokat, amelyek ezeket az intézkedéseket szükségessé tették. Az első rendelkezés a községi közigazgatási tanfolyamok hallgatóinak felvételéről szól. A belügyminiszter ebben a rendeletben közli a hatóságokkal, hogy a felvételnél előnyben részesülnek azok, akik a háborúban rokkantakká váltak ugyan, de aljegyzői (segéd jegyzői) állás betöltésére egyébként testileg és szellemileg képesek, valamint a háborúban legalább egy éven át katonai szolgálatot teljesítettek. A rendelet megjegyzi, hogy a folyamodók részéről a rokkantsági okmányt, a rokkantság nemének és mértékének megjelölésével a folyamodványokhoz csatolni kell. A rokkantak a tanfolyamballgatók számára létesitett internátusokban lévő á'lami alapítványi helyekreis pályázhatnak és itt is előnyben részesülnek. A másik rendelet a rokkant katonáknak községi jegyzői irodákban segéderőként leendő alkalmazásáról szól. A rendelet a belügyminiszter következő intézkedéseit tartalmazza : A hosszantartó háborúnak következménye, hogy a községi és közjegyzői irodákban nem áll elég segédmunkaerő rendelkezésre. Ez a hiány megfelelően pótolható volna azáltal, ha az értelmesebb, irni-olvasni tudó rokkantak alkalmaztatnának a jegyzői irodákban. A magyar királyi Rokkantügyi Hivatal nyilvántartást vezet azokról a rokkantakról, akik a jegyzői irodákban óhajtanának alkalmaztatást nyerni. — Hiteles mértékek a piacon. A rendőrség csütörtökön délelőtt a piacon elkobozta azokat a litereseket, amelyek nem voltak hitelesítve, .nehogy a kofák a kimérésnél visszaéléseket követhessenek el. (Miután szilárd élelmi szereket egy közgyűlési határozat, értelmében csak kilószámra szabad a piacon árusítani, a rendőrség egyben utasította az árusokat a határozati szigorú betartására. — Megszökött egy vizsgálati fogoly. Csütörtökön délben villámgyorsan terjedt ei a városban az a hír, hogy Nagyandrás András népfölkelő, akit a szegedi hadosztálybíróság néhány nap előtt gyilkosság miatt kötél általi balálra ítélt, a ihonvédügyészség fogházából megszökött. A Délmagyar ország munkatársa utána járt az esetnek és megállapította, hogy csütörtökön délelőtt tényleg történt egy szökés a honvédügyészség fogházából, csakhogy nemi a halálra itéit fogoly szökött meg, hanem Környei Ignác méneskatona. A szökevény pár (hét óta van Szegeden és vizsgálati (fogságban volt. Környei délelőtt tiz órakor kimászott a Ifolyosó ablakán és a csatornán leereszkedett' az udvarra, azután átmászott a falon a szomszéd házba, ahonnan akadálytalanul kijutott a Kálvária-utcára. A szökevény középtermetű, fekete nyírott bajuszu, szökésekor fehér vászon ruhát és piros huszár-sapkát viselt. A városban egy szakasz honvéd keresi, délután az egyik őrjárat látta is a Feketesas-utcában, de Környei megugrott előlük. — A jószívű újvidéki gazdák. Újvidékről jelenítik: Az újvidéki közönség, noha gabonabevásárlási igazolványokban bőven van része, nem tud gabonához jutni, mért a Haditermény összevásárolja az egész galxmakészLetet. Profuma Béla polgármester az újvidéki gazdákat értekezletre hívta össze, amelyen lelkére kötötte a gazdáknak, hogy búzájukat osak újvidéki polgároknak adják el. A gazdák kijelentették, hogy termésüket csak az újvidéki (polg/ároknak adják el és hogy a polgárság búzával való ellátását megkönynyitsók, hajlandók a gabonapiacra is behozni a búzát. — Az orvosi szigorlatokra vonatkozó szabályrendelet módosítása. A hivatalos lap augusztus hó tizediki száma közli, hogy az egyetemi orvostudományi karoknál tartandó doktori szigorlatokra vonatkozó szabályrendelet a király hozzájárulásával oly módon módosíttatott, hogy az elmekór ós gyógytan, a gyermekgyógyászat és a bőr- és bujakórtan legkisebb heti óraszáma 3-ról 5-re emeltetett. A szigorlatokon mind a három tárgy kötelező lesz. A harmadik orvosi szigorlat diját 162 koronában állapítja meg a rendelet. — Kisszegednek. Özvegy Brecher Albertné a kárpáti falvak fölépítésére hatszáz korona értékű ih a dilk olcsón kat vény t adományozott. Az adományt a polgármester vette át, aki rendeltetési helyére juttatja a kötvényeket. — Istentisztelet a zsinagógában. A péntek esti istentisztelet fél nyolckor, a prédikáció háromnegyed nyolckor kezdődik. — Letartóztatott katonaszökevény. Jelentettük, hogy a detektívek a napokban egy elegáns fiatalembert kisérték be a kávéházból a rendőrségre, mert nem tudta magát kellően igazolni. A rendőrségen felmutatott egy katonai szabadságlevelet, amelyről megállapították, hogy hamisítvány. A szabadságlevél Erős Gyula névre volt kiállítva. A fiatalember később beismerte, hogy a szabadságlevól nem az övé és hogy Havasi Gyulának hivják. Havasi notórius zsebtolvaj és már háromszor volt büntetve. Azt is megállapította a rendőrség, hogy Havasi katonaszökevény. A dezentor zsebtolvajt katonai készültség vitte el a rendőrségről a katonai parancsnokságra. Az lvánka-pör tárgyalása. Pozsonyból jelentik: Ivánka Imre és társai bűnügyében csütörtökön folytatták a tárgyalást. Az elnök a tárgyalás elején Ivánka Imre, Krausz Géza és Goldner Ignác vádlottakhoz különböző szállításokra vonatkozó több kérdést intézett. Ezután dr. Dushegyi védő tett előterjesztést arról, hogy a törvényszék rendelje el a szemlét a vághidasi pályaudvaron, ahol több inarhaszállitmányt vettek át. Ezenkívül több uj tanu beidézését is kéri. Dr. Batlay védő csatlakozott Dushegyi védő előterjesztéséhez; dr. Gál Jenő védő pedig községi bizonyítvánnyal igazolta, hogy azon a vidéken, ahol a marhaszállitások történtek, a korpából és sóból álló gombócokkal való etetés szokásos dolog. Gyuris Emil védő szintén uj tanuk kihallgatását kérte. Scheffer ügyész az előterjesztések! elfogadását ellenezte, amit hosszasabban meg is okolt. Az ügyész beszéde közben Stangel vádlott, aki súlyos idegbeteg, felugrott helyéről és kiabálni kezdett: Ez az igazság? Az elnök a tárgyalást felfüggesztette. Igazgató: VA5 SÁNDOR. •••• Telelőn 11-85. Előleges jelentés! Augusztus 14-én. Jótékony előadás az 5. honvéd gyalog ezred rokkanf katonái javára. A teljes bevétel, minden levonás nélkül a rokkant katonáké. Az 5. honvéd gy.- ezred zenekarának szimfonikus hangversenye. Sz. Ladányi ffiariska úrnő operai hangversenye, zongorán kiséri Zukker Símon ur zenetanár. Takács Imre ur hárfa művész, Az előadás kezdete este pont 9 órakor a téli helyiségben. Helyárak: Páholy és zsölye 4 kor. I. hely 3 kor. 11. hely 2 kor. 111. hely 1 kor. Jegyek előre válthatók, de fenntartva nem lesznek.