Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)

1916-08-10 / 185. szám

6 B — Három százalék pótadó hadijótékony­ságra. Somogyvármegye közgyűlése gróf Szé­chenyi Aladár indítványára három százalé­kos pótadót szavazott meg a katonai sirok gondozásának a rokkant katonák ellátásá­nak költségeire és az özvegy- és árvaalapra. — Útlevelek Németországba és Belgimba. Illetékes helyről értesülünk, hogy a Német­országba való utazásra vonatkozóan augusz­tus l-étől kezdve uj utlevél-határozmányok lépnek életbe. Ezek értelmében a budapesti német császári főkonzulátus működési terüle­tén lakó minden magyar és német áilam­yodgárnak a főkonzulátuson láttamoztatnia kell Németországba szóló útlevelét. A határ átlépését csak akkor engedik meg, ha a szám­bajövő határfelügyeleti hatóság a budapesti főkonzulátustól már megkapta az értesítést. Ajánlatos tehát a láttamozást már három-négy nappal az elutazás előtt kérni, amihez sze­mélyes megjelenés és két, illetve Németor­szágba való utazás ós onnan való visszatérés, vagy Németországon át való utazás esetére három fénykép szükséges. Az utazás szüksé­gességét üzleti irományok, orvosi bizonyít­vány, vagy egyéb igazolás felmutatásával kell bizonyítani. A belgiumi német császári főkormányzóság területén az útlevelekre vo natkozóan érvényes rendszabályokat oda mó­dosították, hogy a Belgiumba utazóknak a szükséges uti igazolvány megszerzése végett a lakóhelyükön illetékes német császári kon­zulátusnál kell jelentkezniök. Az engedély megadására vonatkozóan az eddigi alapelvek maradnak érvényben, amelyek szerint az ilyen utazásokat a legszükségesebbre kell szorítani és az engedelmet csak akkor adják meg, ha az utazás szükségességét tényleg kimutatták. — A központi leszámoló hivatal VII. ügy­osztályának egyik hivatalnoka az éhségtől összeesett a hivatalában. Amikor kollégái esz­méletre téritették, zokogva beszélte el, hogy családjával együtt napok óta éhezik, A szc­ÉLM A 0 Y A.RORISZ A (1 rencsétlen hivatalnoknak felesége ós három gyermeke van, havi jövedelme pedig 175 ko­rona. Legidősebb gyermeke öt, a legfiatalabb másfél éves. Egy öttagú család és havi 175 korona jövedelem! Nem fizetés, jövedelem! A fizetése csak 75 korona,, nyolcvan koronát különmunkával keres, 20 koronát pedig a se­gélye teszi ki. A szerencsétlen ember sokat nélkülözött, csakhogy a családjának több jusson, de ugyan juthat-e több havi 175 ko­ronából ... — Az őrlési tanúsítványok használata A hivatalos lap szerdai száma kormányren­deletet közöl, amely szerint az őrlési tanú­sítványokra vonatkozó rende[l kezeseket ak­ként kell érteni, hogy a malomvállalatok nemcsak az 1916. évi, hanem az ,19.15. évi ter­mésből származó búzát, rozsot, kétszerest, kölest, árpát és zabot is őrlésre, darálásra és bármely egyéb feldolgozásra csak az előirt őrlési tanúsítvány átszól gál tatása mellett vállalhatnak. — Rendelet a hadseregbe való önkéntes belépésről. A honvédelmi miniszter körrende­letet intézett a városi és megyei törvényható­ságokhoz az 1866—1891. születési évfolyamok­ba tartozó és az ujabban tartott népfölkelési bemutató szemléken alkalmasnak talált, de az egyévi önkéntesi jelvény viselésére nem jogosult népfölkelésre kötelezetteknek a há­ború tartamára a közös hadseregbe való ön­kéntes belépéséről. A közös hadügyminiszter rendelkezése szerint a katonai szolgálatban már állott népfölkelésre kötelezettéket a há­ború tartamára belépő önkéntesként más fegyver- (csapat/) nemhez, mink amelynél annak idején tényleg szolgáltak,, illetőleg az első katonai kiképzésben részesülitek, úgy­szintén. a haditengerészethez nem lehet fel­avatni. Katonai szolgálatban állott, népföl­kelési kötelezetteknek tekintendők azok is, Szeged, 1916. augusztus 12. akiik legalább nyolcheti első katonai kikép­zésben részesültek és két fegyvergyakorlatot teljesítettek. Az önkéntes belépés legkésőbb az általános 'bevonulás előtti napon történ­hetik. A népfölkelési bemutató szemléken alkalmatlannak osztályozott népfölkelésre . kötelezetteknek a háború tartamára a közös hadseregbe való önkéntes belépése ugyan nincs határidőhöz kötve, de az illető kato­nai parancsnokság felvételi engedélyét ki kell eszközölni. Az önként belépő altiszteket elő kell léptetni. A három évi tényleges szolgá­latra való önkéntes belépés semmiféle korlá­tozásnak nincs alávetve. — Municiórobbanás Königsbergben. A WoIff-vtgynökség königsbergi távirata jelen­ti: Az első hadtest'helyettes főparancsnoksá­gának jelentése szerint tegnap reggel 8 óra 15 perékor Königsbergben a rothansteini tü­zérségi raktárban nagymennyiségű ovosz mu­níció robbant fel. Az. átrakodásnál, amennyi­re a munkásszemélyzet fejetlen szaladgálá­sánál meg lehetett állapítani, szerencsétlenül járt 30 raktári munkás, busz asszony meg­halt, tizennégyen súlyosan, ötvennyolcan pe­dig könnyen megesebiiltek. — Egy gyerek, aki az élettől mitsem várhat... Szabadkáról jelenti tudósítónk: Az élet rejtélyeinek számát szaporította ma egy tompapusztai kis gyerek halála. Tompa-pusz­táin felakasztotta magát egy tizenhárom éves kis paraszt gyerek, mert ugy érezte, i hogy az élettől nem várhat semmi örömet. Kovács János, egy tompái napszámos tizenhárom éves fia az öngyilkos. Hétfőn az anyjával volt együtt a kis Kovács János, az apja a cséplésnél dolgozik. Délelőtt tiz óra tájban a tizenhárom éves fin felment a padlásra. Az anyja déltón kereste és ott talált rá a pad­láson — holtan, a gerendára felakasztva. A fiatal öngyilkos levelet hagyott hátra, amely­ben csak ennyit irt: Nagyon szonwru va­gyok ... A szomszédok sem tudják Kovács János halálának az okát, mint azt, hogy a fin bus, magába vonult gyerek volt. Az ügyészség megengedte, hogy a fiatal öngyil­kost boncolás nélkül eltemessék. — Öncsonkításra akarta rábírni a férjét. Egy bükkfalvai asszony, Szubu Józsefné ál­lott szerdán a szegedi honvéd hadosztálybi­róság előtt, Szubu Jézsefné ellen a ihonvéd­ügyészség azért emelt vádat, mert férjét, aki katona és a menetszázadba volt beosztva, ön­csonkításra akarta rábírni. Azt irta ugyanis a férjének Székesfehérvárra, hogy vigyáz­zon, mert a faluba is hazajött egy cigány, a kinek a keze van átlőve, de csak azért, mert kitartotta, hogy átlőjjék. Biztatta a férjét, hogy legyen ügyes és „csináljon ő is vala­mit". Az asszony tagadta, hogy ő irta a leve­let, de az írásszakértők magállapitották, hogy a levél az asszony irása. A hadbíróság két hónapi fogházra ítélte az asszonyt. — A Haditermény kirendeltsége. A Hód­mezővásárhely irja: A lakosság liszttel való ellátásának megkönnyítése céljából a vidék­re is delegáltak kirendeltséget a Haditer­mény rt. részéről. Csongrádmegyében ed­dig a megye székihelye, Szentes kapott ilyen kirendeltséget, amely már meg is kezdette működését. A kirendeltség vezetői Engels­mann Mór és Schreiber. Oszkár is megér­keztek s a Haditermény képviselőjénél, a Szentesi Takarékpénztárnál levő irodahelyi­ségben hozzá fogtak az előkészítő munká­latokhoz. A kirendeltség körzetéhez mint­egy 200 malom fog tartozni s ezek állandó ellenőrzése és irányítása és az egyéb teen­dők meglehetősen nagy munkát adnak. Vá­sárihely városa valószinüleg a szentesi ki­rendeltség alá fog tartozni s igy remélhető, hogy a lisztellátás gyorsabb lesz, mint ed­dig volt, , KORZÓ MOZI Igazgató: VASS SÁNDOR. •••• Telefen 11-85. Előleges jelentés! Pénteken, angusztus 11-én. jYíagyar királyi Operaház és Népopera v. tagjaiból ím MŰVÉSZEGYÜTTES Mü so ra: Kertész Vilmos Pajor Ödön m. kir. operaház v. tenoristája. Népopera v. baritonistája Kovács Margit Buda-Temesvári szinház énekesnője. Bohémélet. Operarészlet az első felvonásból. Ze­néjét szerzé Puccini. Kovács Margit Kertész Vilmos Duett. Kit Pajor Ödön Figaró belépője, Sevillai borbély c. operából. Zenéjét szerzé Rossini. Tosca nagy ária, zenéjét szerzé Puccini. Helyárak: Zsölye 2, 1. Kovács Margit. Bajazzo nagy ária, zenéjét szerzé Leon Cavalló. Traviata nagy ária, zenéjét szerzé Verdi. Faust virág ária, zenéjét szerzé Gounod. Kertész Vilmos Tosca templom ária zenéjét szerzé Puccini. Carmen virág ária, zené­jét szerzé Bizet. Rigolettó, az asz­szony ingatag, zenéjét szerzé Verdi. Duett a Sevillai borbélyból. Ének­lik Kovács Margit és Pajor Ödön. 1-50, II. 1, III. 60 fill. .

Next

/
Thumbnails
Contents