Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)

1916-08-20 / 193. szám

6 BÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1918. augusztus 20. Jármy alezredes vitézi tette, amelyért vaskoronarenddel tüntették ki. — Befejező közlemény. — (Saját tudósítónktól.) Amig az ellenséges hajóparkot ágyúzta a kis csapat, a Kalimegdánból egyetlen ágyú sem válaszolt, de amikor a Marconi-állomást vették tiiz alá, a szerb vártüzérek gránátokkal árasztották el őket. Mindent elkövettek a szerbek, hogy a drótnélküli táviróállomást megmentsék. Az ellenséges ágyútűz pontos és intenzív volt, de ez nem is csoda, hiszen a szerbek pontosan ismerték a drstaneokat. Dacára a szerbek szűnni nem akaró ágyutüzének, a kis csapat rendithetetlenül folytatta a Marconiállomás és a villamtelep bombázását. Egy1 óra hosszat ágyúzta már a szerb tüzérség Jármy bátor kis csapatát, amikor a mi zi•monyi tüzéreink is munkába kezdtek és szakadatlanul lőtték a belgrádi várat. Tizenegy óra harminc perckor jelentették Jármy nak, hogy kifogyott a muníció. Jármy ekkor kiadta a parancsot a visszautazásra. (Délután fél ötkor indultak el, nem akartak teljesen sötétben nekivágni az útnak és szivesebben tették ki magukat a szerb ágyuk tüzének, mint annak, hogy a motor éjjel fölmondja a szolgálatot A szerbek észre is vették őket és Seinovacból ágyútűzzel kisérték a motorcsónak útját. Este nyolc órakor érkezett meg a kis csapat Pancsovára. A kirakodás után Jármy beszédet intézett hozzájuk, megdicsérte bátorságukat, vakmerőségüket, azután megköszönte a tiszteknek, hogy támogatták a nehéz munkában. Jenisch százados ekkor Jármyhoz lépett és igy szólt: — Ha tudtad volna, milyen veszedelemben forogtunk egész éjjel, nem tudom, mit cselekedtél volna. Az ekszpedició nehéz munkáját őfelsége a következő kitüntetésekkel jutalmazta: .DÉNES: (Beteg voltam, a maga betege, Márta. Mindennap elindultam magához, de csak gondolatban érkeztem magához ás átfogtam a lelkét, mint ahogy a Cala-fát körülövezi a liána. MÁRTA: Az én lelkem megpihent a magáén, Dénes. (Nagy harcokat vívtam meg, nagy viharokon mentem át Eleinte, amikor (felkerültem, nyomor volt az osztályos társam. Sokszor, igen sokszor könnytől nedveisült meg a száraz kenyerem. Mindig arra gondoltam, hogy maga is szenved: ós nem tört meg a szenvedés. Érvényesülni, érvényesülni, ez volt minden törekvésem, minden akaratom és eljutni arra a magaslatra, amin most vagyok. És minden törekvésem, minden akarásom magáért törtónt Dénes. Hogy igazoljam, hogy majd egyszer, ha utaink találkoznak, ugy nézhessek magára, mint aki hitet öntött belém, aki valóra váltott egy álmot ha egy másikat látszólag le is rombolt és mindig előbbre törekedtem, jutottam. A sikerek nóhezen jöttek, de megérkeztek. Ne kérdezze, hogy mennyi bánat szomorúság árán. (Eleinte, a kezdés idején, minden szerelmes szót amit szerepem szerint mondanom kellett ugy mondtam, mintha magának mondanám, fta később, az egyre jelentkező nagy sikerek stációm, beleöntöttem a szavak árjába elfojtott érzésemet, szerelmemet amit maga iránt éreztem. És ha zúgott a taps, ugy éreztem, bogy kettőnknek szól & részegítő, a Jármy, aki akkor még kapitány voli, a vaskoronarend III. osztályát Jenisch kapitány a katonai érdemkeresztet kapta, mig Stoll főhadnagyot, Orgonás és Ludvig hadnagyokat őfelsége legfelsőbb elismerésével tüntette ki. A legénység tagjai vitézségi érmeket kaptak. A vállalkozás a következő eredménynyel járt: a szerb hajókat megsemmisitették, elpusztították a belgrádi Marconi-állomást és hasznavehetetlenné tették a villámtelepet. A kis csapat tagjai köziil senki sem sebesült meg, mindnyájan sértetlenül tértek vissza. Beszélgessünk. * A fahonvéd: Nini, már nemcsak a gomblyukában, hanem a kalapja mellett is virág ékeskedik. Mire véljem ezt, jó urain? Én: Ünnep volt az öreg háznál. Aranylakodalom. Ritka évforduló, olyan ritka, mint az a család, ahol gyászeset nem fordul elő. A fahonvéd: A Fischof-gyerek esetire gondol, ugy-e? Derék, lelkes, a szép iránt fogékony lclekel biró ifjú volt a Gyuri, (tisztelgő állásba helyezkedik), aki amint annyi más, a legdrágább kincset adta a hazáért: az életét. Én: Ami csak még most virult volna fi számára. Sok van ilyen és a haladó idővel mindig több lesz. A fahonvéd: Minden életért kár, de a legnagyobb kár mégis az ifjú életért., ami magában hordja a jövendő reményét. Én: Ma-holnap a remény boldogító érzése is kivesz az emberiség szivéből, mint athogy kivesz a bölény az állatok világából. A fahonvéd: Minden elmúlik, csak a nincsetlenség marad meg és a folyton növekvő dTágaság. Ennek nem tudnak gátat vetni. Én: Annyi szent, hogy egy kosár férges gyümölcs drágább, mint az ember élete. A fahonvéd: Nemcsak a gyümölcs férges, hanem az emberi szivek is. legszebb muzsika, a kettőnk ifjúságának, a mi egybeolvadó érzésünknek, a kettőnk szerelmének, nagy bánatos szomorúságának. (Mint egy diadalmas ének, ugy hangzik a szava.) És ha esténkánt, forró szinházi estéim után hazatértem, megrakodva virággal, babérral, virágot, babért két részre osztottam és azt mondtam hangosan, önfeledten, az izgalmaktól elfáradtan, lázasan: Ez a te részed, Dénes, ez meg az enyém. Virágot, babért, dicsőséget, bánatot, örömet, vágyat megosztottam veled,'Dénes, veled boldogtalanságom (hűséges osztályos társával és annyi köny jutott a te -virágaidnak, mint amennyi az én rész-virágaimat öntözte. (DÉNES (keblére öleli Martát): Újra egymásra találtunk, Márta! És most már együtt is maradunk. imláirta: Együtt, jóban, rosszban. Nincs aki elválasszon tőled. Felrúgok mindent, ami hir dicsőség, ragyogó .pompa, jólét, siker, diadal, benned keresem és találom fel a virágokat, a tapsot, a fényt, dicsőséget, a legszebb álmot és (ha eddig koldusa voltam a szerelemnek, most. (KrÖznsa leszek a boldogságos életnek. (Hosszú csókba fullad- a számlámtól ittas párbeszéd, Majd kéz a kézben, egymás szemébe néznek mosolygón, áhvtattal.) (Dénes, mj élet kandikál elő a romok alól! (Csók, kisvártatva lassan összecsapódik a függöny.) Én: Csak hullna már a férgese. (Pár percnyi csönd.) A fahonvéd: Mondja csak, evett-e máinyulat? Én: Mostanában még nem. A fahonvéd: Pedig hir® járt, bogy a városi bódéban már árusítják. Én: Hirdetni hirdették, de amikor az emberek vétel irányában jelentkeztek, a bódétan találós kérdéseket adtak föl. Azt. kérdezték, miért nyúl a nyul? Aki nem tudott rá megfelelni, az nem kapott. A fahonvéd: És aki megfelelt? Én: Az sem kapott. Hogy miért? Mert nyul egyáltalán nem volt. Hal sincs, noha hirdették (hogy nyolc mázsa kerül kiárusításra. Nincs itt semmi, csak kapkodás és tehetetlenség. A fahonvéd: És ilyen időben jönnek a német újságírók. No ezek szép tapasztalatokat. szereznek majd a köztemetői élelmezésről. Én: Gondoskodás történt, hogy a német ujságirók mindent a legszebb színben láthassanak. Szines üvegeket tesznek majd a szemük elé és igy mindent színesnek látnak. Kapnak majd egy kis zacskó tarhonyát, egy doboz paprikát, két lánc kukorica földet, egy pár fejelés csizmát és egy kötet utalványt lisztre, meg kenyérre. A fahonvéd: No és kik kalauzolják a nénémet újságírókat? Én: Mindenki, aki nem újságíró. Az ujságirókat most is kihagyták a játékból, mert itt az az elv uralkodik, hogy az újságíró csak arra jó, hogy egyeseknek a dicsőségét zengje. De azzal már meg nem becsülik őket, hogy meginvitálják a vendég ujságirók fogadóbizottságába. A fahonvéd: Nincs is szebb dolog a következetességnél. Én: Én is amondó vagyok. Itt, ebben a városban ugyancsak bebizonyítani igyekeznek, hogy Bismarck ismert mondása nem áll meg. Más is következetes ... Itt, ahol a zenedei bizottságba iparosokat választanak be, az ipari bizottságba pedig ügyvédeket, orvosokat, nagyon természetes, hogy a külföldi ujságirók fogadó bizottságába henteseket és mészárosokat választanak. A fahonxéd: Ugyan miért? Én: Nem egyébért, vitéz honvédünk, hogy a pókhasú hentesekkel a jólétet igazolják, a mészárosokkal pedig a foglalkozás hason szerűségét, merthogy a mészárosok is vágni szoktak, nemcsak az ujságirók. A fahonvéd: És még mondják, bogy itt, nálunk, kiveszett a humior. Én: Az ilyen humor mindig virított itt, most (pedig teljes virágjában áll. A fahonvéd: Virággal volt díszítve pénteken a katonai bőrkórtani intézet is. Fölséges urunknak, jó öreg királyunknak a születése évfordulóját ünnepelték a tiszt urak, egyúttal az intézet felavatását is. Szép és jó volt ott minden. Én: És ez a Forbát doktor érdeme. Kiváló szervező erőnek Jbizonyult, aki ugyahcsak érti a módját, (hogy kéli a beteg katonákat jól élelmezni és e mellett a kifogástalan élelmezés mellet rövid idő alatt nehéz ezreseket megtakarítani. A fahonvéd: Az ilyen ember megérdemli, hogy mindenki leemelje előtte a Ifövegét Én: És az emberek becsülését, mánt * Korzó-mozi igazgatósága, amely hétfőn mát a negyedik jótékony előadást rendezi a rokkant katonák javára és ezzel ugyancsak szén összeget juttat a kegyes célra. A fahonvéd: Itt nem lesz hiba agy-a a» elszámolás körül. Én: No ném, hisz tudradevnő hogy á K0^ zo-mozi nem jótékonysági egyesület.... . _ •