Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)

1916-08-17 / 190. szám

Szeged, 1916. augusztus 17. DÉLIMIAGYARORSZÁG 5 HÍREK oooo — Pincér, hozzon nekem egy pikkold feketét, pohárban, tíz darab cigarettát, ós a peeli lapokat,, — mondom a vánnyadlképü, untagliclli legény­nek. — Igeniss kremássan, — mondja ő ós ci­kázva eltűnik az asztalok közölt. (Ekkor délután kél. óra van. Azután van negyed három, sőt egy negyed órával később fél három is, a deli fiút azonban még mindig nem sikerűi viszontlátnom. Azaz, hogy .sike­rül, csakhogy egyéb elfoglaltsága van. Arat. Az eltávozott vendégek hűlt asztalánál aratja a 1 álcákon termeti 3 krajcárokat, majd ezzel végezve nekidőlt a tükörrel szemközt levőosz lopnak és tiz ujjával — nagyobb gusztuskel­tés céljából — lenge fürtjeiben gereblyélve, frizura-próbákat tart: á lá Na polcon, Nagy Endre, Nyárai Tóni, Bródy Sándor stb. Min­denik nagyszerűen sikerül neki és látható in meg van önmagával elégedve. Én toleráns ember vagyok. Tudom, hogy a fent leirt müvelet igen fontos, nem zava­rom telbát túlságosan, ágaskodni készülő ide­geim megnyugtatása érdekében mindössze csak az asztalon kccogtatom (így Liszt rap­szódia ütemeit. A pincér, aki egy muzsikális fin, minden tizenhetedik taktusnál bevágja a refrént: — Igenn — és hozzáfog a /nyolcadik fri­zura megszerkesztéséhez. dókkor már igen sokan kocogtatnak az asztalon. Vannak olyanok is. akik az öklök­kel végzik ezt a, müveletet, sőt némelyek már hangos szóval igyekeznek elárulni jelenlétü­ket. Én? Oh, én türelmes vagyok. Hiszen még alig egy órája ülök itt, várhatok. Hogy a vá­rakozás ne hgyen unalmas, szórakozásul ». fogaimat csikorgaton, a gyn,fatartóból egyen­ként morzsolgatom szilánkokká a gyuifaszA­lakat. • • -—1 — iVégre másfél óra múlva az én türelmem is megtermi a maga rózságát: A frizuráit nagymestere hozzám jön és nyájasan, udva riasan, mintha azt mondaná: „na, mi köl[?!'", megkérdezi: — Mút parancsol? (Felhördülök, mint a, sebzett vad, de hir­telen eszembe jutnak a jönevelés konvenian­szai és a kitörni készülő indulatot vissza­nyelve, megismétlem: — Egy pikkoló feketét pohárban, tiz ci­garettát és a pesti lapokat. (Most már csak egy félórát kell várnom <:b pontosan megkapok mindent: Egy világos kapucinert csészében, 1 kub'a szivart, a Berli­ner Tageblaítot, a Die Zeitot és a Neue Freie Pressét. Most persze, azt hiszik önök, szívélyes kávéházi bajtársaim, hogy én dühbe gunv lok. (Nem teszem én azt, dehogy is teszem. Én teljesen meg vagyok elégedve, mert, amim mondám pontosan megkaptam mindent. Csak 'hogy némi ravaszsággal kellett élnem. Tudni illik, ha én kérek egy világos ka.pncinert cső­szében, egy kuba szivart, Berliner Tagéblat­tot, Die Zeitot és Neue Freie Pressét, akkor kapok egy pikkoló feketét pohárbnii, tiz ciga­rettát és pesti lapokat. íMert háboru van. Vész. — Közös minisztertanács Bécsben. Bécs­ből jelentik: Gróf Tisza István 'miniszter­elnök szerda reggel ideérkezett és a /Ma­gyar Palotában szállott meg. Teleszky és Harkányi miniszterek már kedden Bécsben voltaik. ,A magyar kormány tagjai folytatni fogják a bécsi szakminiszterekkel a mult héten félbeszakított gazdasági tárgyaláso­kat. Gróf Tisza István miniszterelnök köz­vetlenül megérkezése után, háromnegyed kilenc óra tájban, a Magyar Házból 'auto­nii obi Ion Sdhönbr uhuba ment 'és magánki­hallgatáson jelent meg a ikirály előtt. Tiz óra volt, mikor 'a miniszterelnök az audien­ciáról visszatért. Féltizenegy órakor gróf Tisza István Jeleszky és .Harkányi minisz­tereikkel a külügyminisztériumba ment, a hová időközben megérkezett g.rótf Stiirgkh miniszterelndk lovag Leth és Spilzmüller osztrák szakminiszterekkel, mire báró Bu­rián közös külügyminiszter elnöklete alatt közös minisztertanács kezdődött. — Szegedi tisztek kinevezése. A király nagyszolnoki Jármy Andor 46. gyalogezred­ben őrnagyot alezredessé, óvári Szcöke Bá­lint 3. bonvédhutszárezredbeli őrnagyot alez­redessé, Veder 'Mihály 1. lionvérllovas-tüzér­osztálybeli századost őrnaggyá nevezte ki. Századossá lépett elő: Kiss Béla. az 1. lion­védlovas tüzérosztálynál. Főhadnagyok lei­tek Konopás Ede és Va.ssh.egyi Gábor 5. hou­véilgyalogezredbeli hadnagyok. — Magyar ezredek. A fönti cimmel a P. N. többek közt a következőket irja: A magyai közös ezredek és a magyar királyi honvédség május vége óta állandó szereplői a Hőfer-je­lentéseknek. Nemcsak .azért jó ez, mert itthon olvassuk, de azért is becses, mert külső orszá­gokban is elolvassák és végül sokáig, amig ennek a borzalomnak elkészül az elfogulat­lan, hűséges történelme, a fíőfer-jelentések lesznek azok a dokumentumok, amiket az ar­cúba vághatunk azoknak, akik el akarják fe­lejteni, hogy a magyarság milyen döntő sze­repet. vitt a monarchia élethalál harcában. A törzsökös magyarság népe szerepel n Hőfőr­ben ; ma a. harmadik .debreceni honvédezred, tegnap a fehértemplomi 43-ik és a szegedi 46-ik gyalogezred á Holta meg fény csen a he­lyét. Nem mult még el negyvennyolc órája, hogy a székesfehérvári 17-ik honvédgyalog­ezreden tört meg az olaszok előrenyomulása és ugyanezen a helyen rettenetes közelharc ban verték vissza az ellenséget a négyes nagyváradi és egyes budapesti honvédgya­logezredek. Egy rövid hétnek története ez, megismétlődése vagy száz elmúlt hétnek, a melyhen ha nem. is emelte ki Hőfer, bizonyá­ra ugyanilyen nagyszerű haditetteket csele­kedtek a magyar ezredek. — Szabadkán megszüntették az előzetes cenzúrát. Szabadkáról jelentik: Az igazság­iigyminiszter a lapok (kérésére az előzetes ügyészi és katótiai cenzúrát megszüntette ,és a katonai hatóságnak csak azokat a cik­keket 'kell bemutatni, amelyek összefüggés­ben vannaik a hadviselés érdekeivel. — Ünnepélyes szentmisék. A szeged-rókusi plébánia-hivatal közli: Augusztus 18-án, di­csőségesen uralkodó ő császári és királyi fel­sége, I. (Ferenc József legmagasabb születése napján, úgyszintén augusztus 20-án, Szent I Llván első apostoli magyar király nemzeti ünnepén a szeged-rókusi római katolikus szentegyházban reggeli 10 órakor ünnepélyes szentmisét tartanak. — Az uj sorozások. Csütörtökön közzé­teszik az 1877—1866 é've'kben született nép­'felikelésre kötelezettek ujabb bemutató szem léjének részletes sorrendjét. A szem'le au­gusztus 29-től szeptember |21-'ig fog tartani. — Nem lesz hústalan nap a király szü­letése napján. A belügyminiszter táviratilag értesítette Szeged polgármesteri bivatialá:, hogy a. földmivelésiigyi és kereskedelemügyi miniszterrel történt megállapodás értelmében az ez évi augusztus 18-ra eső húsfogyasztás! tilalmat augusztus 19-re helyezte át a király születésnlapjának ünnepére való tekintetlel. — Elhalasztották a;kórházbizottság ülését A kórliázbizottság augusztus Ifi-ára hirdetett ülését dr. Gaál Endre tanácsos betegsége kö­vetkeztében 17-én, délután öt órára halasztot­ták. Az ülésen a kulturtanácsos helyett Tűsek ler Endre főjegyző elnököl, aki két heli sza­badságideje alatt helyettesíti dr. Gaál End­rét. — Szeged üdvözlete a negyvenhatosokhoz Az augusztus 14-én kiadott hivatalos jelen­tés újból szép szavakkal emlékezik meg a másfél év óta az Isonzó-fronton kitartó hő­siességgel küzdő negyvenhatos szegedi ba­kákról. (Mint ismeretes, a szegedi 46-osok az •olasz háboru kitörése óta példátlan vitézség­gel védték meg állásaikat azTsonzónál a min­dig túlerőben levő olaszokkal szemben öt el­lenséges offenziva során. Aliból az alkalom­ból, hogy Hőfer altábornagy hivatalos jelen­tése újból megemlékezett a szegedi fiukról, dr. Somogyi Szilveszter polgármester a kő­vetkező távirattal üdvözölte az ezredet: Cs. és kir. 4C>. gyalogezred Paransnok­ságának, Tábori posta 109. Örömmel értesültünk hivatalos jelen­tésekből, hogy az olasz harctéren küzdő hős fiaink ismételten tanújelét, adták ön­feláldozó magatartásuknak és vitézsé­güknek, ami által vitéz háziezredünknek ujabb dicsőséget szereztek. Ez alkalomból fogadja a tek. Pamncsnokság Szeged va­ros közönségének szívből jövő üdvözletét, azon óhajunk kíséretében, hogy adjon a Mindenható hős fiainknak továbbra is ki­tartást. fegyvereinek pedig szerencsét, Zeiss alezredes, a 46-osok parancsnoka, bizonyára örömmel adja tudtul a hősöknek, Szeged elismerő megemlékezését. — Kitüntetések. A hivatalos lap legutóbbi szánna az alábbi szegedi kitüntetéseket közi:: Az elsőosztályu ezüst vitézségi érmet kapták a 3. 'honvédhuszárezredben: Graber Károly zászlós, Turó Vinee huszár, Tóth János jár­őrvezető, Stricker András szakaszvezető, Komlódi János szakaszvezető, Szeles Mihály huszár, Csonka Ignác járőrvezető, Fleiseher Róbert huszár, Onódi István huszár, Kecskés István tizedes, Csánki János huszár, Nagy József tizedes, Palásti Mátyás, Olajos István, Monostori Károly, Csányi Antal, Sógor Já­nos, Császni Pál, Tari János, Rózsi Józsei István ésKrizsán István huszárok, Kavarilla István, Papp András őrvezetők, Bozsik Mi­hály, Bugyi János, Csenki József, Dugonics Antal, Karácsony János, Kicsin Traján, Ko­rod! Géza, Kökény Imre, Kovács Mihály, László Ulrik, Nagy Balázs, Névért István, Orgonács Dezső, Papp Ferenc és Takács Fe­renc huszárok, iSzobolai György tizedes, Kal­már Antal, Sós Sándor, Tóth Mihály, Süli Jó­zsef, Gáspár István, Paul Mátyás, Leger Jó­zsef és Rácz Pál huszárok, Kerekes Ádám ti­zedes. Az 5ik honvédgyalogezredben: Mah­vanek Lajos tartalékos zászlós. — Rokkant katonák megvendégelése. Augusztus 18-án, a király születésnapján délután öt órakor a szegedi honleányok egyik

Next

/
Thumbnails
Contents