Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)

1916-07-02 / 152. szám

O JJELMAtí YARORSZAGf Szeged, 1916. julius % micikkek olcsóbb beszerzésének kedvezményében csak azok a tisztviselők részesüljenek, akik erre leginkább rászorulnak. Meddő vállalkozásnak tartom, hogy erre nézve konkrét javaslatot tegyek akár a tisztviselőegyesületek vezetőségének, akár a hatóságnak. Könnyen azt mondhatnák, hogy javaslatom rossz, tehát az eszmét megvalósítani nem leihet. Pedig meggyőződésem szerint csakis ilyen módon lelhet remélni, hogy a tisztviselők megélhetési viszonyai enyhüljenek. Azt hiszem, a kérdésnek ez a része megérdemelné, hogy foglalkoztassa a tisztviselőegyesületek vezetőségét. Én bizom abban, hogy ők megtalálják a kellő formákat ahoz, hogy a fennebb kifejtett ielv érvényre jusson. Tisztelettel indítványozom tehát,,hogy ebben a kérdésben a tisztviselőegyesiileték újból értekezletre jöjjenek ,egybe és javaslataikat terjesszék elfogadás végett a város hatósága elé. Talán ki lehetne -mondani általános elvül azt, hogy csak az évi 6000 koronán aluli jö^ vedelemmel birók részesednének a kedvezményes élelmiszerellátásban. Mert nem szorul bővebb megokolásra, hogy az a tisztviselő, akinek évente — hogy feirivó példával éljek, — mondjuk: 60.000 korona Jövedelme van, méltánytalanul kapna olcsóbban a város részére kiutalt rizsből, halból, húsból stb. azzal a tisztviselővel szemben, rakinek a mostani viszonyok között családostól évi 1000— 1500 koronából kell megélnie. Nem lehet vitás annak a tételnek az igazsága, hogy ott kell segíteni, ahol .arra a legnagyobb szükség van. A tisztviselők ily irányú gondoskodásában ez az igazságos elv jutna érvényre. Igen .tisztelt szetkesztő ur soraim közzétételével ismét bizonyságát szolgáltatná annak a szeretetnék, amellyel a Délmagyarország a tisztviselők ügyét eddig is eredménnyel támogatta. Egy tisztviselő. (Beszélgessünk. A fahonvéd: (sugárzó arccal lehajol és felemeli a lába elé helyezett virágcsokrot, majd átadja): Ezt meg legyen szives az alkotómnak átadni, a Szentgyörgyi szobrász urnáik, aki ujabb dicsőséget aratott az Erzsébet szobor pályázaton. Én: (Hallott róla? A fahonvéd (lelkesén): Hogy hallottam-e? .Meghiszem azt és boldog vagyok. Éreztem, tudtam, biztosra vettem, hogy az ón művészlelkű, biztos kezű alkotóm, ez a szerény, finom lelkű, fiatal magyar talentum, az első között lesz. Ugyebár, ő a kultúrának az embere? Én: Az bizony és most katona, A kultúrát is szolgálja, bár nem hangoztatja ós a fkultura .nevében nem káván, nem kap kivételes helyzetet. Mert ő csak szobrász, az alkotó m ii vészek köz ül való. A fahonvéd: Egyszóval egész ember, aki minden helyzetben, minden állapotában megállja a helyét. Én: Emberül. Sok ilyen művész kellene, a szegényes magyar művészetnek. A fahonvéd: A szivemet melegség járja át, hogy hallom. Bizony ő nem parádézik körülöttem, mint annyi más, akik esak szerepelni kívánnak. Hallotta-e a napokban, amikor a testőreim azt kérdezték, hogy mi nton-mődon is beszélget velem? Én: Fülheggyel hallottam és csöndesen mosolyogtam, merthogy némelyek nem tudSgazgatói VAS SAWDOR. Teteion 11-85. -H Vasárnap e3ső üíisieinaszkeces a s. Bálint Béla a budapesti Magyar Színház v. kiváló művészének felléptével Énekes és táncos moziszkeccs operette. Irta: Vágó Géza, zenéjét szerzeték: Kondor Ernő és Komjáti Károly. Személyek: Sunyi bácsi — — Mira, leánya — — Fellegi szinész — Mari cseléd — — Darányi Ernő Jakabfi Jolán Bálint Béla Fenyő Irma Előadások szombaton 6 és 9, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. Helyárak a délutáni előadásokon rendesek. — Az esti előadáson Páholyülés vagy zsölye 2, I. hely i'50, II. hely 1, kor. III. hely 60 fill. A 9 árai előadás a nyári heSgáségbera tarfatik meg. ják, hogy nemcsak szóban, hanem gondolatban is lehet beszélgetni. A fahonvéd: És hogy néha a hallgatás is. ének. Ha tudnák az emberek, hogy csöndes nyári éjszakákon, hogy beszélgetek a csillagokkal és mint kérdem őket, liogy a katonáink, drága magyar véreink fáradtaik-e és ráborulhat-e a szemükre az üditő álom? Én: Ha fáradtak is, nem hangoztatják. Nincs azoknak szavuk, esak lelkesedésük és becsületes magyar szivüik, amely érezni tud és ha kell, elvérezni a Iratáért, A fahonvéd: Én tudnék erről nótát mondani, uram. És én tudnók beszélni arról a rémes orditozásról, amit a városháza szuterénjóben elhelyezett elmebajosok véghez vittek. Az újságok megint derekas munkát végeztek, hogy hiirtil adták ezt a szégyenteljes állapotot, Én: Valamelyest segítve van a bajon és a városi tisztviselő szűrét meg kitették. A fahonvéd: Régi szokás, hogy ha valami családi baj van, a pa.mla.got kidobják és íigy helyreáll a béke. Én: Tudok esetet, amikor a pamlaggal együtt a szobaleányt is kidobják. No de ez a ritkaságok iközé tartozik. A fahonvéd: Hanem az nem ritkaság, bogy a feministák gyűlését betiltják. Én: Nem kell okot adni a betiltásra, A feministáknak annyi nemes és szép dolguk akad, hogy nem kell beleavatkozniok a diplomácia dolgába, amely még a férfiakra sem hallgat, nemhogy a nőkre. A fahonvéd: Az okos szót mindenkitől meg lehet hallgatni. Én: Az okos szó sokszor csukott fülekre talál. Többen, többször mondták már, liogy a kis gyermekeket nem kellene a jótékonyság szolgálatába állítaná, nem kellene őket a színpadon szerepeltetni, de akik minden áron szerepelni kívánnak, azoknak még az ártatlan csöppségek is jó médiumok a szerepeltetésre. A fahonvéd: Miért is nem dekorálják ezeket a fáradhatatlan szereplőket, hogy egyszer csak vége szakadjon a szereplésüknek. Mert jobbára minden a dekorálásért történik. Én: Tudott dolog ez, vitéz honvédünk, de hirtelen éppen ugy nem lehet elállítani, mint az orrvérzést, A fahonvéd: Egyik-másik közéleti jelesünknek ugyancsak folyhat inast az orra vére, hogy vizsgát tartottak a beleegyezésük nélkül is. Én: Ha a nagy költő most élne és látná közállapotainkat, nemcsak azt irná, hogv hiúság, asszony a neved. A fahonvéd: Ha az emberek látnának és látó szemmel járnák a világot, megláthatnák, hogy a Stefánia-sétányt nem locsolják ós hogy ott alig lehet már látni a nagy portól. És ezt nevezik üdülő helynek! Én: És mégis, éjféli időben, sokan keresik föl árnyas berkeit, padjait, ahol ülnek, -üldögélnek, mig végre még hűvösebb helyre ,kerülnek. A fahonvéd: Azt hiszem, hogy a hűvösebb helyen lehűlnek a nagy, időszaki érzések is. Én: Ideig-óráig. A jYthonvéd: Az én érzésem azonban állandó az alkotóm iránt, akinek szívből gratulálok a nagy sikerhez... CsHtórofc, fásakéit é». u tíhi c&Jssfc raksárs « f - i | YsNátea i T«Hef®ss i -sii, I