Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)
1916-07-19 / 166. szám
8 Szeged, 1916. julius 19. érkezik Szalonikiba, ahonnan hajóval viszik őket Görögországba. A Gunarlsz-párt ina már általában az antiliberális nevet használja. Skuludisz, Rhallisz és Hadjukosz volt miniszterek szintén föl fognak lépni; üragumisz Sznlouikiban akar föllépni, de bukása valószínű, Venizelosz visszatérése Athénbe •Genf, julius 18. Athéni jelentés szerint Athén és könny ékének közbiztessági szolgálatát ötven bevált rendőrtiszttel erősítették meg, akiket a király nevezett ki. Venizelosznak Athénhe való visszatérése eddig nevezetesebb tüntetésre nem adott alkalmat. Fényképezőgépek s az összes fényképészeti cikkek kaphatók a Segesváry-drogeriáhan Telefon 3-42. Kárász-utca 6. MŰVÉSZÉT 0000 Kabaré-est a Korzó-moziban. Nap-nap után megtelik a Korzó-mozi nyári helyisége Közönséggel, amely tapsaival jelzi, hogv meg van elégedve azzal a programmal, amit a mozi igazgatósága változatosan nyújt neki. Ma is jó kedvtől visszhangzott a tágas helyiség és ezt a jó kedvet nemcsak a műsor, hanem a közreműködő szereplők is előidézték. Békefi László, akinek két színpadi, jóizü tréfáját adták elő, ötletesen, sziporkázó szellemmel konferált. Sok humor, perszifláló képesség van Békefi Lászlóban, aki megtudja választani a tárgyát és pompásan, kacajt keltőén tudja előadni. Sarkadi Aladár ismert tagja a Vígszínház kiváló együttesének. Miisorszámain jól mulatott a közönség, amely különös tetszéssel fogadta a Reinhardt társulata tagjai előadásának utánzását, az„ Éjjeli menedékhely cimü színműben. Gerő Erzsi kellemes, tisztán csengő hangon énekelt egy pár áriát, megérdemelt tetszés mellett. Gőzön Gyula szereplése Szintén meleg fogadtatásra talált. Érzéssel és hangulatosan előadott énekszámait sűrű tapsok kisérték és tapsok jutottak fütyülő képességének is. A négy tagból álló társaság holnap uj műsorral kivánja a közönség érdeklődését felkelteni és kielégíteni. l&i„iBaBa;CBCa»»aBaB*aBesiáSBaB«BaaBaaaHaaB*aBCeaaaasa Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. pápai Dezső chronometer és miiórás SZEGED, Iskola utca 19. szám. Elsőrendű ieeilőüegíoöö minősééi! órák állandóan raktáron tartanak. tiser Órajavitisok 2 évi jótállással. Telefon: 13-16. Telefon: 13-16. a 0 porosz és osztraui kőszenet vidékre bármely vasútállomásra jutányos áron szákit Viderker Pál S, Szegeden. Honvéd-tér 1. sz. es fakereskedö 0 0 0 »3 0 0 HJ 0 0 0 m Fényképészeti gépek. 10—500 koronáig Görz és Zeiss lencsékkel. Nagy raktár mindennemű fényképészeti cikkekben, — eredeti gyári árakban — Sandberg Henrik SS Szeged, Széchenyi-tér 16. T. vevőimnek jól berendezett sötét kamrát díjtalanul rendelkezésére bocsájtok. Legújabb szabadalmazott fa-szandál rugékony, vízhatlan kapható 22—28 30—35 36—42 K. 3 90 5 — 5 50 páronként Károlyi-utcai Bazár-ban épület). Telefon 14-95. flso a )m4lúijM}\ Társasig* Menetrend. a Tiszán 1916. évi julius 19-től további intézkedésig. Szeged—Titet—Zemun. (Vegyes szolgálat a személy-, áru- és esetleges uszáiyforgalombau). Első menet Zemunból Szegedre julius hó 19-én. Első menet Szegedről Zemunba julius hó 21-én. •a <u J* V C a, ue CD c •<o a c -ro T3 <y N cn C o a. <XS c 'S cö > ora 500 63(1 7:6 915 103(1 1100 120 300 305 320 600 km. 24 48 69 98 105 160 162 171 214 állomások ind. Szeged . ¥ Magyarkanizsa Zenta . Ada . • • Óbecse ^ Törökbecse érk. A érk.l ind.} Titel 1 Rezsöliáza Stari Slankamcn érk. Zemun * ind. km. | óra 214 2'5 190 1215 166 1Q30 145 910 116 615 109 6'5 51 215 52 145 43 120 — ll«o •a <L> a) 73 :0 c o 73 JÜ B o NI c :0 M :0 r s =3 00 O a 'O J3 vasárn. szerdin pintek Megjegyzések. A menet irányát nyilak $ $ jelzik. Az éjjeli időt este 622 órától reggeli fi^ percig a percek számjegyének aláhúzása jelzi. Ezen menetrend ugy a szélső, mint a közbeeső állomásokra nézve a hajók legkorábbi indulását és érkezését jelzi. Kedvezőtlen vízállás és időjárás esetén a hajójáratok megfelelően hosszabb időt igényelnek. Egyes járatok késése vagy elmaradása esetén a vállalattal szemben az utas semmiféle kártalanítási igényt nem támaszthat. A társaság a hajó- és vasúti csatlakozások betartásáért szavatosságot nem vállal. Szeged, 1916. évi julius havában. Az ügynökség. 000000000000000001 Nyomatott Várnay könyvnyomdájában, Szeged, Kárász-utca 9, Gyomorbajosok dicsérik a Leinzingcr-féle gyomorcsepp jó hatását, Üvegje 1 koronáért kapható Leinzingcr Gyula, gyógyszertárában Szeged. Izzad valamely testrésze? Ugy használja a dr. Leinzinger-féle kipróbált szert. Üvegje 70 fiiléiért kapható Leinzingcr gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 250 Hajhullás, hajkorpa gyorsan elmúlik a Leinzi ger-fele „C h i n a h a jszesz" által. Ára K 1-50 Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 250 Hsjőszülés ellen csakis az ártalmatlan Lclnzinger-féle „Hajrestorer* használja. Ára 1 K 53 fi!. Kapható Leinzingcr Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 253 Legjobb hajfestő az országosan elismert Leinzinger-féle. Ára 3 korona. Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 25C Fájós fogára vegyen mielőbb a hires Lei izinger-fále fogcseppbcl üvegje 70 fillérért kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchnvf-tér 0 250