Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)
1916-07-15 / 163. szám
12 DÉLMAGYARÖRSZÁG Szeged, 1916. julius 8. ságát panaszolja fel, aldk számítva arra, hogy katonai szolgálatra való behívások esetén vizsgálat nélkül elégséges bizonyítványt kapnak, elhanyagolták iskolai kötelességüket. A tananyag nagy terjedelmével ily módon a tanulók nehezen tudtak megbirkózni, bár a tanári testület mindent elkövetett, hogy a tanulmányi eredmény megfeleljen a követelményeknek. A közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg a kereskedelmi iskolákban az évvégi osztályvizsgálatokat megszüntette. A miniszter intézkedésének az elmúlt tanévben volt az első próbája. Az igazgatói jelentés szerint a reform a gyakorlatban igen jól bevált és üdvös hatása főként abban mutatkozott, bogy a tanárok és tanulók között az év végén megszűnt a nyomasztó feszültség és helyét a bizalmasabb érintkezés váltotta fel. A hadisegélyezés terén a tanári kar és az ifjúság ez évben is méltó módon buzgólkodott. A tanári testület a negyedik ibadikölosönre 2600, a tanulóifjúság 18.650, az iskolai egyesületek 2200. a tanulók sizülői és hozzátartozói ,122.000 koronát jegyeztek. A szegénysorsn tanulók segélyezésére, akiknek édesapjuk badbavonult, az intézet sikerült hangversenyt rendezett a Korzó-moziban, a melynek jövedelmét fel ül fizetések gyarapították. A szegény,sor.su tanulókat ezenfelül nemesleikü adományozók részesítették anyagi támogatásban. A női felső kereskedelmi iskolába összesen 169 rendes és 18 magántanuló iratkozott be, ami a mult évhez képest jelentős szaporulatot jelent. 'Az alsó osztályba 91 rendes és 9 magán tanulót vettek fel. A leánytanulók tömeges jelentkezése miatt az alsó és középső osztályt párhuzamosítani kellett. 'A tanulók tanulmányi és erkölcsi magatartása az értesítő szerint az egész év folyamán kifogásMan volt és — a fiútanulókkal szemben — a tanulmányi eredmény Ls igen jó. A női felsőkereskedelmi iskolában ugyanaz -a tanári testület tanítótt. s cs •s ÜRANIA Magy. Tudományos Színház Ejt i m SsoniM es Basáim julius is-án ás 16-án A legszenzációsabb bűnügyi regény filmen! Bünügyi regény 4 részben. Ezenkivül: Legújabb harctéri felvételek. Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor, vasárnap d. u. 3 órától kezdve. Gyermekjegyek csak az első előadásokra érvényesek. BBBaBMaaBBacBBBBaBaaaaaaaaaaBBaBaaaaaaaaBaBBaBa" iMmdket nemű felső kereskedelmi iskolába a tanulók szabályszerű felvételét és behatását .juniiis 30-ától julius 15-éig eszközölték. A folytatólagos felvételek, amennyiben a szabályszerű létszám — osztályotok hit 40 tanuló — ne™ felt be, szeptember 1., 2. és 3. napjain történnek. A később jelentkező tanulók csak főigazgatói engedéllyel vehetők fel. A javítóvizsgáin tokát augusztus 30. és 30.-én tartják meg. Az alsó- éjs felsőosztály u tanulók agusztus 30-áu, a középső osztálynak augusztus 31-én reggel nyolc órákor jelentkezni tartoznak az intézet igazgatójánál. A javitóvizsgálatra utasított tanulók, továbbá a középső és felső osztályba levő tanulók 'helyét a jövőre csak abban az esetben tartják fenn, ha ezt legkésőbb július 15-éig kérik. Az érettségi vizsgálat Írásbeli részét szeptember 1., 2., 3., 4. és 5. napján reggel 7 órai kezdettel tartják meg. A női felső kereskedelmi iskola alsó osztályába tizenhat évnél idősebb tanulók csak külön engedéllyel vélietők fel. Felvételi dij 30, tandíj 200 korona. 'Mindkét nembeli tanulók részére ösztön-: dij:k vannak. A-pályázatok határidejét az igazgató esetről-esetre közli. Leánygimnáziumi tanfolyam Szegeden. Ismeretes, bogy a város felterjesztést intézett a kultuszminiszterhez a leánygimnázium felállítása érdekében. iA szülők küldötteiének .annak ideijén a miniszter azt >a kijelentést tétté, bogy azon lesz, bogy a leánygimnáziumot szeptemberben meg lehessen nyitni. Azóta, azonban semmi pozitív intézkedés nom történt. Dr. Ckiál lEndre kultur tanácsos szerint addig is, arnig a leánygimnázium ügye megold áfct nyer, leátoygimiíázumi ta|tofolyamot kéli szervezni. A tani oly anion résztvevőket az állami gimnázium tanárai tanítanák s a tanulókat a városi gimnáziumban bocsátanék vizsgálatra. Tanítási helyiségről a batóság gondoskodnék, de a tanárok díjazását ia tanfolyam hallgatói együttesen vállalnák el. A tandíjat azonban a város valószínűleg elengedi. Ha a tanfolyamnak legalább 35 résztvevője lesz, akkor a szülőknek a leánygimnáziumi tanfolyam egész évi fon tart ás a mindössze 3500 K-ba kerülne, amit együttesen és havi részletekben fizethetnének. — Ebben az ügyben különben hétfő délután 6 órakor a városháza bizottsági termében értekezlet lesz, amelyen az érdekelt szülők és tanférfiak megbeszélik a közelebbi teendőket. (^•••••••••••••••••••••••••••••••BaaaaBaaaaaaaaaaa Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81. Hajőszülés ellen csákis az ártalmatlan Lein zinger-féle .Hajrestorer* használja. Ára 1 K 50 fii Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged Széchenyi-tér. 250 Legjobb hajfestö az országosan elismert Leinzinger-féle. Ara 3 korona. Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyl-tér. 250 Fájós fogára vegyen mielóbb a hires Leinzinger-féle fogcseppböl üvegje 70 fillérért kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchnyl-tér 0 250 Gyomorbajosok dicsérik a Leinzinger-féle gyomorcsepp jó hatását, Üvegje 1 koronáért kapható Leinzinger Gyula, gyógyszertárában Szeged. Izzad valamely testrésze? Ugy használja a tlr. Leinzinger-féle kipróbált szert. Üvegje 70 fillérért kapható Leinzinger gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 250 Hajhullás, hajkorpa gyorsan elmúlik a Leinzinger-fele „Chinahajszesz" által. Ára K 1-50 Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 250 Pogáng József: A földre szállt pokol (Az lsonzo epasza.) Ara 3 K 50 fill. Komáromi János: Csanak András Bécsben Ara 3 K 50 fill. Szederkényi Anna: ftfflíg egy asszony eljut odáig Regény Ara 1 K 90 fill. Herczeg Géza könyve az olasz harctérről Ára 3 korona. Barabás Béla: losluok élete orosz és olasz Itt Ára 3 korona. Salgó Ernő: Irókés színdarabok Ara 3 K 50 fill. Ballagi Aladár: Az igazi Rákóczi Ara 5 korona, ifj. Pintér Imre: n Ara 2 korona. Bobza Gyula : llOItl Ára 1 korona. Babits Mihály: Recitafív (versek) Ára 4 korona. Berta Lajos: Szerelem (szinmü) Ára 1 K 40 fll Szép Ernő: Élet, halál Ara 4 korona. Szekfü Gyula: Mit vétettem én? Ara 2 K 50 fill. Kosztolányi Dezső: IB "ül "b áu 3 o s o Iks Novellák .... . . • Ara 3 K 50 fill. Zola: Az összeomlás Ara 5 korona. Molnár Jenő: Mucsa a fronton Ara 2 K 50 fillér. ••• Kaphatók: Várnay L. könyvkereskedésében SZEGED, Kárász-utea 9. Nyomatott Várnay L. könyvnyomdájában, Szeged, Kárász-utca 9,