Délmagyarország, 1916. június (5. évfolyam, 129-150. szám)

1916-06-11 / 137. szám

Szeged, 1916. junius 11. f Török-magyar barátság. E eimen nettnrégifcen volt alkalmam rámutatni azokra a remélhető kapcsolatokra, amelyek a legközelebbi jövőben, sőt már a jelenben is a magyar és török gazdasági, de főleg ipari élet között fonódhatnak. A gazdasági élet minden terén első sorban hozzánk akarnak a törökök iskoláiba járni, mondotta nekem Oszmán Fitri bey, a török közmunka ügy műszaki tanácsának igazgatóelnöke, akit a minap Szegeden kalauzolni szerencsém volt. Azon kérdésemre, ,miért nem a magasabb fejlettségű Németországot veszik mintául, ezt az okos Válasz/t kaptam1: — Aki komoly tanulmányokra szánta a fejét, eredményt csak akkor fog elérni, ha rendszeresen dolgozik- Az elemi iskolák után nem az egyetem következik, hanem a középiskola. Ezt a középiskolát képviseli a mi elemi kultúránkkal szembén a magyar gazdasági kultura. Még a földművelés terén is nagyon soka't kell tanulnia a mi népünknek, amiig a magyar mezőgazdaság magaslatára Jut. Ép ezért elhatároztuk, hogy török ifjakat fogunk Magyarországba küldeni, akiket a magyar kormány egyes magyar minta gazdaságokban helyez el, ahol a magyat földművelés módját gyakorlatilag sajátítják el. A legprimitívebb földművelés mellett is negyvenszeresen fizet Mezopotámia őstalaja. Mit remélhetünk e földtől akkor, ha az itteni művelési mód szerint munkáljuk meg e földet? A statisztikáiból tudjuk, hogv menynyi magyar földmunkás vándorol ki Amerikába, mert itt, az önök hazájában, nem tudnak földhöz jutni. Milyen iidvös volna ezeket, ha már a kivándorlást megakadályozni egyáltalán ne-m lehet, Törökorszáigba terelni. Ezektől a kivándorolt ^agyaroktól mennyit tanulhatnának a törökök! És ebből önökre sem Iháramolnék sernimi kár. mert jól tudjuk azt is, hogy a magyar kivándorlók csaknem kivétel nélkül ismét visszatérnek régi hazájukba. Ily módon ezeknek a visszavándorióknak észszerűen vezetett, kész gazdaságai török kézre jutnának és maguk a visszavándorlók, mert földjeink buján teremnek. sem térnének iires kézzel haza. A másik óriási előny, hogy Törökországban ezek a kivándorlók ímegmaradnának megszokott foglalkozási körükben és nem kellene Amerika emberemésztő bányáiban és gyáraiban elsenyyedniök. Milyen jó lett volna, — gondoltam a bey beszédje közben — ennek a .mindenképpen okos eszmének legalább már tiz évvel ezelőtt propagandát csinálni. Most azonban, amikor e gyilkos háború a magyar parasztság százezreit pusztítja halomra, vagy legalább is ezerszámra megrokkanttá őket, kérdés, lesz-e a háború után fölösleges emberanyagunk? De térjünk vissza a török paraszthozFitri bey az elragadtatás hangján beszélt Törökország parasztjairól, mert ők azok, akik megmentették a Dardanellákat és Konstantinápolyt. Most már nem titok, hogy a magyar-német Szerbia elleni ' diadalmas Offenzíva idején Törökország úgyszólván már teljesen fogytán volt muníciójának, ugy hogy a Dardanellákat az antantnak a modern hadi technika minden pökoli vívmányával fölszerelt hadseregei ellen a török paraszt-karimák jóformán csak szuronyaikkal ved címezték meg. Ezek iránt a török haza ugy akarja leróni a háláját, hogy minden eszközt megragad, amivel a török parasztság anyagi boldogulását előmozdíthatja. Most ők védelmeztek meg a hazát, a jövőben pedig a haza őket fogja megvédelmezni. Szóba hoztam a bey előtt a török beavatkozás kérdését. Nevezetesen: mik voltak az indító okok, hogy Törökország a mellettünk való beavatkozással vállalta azt az óriási kockázatot, mely esetleg Törökország végpusztulásával is járhatott volna? Erre a következő felvilágosítást kaptam: — Törökország ősellensége az orosz. Nekünk teihát mindenképpen érdekünk volt tőlünk telhetőleg megakadályozni Oroszország győzelmét. Nem török erkölcs, az ellenségtől való megszabadulásit csupán csak másoktól, az adott esetben a központi hatalmaktól várni. Azt gondoltuk, ha a központi hatalmak) most vereségeit szenvednek, akkor akár beleavatkozunk a háborúba, akár nem, nekünk igy is, uigy is végünk. Konstantinápoly és a Dardanellák birlhatása az orosz külpolitikának évszázadok óta az alfája és ómegája. Ha pusztulás lett volna a sorsunk, azt akartuk, hogy nemzethez méltóan, fegyverrel a kezünkben és ne lassú, dicstelen balállal pusztuljunk el. Azonban a mostani szövetségeseink mellett való beavatkozás r.em a késtségbeesés elszántsága yolt- Valami fanatikus bizalommal viseltet tünk Németország és Ausztria-Magyar szág katonai ereje iránt s hogy ez a bizakodás nem volt alap nélküli, azt fényesen bizonyítja a háború mostani állása. De nemcsak Oroszország volt ellensége Törökországnak, hanem az anitant többi államai is. Vereségünk a balkáni háborúban első sorban Angliának tudható be. amely ugyanakkor, amikor Oroszország közvetitésével nyélbe ütötte a Törökország ellen irányuló balkáni szövetséget, hirtelen viszszahivta tőlünk az összes angol kiképző és oktató tisztiket. Ennek következtében a Balkán-háború kitörésekor tisztek nélkül állott a harseregünk. Már p°T" megfelelő vezetés nélkül a katonák m'' iáinak a vitézsége is hiábavaló. Különöse! fontos nálunk a tiszt, akit a török katona atának (atyának) hiv és aki mellett ugv is tart ki, m; a gyermek az atyja mellett. És itt hálásan emlékezett meg a bey a múltkoriba ti ellhu'nyt Goltz pasáról, aki a török katonaság kiképzése és tisztnevelése terén csőre kat müveit. — Egyik legerősebb kapocs, mely Törökországot Németországhoz, illetve a központi hatalmakhoz fűzte, Goltz pasa és az ő föltétetlenül becsületes, megbizíható és kiváló szervező munkája volt. anielv tisztes munkának a gyümölcseit most élvezi Törökország. Striegl F. József. 1 Műi íiPiiíl®. Sokhljesín megfeldóvegli termékek alkalmazásával, nedves épületek szárazzátételét, illetve nedveség terjedésének elszigetelését, és a homlokzat falainak kifagyása s időjárástul való megrongálása ellen való letisztítását, simán, avagy szegcsézve, felelősség mellett. Meghívásra szívesen megjelenek Mindszenty Lajos Szeged, Liliom-utca 9. sz. Munkaközvetítőket díjazom. A szent. Irta; Miklós Jenö. Falunkban: a szent Vazulnak hittak. Sekrestyés volt; józan és ájtatos. Szent volt. Reggelenkint surranva végigosont a hosszú, hideg templomon, éppen liogy a gyertyaoltogatója koppant meg a köveken és lekanyarodva a templom hajójának végébe, az egyik kis oltárnál megállt. Az oltáron még égett a fény; Vazul lábujjbegyre ágaskodott és az arca felpuffadt, mint a tüskehalé. Sorra fújta a gyertyákat, aztán visszaballagott a sekrestyébe, de amint az egyes fülkékbe állított szentek előtt elosont, titokzatos számokat ismételgetett: 3.60 — 1.20 — 2.90 — 5.30 és 1.50. iMikor a hivők is eltávoztak, Vazul elővette a templom kulcsát, bezárta az ajtókat, ráfordította a zárt a kóruslépcső ajtajára is és amint jobbra-balra nézegetve látta, hogy csak egymagán van, lehorgasztott fővel, szomorú ábrázattal letérdelt szent Bonifác szobra előtt, efélóket forgatván emberi elméjében-: — Te vagy hozzám mindig a legjobb szent; a legtöbb bizodalmam tehozzád vagyon. A te oltárodra teszem mindig a legcsipkésebb teritőket; tekapod tőlem a legtöbb virágot. Te ismered legjobban egész életemet, te könyörögsz az Urnái bűnös lelkem bánatáért. Néked panaszlom fel, liogy nemsokára meg kell halnom. De én nagyon félek a haláltól. iMi lesz a;z asszonnyal és az én kiesi árváimmal?... IMi lesz a házammal, a kis veteményes kertemmel, melyet még ki nem fizettem. Három év óta. <E1 fogják adni, az. árán pedig mások osztozkodnak, Ezért félek a haláltól, amely már megindult- hozzám. Szelét néha .a,z arcomon érzem. Tegnap is egész éjjel szúrt a vállam alatt; telátod a lelkemet, Bonifác, még nem szeretném elli agyni e siralom völgyét. Igaz, becsületes ember vagyok és becsületesen szeretnék meghalni. De amig becsületbeli adósságaim vannak, nem hajthatom pihenésre a fejemet. Ebben a templomban nincsen szent, akinek ne tartoznék egypár forinttal... A te perse lyedből is kivettem lassankint öt forint harminc krajcárt, inert te vagy a, templom legszegényebb szentje, hozzád jár imádkozni a legkevesebb hivő. De a többinek is tartozom hét forint husz krajcárral, kinek meg bárom forint hatvan krajcárral. Az adósságom kitesz már busz forintot is. Mikor tudom vissza fizetni? Isten a megmondhatója... De Ö, ki virágot nyilat a mezőkön és táplálja a puszták madarait, gondot visel énreám is, leg utolsó szolgájára. Nem hagy elmerülni rettenetes adósságaimban. Ö megengedi, Ö útját nyitotta az én üdvözülésemnek. Te, Bonifác, légy a segítségemre! ... A sekrestyés benső, könyörgő pillantást vet-ett a szentre; az szelíden, jóságosan mosolygott reá, mint aki már tisztára érti a dolgot. Másnap búcsúsok jöttek a faluba. A kertek alatt, a mezőkön éjszakáztak; reggelre a templomba özönlöttek, hogy áldást könyörögjenek a zöldelő vetésre, a földeken belő életre. De a legtöbb ember és asszony, vénasszony és gyerek iBonifác oltára előtt tolongott, énekelt, esett térdre és kérte a segítséget, mint akinek csodás birc kelt a I búcsúsok között. Hogy tavaly is meggyógyította Vazuli nak, a sekrestyésnek legkisebb gyerekét, aki szilvaéréskor harmadszor kapott hideglelést; hogy a sekrestyés feleségét is megsegítette, amikor öt hétig feküdt sápkórságban; de meghallgatta Vazult magát is, ahogy meghallgat ő mindenkit, aki tiszta lélekkel fordul hozzája. Bonifác lett ezentúl a legünnepeltebb szent. Az oltárát elborította virág, a gyertyái még tövig sem égtek, már uj viaszgyertyákat kapott, csillaggal kivert fapalástját befestették újra, kopott teritőjét mással felcserélték. A búcsúsok szétvfitték csodatevő hirét, messze vidékről ügyes-bajos emberek jöttek el hozzá, a perselyébe pedig jócskán hullott a pénz. A sekrestyés mindig hálás pillantásokat vetett feléje. Hálás pillantásokat vetett feléje akkor is. amikor már ő volt a legelső szent, a templom patrónusa. A szobra ott állt a főoltáron, a fejét széles pléhglória övezte, előtte pedig mindig égett a mécses. A vállát széles selyempalást takarta, csak az arca- volt a régi, jóságosan mosolygó öreg arca, az a gyermeki, biztató tekintet, amely erős hitet, vak bizodalmat öntött már a rossz napokban is a sekrestyés szivébe. A többi szent kissé furcsán tekintett re nem ismerte az ö karrierjének intim történetét, de alapjában ők sem szólhattak ellen • semmit. Hiszen a, sekrestyés már regen kifizette náluk minden adósságát. Vazul immáron senkinek sem tartozott A házát, a kertjét is megváltotta, a gyere keket iskoláztatta, meg az asszonynak is vehetett fekete viga-nót. Most mintha a halál gondolata sem bántotta volna többet. Göm-