Délmagyarország, 1916. június (5. évfolyam, 129-150. szám)

1916-06-28 / 149. szám

Szeged, 1916. junius 28. ÖELMAGYAROSSZITE Részletek a francia kamara titkos üléséről. Rotterdam, junius 27. Bér a francia kormány mindent, elkövetett, hogy a kamara titkos üléseiről semmi se jusson nyilvánosságra, egyes személyisegeknek mégis módjukban volt megtudni, mi történt a kamarában. Eszerint az első ülésen Briand miniszterelnök hosszabb jelentést olvasofti föl az orosz sikerekről, hogy -a nyomott hangulatot eloszlassa. Ez a jelentés, amelyet a párisi orosz nagykövet készített, csakugyan lelkesedést keltett. A képviselők több ízben éltették az orosz hadsereget. Briand reményteljes kommentárt fűzött a jelentéshez. Beszédének végén azonban újra izgatott lett a kedv és sűrűn hangzott föl a közbekiáltás: Beszéljünk Verdimről! Roques hadügyminiszter igen nyomott csöndben emelkedett föl szólásra és megismertette a verduni helyzetet és azokat a körülményeket, amelyek két erőd elvesztését okozták. Arra a következtetésre jutott, hegy az ok az ellenség nehéz ágyúinak túlsúlya volt. Szólt a verduni csapatok hősies magatartásáról. Beszéde közben több türelmetlen képviselő azzal a kérdéssel szakította félbe, hogy milyen intézkedéseket tettek arra az eshetőségre, ha Verdun elesnék, GRcques kitérő választ adott, s utalt arra, hogy a hadügyi bizottságban már nyilatkozott erről. Hosszabb vita után végre megegyeztek abban, liogy egy későbi ülésen erről is föl fogja világosítani a képviselőket. A baloldali képviselők részéről egyes felszólalók hangoztatták, bogy Franciaországban nagy a félelem egy harmadik téli hadjárattól, A kormányt több képviselő a háború kilátásai dolgában is meginterpellálta. Ugy látszik, Biiandnak kapóra jött a parlamenti tárgyalásnak ez az üj módja, mert igy a fer lelőisséget a vezetőpártok vállára háríthat jaj anélkül, hogy a kormány veszedelembe kerülne. Kozák hordák gyalázzák meg Bukovina románságát. — A „Seara" cikke. — Bukarest, junius 27. A „Seara" legutóbbi számának vezércikkét közöljük itt, amelyből kitűnik, hogy miikép fogadja Románia tisztességes sajtója a ruszofilek alávaló munkáját: — A lengyel oligarchia romlottságának tetőpontján nemi nyújtott olyan undorító képet, mint amilyet a minap Take Jonescu és Filipescu gonosz népe rendezett. , Ezek a magukat románoknak geráló politikusok nem szégyell,dk megünnepelni azt az eseményt, hogy az oroszok Bukovina területére tették lábukat. Magától Filipesicutól tudjuk, hogy a muszka pénzen kitartott hitvány hadának épen nem. fáj az, hogy körülbelül három millió román nyög a muszka cár kancsuka uralma alatt. Sőt nem átallotta kimondani azt sem ez a volt hadügyminiszter, ihogy gyászruhát ölt, ha Besszarábiát visszacsatolják Romániáihoz. Ilyen szót tisztességes, ma élő, román, bojár ki nem ereszt a száján. Filipescu ilyen alávaló nyilatkozatot annak ősei nevében tett, akik 1812-ben Moruzzi vajdával együtt eladtáik Besszarábiát Oroszországnak. Filipescu és elvetemült hada ma még többre kész. Azt akarja, hogy Oroszország minden románlakta vidékre egyszerre tegye rá a kezét. Máskép lehetetlen megérteni azt az aljas vállalkozást, hogy megünnepelje azt, hogy a cár hadai románlakta területre vetették lábukat. 'Ahelyett, hogy aggodalom szállna meg szívüket arra a hirre. hogy oroszok jelentek meg Bukovina földjén, ahelyett, hogy fölháborodnának azon, hogy kozák hordák gyalázzák meg Bukovina románságát, hogy a nagy István vajda puinai sir iában átokra kél, hallva a szibériai muszka hadak lovainak dohogását, ezek a minden emberi önérzet és szegyen nélküli emberek orcapiri tó szemtelenséggel ricsajt csapnak azon alkalomból, bogy oroszok gyalázzák meg Bukovina román népét. Ahelyett, liogy afölött gondolkoznának, rnikép lőhetnének az ottani románoknak segítségére, mikéip tehetnék lehetetlenné, hogy Bruszilov hadai meg ne gyalázhassák a« ottani románságot, ezek az újfajta „hazafiak" a leg vakmerőbb arcáilansággul jönnek össze, hogy Miklós cárt és hadait ünnepeljék! Az emberiség történetében ez az első eset, midőn egy nemzet kebelében olyan rothadt lelkek jelennek meg a közélet po: romáján, melyek nem szégyenlik nyíltan megünnepelni amaz ősi ellenséget, mely testvéreinek földjét tiporja. Ám jól tették mégis! ,A román közvélemény ebből is megláthatja, hogy Take Jonescu és Filipescu népe annyira elaljasodott, megvesztegetett tömeg, hogy áruló dijának fejében kész Romániát, az oly szép virágzásnak indult államot is föláldozni, csak a mbelosztogató Oroszország győzzön. . Ez emberek gazságainaik lajstroma szépen gyarapodik. Előbb behivtá'k hozzánk a musziHáklat, most meg (afölött 'kéjelegnek, hogy testvéreiket tiporják. Íme tiszta a kép. E politikai kufárok mit se törődnek azzal, hogy a cár hadai román testvéreinket nyomják el, nem törődnek azzal se, ha, jól menvén az ő üzletük, maga Románia pusztulna el az ő árulásuk folytán. Akik ily gyalázatos munkára vállalkoztak, világos, liogy nem akarhatnak egyebet, minthogy elfojtva a mindenütt lévő románok tiszta, szabadságszerető lelkiismeretét, előkészítsék a románokat az oroszoknak a mindenütt levő román teriiletek fölött való uralmához. Ilyen elvetemült politikai truppról nern tud még az emberiség történelme, és Romániában sem volt még oly borzalmas földrengés, mint az, mely ezeket a gazembereket fogja eltemetni. Sven Hédin Hindenburgról Sven Hédin hadi tapasztalatairól irt könyvében igy jellemzi Hindenburgot: — Nem egyes arcvonásai figyelemreméltók és árulnak el szokatlan tulajdonságokat — ha a tannenbergi győző német paraszt volna, senkinek sem tűnnék fel a külseje. Legföljebb azt mondanák, ennek a parasztnak erőteljesek, férfiasak és szinbecsületesek a vonásai és azt lehet leolvasni róluk, hogy életének hatvannyolc esztendeje alatt sókat dolgozott és tépelődött. Amikor azt a véleményemet nyilvánitottam, hogy számára végtelen öröm és megelégedettség forrása léhet az a tudat, hogy hazáját hatalmas és prédára éhes ellenségtől szabadította meg, azt felelte: — Hja, tudja doktor ur, a katonának szerencse is ikéll. Jellemző, hogy Hindenburg e hadjárat alatt mit sem változtatott a békeidőben felvett szokásain. Ugyanabban az időben és ugyanannyi ideig dogozik, sétál, étkezik és alszik, mint annak előtte. Nyáron hat órakor kel, télen egy órával később. Azután tizenegy óráig dolgozik és aztán bármilyen az idő és minden évszakban kiadós sétára indul, öt perccel egy óra előtt visszatér és pont egy órakor megkezdődik az ebédje. Az ember az óráját élihez a beosztáshoz igazíthatná. Megkapó a közte és a vezérkari főnöke, Ludendorff között való viszony. Sokszor vetődött föl a kérdés, vájjon ő, vagy a vezérkari főnöke késziti-e a terveket. E tekintetben biztosak lehetünk afelől, hogy ketten egymás kiegészítői, de a felelősség terhét a hadvezér egyedül viseli. A „jövő hadvezére" nevet adta Hindenburg az ő vezérkari főnökének és hogy ez utóbbi, mint gondolkodik eliiljárójáról, azt a keleti fronton mindenki tudja. Joachim herceg azon szavai, amelyeket egyszer Hindenburg vejéhez irt, hü kifejezői azon érzelmeknek, amelyekkel az egész német hadsereg a tannenbergi győztes hadvezér iránt viseltetik: „ön tudja, hogy nem vagyok csizmadia, de Hindenburgért szívesen üttetném magamat agyon." Orosz parancs a mészárlásra. Berlin, junius 27. A WolfHigynökség jelenti hivatalosan: Az 53-ik orosz hadosztály 209. és 210. ezredeihez tartozó orosz katonák, akiket junius 22-én Linsingen-hadseregcsoportjánál elfogtak, egybehangzóan azt állították, hogy azt a kifejezett parancsot kapták, hogy ne ejtsenek német foglyokat, hanem kivétel nélkül mészárolják le őket. Ez a megállapítás magyarázza meg, hogy az orosz hadvezetőség junius 22-iki hivata-. los jelentésében azt álliija, Ihogy az orosz csapatok nem adnak kegyelmet,, mert a németek robbanó lövedéket használtak. Nem szorul bizonyításra, hogy ez az állítás, ha eljutott az orosz hadvezetőséghez, alacsony hazugság. A hivatalos orosz Mi liiliá Várnay £. IjünyVIsercsIjeiésflM, Szegeden. Az irodalom legnagyobb kincsei rendkívül leszállított áron szerezhetők be. UH