Délmagyarország, 1916. június (5. évfolyam, 129-150. szám)
1916-06-20 / 143. szám
Szeged, 1016. junius 20. ÖÉÓMGYÁEGÉMAÉ köttetéseiveí odia fog hatni, hogy jutányosán szerezhessenek be ,a tisztvislök és a közönség minden élelmiszert. > — Töz a katonai repülőtéren. Hétfőn reggel hat óra után tűz támadt a szegedi katonai repülőtéren. A tűzoltók nagy apparátussal vonultak ki és sikerült is minden nagyobb bajnak elejét venniük. A repülőtér irodája égett, amely mellett az anyagi-aktái', a laboratórium s az autógarázs van. Az iroda kátránytetőlemezzel volt fedve és igy hamarosan lángba borult az egész tetőzet. A repülőtér legénysége is segédkezett az oltásnál, majd az utászok is megérkeztek és a b&i'ak berendezését kihordták. Az iroda teljesen leégett, elégett, még két automobil is, amelyekiben szerencsére nem volt benzin. A tüzet valószínűleg robbanás okozta. — A szegedi Vöröskereszt felhivja azokat a vizsgázott ápolónőket, akik 8 hónapi mü4 k(üléssel bírnak és a front mögötti kórházakban vöröskeresztes ápolónőkként szolgálni óhajtanak, hogy ebbeli szándékukat 124-éig' naponként délután 3—4 óra között dr. Eisenstein Jakab egyleti főorvos urnái (lakik Széchenyi-tér 16.0, ki a szükséges felvilágosításokat is megadja megfelelő hizonyitványokkál felszerelve jelentsék ibe. — A hadseregszállltásl visszaéléssel vádolt képviselő elmeállapota. Budapestről jelentik: Az igazságügyi orvosi tanács két tagja megvizsgálta a liadseregszállitá.si viszszaéléssel vádolt IeánfX.i Imre országgyűlési képviselő elmeállapotát, A vizsgálatot az igazságügyi orvosi tanács fogja felülvizsgálni. — Az uj piaci rend. A belügyminiszter, — mint azt már jelentettük — körrendeletet bocsátott ki a vásárok és hetipiacok idejének korlátozásáról. Dr. Szalag József főkapitány a rendelet végrehajtásának megbeszélésére junius huszadikára az iparhatóság tagjait értekezletre hívta össze. — Káros hatású szőlővédelmi-szerek. Május 28-ika óta csak a földművelésügyi miniszter engedélyével szabad forgalomba hozni a rézgálicon és peroeidon kiviil más szőlővédelmi szert. A rendőrség megállapította, hogy több kereskedő káros hatású szert árusít, miért is figyelmezteti a kereskedőket, hogy ez kihágás, melynek a büntetése két Hónapig terjedhető elzárás és hatszáz koronáig terjedető pénzbüntetés. — Amerikai filmek Magyarországon. Az ország négy legnagyobb mozgószinháza: a a budapesti Apolló, a szegedi Korzó-mozi, az aradi és a debreceni Apolló-szinbázak megbízásából Vas Sándor, ,a Korzó-mozi igazgatója Berlinbe utazik, hogy a berlini filmpiacon az Amerikából érkezett legújabb filmeket megtekintse és a legszenzációsabb alkotásokat a négy mozi részére lekösse. Az uj amerikai filmek minden várakozást felülmúlnak, újszerű rendezésben, pazar diszletezéssel és zseniális trükkökkel olyat produkálnak, ami forradalmat jelent a kinematograffiéban. A szakemberek óriási érdeklődéssel várják az igazgató visszatértét, hogy az óriási méretű amerikai filmekről tájékozódást szerezhessenek. Vass igazgató az amerikai filmekről visszaérkezése után szakelőadásokat fog tartani. — Az éfVáház vállalkozója árfelemelést kér. Katona Antal mészáros, a szegedi szegényház és árvaház szerződéses lius- és zsirszálíitója azzal a kérelemmel fordult a tanácshoz, vegye tekintetbe a mai nehéz Viszonyokat és a szerződésébén kikötött árak helyett magasabb árakat engedélyezzen. A marhahús árát hat koronáról nyolcra, a zsir árát nyolc koronáról kilenc koronára kéri felemelni. A tanács téljesitette a vállalkozó kérését. Kérte még, hogy tekintettel arra, hogy munkást nem bir kapni, mentess© fel öccsét a város a katonai szolgálat alól, vagy pedig tekintsen el a tanács a szerződéstől. Katona Antalnak ezt a kérését a tanács elutasította. — Két felmentő ítélet. A szegedi törvényszék Hevessy-tanácsa hétfőn özvégy IlitS. Jánosné nyugalmazott állami elemi iskolai igazgatónőt es a leányát: Leposzana-1 vonta felelősségre többrendbeli izgatás büntette és egy rendbeli királysértés vétsége miatt. A törvényszék egy Íziben már tárgyalta az ügyet és felmentő ítéletet hozott és ezt az Ítéletet az Ítélőtábla is helybenhagyta. Később ujrafölvételi tárgyalást tartottak és elrendelték a.z uj tárgyalást, amelyet május 22-én a bizonyítás kiegészítése céljából elnapoltak. A hétfői tárgyaláson a vádlottak ismét tagadták á terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. A törvényszék ismét felmentő Ítéletet hozott. Az ügyész az Ítélet ellen felebbezést jelentett be. — Árdrágító píkek. A rendőrség három pékmester ellen eljárást indított, mert a barna kenyér kilóját ötvenkét-batvan fillérért árusították, negyvennyolc fillér helyett. Az Á'drágitó pékektől a polgármester a lisztet meg fogja vonni. — Koldulásért nyolc nap. A detektívek elfogtak egy hetvenhárom esztendős koldust, Keresztes Antalt, aki engedély nélkül gyűjtött alamizsnát. Dr. Temesváry Géza kihágási biró nyolc napi elzárásra itélte a,z öreget, aki, — mit tehetett egyebet — megnyugodott az Ítéletben. Leszállított árban legújabb tavaszi- és nyári-felöltők, kosztümök, blúzok, stb. Reményiné Feldmann Sári női divatháza és divatszalonjában Szeged, Főposta mellett. — Nyári tanfolyamok a nyelviskolában, német, francia, angol nyelvekből kezdők és haladók, tanulók és felnőttek külön-külön. férfi és női divatcikkek fegnagetóbb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. :: Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u. 6. Telefon 854. Széchenyi-tér 17. Telefon 855 Speciális irógépjavitómühely minden rendszerű írógépeknek. Keller irégépváSialafnál, Szeged, Széchenyi-tér 8. Telefan 363. lágáSmas detektiv-történet. (Saját tudósítónktól.) Só[yéndze)m, aneves detektív rágyújtott kis angol f api pújára, aztán hátradőlt a kényelmes karosszékben. Gondolkozott. Eszébe jutottak a régi idők szép emlékei, a hires nyomozások, a pártituratolvaj borzalmas halála, minden elvonult lelki szemei előtt, ami valaha agyát, — ezt at tulfinom szervét — foglalkoztatta. Solyom'szem egy pillanatra lehunyta a szemeit, aztán felugrott és szaglászni kezdett. 'Mint egy véreb ment a nyom után. A Tiszáihoz ért, ott a njyomnak nyoma veszett, de Sólyomszem átkelt a folyón és a nyömot nyoinbatt megtalálta. 'Szegedre ért, itt megállt, körülnézett, aztán zsebvillanydámpájával egy csoportra .világított- öt szegény, asszony állt az utcán és versenyt zokogtak. -Sőlycms'zem acéíkeble alatt nemes szív dobog, odalépett és igy szólt: — .Maguk a liszt miatt sirnuk! Az asszonyok nem tudtak, Ihova lenni a csodálkozástól. Sólyomszem nem hagyta magát zav'artatni és folytatta: — Szegeden három napig nem volt kenyér, maguk szegény asszonyok, sok gyerekük van és a gyerekek éheznek. Az öt szegény asszonyok azt hitték, az ördög áh előttük, hogy igy kitalált mindent. Sólyomszem tovább fűzte logikai .köve tkeztetőseinek láncát: — iMit tehettek, elmentek a városházára és előadták 'nagy nyomorúságukat. Elmondták, hogy a gyerekek éhen halnak, Ihaa hatóság h,em ad lisztet, mert már nem bírják az éhséget. Azt is tudom, mit válaszoltak. Azt mondták, adjanak játékot a 'gyerekeknek, akkor majd elfelejtik, hogy éhesek. 'Ezen maguk sirtak, — még most is k0ny.es a szemük — ekkor az az iur, akinél voltak, diülh.be gurult és 'azt mondta, .honnan adjon lisztet, Iha nincs. .Ha a gyerekek éhesek, mondta, menjenek legelni. Maguk sírva fakadtak és azt mondták, hogy mutassák meg az urak, ihogy kell legelni, akkor élviszik a gyerekeket is. Az az ur .ekkor kidobta magukat- Így történt? Az öt asszonyok megrohanták Sólyomszem et és a rultiája szegélyét csókolták, pe-tíig még csak egy részletet fizetett ki a szabóján ak. — Honnan tudja a kegyelmes ur? — kérdezték- Sólyomszem fölényesen mosolygott: — Következtetem. Minden a következtetés. Következtetni kéli tudni. Ja, persze, maguk nem ismerik ezt a modern detektivtudományt?! Sólyomszem rágyújtott a pipájára, az asszonyok áhítattal bámulták utána, Sólyomszem nagyon unta magát, sétálni kezdett. Elmerülve rótta az utcákat, nem nézett se jobbra, se bálra. Egyszerre csak azon vette magát észre, hogy a makói főtéren sétált. Ugy el 'volt merülve, Ihogy észre sem vette, hogy átsétált .Makóra. Ha már itt vagyok, gondolta magában, megnézem, milyen itt a dörgés. Gyakorlott szemének pillantása áthatolt egy kerítésem Belvárosi Kávéház a kereskedelem központja. Minden kedden Erdélyi Kálmán minden szerdn Vajda JanCSÍ Elsőrangú kávéházi italok. Hideg bütfet. Pontos kiszolgálás. zenekara játszik. AAAAAA AA Számos látogatást kér Sfrasser Manó Belvárosi-kávéház vezetője.