Délmagyarország, 1916. június (5. évfolyam, 129-150. szám)

1916-06-18 / 142. szám

ö DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1016. junius 18. — Nézetem szerint annyi pénze volna a városnak, amellyel az építkezés folytathatnák, de egyelőre erről nem lehet szó. Ma terjedelmes cikket kaptunk ebben az ügyben, amely közismert dolgokat mond. el. A hosszú írás erre a következtetésre jut:, — Annak nem lehet akadálya a háboru, hogy a fogadalmi templom épületét miinél előbb tető alá hozzuk. Csak ennyit, mert a munkálatokat senkisem kívánhatja most a legszükségesebb határon tul folytatni. A többlet-kiadás, amely ezzel járna, aligha nagyobb, mint az a károsodás, amely e nélkül érheti a várost. Beszélgessünk. * A fahonvéd: Majd azt hittem már, hogy elkerül, sőt azt is, hogy ana már nem lesz szerencsém. Honná ilyen későn, uram? Én: Újszegedről jövök, a forumok hazájából. De nini, maga drótsövénnyel van körülvéve? A fahonvéd: Nappal a testőrökkel, éjjelre drótsövénnyel. És éjjel, üzemszünetelés miatt, zárva is vagyok. Én: Hát meg volt a nagy parádé? A fahonvéd: Túlestem azon is. Nagyobb dolgokat is megértem már én, mégis itt vagyok. Én csak egy szerep vagyok és mások, sokan a szereplők. Ki igy játszik, ki ugy, mar amint a szereplési vágya megkívánja. Majd csak megtelek valamikor és vége lesz a szerepléseknek. Én: Ebbe pedig nem igen hiszek. Mert aki megszokta a -szereplést, nem tud az arról lemondani. Gyógyíthatatlan betegség ez, mint a trachoma. A fahonvéd: Az ám, ni, a traoliomáról .jut az eszembe, hogy a szemorvosok kongresszusán egy berlini tanár megemlékezett arról az emberről, aki a trachoma gyógyításnak úttörője volt. Azt hallom, hogy magyar ember volt. Én: Az volt, magyar, a neve pedig dr. Feuer Náthán. Itt nyugszik a szegedi temetőben. Német embernek kellett id'e jönni, liogy idézzék a nemes emlékezetét. Magyar sors ez, vitéz bon védünk. A mi nagyfejüeink a maguk vaszban, egy-egy óvatlan pillanatban récén alvó asszonyisága is megszólalt. Hogyne kellett volna hát fiatal, erős, izmos fiának utat mutatni... De milyen utat? Egyeneset, tisztát nem mutathat neki; a férfiélet rut, piszkos utai közül ki kelfoíl választania azt, amelyen legalább a rettentő, a rut veszedelmek nem fenyegetik. Rut és piszkos utak; sajgott az érzékenysége; de uiat kell mutatni. — Géza... magad is tudod, bogy megváltoztál ... A fiu érdeklődve, figyelmesen, udvariasan balig,itta Az asszorj elsápadt, a keze reszketett, nagy lélegzetet vett és most már nagy elhatározással, mintegy behunyt szemel, gyorsan beszólni kezdett: Óvatosan, okosan, gyöngéden, de határozottá n beszélt, tudományos hangon, orvosi szempontokból. Nehéz lélegzetet vett és néha elcsuklott a hangja. De elmondott mindent, bátran. Elvonta a leplet a nagy titok elől... A fia bámulva nézte az izgatottságát, a félelmét s amikor a legnagyobb szavak remegve hangzottak, egy visszafojthatatlan titkos mosoly villant át az ajkán. De rögtön utána UJ.'K figyelmesen hallgatott. Az asszony befejezte. Fel volt indulva, erőszakkal kellett a zokogását visszatartani. Szótlanul állottak; a fin kezett csókolt; hallgattak; az anya kiment. A fiu maga marad és a levegőbe bámult. Arra gondolt, utána menjen-e az anyjának, elmondszól s gőgös férfimosollyal, sajnálkozva s némi íízói és gőgös férfiosollyal, sajálkozva és némi lenézéssel gondolt az anyjára. dicsőségével .törődnek, azt hangoztatják, a másokét nem igen háborgatják. Egy halott nagyságra pedig még szórakozottságból sem emlékeznek. A fahonvéd: A tudományára, ugy-e sokan emlékezhetnének ? Én: Mindazok, akik a trachoma gyógyítás mesterségét űzik. És a hála révén azok, akiknek megmaradt a szemük világa. A fahonvéd: Régi nóta, uram: szemesé a világ, vaké az alamizsna. Én: Alamizsna jut a hadi árváknak is. A fahonvéd: Elég baj az. Arról értesültem, bogy az itteni gyedinek-nap szépen sikerült. Én: Mondják. Csak az a szomorít, bogy most is azok adtak, akiknek az anyagi tehetségük jóval kisebb, mint a szivük. A fahonvéd: Nagy vagyon, kis szív. Régi nóta ez, uram. A nagy vagyon nem igen jár egy nton a nagy szívvel. Ez a fájdalmas, különösen ebben a háborús világban. Én: Hanem már most- egy kis szünetet is lehetne tartani a jótékonyságot célzó cécókban, mert b'a sokszor ismétlődik, nem lesz médium. A fahonvéd: A nyáron talán szünet lesz, hiszen ilyenkor a rendezők üdülni mennek. Év: Üdülésre csak azoknak telik, akik a konzorcium tagjai voltak. A fahonvéd: Beszélik, hogy megtörtént már az „apostolok" oszlása. M-ost, ugy-e, jó ideig szünetel a kultur-anisszió? Én: Szeptemberig. Akkor megint megkezdődik a zsefi kultúrája, az egyetlen kultura, a mi ezen a tájon virul. A fahonvéd: A virág is virul, egyszer azonban elhervad. Nemcsak a rózsák nyílnak ki, uram, hanem egyszer kinyiinak majd a szemek is és látni fogják, hogy nem minden arany, ami fénylik. Én: A barátság nem fénylik ugyan, de nénémelyiknék az értéke nemhogy arany volna, de alul van a rézen is. Mondják, bogy a napokban egyik barát felköszöntötte a másikat, minden szépet és jót elmondott róla, és a himnusz után elment megtudakolni, ihogy a felmagasztalt férfiú mennyiért is adott bérbe egy helyiséget. A fahonvéd: A bi zonyossag több ám, mint a bizalom. Én- És legtöbb ebben az életben a képmutatás. Csak az a kár, bogy sokan a faragott képeket is imádják. A fahonvéd: Az imádat sem különb, mint a kép. Én: Még ez a vigasztaló. Nézze már azt t szerelmes párt, amely nagy sietve igyekszik vaialiova. A fahonvéd: Csak aztán baj ne legyen belőle, mint volt a mmltkorában, amikor a rendőrség lajta ütött egy páron a .szerelmi fészekben, ahol a nő azzal védekezett, hogy ifjúkori szerelmével van együtt. És amikor megkérdezték tőle a Rómeó nevét, hát bizony nem tudta megmondani. Én: A tanulság ebből az, hogy az ifjúkori szerelmet nem szabad idiilt állapotban felmelegíteni ... \ Tudatjuk a nagyérdemű közösnéggel, hogy a mai Uránia előadásokon csakis 15 éven felüli egyének vehetnek részt. Tisztelettel Uránia igazgatósága. Ar A Royal kávéházban minden este Batla Kálmán hírneves szólista. Szeged legkedveltebb zenekara játszik.