Délmagyarország, 1916. május (5. évfolyam, 102-128. szám)

1916-05-13 / 112. szám

Szeged, 1916. május 13. MLMAGYABÖBS55Á8 A Felebaráti Szeretet Szövet­ség háziipari kiállítása. (Saját tudósítónktól.) 'Hírt adtunk már a Felebaráti Szeretet Szövetségnek arról az akciójáról, bogy a magyar ipar- és főképen a magyar háziipar számára állandó vásárló­közönséget akar biztosítani. Az iparpárto­lási akció sikere érdekében a Felebaráti Sze­retet Szövetség kiállítást rendez, hogy a szegedi közönséggel a magyar háziipart meg­kedveltesse és a magyar ipar versenyképes­ségét bemutassa. A kiállítást, amelyet vasár­nap délelőtt dr. Cicatricis Lajos főispán nyit tmeg ünnepélyesen, pénteken délután a sajtó részére mutatták be. A kiállítást a Kárász-utca és Klauzál-tér sarkán levő, volt Lem le-féle üzlethelyiségé­ben rendezte be a szövetség ipari csoportja, amelynek élén Nónay Dezsőné és Maiina Gyuláné áll. Az ő buzgalmukat és fáradozá­sukat dicséri, hogy a kiállításra annyi szép, ízléses és változatos háziipari készítmény gyűlt össze. A kiállitott cikkek legnagyobb része magyar kéz munkája és a magyar há­ziipar nagy fejlettségéről lesz tanúságot. Gyári munkával csupán a győri csipkeverő­gyár szerepel, ami nem bontja meg a kiállí­tás háziipari jellegét. A szövetség eredeti 'terve ugyan, mint már jelentettük, az volt, hogy a magyarországi gyáraktól is kér min­tákat a kiállítás céljaira, de a gyárak ez idő szerint nincsenek abban a helyzetben, hogy a kiállításra készitinényeikből kollekciót küld­liessenek, ímert most a legtöbb gyár a had­vezetőség részére dolgozik. A háziipari ké­szítményeknek felkarolása ugyan a magyar iparpártolásnak csak az egyik, — de épen nem jelentéktelen — módja, ha azonban a szövetség a magyar háziiparnak — inten­cióihoz képest — az idegen készítmények mellőzésével állandó vásárló közönséget tudnia biztosítani, már ezzel is nagyot lendi­tene a magyar ipar helyzetén. A magyar háziipar támogatásának szociális jelentősé­gét növeli, hogy ezzel számos magyar hadi­özvegy jutna .tisztes megélhetési forráshoz. Arad vidékéről, Világosról és Pankotá­ról store-himzések, függönyök, ágyteritők láthatók a kiállításon izl'éses kivitelben, igen szépek a csetneki és halasi csipkék, horgolt gyermekgarniturják, madeira-himzések hor­golt motivumokkal. Figyelmet érdemeinek a matyók-hímzések, a máramorasszigeti kat­rincák, vászonra és íhalinára hímzett szebb­nél-szebb gyermekkötények, a brassói hím­zett blúzok, futók, asztaldíszek, a torontáli szőnyegek, hintaszék-átvetők, asztalteritők és divánpárnák, a mezőkövesdi és óbecsei hímzések: futók, miliők, nyári ruihadiszek. Ékességei a kiállításnak az ügyesen hímzett olcsó és tartós gyermekruhák és finom bőr­munkák, retikülök, pénztárcák és faldiszek. Képviselve van még a kalocsai rózsafiizér­ipar is. A műértőknek különösen tetszeni fog egy Pankotán készült .művészileg kombi­nált himzés. A kiállítás rendezésében lelkes uriasz­szonyok és uri leányok fáradoznak. Vasár­napra minden rendben lesz. . Az első három napon egy korona belépő­díj mellett lehet megtekinteni a kiállítást. A belépődijak jövedelmét a hadiözvegyek és árvák szegedi otthona javára fordítja a Fe­lebaráti Szeretet Szövetség. Képek a Verdiin körüli harcokból. — Irta : A. Goswik, telefonos katona, a verduni fronton. — Az ezred törzse egy erdőnek a sarkában tanyázik. Sürü kökény- és mogyoróbokrok és szederindák között rakta, meg fészkét. A szürke sátrak egyáltalán nem fedezhetők fel. Pillangók röpködnek, méhek zümmögnek, ami­kor az ágyuk dübörgő dörgése egy-egy pilla­natra elhallgat. A madarak elmenekültek. A vaddisznók visszavonultak a hadtápterületre és ott pusztítanak. A szakadékon keresztül vezető uj uton gya­logos oszlop menetéi. Némák. Nem hangzik sem dal, .sem nevetés ... Tudják, hová mennek. Jól elrejtve egy magaslat mögött egy ue: héz üteg. A hozzá vezető utat az ellenség látja. Szakadatlanul bömböl az üteg sortüze. Ellensé­ges lövedékek keresik az üteget. Körültapo­gatják a magaslatot. Vájjon mégtalájják-é nehéz ütegünket? Halkan, tompán hangzanak a vezényszavak: távolság, töltés, lövés. Fogy­tán a lőszer. De jő a lőszeroszlop. Két lőszer­kocsi. Elől világos sörényű sárgán egy fiatal hadnagy és az utat látja az ellenség is! Min­denki feszülten figyel. a hadnagy sárgája fi­cánkol. A levegő csak ugy zug. Az első gránát becsapódik az eggik lőszerkocsi mögött. De a kocsik lépésben haladnak tovább. A második gránát jobbról csapódik le. A harmadik balról. A negyedik megint az útra, a kocsi mögé. Nyugodt lépésben haladnak a kocsik tovább. A sárga ficánkol. Végre fedezék mögé jutot­tak. a hadnagy mosolyog: csak feltűnni nem szabad! Ha ügetve haladtunk volna, akkor az ellenség tudta volna a módját. De nem tudja. Egyet azonban tudjon meg: hasztalan küzköd­nek, mégis csak vissza kell vonuluiok. Lépés­ről-lépésre át kell bogy engedjék országukat. A muníció ki van rakva. A sárga megint ficánkol. Lépésben térnek vissza. Az ellensé­ges gránátok ismét üldözik őket. Amikor végre szerencsésen kikerültek a tiiz körletéből, hurrát kiáltottunk. Kötőzőhely a templomban. Ember ember mellett. A műtőasztalt az orvosok a sekres­tyében állították fel. Az oltár mögött azok fe­li üsznek, akik már az örök álmot alusszák. Nyilik az ajtó. Hordágyat hoznak. Valaki fek­szik rajta. Tágra meredt szemmel bámészko­dik maga körül. Olyan szemmel, amely min­dent át akar fogni, mindent magával akar \ inni. — Fiam, — mondja az orvos és megsimo­gatja a fejét. — Egy jókora adag morfiumot, akkor rendben leszek törzsorvos ur! — suttogja mo­solyogva a sebesült. A bal karját ós a jobb lá­j hát tépte le a gránát. Az orvos gyöngéden bólint. A sebesült nemsokára ott alszik a többi mellett az oltár mögött. Megint nyilik az ajtó. Hosszú, szőke utász zászlós lép be. Tetőtől talpig sáros. A lövész­árokból jön. Odalép az orvoshoz: — A bátyámat, a hadnagyot idehozták! Az oltár mögé vezetik. Némán, kissé sáp­padtan tér vissza. Köszönti az orvost és ijedt tekintettel távozik. ^ Eltelik egy óra. Ismét hoznak egy hord­ágyat. A zászlós fekszik rajta. Visszatértében egy gránát érte. — Látod bátyám, megyek utánad! És aztán vége. ' * • s* — Már semmi sem látható, — mondja a hadnagy a távcsőnél és leszáll a létráról. Be­esteledett. A franciák ez alkalom il gáztámadást kí­séreltek meg a Mort Honimé ellen. A 304. ma­gaslatnál heves tüzmeglepetés után egy áh: akartak tőlünk elragadni. Hasztalan fá zás. Most csend van. A fakó égen a Vénusz ragyog. * Kijelöljük a telefonőrséget. Kioktatás n fényjelzésekről. Vezetékipróbák. Azután előke­rülnek a szalmazsákok. A gyertyák kialusz­nak. Csak az egyik telefonasztalnál ég tovább. Ott ül az őr. Az óra ketyeg. Fent sisteregnek és dörögnek a gránátok. Á gerendázat megre­meg. Recsegés, 'fütyülés. A patkányok. A falgerendázat hasadékán keresztül hegyes, szürke fej kandikál ki. Kis, fekete szem csillog felém. Az orra szimatolva reszket. Ez az Anna, Nagy patkány, akkora, mint egy bolognai ülebecske. Amikor a fede­zékben nem hallszik más, mint alvó bajtár­saim szuszogása és hortyogása, Anna mindig meglátogat engem. Kidugja a fejét a hasadé­kon és rám bámészkodik. Gránát dörög felettünk. A fedezék meg­remeg. A patkányszem zavartalanul bámész­kodik rám. Szól a telefon: — Jelentés adandó a tüzérségi parancs­noknak: A. és C. ellenséges ütegek Béthincour­tot és a hozzá vezotő futóárkot lövik. Pillanatnyi csend. Gránátok dörögnek. Szól a telefon: Gusztáv és Emil ütegek vegyék rögtön tűz alá az ellenséges ütegeket, — Isten veled, Anna. most már nem érek rá. A bicskámmal feléje szurok; visszavonul. Parancsok hangzanak a távbeszélőben. Mo­zsárlövedékeink kígyókként sziszegnek fölöt­tünk. Az ellenséges tűz kezd szűnni. Előveszek egy könyvet. Már háromszor olvastam végig. De valamivel csak agyon kell ütni az időt. Az idővel sokkal keményebb harcot vivunk, mint az ellenséggel. Mikor néha este lefekszünk, azt gondoljuk, holnap itt lesz a béke. Holnap mindennek vége lesz és megint könnyű oipő o rójjuk a berlini aszfaltot és nem járunk pengő sarkantyúval. Ki az üzletébe megy, ki a szerkesztőségi asz­talához. — Aztán nyugtalanul forgunk szalma­zsákunkon és mikor dereng a hajnal, kezdődik a harc újból. Megint zörög mögöttem a fal. Anna ismét itt van. Megint rám mereszti a szemét. Ö, akit -ÍZ emberek annyit üldöztek, a béthincourti parasztok bizonyára sokszor állítottak neki csapdát, ő a legegyetleiicbb társuk a halálba vezető utunkou. Amikor a bajtársak alusznak, anikor az ember magánosan itt ül a gránátok ropogása és bömbölése között az ő zörgése az egyetlen, ami eszébe juttatja az embernek, hogy élet veszi körül. Ö adja a reményt, a feszíti az íjat, amelyen az ember gondolatait haza röpiti. ö önt az emberbe bátorságot. A víz, amely a tetőről csöpög, az óránk, ázázhatvannógy csöpp hull le három óra alatt. Őrszolgálatom véget ér. Bajtársam ásítoz­va. áll mellettem. — Mi újság?

Next

/
Thumbnails
Contents