Délmagyarország, 1916. május (5. évfolyam, 102-128. szám)

1916-05-21 / 119. szám

DiLStÁSTASOBSZÁ® Szeged, 1916. május 21. vágy a háborút, de szellemidéző erővel hivja elő sírjából az eltemetett békét. Még áll a harc mindenfelé. Igyekszünk a hitszegés évfordulóján az olasz nemzeti ünnepet elévenné, sajgón elevenné tenni. Fölfedte az esztendős háború a szavalók és sareolók harci képtelenségét. Könnyes szemekkel, elcsukló szóval panaszkodik már az olasz Béliái. . Felhányja cimboráinak, akik sárba tapossák pénzét, uzsora haszonra nyújtják a szón morzsáit és nem kérnek fölhalmozódó áruiból, felhányja nekik a régi szövetségesek vódelmes jóakaratát. A régiek példálózása szerint olyan az olasz, mint a hűtlen aszszony, aki kedvesének tanyáján hites férjének életére eszküsik. Nem valósult meg ellenségeink várakozása. Sokat tanácskoztak ellenünk, nagy zajjal-garral sürün gyűléseztek, de teljesedék rajtuk az irás igéje: (Ez 8,10) tanácsolkodjatok tanácslást, de váljék vizzé! Vitézeink sánca, ezredeink ércfaía megállította őket a hadi sétában s ma már a tiroli Móriból futamitotta meg őket. A váratlan gaztámadás idején nagy indításunk nyugalmas rendje, a bonyolult gyülekezés és felvonulás lebonyolítása, állásaink megszállása megkapó élemény volt: a fölényes szellemi erő szervező hatálmának eseményes érvényesülése. Amint ott termettünk kopár sziklán, állásokat hevenyésztünk, a hevenyészett állásokat védtük és pergőtüz ellenére kiépítettük, abban beigazult, hogy a hadsereg gépezetét eleven lélek mozgatja. Elevennek, életerősnek bi/onyult a hadsereg, elevennek, életerősnek az álladalom, amelyet véd. Magunkban hordjuk a győzelmet. Fokozva érezzük ezt e napokban, amikor támadó erőnk a hitszegő olasz vérében gázol, várbontó mozsaraink a sziklák Szédilő magasságainak hasadékaiból űzik el a hitványlelkü ellent, fokozva érezzük, amikor e hírek hallatára a legkisebb kunyhóban is érezzük a világvégzet szárnycsapását. Mindnyájan részt veszünk már a harcban, kinyílt csatában, várharcban,^ostromban, ki gazdasági, vagyoni tornában. És mégis elevenül a békevágy. Már a béketagadó, hivalgó tunnansó államférfiak beszédeiben is felismerszik nyoma. Elmozdította London azt a vezérembert, aki a közbülső hatalmakat foldaraboló, világosztó balgák legbalgábbja volt. Nicolson, a pánszláv politika nálunk is évekig fondorkodott angol majmofója, aki akonzulokból kémeket izgatókat, összeesküvőket, sajtóvásárló, népmérgező lázitókat nevelt, elejtetett. Ellenségeink kormányzó elemeinek sorában ez a legjelentősebb változás, a béketárgyalások előfeltétele, talán a békevágynak nyilvánulása. Mi bennünk él a békevágy. Jeles nyelvbuvárunk szerint a béke nem a békóval, kötéssel van gyökérbeli atyafiságban, hanem a rokon ozmán s mongol nyelvek ama szavával, amely erőt, bajnokot, bajvívót jelent. Erőből fakad a béke, a maradandó béke. Hatalmas, világraszóló erőfeszítésünk, bajvivásunk eredménye lesz erőnk megismerése. Erőnk elismerésének következése lesz a béke. Ezért mondja az irás: Isten erőt, hatalmat ád népének s azután: Isten megáldja népét békével. Valamikor az iskolás békenapon azt hittük, hogy a művelődés közössége hatékonyabb erő mint az érdekek ellentéte. Most megtanultuk, hogy béke csak ott van, ahol az erő lakik, a békevédő erő hatalma, rettegett hatalma. A nemzeti határvédő, békevédő erő beigazolása a lét kérdésének igenlő válasza. Minden igyekvés erre irányul: ez az igazi nemzeti föladat. Minden egyéb csak ennek előkészítése. A hosszú béke megtévesztett bennünket, a hosszú béke, amely a felszabadult erőknek más foglalkozást is engedélyezett, mint a tényleges fegyverszolgálatot. A tudós, az iró, az iparos, kereskedő, földmives csak állandó szabadságon van béke idején, nem hadmentes sorban. A béke az epizód, a pauza, a szünet, a háború az izgalmas cselekvés, a döntő dráma folyása. Közeiben legördül a függöny e akkor megindul a rendezők sürgő munkája — a béke cselekvései. A háború szüneteiben él a béke : megpihen az ország. A háború a népek iskolájának vizsgálata, a béke a szünetnek pihenése. Es felébredt bennünk a pihenés óhaja, a szünet reménye, felébredt a békevágy, sóvárgó békevágy. A honfoglalásra következett, a szent földön a'/ az idő, amelyről három szóval számol ke a szent történet: (Józsue 11., 23., 14., 15.) megpihent, lecsendesült a föld a háborútól. A bókevágy sugalló eszméjéből születik a béke, a csirakelés, növekvés, kalász sodás, virágzás, érlolődés békéje. Sok mezőt letarolt a háború. Kihajt újra a letarolt avar. Az irtásos tulparti népkert hernyókopasztotta tölgyein fakad a másodlomb: fakad mára béke lombja a háboruperzselte ágakon. Érzik már a harci legyőzotés hatása ellenségeinken. A békés meggyőződósüek újból megjelennek és a római-utca nem kövezi már meg a béke érlelőit. Legyőzi a béke a háborút a próféta igéje szerint: -„Kiirtom a hadiszekeret Efraitnból, a harci mént Jeruzsálemből és kiirtatik a háború számszeríjjá és a béke szól a népekhez; uralma tengertől tengerig terjed, az Eufrattól a föld perémieg." Nem halljuk még a bókének szavát; nem teljesült még az irás mai vezérigóje és békességet adok az országnak, de él már a békevágy, amely legyőzi a háborút. Vértől gőzöl, tűztől füstölög még a föld, de akarattá erősbül már a békevágy, sugalló erővé, közhangulattá szilárdul, és a békének szülője lesz; Nem lomha, lapos egyformaság békéjét szüli, hanem vállvető erőfeszítés, verejtékes vesződés, életnövelő, kedvfokozó föllendülés korát. Termelő munka bókéjére ébredünk, amely korlátot szab a tengernek, hegyhátakat legyőzve összeköt folyamokat, óceánokat, a pusztán tavat varázsol, rétet száraszt, lápot szikkaszt, sivatagot öntöz, sivó homokot megköt, holt szikföldet elevenít. Termelő munka bókéjére ébredünk-, amely a bérc ölén utat váj, örök jégen irányt hasit, homoktengerre ikersin bókóit rakja ós bérc ölén és jégmezőn és homoktengeren és óceánon át árut gördit, utast röpit: összeköti az emberség széttépett szálait, visszahelyezi alapzatukra az emberiesség ledöntött szobrait, érvényre juttatja tudásban, művészetben, erkölcsben az emberiség sárba taposott eszméit. Amen. aEaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa<iasaaaa*aaaaaa. A magyar állam nem áldozatot, hanem busás kamat ellenében kölcsönt kér polgáraitól. Jegyezzünk a negyedik hadikölesönre Apró történetek. — Régi Idők emlékei. A (hajdani újságíró gárdának egyik igfem talentumos és vidám kedélyű tagj!a volt Csoór Gáspár, aki a Liposey Ádáüi iskolájában nevelkedett. .Mólkára hajló, apró bolhám cs'iinytevé&ekre mindig kapható ujságiró volt, aki egyik cikkében még Bismarckot is megfenyegette, inván, íliogy igy meg ugy, jó lesz, lua a Viaskancellár vigyáz arra a (három szál lmjára! Szépirodalommal is foglalkozott ós humoros rajzait és novelláit kötetbe foglalva, Az én falum cim lataitt ki is adta. A köteteit az itteni társadalom egyik ivezető férfiániak ajánlotta, abban a hiszemben, Ihogy ia megtisztelt férfiú honorálni (fogja a dedikálást, ígéret is tétetett, hogy aranyórát kap az iró a megtisztelt férfiútól. Az idő .telt, az aranyóra azonban váratott magára és Gsoór Gáspárniajk a városiháza toronyórájára kellett tekinteni, ha meg alkarba tudná, ihogy hány óra. A kötet megjelenése után jó időre, amikor Csoór máilátta, hogy az ígéret nem viliik valóra, tárcát irt a lapjába és elmondta benne egy olyan iró históriáját, aki költétet adott ki, a társadalom egyik támaszának ajánlotta, aki a dedikációért aranyórát ágért, de az aranyórából napóra lett, ezt kapott ugyanis az iró a nem éppen bőkezű mecénástól. A tárcát deliciávat olvasta a közönség, a beavatottak nagyokat mulattak rajta, a mecénás meg elértette a célzást ős a tárca megjelenése után iszóp bársony tokban az irónak zsebórát küldött, amelyet azonban a zálogosok a legjobb akarat mellett sem értékelhették aranyórának ... * Csoór Gáspár nem csak jó, vérbeli ujságiró volt, ilxanem jó kolléga is. A kartársi együttérzés ki volt fejlődve benne és ha elseje után maradt még pénze, szívesen megosztoíja kollegáival. (Erre azonban gyakran nem kínálkozott alkalom.) Abban az időben, hogy Szegeden ujsiágiröpködött, érkezett Szegedre néhai jó Thury Zoltán is, a kiváló iró, akinek a tehetségén kivi.il mind Összes egy ezüst keretű pápaszeme volt. Thury Zoltáu, noha takarékosan élt, nem tudott kijönni a sovány fizetéséből. Nem volt má's háttina, mint kiadni azt a bizonyos irodalmi (folyóiratot, amelynek a polgári életben váltó a neve. Thury kiállitat,t egy váltóit száz 'forintról, mint (elfogadó aláirta annak rendje és módja szerint és fölkereste Csoór Gáspárt, hogy a váltót látná el nagybecsű aláírásával. Thury aggódó reménykedéssel vártja Csoór válaszát, aki fogta a váltóit, nyombau aláirta és átadta Thurynak, mondván, hogy szívesen áll szolgálatára. Thury a váltót benyújtotta, nem fogadták el, amiről panaszos hangon értesitettle Csoónt, aki csík annyit mondott: — Én, kollega ur, mégitettenT a kötelességemet, Hogy szívesen tettem, mi sem igazoílja jobban, minthogy a váltó négy sarkát elláttam nagybecsű aláírásommal.., ÓS ISEFélBÖ mindennemű bútorokat, antik és mütárgyakat(régiségek) fegyvereket és :-: zálogcédulákat. :-: Winkler S., Szeged, Mikszáth Mm-m 6.