Délmagyarország, 1916. május (5. évfolyam, 102-128. szám)

1916-05-19 / 117. szám

Szeged, 1916. május 19, * "1 DÉLMAGYABÖltm^ 5 Moraht őrnagy délfíroli harcainkról. Berlin, május 17. Egy idő óta AusztriaMagyarországnak Olaszország elleni karca élénkebbé vált és nemi lehetetten, ihogy, Iha a sikerek tartósabbak lesznek, arról lehessen beszélni, Ihogy az egy év óta tartó háború imost uj •stádiumba lépett. Míg az olaszok hadvezetése ra front bizonytalan végigtapogatásába ment át, az osztrák-magyar hadcsoportok vállalkozásai határozottságra vallanak.'Május elején szövetségeseink csapatai a Monté San Miéhele 'északi lejtőjén hatálmukba kerítettek egy ellenséges támaszpontot és már akkor kezdődött a tiroli keleti fronton Riva körül élénkebb tüzérségi harc. A többi frontokon, igy a karintiain is, fokozódott a tüzérség tevékenysége, amint azt május 10-én olvashattuk. A Dolomitok szakaszán Peutel-kő és iBuch-kő között is bebizonyította a Velünk szövetséges tüzérség, mily nagy számmal és mily erőteljesen képes fellépni. Mig tehát május 13., 14. és 15-én az olaszok, — talán felismerve a készülő osztrák-magyar támadásokat, — a Monté San Midbelen és a doberdói fensikon támadásokra szedelőzködtek össze, amelyek súlyos veszteségekkel jártak rájuk nézve, azalatt több szakaszon egyidejűleg a leghevesebb tüzérségi harcok fejlődtek ki és a tengerparti harcvonal gyuponfcjain szövetségeseink gyalogsága benyomult az olasz árkokba. igy San Mártiimtól nyugatra és a tolmeini hídfőtől északra. A 'legfontosabb Ihirt azonban a május 15-iki vezérkari -jelentés Ihozta meg. A Sugana-völgytől délre, azután a vielgereutbi fensikon, az Etsclhtől keletre és Ro-v-erótól délre, az Etsch melltett, az osztráik-magyálhadsereg támadásba ment át. Az előrebocsáíott tüzérségi tűz hatása az ellenséges állá-, sokat megérlelte! a rolharnozásra. Ez a front mögötti nagyfokú készültség mellett tanúskodik, ahol' lelhető volt a -támadó -eszközöket az oifaszóR-tó-l észrevétlenül összegyűjteni és a frontra dobni. Az ellenség első állása szövetségeseink kezén van. Aki a Déltirolban való hadvezetést helyesen tudja értékelni, az jelentős sikernek fogja ezt tartani. Külsö-leg mutatja ezt, tekintetbe véve a heggyel borított terepet, a foglyok nagy -száma, 65 tiszt és több mint 2500 ember. Hogy egyidejűleg 11 gépfegyver és 7 ágyú is volt zsákmányolható, ez a tüzérségi támadó cselekvés gy-ors és fölényes erejére mutat. Bátor szövetségeseinkkel együtt -örvendezünk e -siker fölött. Egyúttal emlékeztetünk -arra, liogy egy évvel ezelőtt megjelentek a Stampában azok a -területi engedmény-ajánlatok, amelyeikre Ausztria-Magyarország -a béke 'érdekében kész volt. Át akarta -engedni az egész Trentinoteriiletet, az Isonzó-vidéket Gradiskával, Trieszt nagyfokú au-tonómiát (kapott volna, Ausztria-Magyarország lemondott volna Olaszország -javára Délalbániában való érdekeltségéről és belenyugodott volna Vallonénak az olaszok által váló birtokba vételébe. 'Most csak dicsérhetjük Olaszország el-vakul-tságát, amellydi ezeket az ajánlatokat visszautasította. Ausztria-Magyarország tekintélyének a világ előtt nem telhetett -ennél nagyobb szolgálatot Olaszország. Orosz haditudósító elismerése a rjénjetekrői. — Jrtegfigyelések az orosz front mögött. — Samailov Vladimír, a Birsejiva Vjedomoszti harctéri tudósítója tollából adjuk a következő érdekes képeket : — Ott, ahol tavaly a visszavonulás súlyos sorsa nehezedett ránk Molodecsnónál, a hol a véres szeptemberi napokban a halál szántotta fel a Vilejka parti mezőnyeit, újból kitört a küzdelem. Alig, hogy meghallottam a messze távolból az ütegek első dörgő üdvözlését, Minszkből útra keltem Mőlodecsnohoz. A menetoszlopok vógeszakadatlan hömpölyögtek a front felé. Aki látta, mint vonulnak a katonaezrek, az élelemhalmok, az ágyuk és lövedékek arzenáljai a cél felé, bizonyára érezte, hogy az orosz katonai hatalom forrása nem apadt ki. Molodecsnóba szakadatlanul dörögtek az ágyuk. Mindez a dörgés azonban a győzelem reményének a visszhangját keltette a sziveinkben. A vonatok előrekusztak. Lassan, nehézkesen. Egyik vonatról a másikra kellett sietnem, majd várni és várni, mig végre Minszkből való elutazásom utáni harmadnap S. állomásra értem. Itt megkíséreltem az elülső állomásokra jutni. Az odavezető ut nem sok örvendetest nyújtott: itt találkoztam első sebesültjeinkkel, a tavaszi háború első fecskéivel. A front még körülbelül tizennyolc versztnyiro volt és az ágyúzás tompa morgása mégis szünet nélkül hallható. Mindenütt figyelmeztető feliratok: „Óvakodjatok a kémektől!« vagy „Ne feledkezzetek meg róla, hogy az ellenség kihallgathatja beszédeteket!" De mit basznál minden hallgatásra intő figyelmeztetés, mikor a csordultig telt sziv beszélni késztet ? Ha a remény a kívánságot valósággá változtatja ? A legkedvezőbb hirek szálltak elébünk: három sor lövészárkot foglaltunk el, — hírlett, — sőt már Szvjenzanit bombázzuk. Ugyanazt a Szvjenzanit, amely az ellenségnek tavaly kitörő kapuul szolgált merész előretörésénél. Azonban két nappal későbben meg kellett róla győződnöm, hogy a kivívott győzelmeket hirdető hirek erősen túlzottak voltak. Mindazáltal az a néze em, hogy ábrándképeinknek ezek a túlzásai és nagyításai, a távcsőnek sikerekre való beigazitása, jó hatású. Mert, ha a siker még ma nem is a mienk, egyszer mégis csak megjő a napja. Nem szabad, nem lehet máskép : a siker kell, hogy a mienk legyen, mivel annyi szenvedéllyel kívánjuk s jöttét. A meggyőződés erejével valamit kívánni: záloga a kívánság teljesedésének és a győzelembe vetett hit: záloga magának a győzelemnek. Egy német fogolytól, fiatal felsősziléziai bányásztól kérdezték: — Mennyi kenyeret kaptok naponta? — Másfél fontot. — Hust, konzervet és kávét is'? — Elegendőt. Hirtelen elmosolyodott, rángatta a vállát és igy szólt: — Hasztalan. — Mi hasztalan'? — kérdezte a kapitány. — Ha arra számíttok, hogy ezzel győztök le bennünket, hogy kifogynak az élelmiszereink. Tévedtek. A német hadsereg jól el van látva. Az éhenhalás egyetlenegy esete sem fordult még elő Nemetországban, vagy még csak élelmiszer hiányának oly mértéke is, hogy az éhínség észrevehetővé vált volna. És ilven eset nem is fog előfordulni. És a német katonának ez a meggyőződése szent volt. Mondhatom, hogy " ez a nyilatkozata valami olyan váratlan volt nekünk, hogy egy percig tökéletesen meg voltunk zavarodva. Fontos tehát, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy az ellenség ellenálló erejét lebecsüljük. A német csapatok kinézcse kitűnő és katonai szellemükön egyáltalán nem vehető észre a gyöngeség vagy engedékenység egy jele is. Erős és reményteljes ellenséggel állunk szemben. Azért távolról se higyjük, hogy az ellenség gyors és döntő szétzúzása lehetséges. Vastürelem legyen a páncélunk és legyünk rá elszánva, hogy felszabadításunkért a legsúlyosabb áldozatokat is meghozzuk. Hol teremnek a mi reményeink? Hol nőnek oly buján tenyésző túlzásaink és a győzelem virágai ? Itt — egy szállítmány súlyosan sebesült. Kétkerekű kocsik és szélestalpu szánok szomorú libasora. Holtsápadt arcok, szétroncsolt testek, bekötözött fejek, kezek, lábak. Az eső részvét nélkül csapkod le rájuk. Az utat piszok és kő lepi. A jármüvek ide-oda ingadoznak és majd kirázzák a haldoklók lelkét. Egy hang, egy sóhaj, egy jajszó sem hallik. A háború szenvedéseinek a karavánja. Most elérik a vasúti állomást e néma vértanuk. Rögtön körülveszik és májd megölik őket kérdezősködéseikkel. A vértelen ajkok szétnyílnak, és tűzben égő szemmel mesélnek. Miről? A sikerről, a győzelemről, reménységeiket és óhajaikat, amelyeket magukban hordanak, amelyekért szenvednek és amelyekért talán életüket ís oda kell adniok, átültetik most másokra. Beleoltják a többiekbe, testvéreikbe is a győzelembe veteit reményüket. Ezek a sebboritotta hősők azok, akik a győzelemről való túlhajtott ábrándképeik atmoszféráját árasztják maguk körül. Ts . .'. falucskába érek. Akadhat-e itt valami figyelemre méltó ? kérdem magamtól. Mindenütt reménytelen szegénység és minden át nem lyukgatott kunyhófedél — csoda. — Jöjjön, mondja a biró, nézze meg a templomunkat. Ts . . . falucska közvetlenül a vonalaink mögött fekszik. Az ágyúdörgés akkora, hogy társalgás alig lehetséges. A falun keresztül vonult a háború minden borzalma. Léghajók, repülőgépek ráütötték vasbélyegüket. Sok szétrombolt ház, a falu tépett bunda, amelyben moly tanyázik. A lakoságból alig néhányan maradtak. — Látja-e a kupolát? kérdi a legidősebb. Nem látok semmit. Csak egy fenyőgalyakkal borított dombot. Még száz lépés és kezdek tudni megkülönböztetni. Amit a vezetőm kupolának nevezett, a földtől alig kikandikálni képes fatorony kereszttel a csúcsán. Templom, aminőt még soha nem láttam. Moszkvában, de még Rómában sincs ilyen. A templom hajója be van ásva a földbe. A homlokzat — ha szabad annak neveznem — fából készült. Sziklatömbökhöz támaszkodik, amelyeket ciklopok gördítettek ide. A legérdekesebb e templomon a harangtorony: A bejárat fölött két faoszlop, azon keresztül egy harántgerenda s azon két rézmozsár lóg. Igazi hadi harangok. A falucska egész környékéről már rég elvittek minden harangot a birodalom belsejébe. Most ennek a két szegényes cukortörő mozsárnak a feladata az embereket Istenre emlékeztetni. Kiáltásunkra a domboldalba nyíló kis ajtóban megjelenik a templom őre, egy hoszszu szakállas, nehézkes katona, tipikus orosz honvéd. Levesszük a sapkánkat és belépünk a templomba. Uj világ. Távol az élet viharzásától, a háború vad tombolásától. Ebbe a néma ünnepiességbe nem hatol az ágyuk zaja. Padlója fehér homok, falai természetes szinü fenyőtörzsek. A templom egész belső disze fehér nyírfából készült. Az ikonostas (szentek fala,, a szentek képeivel, amely elválasztja a hajót a szentélytől) barátságosan világos. A szentképek száma csekély, mind harcos katonák müvei. A képek' alatt álló gyertyatartók : tábori palackok. Igazi katakomba ez a templom. Olyan, aminőben az első keresztények gyülekeztek isteni tiszteletre és én azt hiszem, hogy azok az emberek, akik tudnak imádkozni, az egész világon nem találnának imáik elvégzésére ennél jobb helyet.