Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1916-04-12 / 86. szám

10 déuímagyaroííszág Szegjed, 1916. április 8. A szegedi honvédek hősi harcai. Egyszerre tüntettek ki egy egész századot. A folyó év elején lefolyt nagy harcokról, amelyeket az oroszok [inditottalk, főhadiszállásunk jelentése is ugy emlékezett meg, liogy az ellenség részéről óriási emberanyag és .muníció pazarlásval indultak meg. Egy kartársam és néhány ismerősöm Írásaiból közlök részleteiket, még pediig nem azért, hogy harcokat irjalk le, mert hiszen az inkább szemlélő tollára való, hanem azjért, mert ezeknél a harcoknál lefolyt események bevilágítanak a magyar honvéd lelkivilágába és világosan megokolják .azt, hogy miért nem lehet honvédéin'ket legyőzni, ihogy miért nem bir velük szemben eredményt felmutatni még az orosz túlerő sem. Vagylis a legnagyobb erőfeszítés is csak abban akadályozza meg őket, 'hogy még tovább is előre 'haladjanak, de őket megverni egyáltalán nem lehet, ha pedig győzni lehet, akkor győznek mindenáron. Ennek fényes tanújelét szolgáltatták a hires toporoutz—raranczei csatákban a szegedi honvedek. Január 3-án érte tetőfokát az oroszok rettenetes erőfeszítése, hogy frontunkat keresztültörjék, de az 51. honvédhadosztály, mely eddig is olyan fényesen harcolt, akkor, mikor az irtózatos tüz miatt a front .már-már inogni kezdett, ismét helyt állott, a szegedi honvédek az orosz előretörést visszaverték és állásaikat sziklaszilárdan megtartották. Ekkor történt, hogy Borza Pál, tartalékos honvédfőhadnag.y, aki csendes polgári életében a szegedi vasúti leszámoló hivatal elismert, kiváló hivatalnoka, századával első sorban járult hozzá, hogy a többi honvédszázadokikai karöltve az oroszt visszaverhették. Bátor, sikeres és hős működéséért a már korábban birt Signum Laudis fellé Borza a hadidiszitmén,ye|s III. osztályú érdemkeresztet kapta, azonkívül minden honvédé egytöl-egyig szintén kitüntetést kapott. Maga a hadsereg-parancsnok elismeréskópen levette a sapkáját és azt lengetve, elragadó szavakkal dicsőitette a magyat honvédeket. Borzát ez alkalommal egy gránát légnyomása ugy a földhöz vágta, hogy eszméletlenül találták meg és ő másnap mégsem volt vigasztalható, hogy elváljon a századától, még ha rövid időre is. Annak jellemzésére pedig, hogy micsoda összetartó erő, kötelességérzet és bajtársi szeretet vezérli a magyar honvédet győzelemről-győzelemre és milyen értékes tulajdonságok teszik a magyar honvédséget híressé, közlöm Borza Pál hozzám intézett levelét, melyet mint volt honvédtiszt örvendve fogom honvédemiéikeim közzé tenni: — Kedves Főnök Ur! Az első .között mindig az első volt, aki érdeklődött létem felől, elsőnek üdvözölt a múltkor is, most is kitüntetésemet illetőleg, őszintén szólva, jol esik a megemlékezés: örömünnepein volt tegnap is, Klein zászlósom megkapta az aranyat. Büszke vagyok századomra: egyszerre minden tisztem és legénységem mellén ott a vitézség látható jelképe! Hogy mit érzek én, amikor tekintetem átvillan századomon, azt leirni nem, százszor nem, csak érezni lehet. Én is megkaptam a kii tüntetésemet meg, — meg a III. oszt. katonai érdemkeresztet. Én nem kitüntetésekért harcolok, — nálam, nekünk csak egy szentségünk van, csak egy — szentelt hazánk szent göröngye — én hős sohasem voltam, én csak kötelességemet teljesítettem; becsülettel mindenha. A közel jövőben leendő viszontlátás reményében üdvözli híve: harctér, 1916. ápr. 2. Borza Pál főhadnagy. A napokban Vészi szakaszvezető, aki szabadságra jött haza, beszélt arról, hogy a szegedi honvédek hogyan verekedtek és milyen ragaszkodással vannak parancsnokaik iránt, akiknek központjában áll Borza, aki a napokban jön szintén szabadságra. Hiszen olyan nagyon várja felesége ós kis leánya a kuruc papát, aki minta-ember mint hivatalnok és mint honvéd egyaránt. Zehntbauer János. cApró harcféri történetek. * (Szabadságolt, katonáktól szedtem össze ttz alábbi jóízű történeteket, bizonyságául annak, hogy hős fiánk a fronton, a legnagyobb nrrgpröbáItatások közepette sem vesztik el Istentől adományozott jó kedélyükét és humorukat. (A búvár.) Csamangó Pétör az Alföldből került a haditengerészethez és (itt a buvárosztagba osztották be. Jó tüdejü, ép fogn gyerek volt. birta volna is a „mestörségöt", de hát ép az első fontos gyakorlatnál ütött he a, baj, még pediig a földmivelő természetrajzába vágó ok miatt. Az elméleti gyakorin tokon ináir rég tul voltak s ( sniuangó Pétör azon a ponton állott, hogy a tengeriné.ly titkaival megismérkedjék; — a sorhajóhadnagy már magyarázta is a felöltöztetett Pétör nek: — Nézd, fiam, most a fejedre fogjuk tenni a búvár-sisakot és abban a pillanatban a légszivattyúk utján levegőhöz jutsz. Leeresztünk a tengerbe, ott az ebü'lyesztett vasdorongot tiz lépéssel előbbre viszed. 'Mikor ezt elvégezted, meghúzod' a vészzsinórt és mi a felszínre fogunk hozni. (Azonban,,-ha a reád hizott feladatot valami előre nem látott ok miatt, nem bírnád elvégezni, teszem azt veszély fenyeget, vagy kevés levegőt kapsz, akkor is a vész-zsinórt veszed igénybe és mi rögtön felhúzunk. Csamanigó Pétör ezekkel a jó tanácsokkal szállott le a hullámok közé. Alig volt .azonban lenn öt percig, megszólal a vészjelző és a következő pereben a mi Péterünket már meg is szabadították a sisaktól. — No fiam, mii baj ? — kérdi a hadnagy. Milyen veszély fenyegetett? Vagy tán 'már elvégezted a reád bízottakat? — Félig-meddig elvégeztem volna, — szól Csamangó bosszúsan — csak, hát, hát, instálom, mégsem néköm valló mesterség ez.... — Miért ? — kérdi a hadnagy. — Hát csak azért, mert séhogysem megy odalenn a munka .... Nem tudok a markomba köpni (Ez a másik eset szintén az emberek természetrajzára 'jellemző és szól lkát zi-iidó honvédról, akik egymás mellett menetelnek Oroszlengyelország csonttá fagyott országútján. Órák hosszáig mennék már, egyik sem szól egy szót sem. Végre az egyik megszólal: — Te, Radó, miért nem szólsz már valamit? — Ugyan hagyj 'békét, — felel a megszólított, -csak nem kívánod, hogy ebben az átkozott hidegben kivegyem a kezemet zsebemből * (A papigály.) Szól' pedig ez arról a papagályról, mélyet egy százados a megszállott tartományok egyik elhagyott házában talált és a szállására, küldött azzal az utasítással hogy adják át a puccerjának, aki egyúttal az „udvari szakács" 'büszke óimét is viselte. Eddig rendben is lett -volna a dolog. A bal) csak ebéd közben ütött be, még pedig akkor, mikor a százados — ép a ropogós, pirosra sült szárnyasnál tartván — dühösen csapja le kését és a „szakácsot" hivatja: — Te, János, 'micsoda kén csirkét sütöttél te li (kein? Még a kardom se fog rajta. — Jelentem alásan, kapitány urnák, én csak azt a .csirkét sütöttem meg, amit délelőtt küldeni tetszett... — Te rinocérosz, — hiszen az nem csirke volt, hanem egy papagály. 'Egy olyan madár, amelyik ugy beszél, mint egy ember... különben is nem azért küldtem haza, begy megsüi-d, te teve! — Papagály? Beszél, mint az ember?... — hebeg értelmetlentől János, — Hát akkor miért nem szólt! ... (y. d.) saBaaaaaaaBaaaaBaBaBBaaaaaBaBaaaaBRRBBaBRasaBRaae** A fenyegetett Anglia. Növekvő veszedelem a hajótér-hidny miatt. Berlin, április 11. A Sunday Times egyik legutóbbi száma intervjut közöl iR. P. HoüSton-nal, egy tekintélyes liverpooli hajótulaidonössal, aki husz év óta, mint Liverpool képviselője, a parlament tagija. Az intervűunak ez a cime: Növekvő veszedelem; nyugtalanító hajótér-hiány; az élelmiszerbevitet veszedelme. — A Zeppelin-támadások — mondta a megkérdezett képviselő — amelyek katonailag jelentéktelenek és: céljuk a nép terrorizálás-a, semmit sem jelentenek a buvárhajótámadásokkal szemben, ainelv támadások állandóan növelik a hajótérhiány veszedelmét. Egy Zeppelin-támadás következményét Például kéztöréssel lelhet összehasonlítani, a melyet mindenki észrevesz. A hajótérhiány azonban olyan betegség, mint a minő a rák, vagy a tüdővész, amelyet nem mindenki ismer fel rögtön, de amely feltétlenül halált okoz. Vájjon valóban ismeri-e a közönség a helyzet komolyságát, amelyben most élünk? Élelmiszerszáliitásunk 35—50 százaléka most semleges hajókon történik. Tudják-ehogy ez mit jelent? 'Ha ez az arány még nő" vekedmi fog — és (kétségtelenül állandóan növekszik — akkor teljes függőségbe jutunk a semleges államokhoz, amelyek bármikor azzal fenyegethetnek meg bennünket, hogy meg szüntetik a szállítást, ha nem kötünk békétAkkor azután imár nem arról lesz szó, hogv' milyen áron tudunk kenyeret vásárolni, hanem arról, hogy bármilyen áron egyáltalán tudunk-e még kenyeret kapni. A német büvánhajóharcról teljesen hamis a fölfogás. Ennek a célja nem csak az, hogy ijedtségé kelthet, sőt inkább messziretekintő politikáról van szó, amely a világ hajóteret akarja csökkenteni, nemcsak azért, hogy ezzel bennünket a blokád és kiéheztetés állapotába juttasson, hanem azért is, hogy a há'bor'1 befejeztével elegendő és valószínűtlen tid' súlyban levő kereskedelmi flottával isiimé* megkezdhető legyen a harc a tengeren val° kereskedelmi uralomért.