Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1916-04-01 / 77. szám

Szeged 1916. április 1. DÉLMAGYARORSZÁG 3 A kiéheztetés háborúja. — Persius L., német tengerészkapitány cikke a Berliner Tageblattból. — Malancourtfól Verdunig tizennyolc kilométer és négy erős védelmi vonal. Genf, március 30. Az Agence Havas az Avocourt és Béfhincourt közt lefolyt harcokhoz kiegészítésképpen közli: A néimet támadó oszlopok a lövedékektől felszántott terepen a francia gyalogság és tábori tüzérség erős ellenállására találtak. A németek célja kétségtelenül Malancourt falu volt, a melynek a 'magaslatait megszállva tartják. A Havas-jelentés azon reményét juttatja kifejezésre, hogy az áldozatkész francia csapatok ott meg fogják állani a helyüket, de a legrosszabb esetben is az ellenségnek a Verdimbe vezető tizennyolc kilométeres uton még négy erős védelmi vonalat kell elfoglalnia, mig Verdimbe jut. A román hadsereg uj vezérkari főnöke. Bukarest, március 31. Megerősítik azt a hirt, hogy Kriszteszku tábornokot, a vezérkari főnök helyettesét április 1-én (az ónaptár szerint) a hadsereg vezérkari főnökévé nevezik ki Zottu tábornok helyébe, a kit hivatalból a nyugállományba helyeztek. Kriszteszku helyébe Stratileszku tábornokot nevezik ki a vezérkar helyettes főnökévé. Támadás az olasz hadvezetőség ellen Lugano, március 31. A „Secolo" kritizálja az olasz hadvezetőséget, amely nem gondoskodott arról, hogy a front mögött idejekorán ott legyenek a kellő tartalékok. Olaszországnak alig volt a harcmezőn katonája és egyes zászlóaljakkal kellett fölvenni az ellenséggel szemben a harcot. Sok már elfoglalt pozíciót kellett föladni, mert a katonák ki voltak merülve és nem volt fölváltás. utánad, Szera; a Ikezed kezembe fogva, ikéz a kézben! megyünk] a cél felé. Őszintén, az életet és nem szerelmi hazugságokat kívánón haladunk egymás mellett és egymást támogatva — igen. Szera, mi ketten ugy ütköztünk össze, hogy lehullott rólunk minden/ hazug lepel, — mi ketten ugy ütköztünk össze, hogy az összeütközésben megláttuk, felismertük a oéU és egymás erejét átvéve, iegyimjáslhoz simulva, egy irányban haladunk tovább. Szera, Szera, látod, kellett ez az összeütközés, Szerám, mi ketten a szegény napok szegényei vagyunk és gazdag koldusok, akik ezeken a szegény napokon szerezték a gazdagságúikat, amig mások földi kintesek után futottak, amelylyel elvonhatták figyelmüket a fájdalom óráinak kínzó kérdéseiről. A balgák talán sohasem tudják meg, hogy ezeken a szegény napokon, a kinzó kérdések kutatásán, a tépelődésdken épül fel a boldogság, az élet igazi értéke: a megismerés. Szera, Szera, aki elérkeztem a megismeréshez, már nem szeretlek szerelemmel; már vége a szerelmi kindknak és gyötrelmeknek. Nem, nem szeretlek szerelemmel csak kívánlak még, — a 'testem kívánja a te testedet, de oly boldog vágyók, hogy együtt .mehetünk tovább a megismerés utján. — olyam boldog vagyok, Szera, liogy nem fér hozzám az élet egyetlen hazugsága sem, hogy ember lettem, hogy megtaláltam a legnagyobb gazdagságát a szegény napokon és rátaláltam a boldogság forrására — önmagamban! Olyan jó ebben a magasságban, Szera, —: olyan, olyan boldog vagyok Szera! Sípos Iván. Csaknem husz hónap óta vart Nié'mefország a világtengerek szabad használatától elvágva. Nemzetgazdászaink meglehetős egyértelműséggel mondották ki, ihogy egy tulhatalmas tengeri állammal való háború esetére tengerentúli bevitel nélkül csak mintegy kétharmad esztendeig lehetnénk meg. Az események azonban rácáfoltak erre. Igaz, hogy némely tekintetben korlátokat kellett magunk elé szabnunk, hogy némely fényűző élelmezési cikkről le kellett mondanunk és arra kényszerültünk, hogy mindennapi kenyerünkért magasabb, részben sokkal magasabb árt kell fizetnünk, azonban kétségtelen, hogy élelmezésünknek a legközelebbi időben várható jobb szervezése révén még nagyon sokat fogunk elérni, hogy a nép széles rétegeinek a megélhetésén könnyitsünk. Arra pedig, hogy attól kelljen tartanunk, hogy a kiéheztetés kényszeritsen bennünket békekötésre, alig van okunk. A „Morning Post" a háború mérlegéről szóló cikkében beismeri, hogv Németország harci kiválósága mellett gazdasági ellenálló képessége és hadseregének győzeletnakarása mellett az egész nemzetben megvan a végletekig való kitartás erős akarata. Fájdalommal fűzi ehez, hogv az angol flotta miben sem járulhatott hozzá lényegesen gazdasági legyőzetésünkhöz s semmiben sem tudta előmozditani a szárazföldi harctereken végbemenő eseményéket. A tény az, hogy a brit flotta körülbelül kimentette a maga eszközeit. Az angol flottára épített remények scuf kudarcot vallottak. Azt a vakmerőséget ugyan megkockáztathatja a flotta, hogy vizeinken oiffenzivát kezdjen, de, eltekintve a nagyon is kérdéses sikertől, elérnének-e ezzel a kétségbeesett kísérlettel valami valóságos hasznot? Carl Loreburn 1913-ban megjelent müvében, a „Captura at sea"-ban (Magántulajdon a tengeri háborúban) helyesen látta előre a mai viszonyokat. Ezeket irta: — A mai időkben nehéz egy népnek a segédesziközeit kimeríteni, mert a szállítások könnyűsége mellett a föld minden terménye és a világ minden gyártmányt hasonlíthatatlanul számosabb és sokkal kényelmesebben nélkülözhető, mint azelőtt. A fennálló tengeri jog mellett azonkívül alig lehetséges Németország összes tengerpartjait és kikötőit hatásosan elzárni, mivel nem tudunk annyi hajót nélkülözni, amennyi ehhez szükséges, hacsak más háborús feladatokat nem akarunk elhanyagolni. Ezek az állitások teljesen ráillenek a mai helyzetre, ha tekintetbe vesszük a német flotta erejét és a német tudomány találékonyságát a póttápszerek terén. Nem szabad azonban elhallgatnunk, hogy a brit flotta csendes tevékenysége dacára is gazdaságilag súlyos kdrokut okozott nekünk és hogy nem könnyű szívvel gondolunk nagy kereskedelmi kikötőink elleni esetleges támadásra, amire az angoloknak a Dardanelláknál szerzett tapasztalatok árán csak végszükség esetén szánnák rá magukat. Ez idő szerint azonban csak tényekkel kell számolnunk és lény az, hogy a világtengerektől való elzáratúsunk nem járt azokkal az eredményekkel, amelyekre ellenségeink számítottak és tény az, hogy a kiéheztetési háború olybá tekinthető, mint amely kudarccal járt. A minap megjelent egy mü, melynek cirne: „Angol tengeri hadijog és a semlegesek az 1914—1915-iki háborúban", szerzője Clapp J. Edvin dr., a newyorki egyetem államtudományi tanára. Clappot teljesen semlegesnek kell tekintetnünk, .aki a tengeralattjárók kereskedelmi háborújával nem látszik például egyetérteni, ö csak az amerikai érdekek .mellett kardoskodik, ami abból a cikkéből tűnik ki, amelynek a cime: „A németek pótlása a hiányzó nyersanyagok terén." Itt ezit irja: ..Ha továbbra is csendes szemlélői maradunk annak, mint kényszerül Németország arra, hogy póteszközöket találjon az amerikai termékek helyett, amelyeket Anglia népjogellenesen tart vissza Németországtól, nem tűnik iel lehetetlennek, hogy ezáltal Németországban annyira kifejlődik a pótszerek ipara, liogy ezt a régi piacunkat örökre elveszítjük." Az angolok azon hitére vonatkozóan, hogy Németország gazdasági nyomással legyőzhető, Clapp így nyilatkozik: „A tények egyszerű ismerete rácáfol erre a hitre. A háború csakis a fegyverek győzelme által rövidíthető meg." Tengeralattjáróink, amint ezt február 29-iki cikkemben megállapítottam, a kereskedelmi háború első esztendejében Anglia 20 millió tonnányi kereskedelmi hajóiból 1.2 milló tonnát sülyesztettek el. Angol — Lloyd — adatok szerint az angol kereskedelmi flotta vesztesége 1916. január 22-ig 485 hajó 1.5 millió tonnával. Ezek nettotonnák. Bruttótonnákban kifejezve, ez a szám minden bizonnyal legalább 2.5 millió tonnát ie'ent. Magától értetődik, hogy uj építkezésekkel iparkodnak betömni a rést, ámde az angol hajógyárak tevékenysége a háború folvainán és miatt csökkent. 1915-ben csak 327 hajó készült 650—919 bruttótonnával, mig 1913-ban 668 hajó került ki az angol hajógyárakból 1.032.153 tonna tartalommal. Aztán a kereken megmaradt 19 millió tonna sein marad meg, csupán nyersanyag és élelmiszerek szállítására. A ker°p|1'edeimi 'hajók tekintélyes számát az admiralitás a maga szolgálatába állította. Mekkora az ilyen hajók száma, nincs módunkban pontosan megállapítani. Hallottunk, husz. de harminc százalékról is. Az összes angol kereskedelmi hajózás tevékenysége eleddig fölötte hiányosan volt szervezve. De legjobb, ha a jövőre vonatkozóan nem becsüljük le az angol rugékon^ságot és elhatározó képességet. A mult eseményei arra tanítanak, hogy az angol szervező képesség, ha lassan nyilatkozik is meg, végül mégis célhoz vezet, hogy a hibákból tanul, hogy a minden nehézség legyőzésére irányuló akarat tényleg fennáll és naprólnapra erőteljesebb kifejezésre jut, szóval oly ellenséggel van dolgunk, akinek a képességeit lebecsülni, visszás dolog volna és csak magunk károsodnánk ezzel a lebecsüléssel. Számolnunk kell tehát azzal, liogy a kereskedelmi hajózás viszonyai Angliában meg fognak javulni, például azáltal is, hogy szükség esetén elvonnak kereskedelmi hajókat a hadi tengerészettől, ami ennek lénye-