Délmagyarország, 1916. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1916-03-08 / 57. szám
•Szeged, 1916. március 8. it\ \ DILMÁGYÁROfUSfXÖ Az Universul támadása egy román tábornok ellen. - Aki a „guruló rubel" szolgálatába állott. — Bukarest, március 7. Az Universul jelenlegi politikai igazgatója, Crainioeanu tábornok 1899-ben megjelent röpiratában, a melynek ciine: „Románia semlegessége", élesen kikel laz oroszbarátság ellen, amely Románia semlegességét veszélyezteti. Az egész munká vezérgondolata ebben a mondatban csúcsosodik ki: „Romániát csakis Oroszország felől fenyegeti veszedelem!" Crainicanu röpiratában ezeket irja: Az oroszok minden nehézség nélkül fogjak a Dobrudzsába benyomulni, sőt Iha épen akarják, könnyen megszánhatják Moldovai Is. Ez pedig minden bizonnyal megtörténik, hogy ha nem áll velük szemben elégséges katonánk és erőditmény. Ha ellenben hadseregünk, Foksaniban, Malacon és Harsován, vagy Csernavodánál, Vagy Konstanzánál, vagy pedig Babadagnál erődítményeink lesznek, amelyek egyrészt a Kárpátok, másrészt pedig a Fekete-tenkorre támaszkodó bázissal bifnak, akkor Oroszországnak nem lesz könnyű helyzete, erről meggyőzhet minket egy a térképre vetett pillantás. Ilyen feltételek mellett könnyen megtörténhetik, hogy egy a moldovai Kárpátokon át Erdélyből jövő osztrák-magyar hadScreg, amely a mi hadseregünkkel együtt működik, az oroszok operációs vonalát levágja. Akkor pedig nemcsak iliogy könnyű szerrel be nem törhetnek az oroszok Romániába, hanem a mi hadseregünk az osztrákmagyarokkal egyesülve mindenféle orosz inváziót lehetetlenné tesz. Azokról, akik Romániában más nézeten fannak, malíciával ezeket irja Crainiceanu: „Romániában az ég elleni bűnt követ el az> aki igaz hazafiúi kötelességét akarja tel jesitem, aki hazáját jobban szereti, mint önmagát és népszerűségét." Oroszország terveiről igy ir a tábornok: „Oroszország uj világot akar teremteni, ez pedig veszedelmesebb, mint a németség." A röpirat egy másik helyén igy ir Crainiceanu: „Minden elmélet elvetendő, amelynek nem képezik alapját az orosz veszedelemről felhozottak, mert egy ilyen elmélet a gyakorlatban ugy az országra, mint a hadseregre nlézve a legszomorúbb következményeket eredményezheti, mert az az egy bizonyos, miszerint majdnem lehetetlenség, hogy Oroszország semlegességünket respektálja." Igy irt és gondolkozott Crainiceanu tábornok 1899-ben. És ma? Ma becsületes meggyőződését szegre akasztva, u guruló rubel szolgálatába állott s Oroszország mellett agitál. Amig ilyen politikusok ütik az antartt vásári dobját Romániában, addig a követ ke % zetességeknek, elvhüségnek és igazi hazafiságnak apostolai azok, akik az orosz veszedelem ellen küzdenek. A német oftenziva második felvonása. Genf, március 7. A párisi sajtó, amely tegnap még azt hirdette, hogy a Verdun elleni ntómet offenziva szélcsendhez jutott, ma kénytelen beismerni, hogy a német offenziva második felvonása is megkezdődött. Az Echo de Paris az uj offenzívát azzal jelenti be, hogy a németek Douaumont elfoglalásával annyiba lázba jöttek, hogy .a német főparancsnokság kénytelen a csapatok hangulatát követni és ezért elrendelte az offenzíva folytatását. A Radical és a Le Rappel attól tartanak, hogy a Bras <éís Backerwile felé előretolt francia csapatokat a németek elvágták a főcsapatoktól, mert a németek ez idő szerint már a Muus lúdját is tüz alatt tartják, miáltdl a francia csapatok visszavonulását megakadályozták. a gondolattal, hogy ö most együtt van az urával és megcsal engem . . . Istenein, miért; mi volt ez. istenem? Szera . . . Nem tudok szabadulni a gondolattól, Rálátni köt hozzá; mi ez? Hát mégsem minden mindegy, mégis csak urak felettem az u'ethazugságok? Mégis? ... Oh Szera. Széna! . . . . Szeretsz még mindig. — ezt mondtad pKosr,ak, de miért? És miért üz azóta, hogy tudom ezt, homályos, nyugtalan vágy feléd, Szera, minden, minden hazugság a földön, m'frt hazudsz magadnak és miért akarsz •Tgem is visszaűzni a hazugságokba? Miért? Mién? Szerelem . , . Szera . . . , Hogy összetartoztok ti ketten, hiszen u\zudtok mind a ketten . . . Mosolygó kóphazudtok, mint az élet. Mi üz hát mégis 'étek, akik oly szépen, színesen ugyan, de jy'vton csak hazudtok. És miért kellett netem megrakodni a bánattal és igy. örökös yturkeségben élni, szegény napok lassú eloiuiását lesni? Miért, miért ez a céltalan sivárság, ez az örökös zaktotottság és soha 8 "cm nyugvása a léleknek? Miért? Miért? Szerelem, Szera. hazugság, élet, szópborzalom, kin és gyötrődő szenvedé"?, "hért és hova és meddig űztök miég; ki tévedten kódorgók az ember rengetegek pusztaságában, mert megtanultam látni, hova érek igy? Hova. merre, meddig és mikor lesz már vége ennek a hallatlan komédiának??? Szera . . . Szera . . . Mennem is kellene már, igen-igen, menni; istenem, hová; és miért nem mozdul meg a lábom? . . , Milyen szürke, szomorú, szenvedő minden! . . . Nem. itt sem lehet tovább maraÜni már; menni kell! . . . Mindegv is, hogy hová. csak menni, menni innen . . . Talán haza. Istenem, mikor is, miért jöttem elhazuiról? Igen, haza . . .haza . . . haza . . . megígértem, hogy otthon leszek, várnak . . . Menni kell . . . miért is? miért? . , , igen . . . Nos, persze. De miért is kellett eljönnöm hazulról, miért, miért is? Otthon . . . igen, sirbak körülöttem az emberek, sirtak és én elfutottam a sirás elől. Mily messze is űzött! . . . ... Ott az ablakban egy nő áll; óh Szera. Szera, hol vagy? Szera. én egyszer ntég elmegyek utánad . . . Vársz reám, Szera? Csökkenteni kell a tejfogyasztást. — Mindennap kevesebb tejet szállítanak Szegedre. — (Saját tudósítónktól.) Számtalan kudarc érte már a jóakaratú hatósági tejvásárlókat, akik, -- önzetlenül — a közönséget akarták szolgálni. Sokféle terv merült fel a tejhiány enyhítésére, a tanyai tanítókat is belevonták a hatósági tejbeszerző bizottságba. fel is emelték a tej árát, de mindhiába. Általános volt az a nézet, liogy a tavaszi enyhe időjárás beálltával a szegedi tejkorftingens lényegesen emelkedni fog, sz kemberek is biztosra vették, hogy a negyvennyolc filléres ár Szegedre csábítja a tejáriisitással foglalkozó vidékieket.!De nem igy történt. Amikor december végén a hatóság egy liter tej árát negyvennyolc fillérben szabta meg, néhány hétig emélkedétt a piacra kerülő tejmennyiség. Ez az örvendetes emelkedés azonban az enyhe idő bekövetkeztével egyenes arányban egyre csökken. A hatóság, — ugy látszik — tul vérmes reményeket táplált, állandóan kétezer liter rtapi többletre számított. Ma már kevesebb tej van a szegedi piacon, — a tejcsarnokokat is beleértve, — mint volt az áremelés előtt. A Központi Tejcsarnok például békeidőben napi hétezerötszáz liter tej fölött rendelkezett. Mióta ,a 'háború kitört, ez a menynyiség hónaponkint csökkent, ugy, hogy a novemberi kimutatás már csak ezerötszáz liter tejforgalmat tüntet föl. Az áremelés javított valamit a helyzeten, 2500—3000 literre emelkedett januárban a Központi napi forgalma, de ez a mennyiség február végén ismét ezerötszáz literre csökkent. Tudomásunk szerint ott rejlik a hiba, hogy a termelők csak olyan szerződéseket akceptálnak, amelyekben a szállítandó tej mennyiségileg nincs meghatározva, csak az van kikötve, hogy az uradalom a saját szükségletének levonása után köteles a íenmaradt tejmennyiséget átszolgáltatni. Ez pedig nagyon tág fogalom. Rendelkezésünkre ált egy adat, amelyből világosan látszik, hogy a termelő annyi tejet szállít be a tejcsarnoknak, amennyit akar. Egy környékbeli grófi uradalom naponta 838 liter tejet -termel és ebből csak 275 litert bocsát a Központi rendelkezésére a következő elszámolás szerint: borjak részére 388 liter konvenció 166 „ kezelési veszteség 9 „ Szeena! • . . Lásd, itt most megeredt az eso összesen 563 liter, marad tehát beszállitamió 275 liter. A borjakat azért táplálják tejjel, mert a takarmány rendkívül drága. A hatóság tulajdonképen azért emelte a tej árát negyvennyolc fillérre, hogy a régi és uj ár közötti különbség a drága takarmányt megfizesse, a termelők ne legyenek kénytelenek a borjakat tejjel tápláltatni. A Délmagyarország munkatársa érdeklődött a Központi Tejcsarnok igazgatóiánál, Kőrös Albertnél aziránt, thegfelel-e a valóságnak az az elterjedt far, hogy a Központi tervbe vette néhány fiók beszüntetését. Koros igazgató a következő rélvilágositássaT BBBolgáát; . i