Délmagyarország, 1916. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1916-03-04 / 54. szám
Szegdel, 1916. március 4. DKLMAGYAE0RSÍA8 Miért nem valósította meg Románia Szerbia megmentésére irányuló tervét. Bukarest, március 3. A Libertatea cimii lap szenzációs cikket ihoz arról, .miért nem mentette meg Románia Szerbiát? A cikk igy szól: — Anglia nemcsak a hadseregét, hanem a tekintélyét is elszállította Gailipoliba. Ez utóbbiért sokkal jobban aggódott, minit a hadseregeért, mert a Kelet mohamedáosága fölött nem .annyira katonai erejével uralkodott, •mint inkább tekintélyének hatalmával. Azért követett el Anglia mindent, hogy a Dardanelláknál ne érje kudarc. Hogy a törökök már előbb nem kergették el Galiipoli félszigetéről az angolokat és franciákat, annak az a magyarázata, hogy nem volt elég nehéz ágyujuk és lőszerük. Ennek a bajnak a megszüntetése céljából Németország több izben kért Romániától engedélyt arra, hogy Törökországba Románián keresztül vihessen ágyukat és lőszert. Németország követe közölte a román kormánnyál, hogy a Bánátban elég erős német és magyar-osztrák haderő van összpontosítva egy Szerbia elleni offenzívára. Ha Románia Hogyan őrzik az angol királyt. A Berliner Post számot ad arról, hogyan őrzik az angol királyt. A következőkeb írja a Post: — Azt az időt kivéve, melyet György angol király az ágyban tölt, nincs egyetleneky pillanat sem a király életében, hogy ne volna az őrizetével megbízott detektívek szeme előtt. De az őrzésnek a módija olyan tolakodástól mentes és titkos, hogy senki, még a közvetlen környezete sem sejtheti, hogy a király őrizetére külön intézkedéseket foganatosítottak. Ha másutt étkezik a király, akkor attól a Pillanattól kezdve, amikor elhagyja a pajtát, addig a pillantig, míg oda újból visszatér> állandóan vele van a királyi palota detftktivtörzsémek valamelyik tagja. Azonban Senkisem sejthet az illetőben detektivet. ' öbbnvire mint a király livrés szolgája szebbel. Magában a Buickiniglham-palotában is diszkrétül látják el szolgálatukat, hogy onökükön kívül senkisem ismieri őket, még "lasa a király sem. A főnök időről-időre 'Megbeszéléseket folytat a királlyal, akkor nevezetesen, amikor valami rendkívüli okból speciális intézkedések szükségesek. Általáa»i azonban a király magántitkárával szoüt* a detektivek főnöke tárgyalni. Ezeket a detektiveket fontos feladatukra vniiészetesen kellően kiképezik. Tisztában , lenniük az Európában szétszórtan élő ,Zan'°s, a koronás fők élete ellen összees"dt titkos társaságoknak a terveivel és {z°knak működési módszerével. Egy angol s°'yóirat arról is adott ihirt, hogy a király ^élyes őrizetével megbizott egyik detek^ '"aga is két évig volt tagija az egyik ilyen eszedeirnes, titkos társaságnak. Ez persze ^>otte merész dolog volt, mert ha csak a E l £yatlu is merült volna fel az összegűk közt arra nézve, ihogy ez a detektív nem engedi meg a keresztülvitelt, akkor ez a haderő meg fogja semmisíteni Szerbiát és igy fogja megnyitni az utat a fegyver- és municiószállitás számúra. A román kormány Szerbia megmentése céljából hajlandó volt Németország kívánságának eleget tenni, ámde az angol követ lebeszélte erről, amennyiben a Szerbia elleni offenzívát üres fenyegetésnek minősítette, egyúttal pedig rámutatott arra, hogy engedékenység esetén Bulgária is könnyen vérszemet kap Romániával szemben. Az antant nyomása oly erős volt, hogy Románia lemondott a Szerbia megmentésére irányuló tervéről. A nalréz ágyuk és a muníció később mégis csak eljutott Konstantinápolyba és az angol s francia csapatokat rákényszeritették az ő „dicsőséges sztratégiai visszavonulásukra." Anglia tekintélye a Keletem súlyos csorbát szenvedett, Szerbia elpusztult és Románia nem valósíthatta meg Szerbia megmentésére irányuló tervét. kém, föltétlenül az életével fizetett volna vakmerőségeért. A királyi detektiveknek sok nyelvet is kell tudniok, imiután hivatásuknál fogva folyvást külföldiekkel kell érintkezniük. A Buekinghani-palota detektiv osztályának a főnöke ép oly folyékonyan beszél németül és franciául, mint angolul, de .más fejedelmi udvarok ily állású egyénei rendesen, sokkal •több nyelven beszélnek. A legtöbb nyelvet beszél a szultán detektiv-főnöke. Nem kevesebb, mint kilenc nyelven beszél olyan folyékonyan, mint az anyanyelvén. Női detektivek nincsenek az angal udvarnál ugy, mint más udvaroknál. A spanyol király környezetében például sokszor látható egy igen elegéns hölgy, akinek a neve sohasem olvasható a lapokban és az udvari hírek között. Gazdag amerikai hölgy gyanánt és a királyné udvarhölgyeként szerepel, valójában azonban a d'etektiv-kanhoz tartozik, aki a királynét minden utján elkíséri. Az olasz, görög és bolgár királyné személyes biztonsága fölött is állandóan női detektivek őrködnek. A naturalizáció Franciaországban. Bern, március 3. Mint Párisból jelentik, Viviani igazságügyminiszter a kamarában oly törvénymódosító indítványt nyújtott be, amely szerint az ellenséges államok korábbi hozzátartozóinak naturalizációját meg lehet szüntetni, ha az illető megtartja korábbi külföldi állampolgárságát. Ez az eset az uj törvénymódosítás szerint akkor ál 1 be, ha az illető a naturalizáció óta születése országában tartózkodik, ott birtokot szerzett, mezőgazdasági és ipari vállakózásokban részesedik és ott állandóan lakik, vagy egyébként tanúsítja odatartozandöságát. Azonkívül meg léhet vonni a naturalizációt, ha a katonai behívásnak eleget tesz, vagy más módon régebbi hazája javát szolgálja. Censztohovotól Dubnóig. — Négy kitüntetés egyszerű története. — Két tiszt ül egymás mellett a kávéházbaa Egymás mellett, de nem egy ugyanegy asztalnál. Sőt egy üveg-spanyolfal el is választja őket egymástól. Az egyik — látásból ismerem — bécsi német. Valósággal Adonisz. Gyönyörű szép szál legény. Magas, karcsú. Széles mellű alakján1 szoborszép fej ül, melyet ifjú tulajdonosa fiatal gondtalansággal vet ide-oda. A szép fej ruganyosan himbálódzik a szép testen. Többnyire féljobbra az utca felé. Nézi a járókelőket, akik a kávéház nagy tükörablaka előtt haladnak el. Egyik-másik jelentéktelen hölgyön közömbösem siklik végig a tekintete, de rögtön kigyúl a szeme, ha formás, szép asszonyon vagy leányon akad meg. A másik tiszt, háttal a fainak, szinte félénken összegubbaszkodik. Mig a másik kifelé tekintget, ő befelé néz, önmagába mélyed. Néhány magyar lap hever előtte, tehát bizonyára magyar fiu. Az osztrák tisztnek van-e kitüntetése, nem tudom. Lehet, hogy van és bár látásból ismerem, nem emlékszem rá. Ellenben látom a magyar tiszt mellén- amint egymás mellé sorakoznak, sőt széleikkel el is födik egymást: a nagy ezüst, a nagy arany vitézségi érem, a signum laudis és a kato ai érdemkereszt harmadik osztálya. S a magyar hadnagy oly szerényen ül ott, hogv szinte bocsánatot látszik kérni ezért a sok, szép kitüntetésért, amikor mély magábamerültségéből néha fölpillant. Közben elképzelem, hogy ez a sokszorosan kitüntetett tiszt a háború előtt milyen keveset, vagy semmit sem mutathatott az ő talán készen vásárolt, kopott, polgári ruhájában. Külsejével bizonyosan nem tűnt fel, annál kevésbbé hódithatott. Igazán nem hóditó alak. Nézem, kémlelem az arcát- a szemét, filigrán termetét és sehogysem tudom belőle kinézni a hőst. Bedig hős. A hősök között is hős. Kell-e erre nagyobb bizonyság, mint az a négy vitézségi érem, mely ott ragyog a mellén. Nagyon szeretném tudni, kicsoda, micsoda? Igen: micsoda? (Mert látom rajta, hogy nem hivatásos tiszt. Minden olyan .tartalékos rajta. Talán még a kitüntetései is. Valahogyan nem ugy áll még a hadi egyenruha sem a tartalékos tiszteken, mint a ténylegeseken. Ámbár a háború is .már megszámlálhatatlanul megmutatta, hogy nem a ruha teszi az embert. Izgat és szinte bosszant, amiért nem akar rólam tudomást venni, holott én ugy bámulom őt. A személyét is. a hősiességét is. Az a négy kitüntetés az ő igénytelen alakján annyira kíváncsivá tesz. Odalépek és bemutatkozom : — Fehérváry Dezső vagyok, — mondja — s hellyel 'kínál. — Tartalékos? — kezdem a vallatást. — Az, tartalékos vagyok! — feleli erős hangsúlyozással, amelyből kicsendült a tartalékos tiszteknek a háborúban megnövekedett önérzete. — A 82. székelyudvarhelyi cs. és kir. gyalogezredben. — Tehát székely? — Nem, bajai fiu vagyok. — S a polgári életben mi a hadnagy urha szabad kérdeznem? — Gimnáziumi tanár Kis-Szebenben. — Akkor hát kollégák vagyunk, — kiáltok fel büszke örömmel és a társalgás hangja mindjárt bizalmasabbá válik köztünk. Megtudom tőle, hogy magyar-latin szakos és helyettes tanár. S megtudom tőle azt is, miért kapta gyönyörű kitüntetéseit. A dicsekvés legkisebb árnyalata nélkül meséli: — 1914. novemberében Censztochovótól mintegy 40—50 kilométernyire északkeletre állottunk. Az oroszok egy óriási erdőségben bekerítették ezredünket. Én egy félszázadnyi tartalékkal kívül rekedtem a bekerítő körön. A harci zajtól rettenetesen zúgott az erdő. Rémitő és idegbomlasztó volt az egy-