Délmagyarország, 1916. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-21 / 18. szám

Szegted, 191 (i. január 21. 1 )ÉLM A (ÍY AtRORSZ Ad. 7. Radkó Dimitriev Riga védője. (Saját tudósítónktól) Nem a harcmezőn szerepel, mert szépen meglapul a polgári la­kosaitól kiürített Rigában, hanem a Petit Pá­risién hasábjain. Ennek a lapnak az orosz fronton bolyongó harctéri .tudósítója elvető­dött' Rigába is és a renegát tábornok rögtön fülön 'ragadta — na nem az újságírót, ámbár odaát az oroszoknál az sincs kizárva, hanem — az alkalmat és leadott egy intervjut a vi­lág számára. Ez a nem tudni mi okból annyi önérzettől dagadó nyilatkozat alkalmat szol­gáltat nekünk arra, hogy összefoglaló képet adjunk arról a Radko Dimitrivről, aki a kár­páti harcok idején annak a töméntelen orosz­nak a feláldozásával oly becses szolgálatot tett a mi -nagy háborúnk ügyének. Ez a mo­dern Coriolanns eddig nem azért nem ment még a saját hazája: Bulgária ellen, mintha nem szívesen vállalkozott volna erre, hanem azért nem, mert Oroszországnak, az ember­anyagban kifogyhatatlan birodalomnak nin­csen egy pár százezer katonája, akit a fő­fronton nélkülözhetne és igy Radlko Dimit­rievnek be kell érnie azzal, hogy ahelyett, hogy Várna kapuit döngetné, Rigában legyen a jégre, téve és onnan kürtölje világgá az említetf francia lap hasábjain: a megvertek dicsőségét. Dimitriev a délbulgáriai Gradezból való. A nyolcvanas évek elején elvégezte a péter­vári katonai akadémiát és mint tiszt belé­pett a bolgár hadseregbe. 1885. őszén végig­kiizdötte a szerbek elleni hadjáratot. A Bat­tenberg Sándor fejedelem elleni összeeskü­vésnek ő is részese volt. Amikor aztán a ka­mara elnöke, Sztambulov az ellenforradalom élére állott és ennek sógora, Muthurov tá­bornok a déli bolgár csapatokat Szófiába ve­zette, hogy a szófiai helyőrséget (lefegyve­rezze és megbüntettesse, Dimitriev Benderev és Genev nevü társaival Oroszországba me­nekült, .ahol körülbelül nyolc esztendőit töl­tött számkivetésben. Mikor (1894) Oroszor­szág és Bulgária megbékült egymással, Fer­dinánd fejedelem, a mostani bolgár király, amnesztiát adott és Dimitriev visszatérhe­tett s beléphetett Ismét a bolgár hadseregbe. Húsz év alatt különböző állásokat töltött be a hadseregben és tábornokká lón. A Balkún-húboru idején rábízták a III. bolgár hadsereg vezetését, amely a Kirk­Kilissze—Lüle-Burgasz vonalon operált. Rö­vid idő alatt sikerült neki a török hadsereget Csatuldzsa mögé vetni. Ezen operáció alatt azonban közte és a vezérkar közt nézetelté­rések keletkeztek, amelyek Bulgária katasz­trófáját idézték elő. Dimitriev ugyanis teljes erejével üldözni akarta a törököt, hogy visz­staszoritsa Ázsiába, a vezérkar ellenben várakozás taktikáját követte. Kinek a véle­ménye volt helyesebb, azt megmutatta ennek az akciónak a szerencsétlen kimenetele. A íailogatas révén a törökök időt nyertek arra, fogy megerősítsék a Csataldizsa-vonalat és amikor később a bolgár vezérkar kiadta parancsot ezen vonal kierőszakolására, 17 ezer ember lelte ott halálát. Dimitrievet tiszt­jei é.s katonái istenítették és Napoleoncsev­nek (Napoleonka) nevezték. ( A londoni béke után Dimitriev vissza­tart Szófiába és kívánsága, ellenére a máso­dik balkáni .hadiárat generálisszimuszává nevezték ki. Ámde sem széleskörű katonai tudása, sem energiája nem tudott a viszo­nyok fölött úrrá lenni. Kimerült 'hadsereggel 7—800 kilométernyi fronton az északi, déli és nyugati ellenséggel megbirkózni, lehetet­lenség volt. A második balkáni hadjárat és a vezérkarral való viszálykodás annyira elke­serítette, hogy hitelre találtaik azok a mende­mondák, amelyek szerint Dimitriev élére áll az elégedetlenkedőknek, — nagy számmal voltak ilyenek — és detronizálja az uralko­dóházat. Ezek a hírek bizonyára a fülébe ju­tottak Ferdinánd királynak, aki bizonyára azzal as zándékkal, hogy eltávolítsa az or­szágból, kinevezte őt Pétervárra követnek. Di mitriev el 1 enkezet t: — Felség, én nem vagyok diplomata, hanem katona. A diplomáciához egyáltalán nem értek! — Es én megparancsolom önnek, tábor­nok, hogy Pétervánra menjen! — mondta állítólag a király. — Jó, — felelte a tábornak, — de a leg­első alkalommal fel fogom cserélni a követ­ségi állást a csapatvezetéssel. Egy másik forrásunk azonban egészen másnak jellemzi Dimitriev egyéniségét és működését: — A bolgár tisztikarral szemben — mondja a forrás — Dimitriev sokkal idege­nebbül állott, mint orosz kollégáival szem­ben. Ifjúkorát Oroszországban íöitötte és ott mint fiatal tiszt gyorsan emelkedett. Mikor aztán megint visszatért Bulgáriába, sem a bolgár tisztikar, sem a társadalom nem akarta az ö rehabilitációját elfogadni. Még azok után a nagy katonai sikerek után is. amelyet a bolgár—török háborúban kivívott, nem oszlott el felőle a,z. a vélemény, liogy orosz szolgálatban áll. Ez a vélemény mintegy beigazolást nyert akkor, amiiker, mint a szerbek elleni hadjárat fővezére, orosz kivánságra visszarendelte Kutintsev hadseregét, amely messzire benyomult volt az ellenség földjére. Ezzel végleg elvesztette hitelét. Amikor' annyira ment, hogy Szevov tábornoknak, aki három hadseregnek volt a parancsnoka, meghagyta, hogy vonuljon vissza a határtól, ez azt felelte neki: Én nem vesztettem el az eszemet és a világért sem fogom kiüríteni ezeket az ál­lásokat! A háború befejezése után érezte, hogy helyzete a hadseregben tarthatatlan, azért szívesen, vállalta a pétervári diplomáciát megbízatást. Mert ő Pétervárott van otthon. Felesége orosz nő, fia is Oroszországban te­lepedett meg és annak a felesége is orosz nő. A bolgár hadseregtől való .megválása a na­cionaiisákat örömmel töltötte el. az orosz hadseregbe való belépése pedig Bulgáriában az általános megbotránkozás viharát • ka­varta fel. Az orosz támadás felőrli Bvanov seregét. Bécs, január 20. Csaknem egy hónapja, hogy az oroszok nagy offenzívája a bessz­arábiai határon és Bukovina és Keletgalicia ellen megindult. Karácsonykor rohanták meg először az oroszok állásainkat abban a hiszemben, hogy támadásuk meglepetéssze­rűen fog érinteni minket. Joffre tábornok módszerével éltek, használták először a per­gőtüzet és a támadó oszlopok tagozása oly­kor tizenhatszoros volt. Az offenziva nem ért célt, már az első napokon összeomlott s igy a meglepetésből nem lett semmi. Az oro­szok elpanaszolták nagyszerű védőállásain­kat, amelyeket ujabb modem eszközökkel szereltünk fel, de nem tágitattak attól a ter­vüktől, hogy áttörjék legdélibb frontunkat, hogy elfoglalják Bukovinát és ezzel politi­kailag nyomást gyakoroljanak Romániára, ahol az utóbbi időben az antant egyre heve­sebb agitációt fejt ki. Tegnapelőtt, miután a harcok már két nap óta elcsendesedtek, Hőfer az újévi csata befejezte^ jelentette. Ezek eredményeképen' az oroszok hetvenezer embert vesztettek h lottiakban és sebesültekben és hatezer k..l;o~ nát foglyokban. Ivanov tábornok ugylátszik, nem elégelte meg ezt a számot, konokul ra­gaszkodik áttörő tervéhez és ismét megujul­tak a harcok Cseriiovictól keletre Toporouc­nál és Bojannál. A támadások most sem ér­tek váratlanul bennünket, hiszen vezérkari jelentésünk már napokkal ezelőtt beszámolt róla, hogy Kcletgaliciá'ban uj csapatmozdu­la tokát visznek végbe az oroszok. Az oro­szok rohamai Ivanov uj hadseregének fel­morzsolódásához fog vezetni. Oroszország nem mond le Besszarábiáról. Bukarest, január 20. Az orosz határról jelentik: Szaszonov orosz külügyminiszter a mjnap kategorikusan megcáfolta azokat az ujabban* terjesztett híreket, hogy Oroszor­szág kész volna Besszarábiát Romániának átengedni. Oroszország — mondta Szaszo­nov — semmi körülmények között sem haj­landó Bcsszurdbia átengedésére. Ami pedig Románia jövőbeli magatartását illeti, az orosz külügyminiszter nem hiszi, hogy Ro­mánia egyáltalában belekeveredne a mostani világháborúba. Románia — úgymond — most aftnál is könnyebben megőrizheti semleges­ségét, mert Oroszország ujabban 'lemondott arról a tervéről, hogy csapatait Románián keresztül vonultatja át. Orosz közállapotok. Stockholm, január 20. Pétervárott ismét több sikkasztást fedeztek föl. Drasevszki vá­r(©.kapitányt letartóztatták, mert egy péier­vári újság 'szerkesztőjét arra kény szerit ette, hogy hamis nyugtákat állítson ki. Hyen mó­don egy év alatt félmillió rubelt sikkasztott el. Azonkívül álfamkötségen egészen beren­dezte birtokát, amelyet most vásárolt sik­kasztott pénzen. Egy szemtanú a Lovcsen elfoglalásáról. Zürich, január 20. A Lovcsen megost­r omlásáról egy semleges jelentést közöl a Schweizerische Tclegraphen-lnf ormát ion le­velezője: E hatalmas bástya meghódítása — mondja a jelentés — az osztrák-magyar hadseregnek egyenesen mesébe illő sikere, a mely az egész világot ámulatba ejti. A leve­lező leírja a hatalmas védőmiivéket és ki­emeli, hogy a rohamra menő csapatokat kü­lönösen a Lovcsenen felállított olasz deport­úgyuk veszélyeztették, amelyeknek nagy a hajtási szögük. Szinte lenyűgöző volt az osz­trák-magyar tüzérségnek 8-án délben a Lov­csen ellen irányított tüzelése, amely főképen a Szolár-magaslat két oldalán levő állásokat, valamint a többi betörési helyeket vette cél­ba. A tüzérség tömegtüzelése rettentő vihar módjára dühöngött, minthogy az ágyuk bőm- . bülését ezerszeresen visszhangozták a szik­lák. Amikor a gyalogság rohamra indult a Lovcsen ellen, süni zápor és havazás állott be. A magyar gyalogosok tömegei a hóvi­har és erős bóra ellen mászták meg a szik­lákat, miközben ki voltak téve a jól fedett el­lenség tüzelésének. Sürü köd ereszkedett alá, ami megkönnyitette a katonáknak a szikla­falak megmásizását. Kétnapi rettenetes küz­delem után, 10-én délélőtt a támadók ezer­méternyire a 'tenger fölött borzalmas közel­harc után rohamra indulhattak. Krausz gya­logezredben százados 10*én este fél nyolc órakor elsőnek lépett győztesként a Lovcsen csúcsára. é

Next

/
Thumbnails
Contents