Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)

1915-12-19 / 302. szám

Szeged, 1915. december 19. DE LM A G V AK O ti SZAG Hogyan juthat tejhez Szeged lakossága. A tej'kórdós ikezd a körmiinikre égni. Üdvözlöm a Délmagyar ország-ot, amiért meglátta a veszedelmet, amiért minden 'hatalmává i rajta van, hogy megtalálja a segítés módjait. Kiváló szakemberek sora nyilatkozott már a Délmagyarország-ban a tejkérdés megoldásának eszközeiről, ihogy szinte bocsánatot kell kérnem, amiért én is meg merek szólalni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok ugyanis, hogy hivatalból foglalkozom ázzál, miiképen lőhetne a tanyán elpocsékolt túrónak, tejfelnek, állati élelemnek, felnőttek táplálékának használt tejmennyiséget a város csecsemői, szoptatás, és beteg asszonyai számára megmenteni és megszerezni. Megáll api tott tény, melyet nemcsak személyes tapasztalásom igazol, de a kerületemben működő és munkámat a legodaadóbb módon támogató tanítók észlelései iső a tanyákon van tej, van ma is, de a mai mennyiség a közel jövőben szolgáltatható mennyiségnek a tizedrészét sem teszi. Ma megelégednék, ha naponkint 2—300 liter tejet tudnék a város gyermekei számára összehozni és számításaim szerint, melyeket nem zöld asztal mellett, de a helyszínen: tanyáról-tanyára járván készítettem ei: ez a mennyiség február—március hónapban 2—3000 literré nőné ki magát. Ha. Már sikerült nehezen 70—80 liter napi mennyiséget hozmom össze 34 filléres egységár mellett, amikor meg,akadtam. Amint hjre kelt, hogy a hatóság tejet akar 34 filléres áron vásárolni, a tanya népe összesúgott. Presszionálták azokat, afciik már lekötötték a tejet, ihogy ne adják 36—38 fillérnél olcsóbban akkor, amikor a piacon 42—48 fillért is .megadnak érte. És én, kénytelen voltam belátni Igazukat. Mindenki azt mondja odakint: a 17 krajcár -elég egy liter tejért, de ha huszonkettőt is adnak érte, miért adjuk olcsóbban? Egyetlen megoldás a lehető. A város jelentse ki, hogy minden tej az övé. És tényleg foglalja is le az összes nagyobb tejtermelők tejét, amint azt a központi tejcsarnok és a Gerliczy-nradalom tejével tette. Mondja ki, hogy a kis tej-árusok szabadon adhatják el a tejet továbbra is a piacon — 34 filléres árért. Mi fog beik öve tkezini erre? Az, hogy a tej, a tanyai tej a piacról él fog tűnni, mert inkább fogja mindenki odakint eladni 34 fillérért, mint idebent. Az odakint ,a tanyán 34 fillérért vásárolt tej a fuvarral, kannakölcsön díjjal, elcsorgássál együtt sem fog többe kerülni 40 fillérnél. És igy a város meg fogja találni a számadását. De nemcsak megtalálja-, hanem meg fogja -tudni szerezni a tanya- j kon elpusztuló — legalább és- a város, néző- ' pontjából elvesző tejmeiinyisséget, — amely ma még niapi 2—-300 liter csak, -de amely néhány hét alatt 2—3000 literre fo-g emelkedni. Lesz tehát -egy 34 filléres piaci, termelő ár és lesz egy. 40—42 filléres városi- ár, amely még mindig nem magas, de amely mellett el lehet érni, ami idáig egyetlen módon sem sikerült, Ihogy a behozott tej menynyisége növekedjék. És ma nem is az ár fontos, hanem a mennyiség. Ezzel szemben nem tartom elfogadhatónak a Délmagyarországban több szakemibelrnék ama véleményét, hogy csakis a mainál magasabb egységár hozná meg a fokozott tejprodulkciót. A másik módja a tejgyarapitásnak a túró és tejfel készítésének, illetőleg piacra bocsájtásának eltiltása. Ha az édes tejszint el lehet tiltani, el lelhet tiltani a túrót és tejlfö-lt is. Tudom jól, hogy a turó és tejfel fontos élelmezési cikk, de feltétlenül áldozatul kell adni őket akkor, ha elrendelésükkel a ma mindennél fontosabb tejkérdést rendezhetjük. Mindezt pedig, amit elmondottam, súlyosabbá teszi az a körülmény,.hogy Szalay főkapitány ur, aki mindent elkövet a kérdés megoldása érdekében, maga adta meg ezeket a gondolatokat nekem és nékem most tulajdonképen bocsánatot kellene tőle kérnem, amiért az ő gondolataival én lépek a nyilvánosság elé. Erre pedig egyetlen okom van: hogy bármikáp segithessüinlk bármilyen keveset is a mai tényleges és komoly -veszed,elmeket matató tejinségen. Dr. Pártos Zoltán. A vasutasok hadiéve. A há,boni a festi ós (telki teljesítmények legsúlyosabb mérvét 'hárítja a hadviselő államok polgáraira. E teljesítmény, mely a harctéri szolgálat végzésében csúcsosodik ki, az államszolgálat minden ágában a legfokozottabb munkát követeli azoktól, akik azokat ellátják. Az álla,inkor,mányok ezen szolgálatokat különösen azzal ismerik el és honorálják, hogy a háború tartama alatt tett szolgálat idejét kétszeresen tudják be -a szolgálati időbe, amint erről nálunk az álliam t isztvi-solŐk nyugdijáról szóló 1885. XI. és az azt módosító 1914. évi törvény intézkedik. De nem intézkedik törvény erre vonatkozólag az államszolgálat azon alkalmazottairól, akik az államszervezetében a, legfontosabb funkciót végzik, akik az állam testében >a vérkeringést vezetik, akik a közlekedést és forgalmat bonyolítják le; nincs intézkedés a magyar királyi államvasutak alkalmazottairól. Sem törvény, sem a magyar királyi áll mivasutak nyugdíj intézetének szabályzata ilyen intézkedést, nem ismer. A közlekedés és forgalom zavartalan, gyors és biztos lebonyolítása béke idején is a legterhesebb szolgálat és az államélet -lege'lsőrendü szükséglete. Hogy pedig háboru idején sztratégiailag is ez a döntő, azt A pap. A komikus hét órakor megvacsorázott a színház épületében levő vendéglőben. Kis pörköltet evett, utána két almát s fehér bort ivott, sok savanyuvizzel. A vidéki városkában az arca érdekes tanulmány volt. Itt ez az arc képviselte egyedül a kulturát. Régi színészekre emlékeztetett s a mozdulatai, groteszk rángásai madarakat idéztek az ember eszébe, egy varjut, egy csókát. Különben ő volt a város legszomorúbb embere. A felesége két évvel ezelőtt csalni kezdte s akkor nem lévén eléggé energikus — a szokásjog alapján — egyre hevesebb ütemben csalta. Mindez nem látszott meg rajta. A zsurokon sikerrel utánozta a kakas kukorékolását, a kutyaugatást, ia nők vigyorogva néztek reá, bomlottak érte. Általában boldog embernek tartották. Vacsora után ia színházba rohant. Átment a homályos folyosón, ahol állandóan ,a borjupörkölt szaga koválygott, amihez nyáron az nborkasaláta és az ecet szúrós illata társult s ezek a szagok összekeveredtek, megcsiklandozták a szinházbajárók orrát, azt ,a téves impressziót keltvén, hogy a konyhaszag és a színjátszás szervesen egymáshoz tartoznak. Az öltözőben leült, háttal az ajtónak és festeni kezdte magát. Egyszerre kinyílt az ajtó, belépett egy hórihorgas, sápadt fiatalember, malaolopó köpönyegben. — Te vagy az? — kérdezte és visszafordult. A fiatalember nem felelt, hanem v-égignyujtózkodott a kopott díványon és karjával elfödte az arcát. — Végem van — nyögte — végem van... A komikus reá se hederített. Ismerte a barátját. Mélyen hajolt a tükörbe, -szemhéjait bekormozta, ,szakálla szálait egyenkint, óvatosan ragasztotta fel. — Te — hebegte a neuraszténiás droguista — én ma meg fogok dögleni. A droguista tényleg betegnek látszott. Állán érdes borosták. Szemei köriil az álmatlanság karikái. Osak az imént ébredt fel, este, háromnapos züllés után. Az ágyban vacogva nézte a sötét, jégvirágos ablakot, -a ködben gázokat. Szája még keserű volt az alvástól. A szobájában a gyertya barátságtalanul világította meg a kályhát, a rvörösteritős asztalt, a mosdót, Mac-skazenés hangversenyt hallott most, mintha, távolról becsukott és -kibélelt ajtókon keresztül egyszerre sok apró hegedű cincogna. Még az öltözőben is -azt hitte, hogy álmodik. Álmodja annak a kusza állomnak a folytatását, amely egy pillanatra -félbeszakadt, -die -tovább folytatódik s most egy divánt álmodik, amelyre rádől, egy komikust, aki a tükör előtt festi magát és beszélget vele. — Nő? — kérdezte -a színész és álla alól levette -a törülközőt. Erősen bekrétázott szemöldökei ö-sszerándultak. A fiatalember nem felelt, egy -leányra gondolt és aztán a revolverére, amely a nadrágzsebében púposodott. Vidéken, a vidéki emberek képzeletében ezek az esték, ezek a fekete ébredések tragikusabbak, mint másutt. A szerelem pedig mindennél tragikusabb. Ez ott nem egy érzés, de minden. Talán a fülledt -élet teszi, -az emberek egymáshoz való közelsége, vagy a kisvárosi dekoráció, a nőt másképen látják és -az értéke bizonyára kisebbedne, ha más milieube plántálnák. Elfelejtik, liogy máfeutt operákban, kertekben nyílnak az -asszonyok és -a kertben millió rózsa van, -amelyeket alig lieihet egymástól megkülönböztetni. , A színész mozdulatlanul nézte a fiatalembert, Amint* igy végigheveredett a díványon, csakugyan ijesztő volt. Nyúlánk arcát elhagyta a vér és a színész megérezte, hogy a zsebében revolver is van. Egyszerre távolinak tetszett, évek távolságán át látt-a feküdni egy szűk koporsóban, félrebillent fejjel, halotti orral és látta az öltözőt is, a díványt is, üresen. — Baj v-an? — -szólt a komikus és felállott. Gyönyörű szál tölgyember volt, -körülbelül negyvenéves. Az -arca fáradt és mégis csupa mozgékonyság, az élet, a szépségben és -a mocsokban va-l-ó hempergés megszentelt© és finom fátyolt teritett reá. Orra büszkén tört előre, okos álla acélból volt. A rövidre nyirt, szőke haj egy kemény római katona. képét idézte elő, a két melegszürke szem csupa puhaság és szeretet. — Megcsalt? — kérdezte szelíden. — Meg — nyögte a fiatalember. — Elárult. — Ez előrelátható volt. — Hiszen mindenre e-1 voltam készülve. Amikor nyári bálokon táncolt, kimentem a parkba és ém-elygő gyomorral feküdtem neki a falnak. Az ócska -valcerek az orromat facsarták, mint a kénes gyufa bűze. A kis hadnagyok pedig berúgtak a komisz muzsikától. Bundapálink-a -kell nekik és cigányzene. Utálat. A színész egy eingulumot kötött a dereka köré, óriási -bojtokkal.