Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)

1915-12-12 / 296. szám

Szeged, 1915. december 12, DÉLMAGYARORSZÁG 3 fóacedénián-Szerbián át Szegedre. Egy magyar tanítónő fogadta a hóbifó németeket Szerbiában. — Férjével a szerb mozgósítás óta internálva volt. hatósági diajkameséivel áltatják a népet. Aki(Saját tudósítónktól.) Végre egy magyar család, amely nem tud rosszat mondani Szerbiáról, dacára annak, hogy másfél évig éltek internálva egy macedón faluiban. A férfi mezőgazdasági gépész, a nő okleveles tanítónő. A mult év áprilisában Belgrádba került családjával Bajtai András borgosi származású gépész, ott megismerkedett Mitics Szveta tarinoi földibérlővel, aki látta, hogy Bajtai intelligens, ügyes ember és magával vitte istip-i birtokára. Háromszáznegyven dinárt és teljes ellátást kapott a gépész, megelégedetten, nyugodtan éldegélték július huszonhetedikéig, mikor iaz általános szerb mozgósítás egész Szerbiát lángba borította. Fejetlen kapkodás, izgatottság, félelem lett úrrá a szerbeken, de őket mégsem bántották és a legszükségesebb élelemmel ellátták a magyar gépészt és családját. íme Bajtai András internálásának hiteles története, ahogy azt a D álmagyar ország munkatársának elbeszélte. Tavaly áprilisban Belgrádiban voltunk, ahol megismerkedtem egy macedóniai földbirtokossal. Levitt bennünket a birtokára, ahol gazdasági gépieket javítottam, majd az aratógápet kezeltem. Feleségem — aki okleveles magyar tanítónő — és négy kis gyermekem is velem volt. Julius huszonhetedikén különös világra ébredtünk: kiütött a Ihátaoru. A kis falu,. ahol voltunk, valósággal hemzsegett a katonaságtól. Szinte óránként vonultak át bocskoros szerbek, egyiknek puska volt a 'vállán, a másik rozsdás mordályt vitt a kezében. Julius huszonnyolcadlikán — jól emlékszem, épen Vasárnap volt — a járási rendőrhatóság elvette az útlevelünket. A rendőrtiszt felszólított, Ihogy legyek szerb alattvaló, kérjem honosításomat, mert ellenkező esetben, internálni fognak. Kijelentettem, Ihogy magyarok vagyunk és; azok is maradunk. A tisztviselő nem válaszolt 'semmit, összeráncolta a homlokát, intett az embereinek és otthagyott bennünket. Amiig az aratás tartott, ugy bántak velünk, mint a hímes tojással. Ugy látszik, kevés tanult gépészük van, féltek, hogy valami baja történik a gépnek, Iha bántalmazni mernek. Aratás után Istip~<re szállítottak családommal és privát helyen -Jelöltek Iki lakást részünkre. Két kilogramm kenyeret kaptunk naponta, ebédet pedig a kaszárnyában, a katonák főztjéből ettünk. Ez bizony nem volt valami tulsok, vagy nagyon változatos. Báb, rizs, lencse, lencse, rizs, hab és igy tovább. A kis fiam hozta el mindig az ebédet a 'kaszárnyából. Igy éldegéltünk egyik napról a másikra, várva szabadulásunk megváltó napját, míg végre ez is felvirradt. A szerb mozgósítás, melyet már átéltünk, gyerekjáték volt ahhoz képest, mikor elterjedt a híre, hogy a bolgárok megtámadták Szerbiát. Hiába hirdették hangos dobszóval, hogy a szerb sereg g y özei emr ől - győzelem re halad és már csak napok kérdése, hogy Budapesten az orosz és a szerb testvér egymás nyakába boruljon, mindenki tudta már, Ihogy nek félteni valója volt, nem töprengett sokáig, összecsomagolta a legszükségesebb holmiját és kocsin, vagy legtöbbször gyalog nekivágott a világnak. Százholdas birtokot lehetett volna akkor tenyérnyi szalonnáért vásárolni. A rémület ült ki taz arcokra, lázban dideregték egy tömegbe verődve és hangosan jajveszékeltek, mikor az első bolgár ágya a közelben megszólalt. ,Ez volt a mi megváltó zenénk, a szabadulás reménye: az ágyúdörgés. Itt Bajtainé vette át a szót és így folytatta: Az összes internáltakat Görögország felé akarták elszállítani, nehogy a bolgárok kimentsék őket. Velesz-ben két vonat állt, az egyik az internáltak részére, a másikat nem tudtuk, hova megy. A nagy zűrzavart felhasználva elváltunk a csoportunktól és a másik vonatba szálltunk. Legnagyobb meglepetésünkre több napi utazás után, amely valósággal kínszenvedés volt, annyira zsúfolva voltak a kocsik, Üszkübbe érkeztünk, m'ajd Kossóvón átutazva, Dobrevo nevű faluban ötletszerűen megállapodtunk. Az ágyúdörgés ide is elhallatszott, a gyerekek féltek, mire elhatároztuk, hogy elébe megyünk a német hadseregnek, amely akkor Kacsanik-mái egymás után foglalta el a szerbek hadállásait. Gyalog indultunk útnak, — sokszor egy csepp vizünk, egy falat kenyerünk sem volt — az apróságokkal nem volt bizony kellemes mulatság a bolyongás minden cél nélkül. Rudáre faluban a férjem1, — hogy ennivalónk legyen — beállt egy paraszthoz napszámba. Szerbül mindnyájan tudunk, szerb menekülőknek adtuk ki tehát magunkat. Tizennyolc napig voltunk ott, miikor egy délután, — még az időre is emlékszem, két órakor történt — német előőrsök jelentek meg a faluban. Férjemre borultam és haugo-s zokogásban törtünk ki mindaketten. Később 'bevonultak a németek, katonái parancsnokság ütötte fel székhelyét a faluban. Jelentkeztünk. Mikor közöltük, ihogy magyarok vagyunk, a legmesszebbmenő előzékenységgel bántak velünk. Kocsit bocsátottak rendelkezésünkre, amelyfyel Nis-bementünk. A nisi osztrák-magyar konzulátustói pénzsegélyt kaptunk. Egy napig tartózkodtunk Nisbea, másnap már megállás nélkül Paracsin-ba érkeztünk. Jagodina volt a legközelebbi állomás, onnan már vasút jár, uzon mentünk Szemendríába. Hajó vitt bennünket Pancsovdra és most itt vagyunk. Férjem a katonai ügyosztályon jelentkezett — szakaszvezető volt — ma délelőtt lesz az orvosi vi-zsgálat, aztán újra visszamegy Szerbiába, de már mint katona. Igaz, 'hogy négy kis gyerekkel minden segedelem nélkül állok és nem is tudom, mi lesz velünk, de itthon vagyunk. Ez nem táplál ugyan, de éltet. A rendőrségen, egy néptelen folyosón beszélték ©1 élményeiket, minden mesterkéltség, minden hatásvadászat nélkül. Egyszerűen, folyékonyan, mintha leckét mondanának fel. Ugy látszik, jól emlékezetükbe vésődött ez a másfél esztendő. Nem azon bánkódnak, hogy holnap nem lesz ebédjük, a kicsinyek éheznek, hanem annak örülnek, hogy magyar halk a veri ki a pipáját Petár király trónusán, Nándorfehérváron. biiiiiiiiriiiiiimiihiiiiiiiiiiiiibiiiiiiiibgiiiii A képviselőház ülése. — Elfogadták az indemnitási javaslatot. — (Saját tudósítónktól.) Szombaton az indemnitási vita utolsó napján az ülés pont tizkor kezdődött. Beöthy Pál elnök jelentette, hogy a harmadik hadikölcsönre a 'képviselőház a rendelkezésére álló 'összegből 200.000 koronát jegyzett. Azután figyelmeztette a Házat, hogy a mai ülésen érvénybe lép az iuj házszabályok 233. paragrafusának az a rendelkezése, amely szerint minden szónok csak félórát beszélhet. — Nagyon kérem a képviselő urakat, — folytatta az elnök — liogy ezt a rendelkezést megtartani méltóztassanak. A tanács- hozást Ihat órakor befejezettnek fogom nyilvánítani, tekintet nélkül a napirenden lévő 'kérdések elintézettségére. Szabó István kisgazdapárti a békekötéssel foglalkozva kijelentette, hogy amint a népek átka sújtja azokat, akik a háborút fölidézték, ngy a népek átka sújtja azt is, aki a béke megkötését akadályozza, -bárki legyen is az. A békekötésnél a kisgazdák a lengyel nép jogos igényeinek teljesítését is kívánják. Két határozati javaslatot nyújt be. Az egyik választójogot kér a harctéren levő katonáknak, a másik azt kéri, 'hogy a választójogi minősítésnél hat elemi helyett elégedjenek meg öttel, mert az iskolák nagy részéiben most nin-cs tanítás és a nép nem végezheti el a hatodik elemi iskolát. Vagy pedig nyissák meg sürgősen az iskolákat. A maximálás terén a kisgazdákkal igazságtalanul bántak. Egészséges magyar birtokpolitikát 'követel, amely csak a kisajátítási törvény végrehajtásával lehetséges. Az elnök figyelmezteti, hogy fejezze be a beszédét. Szabó István néhány szóval eleget tesz az elnöki kívánságnak és az indemnitást elfogadja. Jaczkó Pál arról beszél, hogy a drágaság kérdésében csak vitákat hallani. A felelősséget a merkantilisták az agráriusokra hárítják és nem történik semmi. Földes 'Béla volt a következő szónok, a ki pénzügyi szakszempontból bírálja az indemnitási javaslatot és: főleg a pénzügyi bizottság jelentésével foglalkozott. Kifogásolja, hogy a hadikiadások mibenléte és a jövendő államadósságok felől a kormány nem tájékoztatja a parlamentet. Az Osztrák-Magyar Bank, amely az állam hitelezője, a háború kezdete óta nem tett közzé kimutatást, amely tény egyedül áll a világon. A bankjegyforgalom megnövekedéséből nem lehetett a valuta megromlására következtetni, és igy nincs igazuk azoknak, akik 18 százalékos 'fedezetről mesélnek, bár az adatok isimerete nélkül erről nem lőhet beszélni. Nekünk mindenesetre bíznunk kell katonáink