Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)
1915-12-07 / 292. szám
Szeged, 1915. december 12. DÉLMAGY AK ORSZÁG 127 A OMKE. vezetősége a kereskedelem jövő feladatairól. (Saját tudósítónktól.) Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés központi választmánya Budapesten vasárnap délelőtt 10 órakor élénken látogatott gyűlést tartott Sándor Pál országgyűlési képviselő elnöklésével. A gyűlésen több kereskedelmi kamara is képviseltette magát; a budapesti kamara részéiül Vágó József, a debreceni kamara részéről pedig Szávay Gyula titkár jelent meg az OMKE. gyűlésén; az egyesülés szegedi képviseletét Vermes Zsigmond 'titkár látta el. Sándor Pál elnök lendületes szavakkal nyitotta meg az ülést. Kiemelte, ihogy az OMKE. a háborús időszak alatt, ahol' csak alkalma kínálkozott, mindenkor megtette a maga kötelességét. Megemlékezett dr. Schreyer Jakab udvari tanácsos, választmányi tagról, aki a csődön kívüli kényszeregyezség ügyével szakszerűen foglalkozott és ezt a kérdést állandóan felszínen tartotta. Nagyérdeme van neki abban, ihogy most már ebiből rövidesen törvény lesz. Az elnök javaslatára jegyzőkönyvileg örökítik meg dr. Schreyer érdemeit. Ezután dr. Szende iPál főtitkár terjesztette elő aiz egyesülés mailt évi működéséről szóló jelentését. Az agilis főtitkár tartalmas beszédiben mutatott rá arra, hogy az OMKE. mindenkor arra törekedett, 'hogy a közlekedési viszonyok feljavítására az állam nagyobb beruházásokat eszközöljön és .a háború beigazolta azt, hogy helyes alapon indult ki az egyesülésnek ez irányú állásfoglalása. Az egyesülés a moratórium egyes rendelkezéseinél is iparkodott felfogását a legilletékesebb köröknél kifejezésre juttatni. Ugyancsak ér vény esitette befolyását a Haditermény R.Társaság megalakulásánál és annak egyes mozzanatainál. Az egyesülés! elömozditotta továbbá az alkalmazottak szolgálati viszonyának törvényes uton való szabályozását és az ide 'vonatkozó rendelet már életbe is lépett. A kereskedelemnek kelet felé való kiterjeszkedését igen fontos dolognak tartotta az egyesülés, aminek egyik kétségbevonhatatlan jele az, liogy megalkotta a Magyar-Bos nyák Gazdasági Központot, amely a kivitel iel foglalkozó kereskedőiknek határozottan előnyére van. . Örömmel jelentette a főtitkár, hogy ugy a kereskedelmi-, mint az igaz-ságügyminisztérium minden, & kereskedelmi érdekeket közelebbről érintő ügyben az OMKE. választmányát kikérte és az sok esetben figyelembe is vétetett. Sajnálattal mutatott azonban arra a körüliméinyre, hogy az agrár érdekek messzemenő támogatásban részesülnek, ami bizony sok estetben a kereskedelem rovására történik. íA főtitkár előterjesztésének során foglalkozott azokkal az előrelátható körülményekkel is, amelyek a kereskedelem tekintetében a háború után elő fognak állani és attól tart, hogy a kereskedelem minden alap nélkül kedvezőtlen elbírálás tárgyát fogja képezni. A kereskedelem érdekeinek hathatós istápolására hivatott tényezők lépjenek azért majd' sorompóba, ne terrorizál tassák magukat és ösmerjék legfőbb kötelességüknek, hogy a kereskedelem rovására megnyilvánuló jelenségeknek elejét veitek. A főtitkár élénk figyelemmel kisért és általános helyesléssel fogadott jelentésének tudomásul vétele után dr. Bulkányi Kálmán titkár a Magyar-Bosnyák Gazdasági Központ ügyeit terjesztette elő és szakszerű felvilógósifással szolgált minden irányban. — Hangsúlyozta, hogy a központ eddigi kereteit az egész Balkánra kívánja kiterjeszteni, hogy ezáltal a kivitellel foglalkozó kereskedőinknek uj összekötettése'ket teremtsen. A központi választmány nagy tetszéssel fogadta a titkár érdekes fejtegetéseit és bizonyára a központi választmány minden tagja törekvéseiben támogatni fogja. Auer Róbert a Kereskedelmi Utazók Egyesületének elnöée a központi választmánynak figyelmébe ajánlotta, hogy a kereskedelmi utazók osztálya, rriely a 'háború folyama alatt csak korlátolt mértékben nyerhetett íoglalkoztatásf, a Iháboru befejezése után azonban fontos szerep betöltésére lesz 'hivatott és igy arra kéri az OMKE. elnökségét, hogy ezen testület érdekeit mozdítsa elő. Az OMKiE. választmánya készséggel igérte meg támogatását. A központi választmányt az OMKE elnökségének eddigi működése meggyőzte arról. hogy a vezetés a legjobb kezekben Van s Sándor Pál országgyűlési képviselő elnökkel az élén olyan tevékenységet fejt ki, hogy az ország egész kereskedelmének hálájára érdemes. HÍREK oooo A török Vörös Félhold képeslevelezö* lapjait 20 fillérért árusítja az Országos Bizottság, (Budapest, képviselőház.) Tiszti szalónnadrág keskeny vörös csíkkal. Éjfél van. A katonai járvány kórház kapuja nyitva, a kórház előtt három szeri)foglyokkal zsúfolt villamos. A sebesülteik 'hangos sóhajtása egybeolvad a haldoklók borzalmas halálhörglésével. Katonai vezényszavak, káromkodás, idegesség, de példás rend és bámulatos tisztaság. Egyenkint szedik le a hordiágyasohat, a sebes ül elleneik kettősrendbe sorakozva vonulnak a 'fertőtlenítőbe. 'Egy baka szerbül vallatja az eyik foglyot és örönnnel jelenti, •— azt hiszi (fontos személyiséggel beszélt — liogy a belgrádi vasúti állomás főportása is kézre 'került. Az egyik barakbán a borbélyok várják a földszínű, kiaszott csontvázkatonákat. Félve, szemük ide-oda ugrál, ülnek le, hogy a borotva hozzáférjen. Ezek, ezek ia. szellemvité zek, kiéhezett, buta, rongyos, tetves, lázas, rohadt, reszkető ál katonáik' akartak ellentállni a magyar bakóinak ? Kacagni kellene, lm nem volna olyan szomorú. Az egyik hordágyas nagyon oda vau, pokróccal letakarták, mégis a hideg veríték üt ki az arcán. Fázik, didereg — fél. Két baka, a hadnagy távolabb áll, onnan nézi a munkát — vetkőztetni kezdi. A pokrócot leveszik róla, félredobják. Artikulátlan kiáltás tör ki ekkor a hadnagy torkán, ^..-/S* 1 hi1 — Hol vetted. 1 1 Hol vetted1 Beszelj i v <-*• 'A ordítja és vékony lovaglópálcájával a szerbről leszedett nadrágra mutat. 1 A többiek nein értik, kérdő tekintettel ostromolják a tisztet. Végre megértik: a szerben tiszti szalon-nadrág van, keskeny vörös csíkkal. 'Magyar-osztrák egyenruha. A hadnagy most már nyugodtabban nézi á nadrágot, a gombokon a felírást: Weiner és Grünbaum. Félre fordul, könnyes a szeme. -A hadnagy sir. Hegy lehet sírni egy tiszti szalon nadrág láttán, hegy lehet sírni afölött, hogy: készítette Weiner és Grünbaum. (t. r.) — A külügyminiszter a király előtt. Bécsből táviratozzák a Budapesti Tudósító-nak, hogy a király hétfőn kihallgatáson fogadta báró Burián István külügyminisztert. — A második háborús karácsony. A békesség, a szeretet, a család ünnepe közeledik. A nemzetek gigászi küzdelme mégsem csökkent, a gyilkoló fegyverek tüze mégis fokozódik, milliók óhajtott 'békéje , messze késik. Mig az igazságért, küzdő hadseregünk feje köré a győzelem babérkoszornjia fon glóriát; a mi kötelességünk a kórházakban értünk szenvedő bős katonák szomorú karácsonyát szeretettől ragyogó deriis ünneppé varázsolni. (Szivünk, lelkünk e parancsa most nemcsak ajándékot, fáradozást, hanoin lemondást, magunktól megvonást, igazi áldozatot követel. Ha e karácsony nem is lesz gazdag ajándékokban, mint a tavalyi volt, de gazdagabb lesz lelki értékben, sok-sok fájdalmas szívnek megértő érzésében. Tavaly i versenyezett Szeded nemes társadalma abban, liogy kiki a maga betegét jobban elhalmozta, s igy megtörtéin be tett hogy az elosztás egyenlőtlenné vált; most ennék elkerülésére az a törekvéf-ii.nk, hogy a katonai parancsnoksággal együtt, egységesen járjunk el. A közönség munkájának megkönnyítésére kérjük, liogy kiki hízza reánk ajándékát, mi iazt összegyűjtjük, a hiányzó tárgyakat pótolva, egyenlő csomagokba elhelyezzük s a kiosztást rendező hölgyeknek a kórházak létszáma arányában átadjuk. E célra december 20-ig bezárólag gyűjtjük a nem romló dolgokat: tárca, dohány, szivar, cigaretta, pipa, zsebkendő, Íróeszköz, zsebkés, harisnya, érmelegitő, keztyü, stb. és december 22-én kérjük az étel és italnemüek beküldését. Különösen kérjük az igen tisztelt kereskedő, szállító és vendéglős cégeket, hogy áldozatkészségükkel bennünket ezúttal is szíveskedjenek támojatui. Az adományokat a Belvárosi óvoda I. ern. nagy termébe (Toldy-utea, királyi tábla mögötti) kéri a Szegedi Nőipari és Háziipari Eyyesiilet Hadsegitő Bizottságának Elnöksége. i ' ' — Veszít a város a közélelmezésen. Völgyessy János városi gazdász — a tanács megbízásából — részletes kimutatásit terjesztett be a közélelmezési bevásárlásokról s eladásokról. Jelentése szerint a 'hatóság élelmiszer-üzleteinek összes forgalmat egymillió és hétszáznégyezer korona, A veszteség harmincegyezer és háromszáznyolcvannyolc koiona. A veszteségtől nem kell megijedni, 'hiszen nem is volt és nem is lehetett szándékában a hatóságnak, hogy az üzleteket nyereséggel folytassa. Természetesen olyan veszteségekre gondolunk, amelyek a közélelmezés megjavítása érdekéből elkerülhetetlenek voltak és rtem olyanokra, amelyek esetleg rossz üzletkötés folytán állnak elő. — Kitüntetés. Dr. Faragó József tartalékos főhadnagyot, szegedi ügyvédet aki a háború kezdete óta teljesít katonai szolgálatot, az ellenség előtt teljesítő kitűnő szolgál áfáért a király a signum laudis-szal kitüntette. Faragónak ez a második kitüntetése, — Osztrák minisztertanács. Bécsből táviratozz áík a Budapesti Tndúsitó-ivak: Az osztrák kormány szombaton hosszabb minisztertanále?ot tartott, amelyen a bárom uj miniszter is részt vett. Vasárnap gróf Stürglch miniszterelnök különkihalLgiatáson jelent meg ő felségénél. — Hatósági csecsemővédelem Felsőtanyán A dr. Szalay József, főkapitány vezetése alatt álló hatósági csecsemővédelmi bi-