Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)
1915-12-17 / 300. szám
Szeged, 1915. december 17. DÉTÁÍAGYARÖR&ZÁG (fásra, ezájmosásra, edények és evőeszközök tisztogatására mindenki csakis forralt .vizet hasznájon. Felhívom a város közönségét, hogy e lendeHkezfenelí a saját maga 'érdekében a legszigorúbban tegyen eleget .addig is, flimig az .ujabb vizsgálat szerint, amelyet ilrirdietmiány,l)en. azonnal 'közzé fogok tenni, a viz minden veszély .nélkül használható .tesz." Ugyancsak ezen értekezlet .határozatából az összes kolozsvári iskolák és interimátusok azon malii bezárását elrendelték. iDr. Scheitz Vilmos tiszti főorvos .a következőket mondta: — Tekintettel .ama, hogy az egész vízvezeték meg van fertőzve a* tífusz bacLllusaival, a vízvezeték 'fertőtlenítése nem lehetséges, mart ezt csak ott és .akkor lehet ifoganatosiitani, ha a vízvezetéknek egy kisebb szakasza fertőzött. ;A« egyetlen és legliatáisoijahb védelem a teljes óvatosság és az elrendelt óvintézkedéseknek mondhatni a tullzáebauicnő pontos betartása. íA vizvezetéknek .összes ut.testi vízcsapjai nyitva állanaik, liogy a fertőzött vázét minél hamarabb felválthassa és a viz, amely már nimics megfertőzve, lEzentul 'különben napomként fogjuk a vizpróbavétielt eszközölni és megvizsgáltatjuk bakteTiiologiiailag az egyes kutak vizét ,is, hogy amelyiket megfertőzve találjuk-, azokat a vezetékből kiiktassuk és igy csak -a tiszta kutak szcligiáltassamak vizet. iRoimélbétőkig a vízvezeték fertőzött voltának, — ha .a közönség kellőkép üzemelőt t tartja a. szükséges óvintézkedéveku •— komolyabb következményei nem lesznek. — AD. M. K. E.-kötvények sorsolása. A december 1.5-én megtartott sorsolás alkalmával a 94 iA) sorozatú 100 korona névértékű fél kötvényt Ecrécilták kL lA kötvényt a sorsolási tervezetnek megfelelően 300 koronával váltják be. — A ramslit szerencsejátéknak minősítették. A hivatalos lap csütörtöki száma közli a Ikhria jogegységi tanácsának IV. számú büntető döntvényét, .amely kimondotta, hogy a ramsli néven ismert kártyajáték a kihágást h tk. 91. szakaszában meghatározott szerencsejáték fogalma alá esik, .A döntvény megokojásában a kurta a következőképen határozza. mag a szerencsejáték .fogaiinát: jSzepeinidseJátitík'nak ibejll ítékinterai miniden olyan játékot, amely herendezórénél fogva lehetővé teszi, hogy abban bárki különös képzettség néllikiül is részt ve.liessen és melynél a játszó tevékenysége, .az ügyesség, a számítás az eredményt egyáltalán nem, vagy csak igen csekély mértékben, befolyásolhatja; melynél tehát a nyereség vagy veszteség túlnyomóan, vagyis lényegileg a véletlentől függ. — Bonyodalmak egy eltűnt sertés körül. Kénye® az eset, tehát neveik nélkül írjuk meg ezt a bonyodalmas bistórát, mely egy elveszett hizó körül fonódott s amelynek kinyomozása .alapos munkát .adbtt a makói rendőrségnek. .Egy jómódú makói család jelentette ,tnóg a múlt bét ködjén a. .rendőrségnek, Ihogy az udvarukéin, .levő disznóólból eltűnt egy hizó, lehetett vagy 130 kilós, arnii szép pénzt jelent a mai drága világban. A baj az, hogy a hizó eltűnésének még csak nyoma eem maradt s az ugy eltűnt, hogy .a legkisebb jel sem maradt, ami megmutatta volna a távozás irányát. A rendőrség először az újságokban publikál,tatta, hogy egy ilyen meg ilyen disznó elveszett, .aki megtalálta, vagy látta s nyomára tud vezetni, jelentkezzék .a rendőrségen. A i.megtaláló nem jelentkezett, hanem inkább egy újságkihordó asszony, aki •előadta, Ihogy egy olyan hízót, mint aminőt keresnek, Földeák irányiáiban látott haladni, nyomában egy nőfezemélylyel, .aki láthatólag reményteljes állapotban volt. Ezen az .alapon kezdett a rendőrség nyomozni s először megállapitottáik, .hogy a kárvallott családnak néhány hónap előtt volt egy cselédje, Sz. Teréz, .aki (Földeákon la kik. íA nyomozás szálai tékát Földeákra vezették s a.z ottani csendőrség segítségével sikerült is megtalálni az .eltűnt bizét is meg -a leányzót is. A .disznó is ezalatt nagy változásán ment át, mert eltiiujése után .következő szerdán már leölték, s csak .feldolgozott állapotban, hurka, .kolbász, zsir alakjában 'került .elő. 17 kg. szalonnát el is adott belőle Sz. Teréz, de azt is megtalálták, s a leányt, .aki megérezte a nyomozást, s .megszökött .a csendőrök elől, idegen háznál találták mag s letartóztatták, majd Makóra hozák, ahol a rendőrség vallatni kezdte a lopáls felől. lA leány, — .aki csinos, bár könnyüer.kölcsü, iskoláikat végzett .és már postáskisasszony is volt, — tagadta a lopálst s azt mondta., hogy a bízót ő ajándékba kapta a volt gazdája apósátél, tehát jogosan vitte el, s az ajándékozás jogcímét a szerelemre vezette v.i'ssza. A rendőrség kissé hihetetlennek találta a históriát, s megidézte az apóit, aki 60 éven felül van, s természetesen tagadja, hogy ő ajándékozta volna .a disznót a leánynak. A tagadás azonban nem volt .nagyon határozott s nem lehetetlen, hegy a leány mondta .az igazat, bár az apóknak igy sem volt joga a hízót, mely nem az övé veit, elajándékozni. A.z öreg bácsi ugy tett, mént az antant-hatalmaik, .a máséból jutalmaz. ,Nc.m lehetetlent azonban, hogy u családi bébe érdekében a leány ellen tett följelentést •vibsoavonják annál is inkább, mert az eltűnt sertés, ka feldolgozott állapotban is, de megkerült. A tolvaj leány egyébként még a rendőrség őrizetében van. I — A forradalmi nász — filmen. Pár évvel ezelőtt óriási sikert aratott a magyar szín padokon is iSophus Michaelliisneík, .a modern dán irodalom egyik ékességének „Forradalmi nász" eimü izzó drámai erejű színjátéka. Ebből a pompás drámáitól készített most filínet a iNordisk-gyár és .ez a ifilm kerül pénteken, szombaton és vasárnap bemutatóra a Korzó-mozi bar. Ez a mozi-színdarab rászolgált .minden dicséretre. A legszebb, a les dúsabb pompájú, a legmegragadobban drá mai színdarab ez. Kiállítása példátlanul első rángni. Ilyen pazar darabot mozi még nem produkált. lA főszerepeket a .legkiválóbb dán színészek játszák. (Betty .Namsen, a világhírű dán tiragika, Waldemár Psylander, .a leignépszeiriübíb moziszinész ós Níkolai Johaninsem a főalakitói a darabnak. — Tanuljunk idegen uyelveket a Városi Nyelviskolában. Telefon 14—11. Polláh MM férfi és női divatcikkek legnagyobb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. :: Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u. 6. Széchenyi-tér 17. Telefon 854. Telefon 855. Áradással fenyeget a Tisza. (Saját tudósiiónktól.) A városi tanács csütörtök délelőtti ülésén dr. Somagyi Szilveszter polgármester bejelentette, hogy a földművelésügyi minisztertől távirat érkezett, melyben a miniszter a Tisza fenyegető áradása miatt a szükséges óvintézkedéseik megtételére 'hívja tel a várost. Óriási viz,mennyiség várható felülről, mert bár Szolnokot még nemi érte el az áradás, olt a vízállás mégis megközelíti a nyolc métert. A csongrádi szakaszon is tetemes emelkedés várható. A vízvédelmi .munkálatok azonnali végrehajtását elrendelte a miniszter. A polgármester értesítette a fenyegető veszedelemről az ármentesitő .társulatot és pénteken személyesen fog meggyőződést szerezni afelől, hogy a gátőrök helyükön vannak-e és hogy az óvintézkedéseik miként hajtattak végre. A Délmagyarország tudósítójának Tóth Mihály városi főmérnök a következő .felvilágosítást adta a tiszai áradást illetőleg: — Aggodalomra egyáltalán nincs oik, inert a Tisza O-pontja fölctt +10 és +10-50 méterre vannak a vizvonalák kiépítve, a falazott rakpart pedig +9-5 .méterre. Húsz évvel ezelőtt a Tisza +8-83 magasságot ért el, még sem történt semmi baj, pedig akikor a töltések egy méterrel alacsonyabbak voltak, mint most. A mai vízállás +6-73 méter. A védelmi intézkedések iránt majd aikkor kell gondoskodni, ha 7-5—8 méter .lesz a Tisza. Egyelőre azonban apadás mutatkozik, tegnap 0-30, ma pedig 0-10 métert esett a viz. Szerintünk nem szabad addig, várni, mig nyolc méterre dagad a Tisza, előbb kell az óvintézkedéseket megtenni. .Különben is. i Szolnok felől olyan nagy vízmennyiségre lehet számitani, amely ® vizvonalat feltétlen nyolc méterre emeli. Tudomásunk szerint a Vág is kilépett medréből, a Nyitra egész hosszában elborította a földeket, nem lehet tehát bevárni, amig a 4000 hold kiterjedésű Feketeföldek viz alá kerülnek. Francia véleméng adriai akciónkról. Berlin, december 16. A Petit Párisién egyik cikkelyében Rousset alezredes rámutat arra veszedelemre, amellyel az erőkifejtésnak az Adriai- és a Közép-tengeren való nagyon is szétosztása egybe van kötve és fejtegetése során rátér az osztrák és magyar tengerészet tevékenységére. — Bármily kellemetlen is a San Giovanni di Medua mellett történt eset, .amely egy buvánhajónkba került, abszolút katonai nézőpontból csak korlátolt jelentősége van, azaz inam olyan esemény, amely megváltoztathatná az általános helyzetet. Nekünk azonban nincs jogunk arra, higy ezen esetet mellékesnek tekintsük, mert jellemző azon rendkivűli éberségre, amelyet ellenfeleink minden alkalommal tanúsítanak és arra a fáradhatatlan tevékenységre, amely náluk mindig a gyors elhatározásokat követi. Tekintettel Levélpapírok, képeslapok, gyönyörű választékban kaphatók Várnay L. papirkereskedésében Szeged, Kárász-utca 9. sz. a.