Délmagyarország, 1915. november (4. évfolyam, 264-286. szám)

1915-11-07 / 269. szám

8 DÉLMAGYARÖRSZÁG Szeged, 1915. november 10. és a résztvevők hatalmas tömege ikisérte el a Mestert utolsó útjára. — A novemberi katonai előléptetések. Bécsből jelentik: Szombaton délben adták ki a közös .hadsereg rendeleti 'közlönyét, amely a lovassági tábornokok, táborszernagyok, al­tábornagyok és vezérőrnagyok kinevezésén (kivül, 51 ezredes, 119 álezredes, 224 őrnagy kinevezését tartalmazza. A kapitányi, 'illető­leg századosi, a főhadnagyi és hadnagyi rangsorban az előléptetések száma igen nagy. — Az uj cimer. A hivatalos lap szombati száma közli a kormány uj rendeletét a kö­zös intézmények használatára szolgáló cimer tárgyában, valamint a .minisztériumnak egy másik rendeletét a magyar állami közép- és kis cimer és az állampecsét uj leírásáról és rajzairól. A rendeletekihez csatolva vannak az uj elmerek, valamint az ulj állampecsét rajzai is. Az uj címereket pár héttel ezelőtt, amikor a reájuk vonatozó királyi kéziratok megjelentek, már részletesen ismertettük. — Szegedi tiszt kitüntetése. Lippner Alfréd, a 46. gyalogezred főhadnagy,a, a háborúban tanúsított vitéz magatartása elismerése ül leg­felső elismerésben részesült. — A katonaság köszönete a hősök sír­jainak feldiszitéséért. Vörös Tibor honvéd­ezredes, a szegedi katonai állomásparancsnok az alábbi átriaitot intézte dr. Somogyi Szilvesz­ter polgármesterhez: Szeged .szab. kir. város tanácsának tudomásomra hozott azon nemes elhatározását, hogy Mindszentek napján fő­tisztelendő Várhelyi József kanonok, belvárosi esípresplébános ur közreműködésével Szeged város hazafias kegyelettel áldoz a hazáért hősi halált halt és helyben örök .nyugalomra he­lyezett katonák emlékének, köszönetem kifeje­zése mellett tudomásul vettem s az ünnepsé­gen leendő katonai képviselitetésről intézked­tem. Fogadja polgármester ur, valamint a vá­ros közönsége — kik megjelenésükkel az ün­nepség fényét emelték — .azon áldozatkész­ségért, amellyel a hősök .sírjainak földiszité­séhez hozzájárultak, legnagyobb és legmélyebb liálás köszönetem kinyilvánítását. Maradok teljes tisztelettel Vörös Tibor ezredes. — Budapesti megbízottak élelmiszert vásárolnak Bulgáriában. Budapestről jelentik: Szombaton hajnalban a Dunagőz'haijós Tár­saság Budapest nevű hajója elindult a fővá­rosból Bulgáriába, Vidd in kikötőjébe. A Bu­dapest az első magyar személyszállító hajó, (amely Bulgáriába érkezik, még pedig polgári utasokkal, akiknek az a feladatuk, hagy a szövetséges országban élelmiszert vásárolja­nak a főváros számára. Hogy éppen a Buda­pest íhajó teszi meg az első utat, amelly ke­reskedelmi összeköttetést akar teremteni Bul­gária és Magyarország között, neon minden jelentőség nélkül való, mert ezzel is doku­mentálni akarják, Ihogy a magyar főváros kezdi meg a szövetséges néphez való keres­kedelmi közeledést. A hajó Budapesttől Vid­dinig két nap alatt teszi meg .az utat a sza­baddá tett Dunán. — Már panaszkodnak a hadisegélyesek. Szombaton délelőtt mintegy 80—90 asszony járt Bokor Pál. (helyettes' polgármesternél s hadisegélyeikre előleget kértek. (Miivel, a 'vá­ros tanács'a az előlegezést beszüntette, a he­lyettes polgármester dr. Végman Ferenchez, a központi bizottság pénztárnokálhoz utasí­totta az asszonyokat. Ez az 'eset mutatja leg­jobban azt, amire tegnapi cikkünkben, rámu­tattunk, hogy a hadisegélyek körül nem ár­tana tenni valamit. — Tanárok és tanifók szabadságolása a katonaságtól. A Külügy-Hadügy jelenti: A mióta a tanárok és tanitók katonai szolgálat­ra bevonultak, iazőta a tanítás menete állandó nehézségekkel küzd. A honvédelmi 'miniszter a hadügyminiszterrel egyetértöleg igyekezett segíteni e nehézségeken és ugy határozott, m m £3 E El VA SS m o zg ó ­TELEFON 807. SZÍNHÁZ! TELEFON 807. | Vasárnap, 1915. november 7-én EÜGEN SNE regénye után 5 részben. ü B m H Előadások: vasárnap délután El a üi 83 11 M B m m e ü B ® Ei 13 B £ m m Csak egy napigi E 5 ra m 2 órától folytatólag, g • B hogy a segédszolgálatos tanárokat és tanító­kat áthelyezi a nemtényleges viszonyba, Ihogy polgári foglalkozásukhoz visszatérhes­senek. — Dr. Pártos Zoltán előadása. A Fele­baráti Szeretet Kertbérlő Társasága november 7-én vasárnap délután négy órakor a város­háza dísztermében kezdi meg gazdasági szak­előadásai,maik sorozatát. Ez alkalo.mm.al Cajlik István, a szabadkai földimi ves i&ko 1 a igazgató­ja a munkáskertek most aktuális gazdasági vonatkozású kérdéseiről ifog tájékoztatást nyújtani. A másik előadó dr. Pártos Zoltán, Alsót,anya nagykészültségii orvosa, aki az anya- és csecsemő védelemről ifog értekezni. Most, .amikor a csecsemők halálozása oly szo­morúan nagy arányokat öltött és ,a jövő em­beranyagának megmentése és biztosítása a legégetőbb társadalmi kérdéssé vált, igen fon­tos, hogy Pártos doktor előadását minél töb­ben. meghallgassák. Belépődíj nin.es, minden érdeklődőt szívesen látnak. A Kertbérlő Tár­saság vezetősége értesiti tagjait, hogy az elő­adások után a társaság több .napirenden levő. ügye is elintézésit nyer. — Munkaadók figyelmébe. A Munkaköz­vetítő Bizottság irodájában az őszi idő beáll­tával kevesebb lett a munkaalkalmak szánna. Különösen az irodai és üzleti alkalmazottak körében, de általában a női munka terén mu­tatkozik munkahiány. A bizottság körlevélben fordul a szegedi munkaadókhoz, hogy ha az ujabb bevonulások következtében hivataluk, gyáruk, üzletük vagy egyéb üzemük kereté­ben bármilyen irányú szükséglet (tisztviselőnő, elárusítónő, háztartásbeli alkalmazott, gyári Munkásnő, uapszámosnő, továbbá olttboni munkás) merül föl, ugy a munkáközvetitő irodát keressék meg. (Ker. és Iparkamara. Telefon: 785.) A .munkakeresők legnagyobb része hadbavon.ultak családtagja, igy hazafias és társadalmi kötelességének tesz eleget min­den munkaadó, ha .azokból alkalmaz. A munka­közvetítő hivatal súlyt helyez arra, hogy a külömhöző munkaköröket mindig arra illeté­kes, képzett egyének töltsék be. — Nem fizet az állam a hadifoglyok tartásáért. Tegnap közölte Sándor János bel­ügy/miniszter 'a hatósággal, (hogy a kormány november 16-ától kezdődőkig beszünteti az egyes munkaadóikhoz kiadott hadifoglyok ellátása fejében, megállapitott napi. egy koro­na (fogolytartási térítést. Azok a munkaadók, (akik a térítés megvonása után nem óhajtanak hadifoglyokat igénybe venni, azonnal jelent­sék be, ihogy a munkahelyekre való be­osztása. tárgyában intézkedhessek. A honvé­delmi, minisztérium is intézkedést közölt a hatósággal, amely szerint a (mezőgazdasági (munkán alkalmazott összes (hadifogoly-kéz­imüvesek bevonását rendelte el. A rendelet szerint ,a hadifogoly-kézműveseknek mező­gazdasági munkára történt kiadása folytán, a hadiipar átmenetileg háttérbe került, ugy, hogy a mezőgazdasági, munkáknál amúgy se •teljes értékű hadifoglyoknak bevonása a me­zei munkák 'befejezése után, annak kára nél­kül, keresztül vihető. A honvédelmi ,miniszter közli, hogy a kézművesek helyett ,a fogoly­tartó munkaadók megfelelő számú1 földmű­vest fognak kapni, s az iparos hadifogoly pe­dig olyan ipartelepeknél talál, elhelyezést, a melyek hadfelszerelési cikkek gyártásával foglalkoznak. — Nincs kukorica. A földmüvelésügyi mi­niszter, amikor 35.000 .métermázsa tengerit rótt ki Szegedre, ugy számított, hogy a vá­ros határában 180.000 métermázsa kukorica terem, amelynek 18 százalékát nélkülözheti a város. Ez a számítás; nem bizonyült való­nak, mert az összéirók megállapították, hogy Szegeden csak 19.600 métermázsa termett s ebből csak 1760 mázsa felesleget találtak. A tanács most ezeket az adatokat fölterjeszti a miniszterhez s egyben közli a Haditermény Részvénytársa,sággal is. A szegedi földeken, — mondja a hatóság — 10 métermázsa he­lyett csak egy mázsás átlag termett, mert a bevetett .területeket elöntötte .a viz.

Next

/
Thumbnails
Contents