Délmagyarország, 1915. október (4. évfolyam, 237-263. szám)

1915-10-09 / 244. szám

4 v DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1915. október 13. Ki győzhet Bécs, (Október 8. Az antant csörteti kardját. De 'hegy a kardcsörtetés és a komoly, eredményes hadviselés két merőben egymástól különböző dolog, »az már a most dúló világlhábora során többször is bebizonyosodott. Az antant-hatalmak kardcsörtetésé ép ezért senkit meg nem, ijeszt és agy látszik* egyéb hatást nem is érnek el, mint hogy önmagukat és egymást bátorítják vele. Konstantinoszra, a görögök királyára sem voltak képesek ráijeszteni, pedig ő ugyancsak közeliről hallhatja az antant kardcsörtetését. Vagy talán éppen e nagy közelség miatt nem ijedt meg?! Némely dolgok ugyanis a közelből távolról sem olyan félelmetesek, mint messziről. A görög királynak eddigi állásfoglalása a mi balkáni akciónkat illetően a legszebb remél nyekkel kecsegtető. Az ő állásfoglalása tudniillik azt jelenti, — és ebben a görög vezérkar is osztozik, — hogy Németország és Ausztria-Magyarország fegyverei a Balkánon is diadalmaskodni fognak. Maga a görög király háborús tapasztalattal rendelkező hadvezér, amint a görög vezérkar is hadviselt férfiakból áll, .akiknek a véleménye már ez alapon is sokkal inkább megbízható, mint Venizelosz-e, azé a krétai kalandoré, aki királyával ellentétben /az antant győzelmére esküszik. És iha olvassuk az angol, francia és olasz lapoknak a balkáni helyzettel összefüggő cikkeit, bármint erősködnek is az ellenkező mellett, kiérezzük belőlük, 'hogy ők csöppet sincsenek elragadtatva a balkáni helyzet uj alakulásától. Az ütőkártya a mi kezünkben van és ők a játszmát már semmiféle mesterkedésekkel, áruló pillantásokkal és asztal alatti íábrugásokkal nem fogják megnyerni. A kártyakeverésnek vége, a lapok ki vannak osztva és az antantot senki és Semmi sem fogja megmenteni a veszteségtől. A 'egöszintébíb talán az olasz sajtó, amelyre a háború eddigi folyása — ugy látszik — rendkívül jótékony és józanító hatással volt. Amikor már az olaszok vezérlapja, a Corriere úella Sera nyíltan azt irja: „A közelebbi jövő sötétebb, mint valaha", akkor igazán csak a legfényesebben áJllhat a mi helyzetünk a Balkánon. És ennek az: olasz megállapitásnak az erejét nem rontja le az a félénk önbiztatás, hogy „a Balkán a meglepetések országa és a mai viszonyok holnap már ellenkezőre fordulhatnak." Ez csak afféle jámbor óhaj, olyan kapkodás a szalmaszál után, amelybe a fuldokló hadonászása közben belekapaszkodik ugyan, de azért jóf (tudja, ihogy megmenteni nem tudja sem ,a saját ereje, sem a szalmaszál. Amikor már egy 'hadviselő-szövetség ilyen reményekkel várja sorsa jobbraforduiását, azzal bevallja, hogy a saját erejéhez nincs a legkisebb reménye és már csak abban bizik: liátiha jön valami meglepetés, valami csoda... Az erőből fakadó bizalom helyett már csak a meglepetésbe, a csodába vetett remény tartja az antantban a lelket. A párisi sajtó is érdekes kilengéseket mutat a háború folyamán. A mostani balkáni helyzettel kapcsolatban azon sajnálkozik, hogy „hiányzott a diplomáciai akcióban az egységesség", csak természetes tehát, hogy több határozottságot vár a katonai eljárástól. Eddig az antant diplomáciájától várta minden üdvét a Balkánon. Azt hitte, a Balkán kis népeit maga mellé sorakoztatta és igy növeli meg katonai erejét és a győzelem esélyeit. Ez tehát azt jelenti, hogv a saját haderejének az elégtelenségéről meg voll győződve. Ha nem szorult volna rá az antant erre a segitségre, bizonyára nem kilincselt, nem kunyorált, nem alázkodott volna meg a kis balkáni népek előtt. Milyen jogon rner tehát most sikert remélni fegyvereitől, amikor a Balkán l'egérickeseob fogyva t. -- a bolgárokéi — nem mellette, hanem ellene küzdenek?! 'Ne felejtsük el azt sem, hogy a Balkánon való fegyveres akciót nem az antant-hatala Balkánon. ntak kény szeritették mi ránk, ellenben, a központi hatalmak voltak azok, akik az uj haumiiveletek szinteréül a Balkánt jelölték ki. Tehát mi vagyunk azok, akik diktálunk. Most: a háborút, azután: a békét. Akármely oldalról, akármely szempontból nézzük is a Balkánon előállott, jobban mondva teremtett és itt hangsúlyozni kívánjuk: az általunk teremtett helyzetet, bízvást megállapíthatjuk, hogy minden annak a programnak a keretében fog kifolyni, amely programnak mi voltunk és ,mi leszünk a megállapítok Ki hiszi, vagy ki hiheti józan fővel, hogy akár Angliának, akár Franciaországnak van számbavehető erőfölöslége? ök a Balkánon csak ugy volnának kiadós katonai miiveletek megindítására képesek, ha tekintélyes erőket vonhatnának el a nyugati harctérről Csakhogy ugyanakkor legalább is ugyanannyi német haderő szabadulna fel. S amire a saját területek tápláló forrásaival való szoros kapcsolatban nem képesek az angolok és franciák, arra vájjon képesek lesznek-e az idegen balkáni területeken? Az anyaországtól távol hadseregeiknek élelmiszerrel, fegyverrel és muníció vaj való ellátása hasonlíthatatlanul nehezebb lesz, mint a nyugati fronton. Ezzel szemben a központi hatalmaknak ott leszi közvetlenül a hátuk mögött AusztriaMagyarország és Németország kimeríthetetlen erőrezervoirja. Hol fogja az antant elhelyezni a sebesültjeit és betegeit? Az Oroszország részéről remélt segítség is a minimum lesz. A Fekete-tengeren át nyújtandó segítség nagyon is kétes ési vitás. Miért nem nyújtott Oroszország segítséget a Dardanelláknál küzködő szövetségeseinek? Bizonyára nem közömbösségből, hisz a Dardane,Mákat egyeneseit Oroszország kedvéért erőszakolták az angolok és a franciák. Oroszország évszázados vágyának: a Dardanellák birtokba ve vesének a megvalósításához a legkisebb erőt sem tudta kifejteni. Azizai pedig, hogy a főesemények szintere nem a Dardanellák előtt lesz, hanem1 a Balkánon, Oroszország szempontjából a helyzet egy jottával sem válik kedvezőbbé. Ha Oroszországnak módjában állott volna a Dardanella-akcióba beleavatkozni, bizonyára nem mulasztotta volna el. Hisz az ő legvitás'abb érdekeiről volt szó. Azzal, hogy a harc szinterét most kiterjesztettük a Balkánra, Oroszország helyzete nem hogy jobbá vált, hanem egyenesen rnegrosszabbodotit. A világtragédia ötödik és befejező felvonása megkezdődött, mi nyugodtan várjuk a végét. í >»cs iuiiiiiii .. Base3ii.sBE»....s!i>K<99a«!* Megegyezés Amerika és Németország között. Berlin, október 8. A Wolff-ügynökség magántudósitója jelenti Neveyorkból: A Sun irja: Annak ,a levélnek a hangja, amelyet gráf Bernstorff az Arabic ügyében Lansing (államtitkárihoz intézett, semmi kívánnivalót nem hagy hátra. A sajnálkozás és a 'jövőre vonatkozó igéret .a legnagyobb mértékben kielégítő. Az amerikai nép bizonyára örülni fog, hogy eltűnt az a felhő, amely az amerikai és a német kormány viszonyára nehezedett .Bármiiyen ellenkezésre talált is nálunk a nagykövet egyik-másik tényleges vagy csak ál Utólagos cselekedete, mégis szívélyes elismerés illeti meg öt, a békéltetőt, a ki rávette kormányát, Ihogy tartsa tiszte'etben tengeri jogainkat. Az amerikaiak .szivesen elismerik azt a sikert, amelyet a nagykövet a csatatérnél magasabb harcterületen, a diplomácia terén .szerzett és győzelmét, amelyet ő a két nemzet közti barátság fen tartására kivívott. (M. T. I.) Szegedi kadett a Galícia határán dúló harcokról. (Saját tudósítónktól.) Egyik legutóbbi számunkban harctéri levelet közöltünk Müller Károly kadett, Müller János borkereskedő fiúnak dereika.s és önfeláldozó viselkedéséről. Müller a szeptember 25. és 26-fán Novo-Alexiniecnél vivott harcokban az egyik lábún golyótól találva megsebesült. Most Szegeden fekszik a Katolikus Nővédő Egyesület tiszti kórházában. Sebesülése nem súlyos természetű, könynyedón és élénken .mondja el tehát azokat a küzdelmeket, amelyek sikeres befejeztével a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. — Tiz-tizenkét kilóméterrel Gáliéin határán tul Novo-Alexiniac vonalálban volt a frontunk — kezdte elbeszélését Müller. Tőlünk kétszáz méterre mélyen beásvia feküdtek az oroszok. Tüzérségünk, amelynek az oroszokával szemben való fölénye ma már vitathatatlan, nagyszerűen belőtte magát. Hullott a srapnel az oroszokra, akiknek frontja nagyon meggyöngült ós már-már ugy volt, hogy rohamra mehetünk, amikor a mi arcvonalunkon, pár száz méter rés támadt. Ezen a résen hirtelen ket szotnya kozák vágtatott be, egyenesen az arcvonal mögé, a tüzérségi állás felé. Helyeinket természetesen nem hagyhattuk el, a kozákok lényegesebb akadályok nélkül juthattak el ágyúinkhoz, abo! a századost lelőtték, a többieket elfogták. Közbeni mi .megkaptuk a parancsot a kozákok bekerítésére, ami meg is történt. Aki nem esett el közülük, azt fogságba ejtettük. Egy sem menekült közülük és ágyúinkat sem sikerült megrongálniok. — Ez szeptember 25-én törtónt. Még aznap e.ste parancs érkezett, hogy felváltanak bennünket és mi két nap pihenőt kapunk. Körülbelül 30 kilométerrel lehet la front mögött az a helység, amelyben a két napi pihenőt töltenünk kellett volna Fürdéshez készültünk ép, amikor alarmot fújtak. Gyülekezés és erőltetett menetelésben siettünk vissza a. harctérre, ahol 4—500 méter hossz i vonalon ép ott sikerült az oroszoknak frontunkat benyomni, ahol az az ő harcvonalokba éket vert. Az oroszok nem a mi lövészárkainkat foglalták el, hanem hozzánk valamivel közelebb uj árkot ástak, amelyet a mi elhagyott és hátrább fekvő árkunkkal összekötöttek. Miután kiadatott a parancs eredeti állásunk visszafoglalására, erős tüzérségi tüzelés következett. Szabad szemmel is láthattuk, hogy a nagyszerűen találó srapnelektől hogy ritkulnak ,az oroszok sorai. Mikor megállapítottuk, hogy eléggé meg vannak dolgozva a'hoz, hogy erős rohamot ne tudjanak állni, határoztunk. Az én szak aszom na,k az elsők között kellett indulni 1 tet, Én tehát egy-két emberemmel egyenesen a géppuska-osztaghoz tartottam, parancsnokát lelőttem, embereit a géppuskákkal együtt elfogtam és hátra küldtem. — Ezzel csak régi árkunk fele .lett a mienk. A másik fele üresen állt, de — amint rövidesen megállapítottuk — egy orosz tiszti patrul fészkelte meg magát benne. Veszedelmes szomszédság volt, a,melyhez az árokban közeledni nem lehetett, mert egyenként leszedtek volnia bennünket, ba pedig az árkon kívül közeledünk hozzájuk, természetesen a szemben lévő oroszok terítenék le. Minthogy én álltam hozzájuk szakaszommal legközelebb, este egy emberemmel feléjük kezdtem kúszni az árokban. Rövidesen suttogást hallunk. Hasonfekve múnadok, elveszem a legényem puskáját és őt visszaküldöm másikért. Egy-két percnyi várakozás után az orosz tiszti patrull vezetője világító pisztolyt süt el a levegőbe, amelynek fényéről megállapíthattam, hogy jeladás akar lenni. Én is lövök abba az irányba, amelyben a világító pisztoly fényénél az orosz tisztet láttam. Egykét percnyi kínos és rettenetesen jhosszunak tetsző várakozás, amely alatt megállapíthattam, hogy lövésem talált. Azután kúszás nesze, lépések hallatszanak, érzem: ha most nem vigyázok, elvesztem. Az oroszok felém közeled-