Délmagyarország, 1915. október (4. évfolyam, 237-263. szám)
1915-10-15 / 249. szám
4 DÉLMAGYARÖRSZÁG Szeged, 1915. október IS. A főügyész megfölebbezte az élelmiszeruzsora letörésére hozott közgyűlési határozatot. Saját tudósítónktól.) Csütörtöki számunkban egész terjedelmében közöltük azt a végzést, amellyel a tanács végre kívánja hajtani a közgyűlésnek az élelmiszeruzsora letörésére hozott határozatát. A közönséget erről a tárgyról ujabban megjelent hírlapi közlemények megnyugtathatták, mert azt láthatta, hogy a hatóság a lehetőség határain belül mindent el fog követni, Ihogy a közgyűlés és minden bizonnyal a város többségének akarata végrehajt assék. Ebben a hitében ismét keservesen kell esalódhia, mert ma dr. Turóczy Mihály, tiszti főügyész a közgyűlés határozatának öt pontjából három ellen fölebfcezéS't adott be. A fölebbezést itt közöljük: Méltóságos Főispán ur! Szeged törvényhatósági 'bizottságának 1915. szeptember 29-én tartott rendes közgyűlésén az éleim i cikkek általános drágaságának megszüntetése tárgyában hozott határozata annak 2., 3. és 4. pontjaiban törvény- és szabályellenes lévén, a közgyűlési határozat ezen : része ellen az 1886. évi XXI. t.-c. 70. §-a ( alapján hivatalból felebbezek. Ad: 2. A piaci szedők, illetőleg bevásárlók a piaci szabályrendelet 17. §-áhan körülirt rendőrkapitánysági igazolvány alapján működhetnek és az igazolvány aiz egyes bevásárlóktól csakis 'konkrét panaszra vonható el. A közgyűlési határozat, .ezzel ellentétes rendelkezése tehát szabályrendelet ellenes és bármenynyire érezzük is valamennyien, hogy a jelenlegi kivételés (körülmények között beállott rendikivül nyomasztó drágaság megszüntetésére minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni, ,a,z ez irányban való törekvésnek azonban mégis csak a törvényes korlátok között kell maradnia. A város rendőrkapitányi hivatala eddig 230 ilyen piaci | szedő-igazolványt adott ki. 230 család él tehát Szegeden |ez idő szerint ebből a foglalkozásból. Ha tehát a közgyűlési határozat ezen rendelkezése jóváhagyatnék és életbéléptetnék, 230 család, vagyis körülbelül mintegy 1000 ember Szegeden minden átmenet nélkül egyszerre kereset és kenyér nélkül maradna; az pedig, azt hiszem, nem lehetett a közgyűlési határozat célja, hogy egyszerre ennyi egyéntől megvonassanak a megélhetési föltételek és hogy egyszerre ennyi egzisztencia a közellátásra utaOtassék, ami a város 'háztartásának rövidesen ki selm számitható óriási nagy megterhel te tésével járna.' Ad: 3. Céltalan, de szabályrendelet ellenes a közgyűlési határozat azon rendelkezése is, mellyel a kofák a. piacon a 11 óra előtti bevásárlástól el tiltatnak. Céltalan azért, mert .azok a termelőik, lakik a piaiéra behozott áruikat egy tömegben akarják eladni — pedig ilyenek sokan vannak — előreláthatólag nem fogiják áruikat a szegedi piacra hozni, ha azoik értékesítése részükre ily módon megnehezittetik, hanem elviszik áruiakat a közeli városokba és falvakba, ahol azok eladását minden korlátozás nékül telj esi thetik. Ha pedig ez az állapot bekövetkezik, a szegedi piac nemcsak hogy olcsóbb lesz, hanem a máris meglévő élelmiszerhiány még nagyobb mértékben fog mutatkozni. De szabályrendelet ellenes is a közgyűlési határozat hivatkozott része, mert a piaiéi szabályrendeletben a vásárlási idő meghatározása tekintetében semmiféle korlátozás .sem foglaltatik a vevőkre nézve, a főkapitány részére pedig biztosítva van ama jog, hogy a piacon a tömeges vásárlás rendjét időnkint szabályozhassa, a főkapitány pedig, — ugy, amint már eddig i® tette, — bizonyára gondoskodni fog arról, hogy a kezébe adott, ezen joggal a. fennforgó körülmények beható mérlegelése alapján akként éljen, hogy abból különösebb sérelem senkire sem h áramolhassák. Ad: 4. A közgyűlési határozat ezen pontjának csak azt a. részét felebbezem, amely a városi élelmiszerüzem elért, vagy elérendő hasznait és a Balek-féle inalom álltai felajánlott őrlési jutalékot a felállitandó szövetkezet veszteségi alapjára fordítani rendeli. Nem állanak ugyan rendelkezésemre olyan adatok, amelyekből a városi élelmiszerüzem ezideig netalán elért esetleges hasznait megállapítani tudnám, de akármennyi is ez idő szerint a netaláni haszon, vagy bármennyi lesz ez esetleg a jövőben, az az egy kétségtelen, hogy ez a. haszon a jövőben is fenntartandó hatósági élelmiszerüzem ^későbbi esetleges veszteségeinek fedezetére kell hogy szolgáljon. Azt ezen rendeltetésétől elvonni nem lehet. Ami pedig a Baekféle őrlési jutalékot illeti, erre nézve azt gdom elő, hogy a Back-malommal a leszámolás még ném ejtetett meg, .annak számszerű összege tehát ez idő szerint még nem tudható és habár nincs is még kifejezett rendelkezés arra nézve, hogy ezen eddig még bizonytalan összegű őrlési jutalékkal mi történjék, hallgatólag azonban már eddig is az a felfogás jutott e tekintetben előtérbe, hogy a leszámolás után abból, különösen a jelenlegi háborús állapotok alatt, de még ennék elmultával később is a szegénysorsnak lesznek éleim icikkek el, tűzifával st.b. segélyezendők. Körülbelül ki van tehát már jelölve ennek az őrlési jutaléknak a rendeltetése is, azt tehát egy ilyen még ki nem próbált vállalkozás veszteségi alapjára kijelölni nem lehet; de emellett, illendőnek tartanám, hogy annak rendeltetésére ' nézve az őrlési jutalékot felajánlott Back Bernát Fiai cég is meghallgattassék, ez pedig még eddig nem nyilatkozott arra nézve, -hogy az őrlési jutaléknak a tervezett szövetkezet veszteségi alapjára v.aló fordításához hozzáj árul. Kérem ezen felebbezésemet a nagyméltóságú miniszter úrhoz felterjeszteni, ahol a. törvényhatósági bizottsági határozat sérelmezett részeinek megsemmisítésiét kérem. Tisztelettel dr. Turóczy Mihály t. főügyész. A főügyész ur fölebbezéséhcz a nyilvánosságnak is van néhánv szava. Ezt megelőzőleg azonban közöljük a közgyűlési 'határozat megfellebbezett pontjait és a tanácsi végzésnek ezek végrehajtására vonatkozó rendelkezéseit : 2. Határozza el ,a közgyűlés s határozatára •a főkapitány ur nyomban rendelje el, hogy addig is, amig indítványunk első pontjáról a belügyminiszteri döntés megérkezik, a szedőktől iparigazolványuk bevonassák, A főkapitány ur szigorú ellenőrzéssel gondoskodjék arról, hogy esetleg ennek ellenére működő szedők élelmiszereket a vasúti állomásokra be ne vihessenek. 3. Tiltsa el a közgyűlés a háború egész tartamára a kofákat attól, hogy reggel 11 óra előtt vásárolhassanak. 4. Minthogy a közélelmezés javítására további lépéseket is szükségesnek tartunk és minthogy e célra fölötte üdvösnek és célravezetőnek látszik a Szegeden kisebb kereteikben már eddig is kitűnően 'bevált egy vagy több élelmezési szövetkezet létesítése, határozza el a közgyűlés, hogy a Back-malomtól őrlési jutalék cimén kapott 80.000 koronát ilyen szövetkezetben való részvétel utján a lakosság élelmezésének javítására fordítja. 2. Felhívja a városi tanács a rendőrfőkapitányt, hogy a piaci szedők igazolványát vonja be és gondoskodjék arról, nehogy az igazolványoktól megfosztott szedők élelmi szereket vihessenek az állomásokra. 3. A közgyűlés felhívja a. rendőrfőkapitányt arra iis, hogy a kofákat reggel 11 óra előtt való vásárlástól tiltsa el. i 4. Az általános közélelmezési szövetkezet alakításának érdekéből felkéri a tanács a polgármester urat, hogy a szövetkezet létesítésére vonatkozó munkálatokat .a.z érdekelt körök bevonásával folyamatba tenni és a társadalom részéről a szükséges anyagi eszközöket is megszerezni szíveskedjék. Mielőtt a tanács összegszerüleg meghatározná ia szövetkezet alapításához szükséges városi hozzájárulást, felhívja a főkapitányt és a főszámvevőt, hogy a városi élelmiszerüzletek és a1 Back-malom között őrlési üzlet leszámolását mielőbb ejtsék meg és az eredményt jelentsék be. (Mindezekkel szemben a főügyész urnák jogi aggályai vannak. A közönség bizonyára tisztelni fogja ezeket a jogi aggályokat, amelyek legnagyobb része meg sem állhat és kérdezni bátorkodik majd a főügyész úrtól, aki igy útjába állt a közgyűlési határozat legfontosabb rendelkezései végrehajtásának, hogy 100.000 embert hogyan fognak élelemmel ellátni az ő szép, kedves, bekötött szemmel járó és gyönge lábakon álló jogi aggályai. Tagadjuk, hogy a közgyűlési határozat 3. pontja ellenkezik a szabályrendelettel. Megnyugtató, hogy ezt pár sorral azután, hogy a fölebbezés kijelenti, maga a főügyész, is kétségbevonja. A 4. pont ellen nincsenek jogi aggályai a fölebbezésnek. De ugy látszik, a főügyész urnák nincs tudomása arról, hogy az élelmiszerek beszerzése — nagyon helyesen, ha egyébként okszerűen történik, — eddig is anyagi áldozatába került a városnak. A baj' tehát csak az lenne, hogy ezentúl ez az anyagi áldozat nem) a házi pénztár terhére hozatnék, hogy a polgárság is részt kivan toelőfe s hogy a közönségnek élelmiszerekkel való ellátása nagyobb .arányokban és szervezettebben történnék. Nóvumként hat, amit a Back-féle őrlési jutalék felhasználásáról mond a fölebbezés. Már bocsánatot kérünk, annak a bizonyos felfogásnak „hallgatólag előtérbe jutása" — amiennyiben erről egyáltalán szó lehetne — még sem olyan érv, amellyel bárki is komolyan kívánhatná megdönteni egy szabályszerűen hozott közgyűlési határozat erejét . Back ur erkölcsi okokból számithat arra, hogy az őrlési jutalék hovafordításáról megkérdezzék. De ha élelem' helyett a jogi aggályok mellett ilyen illendőségi 'szabályokkal is traktál bennünket a fölebbezés, pékünk: kiuzsorázott, dolgozó és minden tanyainál százszorta áldozatkészebb embereknek az a kérdésünk van a főügyész úrihoz: tud-e arról, hogy Back ur a szövetkezet megalakítását külön 10.000 koronával is támogatni hajlandó. 'Befejezésül: a fölebbezés megállapítja, hogy Szegeden „rendkívül nyomasztó a drágaság" és már is van. élelmiszerhiány. SZECSI EDE bank- és válté-üziete Kigyó-utca 5. sz. hivatalos aláirási helye a most kibocsátásra kerülő 6°|o-os Jegyzések nálam bejelenthetők az eredeti hivatalos feltételek mellett. Kívánatra a jegyzett kötvényekre kölcsönt nyújtok 80% erejéig 1917. december 31-ig biztositott 5% kamat mellett